|Daniella szemszöge|

Ha van valami amit a suliban szeretek, az a barátok. Vagyis egyetlen barinőm Emmus. Vele 5.-ben ismerkedtem meg amikor Fanni, a volt legjobb barátnőm, kitagadott. A többiek (inkább Anita és Dóra, Fanni új legjobb barátai) egy kicsit különcnek tartanak, mert szemüveges vagyok. De Emma! Az egyedüli lány aki elvisel. Mármint a hülyeségemet is beleértve. No de, vissza a jelenbe. Éppen a buszra rohanok, mert megint elaludtam. Nagyon jó igaz? Ugye hogy nem?

~5 perccel később~

Á! Már itt is van az a hülye busz!
- Jó napot! - mutattam fel a bérletemet. Gúnyosan mosolyogtam a vezetőre, mert mindig belém szokott kötni, hogy "MÁR NEM JÓ A BÉRLET! MÁR LEJÁRT A KIS BÉRLETED!" ezért mindig fizetnem kellet, de most vettünk anyuval egy, egy hónaposat a hétvégén, úgyhogy most végre van. Ezt kapd ki Misi bácsi! Lehuppantam egy szimpatikus helyre és elővettem a könyvem. Suzy és a medúzák. Nekem nagyon tetszik. És nem érdekel, hogy hányni fogok tőle...

-A suliban-

Háhá! Nem volt hányingerem!
Ennek ellenére majdnem hátra estem, mert az Emma a szokásosan üdvözölt és rám ugrott.
- DANCSIELLAAAAAAAAAAAAA!
Megjöttél!! - ölelt át barátnőm. Ő mindig húsz perccel korábban érkezik meg mint én, mert az ő busza már 6:50-kor elindul, én meg várhatok a 7:10-esemre. Legalábbis papíron ér ide előbb...
- Ne hívj így! - förmedtem rá.
- Most mér'? Olyan cuki ez a név! Vagy legyél Dana? - heccelt.
- Akkor.. Csak simán Daniella, ezt már tudhatnád! - csóváltam a fejem mosolyogva.
- Oké, nyugi!
És ez minden reggel lemegy...
De nem is tudtunk tovább beszélni, mert 2 perc múlva becsengetnek tesire. A neon rózsaszín zsákomat felkapva siettem a folyosó másik végén lévő tornateremhez, hogy gyorsan odaérjek, de Emma elesett ezért fel kellett hogy segítsem.
- Jól vagy?! - poroltam le a vállát.
- Aha. - bólintott. - Csak a vállam fáj, de semmi extra. Na! Gyerünk!

-Tesi után-

Az első óra unalmas volt, igazából csak futottunk. Persze én végig az Emmával beszélgettem és nevetgéltem, mivel a tanárunk (avagy ahogy mi hívjuk Szunya Szonja) Szonja néni soha nem figyel, mert mindig a fura könyveit bújja, vagy alszik, ezért nem kellett ügyelnünk arra, hogy ránk szól-e vagy sem. Hogy mi volt a téma? Hát persze hogy Zoli és Kriszti kapcsolata! Jó nem. Nem vagyunk mi holmi pletyka fészkek. Inkább erről a "nagyon igaz" idézetről beszéltünk. "Az ellentétek vonzzák egymást.". Khm... Valóban? Pfft. Az Én crushom full ellentétem, mert... Utál. Vagyis nem kedvel. Milán szinte gyűlöl. Pár hete amikor elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé durván elutasított. Aztán 3 nappal később Dórával az oldalán jött oda hozzám. Semmit nem mondott csak kacsintott. De utálom!
- Milyen óránk is lesz? - kérdeztem Emmától az öltözőben.
- Matek. Vagy.. Nem is! Töri! - világosított fel miközben a sárgás tornazsákjába tuszkolta a tornagatyáját.
- Megvárlak, nem kell sietni. - nyugtattam meg, mire rögtön lassabbra vette a figurát. - De azért nem kell átmenni lajhárba.
Mindketten felnevettünk, az öltözőben tartózkodó Anita pedig pár megvető pillantás után megszólalt:
- Mik vagytok ti lovak, hogy itt nyerítetek?
Majd hátsóját billegtetve kiment a helyiségből.
- A kis mocsok - jegyeztem meg.
- Biza. - helyeselt szöszke barátnőm. - Na, mehetünk!
A teremhez igyekezve belebotlottunk Tamásba, Emma bátyjába. A hat méteres srác flegmán nézett le ránk.
- Helló, Tesó! Na, milyen volt az irodalom? - érdeklődött a fiú húga.
- Sz@r. - osztotta meg velünk tömör válaszát a 8.-os srác.
- És Tomi, - kezdtem bele - ugye Klári néni nincs olyan passzban, hogy dogát írasson?
Merthogy Klári néni, az irodalom és nyelvtan tanár, ma jön hozzánk 7. órában nyelvtanozni és szánom-bánom, nem tanultam. Főleg azért, mert nem gondolnám, hogy valaki az őszi szünet előtti pénteken dogát íratna.
- De. Nagyon bedühödött amiért nálunk a 26 emberből 18-nak nem volt házija. Velünk is íratott egy röpit. Készüljetek fel, veletek is ugyanez lesz.
Aha, tehát ma jön el a napja, hogy megbukok. Király!
- Hát, kösz az infót, de Daniella! El. Fogunk. Késni! Csáó! - húzott maga után Emma a tesója felé integetve. - 5 perc és becsöngetnek, és még a 2.-ra is fel kell mennünk, mert ott van a terem!
- Oké, nyugi. De ne aggódj, Bálint bá' - a töri tanár - sose írja be a késést.
De azért futottam a táskámhoz, mert azért mégsem lenne jó 10 percet késni. A fekete, piros proxy jelekkel - cp fan vagyok baj? - díszített hátizsákból gyorsan kivettem a történelem cuccot és Emmussal együtt felviharzottunk a 172-es terembe. Már mindenki ott volt, de szerencsére még nem késtünk el.

