Lihegve álltam meg ahogy a parkhoz értem.

-merre lehet ?- szemeimmel végig pásztáztam a környéket, de nem láttam a kereset fiút. Ahogy beleszagoltam a levegőbe megéreztem illatát ami most valahogy másmilyen volt mint általában. A kocsiját meglátva oda szaladtam és bekopogva az ablakon vártam hogy Mark lehúzza az ablakot.- Mark, baj van ?- a fiú arcán mérhetetlen szomorúság ült ki.

- szállj be.-  egyből tettem amit mond.Beültem mellé és ahogy becsuktam az ajtót ő egyből elindult. Nem tudom figyelmen kívül hagyni a kocsiban terjedő szagot, ami kétség kívül a vezető fiú árasztott ki magából.

- Mark te ittál?- a fiú nem mondott semmit .- Mark!- mondtam ki határozottabban nevét, megérte mivel egyből felém kapta a fejét.- Miért ittál?

- Nem lehetne hogy csendben marad és csak velem vagy ?- hangja halk volt de tisztán érezhető volt a feszültsége.

- nem, mivel látom hogy valami bánt. Nekem elmondhatod mi bánt .- mosolyogtam rá .

- én... már elegem van.- harapott szájába. - Azt hittem elmond nekem mindent..- magába fojtotta a mondat végét és jobban rátaposott a gázra. Már elhagytuk a város területét és egy erdős elhagyatottabb részhez értünk.

-kiről beszélsz ? 

-Jackson,ő átvert !- markolt bele erősen a kormányra.- Azt mondta hogy ...hogy én egy undorító  ember vagyok és hogy ha a szüleim nem lennének gazdagok szóba se állna velem.- kikerekedett szemekkel néztem a fiúra.

-de...mért mondta ezt?

- Azért mert! Én .- hangja elcsuklott és tudtam hogy bármit is mondott, a szíve tőrt össze neki.- elmondtam hogy szerelmes vagyok belé. - sajnálattal telien pillantottam a fiúra.

-Mark ez..

- Az a szemét, átvert egész végig. Azt hittem hogy tényleg számíthatok rá, nekem csak ő volt.- kapkodta a levegőt.

-Mark nyugodj meg!- ijedten fogtam meg a fiú vállát.- Mark!- a műszerfalra nézve láttam hogy már bőven túlléptük a megengedett sebességet.

- Én tényleg elhittem...- hangja elhalkult és csak egyenesen meredt maga elé. - Teljes szívemből sajnálom Baekhyun.- fordította felém a fejét.- Remélem egyszer majd megbocsájtasz nekem.

-Mark miről be...MARK!

Hiába nyúltam a kormány után.A sebesség miatt már nem tudtam megfékezni az autót amely  tulajdonosa elernyesztett testét és becsukott szemekkel ült ,  de az én szemem végig nyitva volt. Végig láttam és éreztem ahogy a kocsi letérve az útról , egyenesen az út mellet húzódó árok felé tart. Erősen ütköztünk egy fába ami miatt oldalra fordulva borultunk bele az árokba. Az a pár másodperc, egy örök életnek tűnt. Szaporán kapkodtam a levegőt és bár éreztem hogy fejjel lefelé vagyunk, nem tudtam mozdulni és mintha gondolkodni se tudtam volna. Fájdalommal tele fordítottam a fejem a mellettem ülő felé akinek feje tiszta vér volt.

-Mark...élsz?-  nehezen bírtam nyitva tartani a szemeimet és bár teli torokból ordibáltam volna, alig jött ki hang a torkomon. - valaki, segítsen!

Sokszor gondolkodtam hogy vajon hogyan fogok meghalni. Az idős kor, betegség vagy esetleg egy baleset vett majd élet az életemnek? Mások szerint a halál pillanatában egyáltalán nem félünk ettől a dologtól. De ez nem igaz, én élni szerettem volna. Leérettségizni, elmenni  egyetemre, egy jó munkát találni. Látni akarom Lisat felnőni, anyáék mellet lenni idős korukban, a fiúkkal lenni és élvezni az életet. Saját életet szerettem volna , saját házat és gyerekeket. Szerelmes szeretnék lenni, egy társat találni akire mindig számíthatok. Ha haza érek boldogan nyissak be a lakásba és tudtam hogy ő vár ott, a jóképű mosolya és az elálló fülei. 

- Chanyeol.- suttogtam miközben egyre jobban homályosodott körülöttem minden. Ha túlélem ezt, nem húzom tovább az időt. Kérlek várj meg!  

Nem tudok haragudni Markra, el volt keseredve. Jobban kellet volna figyelnem rá , ha hamarabb észre vettem volna akkor ezt elkerülhettük volna. Mondjuk ha már akkor megállítom mielőtt elindultunk volna. Magamra viszont haragszok, most jöttem rá milyen sok mindent megtehettem volna még életemben, többet lehettem volna a szüleimmel és a barátaimmal. De ahogy itt fekszek a kórházi ágyban, úgy érzem az eddigi dolgot elengedtem amik vissza tartottak a múltból. Túl rövid az élet ahhoz hogy ezek a dolgok vissza tartsanak. 

- elnézést...adna egy kis vizet?- fordultam a mellettem lévő bácsi felé aki egy újságot lapozgatott.

-persze.- egyből letette az újságot és ahogy az ágyunk közti kis szekrény felé nyúlt, amin a kancsó és a poharak voltak, hirtelen megdermedt.- Maga.-nézett rám majd hirtelen kipattant az agyból, vagyis az ő korához képest hamar, és kisietett a folyosóra.- Nővérke felébredt a fiú! Nővér!- pár pillanat múlva egy fehér ruhás nő lépet be a terembe nyomával egy orvossal.

- Üdvözöllek Baekhyun! Én Dr.Kim vagyok.- állt meg mellettem az orvos.- hogy érzi magát?

-fáj mindenem.- motyogtam. 

- azt meghiszem. Emlékszik mi történt magával? -pillantott rám miközben előkapta a tollát zsebéből.

- igen, autó balesetünk volt.

-remek látom a memóriája rendben van.-mosolygott rám. -Kérem kövesse a fényt.- miután megvizsgálta a reflexeimet és az egyéb szükséges vizsgálatok után elköszönt tőlünk. A nővér még egy infúziót bekötött nekem majd a gyógyszereket bevéve ismét kiütöttem magam .

-Baekhyun, kisfiam.- nyöszörögve nyitottam ki a szemeimet ahogy megéreztem arcomon anya tenyerét.

-anya.- motyogtam halkan.

- Ó, Baekhyun!- sírva ölelt óvatosan magához.- annyira féltem.-suttogta.

- hogy érted magad?- fogta meg apa a másik oldalról a vállamat.

- már jobban.- mosolyogtam rá.- mióta vagyok itt?

 -két napja, tegnap előtt volt a baleset. - ahogy vissza gondoltam rá egyből kipattantak  a szemeim.

-Mark. Mi van Markal?- el se hiszem hogy csak most jutott eszembe a fiú.

- ő egy másik emeleten van. Te szerencsére sérülés nélkül megúsztad. De Mark...

- Neki mentetek egy fának ami telibe kapta Markot. Agyrázkódása van és eltört a bal lába és a kezein is szerzett sérüléseket.-apa nem kertelt , mindig elmondja az igazat. Lesokkolódva meredtem magam elé. 

-de ügye?- néztem apámra félve.

- életben van. És ő is fel fog élni.

Olyan fél óra telhetett el amikor hirtelen kivágódott az ajtó és egy lihegő Chanyeol lépett be a szobába. 

- Szerintem jobb ha mi most megyünk.Holnap jövünk érted kicsim. - mosolyodott el anya majd kacsintva egyet felállt és apával kimentek . Chanyeol még mindig ott állt az ajtóban és szinte olyan arcot vágna mintha nem hinne a szemének. 

- szia.- mosolyodtam rá.- Miért állsz ott gyere és..- szinte két lépéssel bezárta a köztünk lévő távolságot és egy szó nélkül ölelt magához. Én csak mosolyogva öleltem vissza és becsukva szemeimet emlékeztem vissza amit a kocsiban ígértem magamnak. Ahogy elengedett a fiú leült mellém az ágyra és még mindig úgy nézett rám mint aki nem akarja elhinni hogy ez megtörténik.- mi van , elvitte a cica a nyelved?- húztam fel szemöldökeimet . Már vagy egy perce csak mered rám és már kezd zavaró lenni.

- én csak...nem hiszem el hogy semmi bajod.

-köszi, következőleg megpróbálom legalább eltörni valamimet.- forgattam meg a szemeimet.

- nem úgy értettem.- vágta rá egyből.- nagyon örülök hogy nincs semmi bajod.- mosolygott rám. Eddig miért nem tűnt fel hogy ennyi melegség árad belőle ? Ahogy mosolyát és csillogó szemeit nézem ismét azt az érzést érzem mint a kocsiban.

- Chanyeol.- komoly hangomat meghallva érdeklődve figyel.- Csókolj meg !