~Time skip~

Végre vége van a sulinak.. Semmi érdekes nem volt, kivéve akkor, ha a matek dogára kapott 5-ösöm, és Anita újabb "Pancser vagy" beszólása különlegesnek számít. Bár nagyon menő voltam, mert vissza is szóltam neki.
- Háháháhá! Daniella, Te szemüveges okostojás! Sose leszel menő! Már lassan félek, hogy kiközösítünk!
- Tudod, Anita, magad miatt kéne aggódnod, nem pedig értem... Nem miattam vannak ebben a suliban dupla ajtók, hanem miattad.
Persze Anitán és Dórin kívül mindenki nevetett. Mármint azok akik az nyelvtanteremben maradtak óra után egy picit.
Szóval hatalmas voltam. Ja, meg Klári néni nem íratta meg a röpdolit, mert elvesztette a vázlatot a felmerőhöz. Aztán egész nap Emmával voltam és folyamatosan azzal viccelődtünk, hogy ki, kivel illik össze. Mármint nem úgy hogy "Jajj xy yx-el olyan cuki mutatnaaa!" Hanem egymást szívattuk. Például Én az osztály "csini babájával csesztettem. És hogy miért lány? Mert drága Emma barátnőm biszex. Igen, most lehet elmenni utálkozni, de Ő akkor is a bffem és nem érdekel, hogy kihez/kikhez vonzódik. Meg aztán.. van kifogásom hogy miért megyek el vele mindenhová, mert amikor anyumék megtudták hogy a legjobb barátnőmnek mindegy hogy a szerelme fiú-e vagy lány, mindig elküldtek, hogy segítsek neki PASIT találni, mert szerintük nem normális az ilyen. Hát ők tudják, de legalább majdnem mindig a számomra második legfontosabb emberrel lehetek. Ki az első? Neeeem... Nem a szüleim. A NUTELLÁM! Oké nem, tényleg a szüleim.
Ja meg persze a holnap kezdődő őszi szünetet istenítettük.

Jelenleg a buszmegállóban állok és várom a buszom. (Ez igen! Ezt aztán jól megfogalmaztad Daniella!) Emma már fél órája otthon van, mert eljött érte az anyukája, de sajna az én buszomra még 20 percet kell várni. Bedugtam a fülembe a fülhallgatóm és elindítottam a "Friends"-t Anna Marie-től. Mire vége lett meg is jött a busz. Aztán sorra következtek a számok.. "Happier, Fly, Someone you loved, Get you the moon, LALALA, Beggin', New Friends, Summertime madness" és már otthon is voltam.
- MEGJÖTTEM! - kiáltottam el magam amikor beértem a lakásba. A húgom a kanapéról intett, majd tovább kapcsolgatta a tévét. A bátyám gondolom a barátnőénél van, apukám meg.. még dolgozik. Felmentem a lépcsőn és leültem az íróasztalomhoz. Elővettem a táskámban maradt szendvicsemet a szobámban és a matek füzetet, majd elkezdtem megírni a leckét. Később az angol házit csináltam meg, a nyelvtant és így tovább... Hatra végre mindent megtanultam. Aztán leültem a gép elé és ráírtam az Emmára.

Hi
Hogy vagy?

Nem válaszolt. Mindegy is, majd csak vissza ír! Addig is kiélvezem az egy hetes szünetet. Leszaladtam a konyhába kekszért de nem találtam. VALAKI MEGETTE AZ ÉN KIS DUGI KEKSZEM?! KIMERÉSZELTE?!
- Anyaaaaa! Nem láttál valahol egy kekszes zacsit? - kukkantottam be a dolgozószobába.
- Nem. Kérdezd meg apádat. - válaszolt anya lényegre törően. Hmm... Apukám itthon sincs
De most mit egyek?
A hűtő teljesen üres. Vagyis van benne sok minden, de jelenleg nem akarok uborkás-májkrémes-vajas-párizsis szendvicset enni azt hiszem...
Szomorúan visszakullogtam a szobámba és elővettem a gitárom. Vagy fél óráig pengettem, de sokra nem mentem vele. Ekkor a gépem kijelzett valamit:

EMMUS😊 VIDEÓHÍVÁST
INDÍTOTT

Gyorsan benyomtam a hívást.
- Helllllllló! - köszönt bele a készülékbe Emma jól megnyomva a "l" betűt.
- Szia! Na, mizu? - érdeklődtem.
-Semmi érdekes, bocsi hogy nem válaszoltam, de éppen olvastam és nem láttam.
- Ó, semmi baj. Nincs kedved átjönni? - kérdeztem.
- De!! Azonnal indulok! 20 perc és oda érek! - pattant fel.
- Anyukád elhoz igaz? - nevettem fel.
- Igen... Na szia!
Lehajtottam a laptopom tetejét és hátra dőltem az ágyamon. Egy ideig gondolkozzam a semmin, aztán oldalra fordultam és megláttam, hogy vagy 1000 pár cipő hever az ajtóm előtt. Gyorsan eltettem őket láb alól (jó ez még tőlem is rossz volt...) és körbe néztem a kis helyiségben. A kék egyebruhám mit keres a földön?! És ez a 10 éve nem használt bőrönd miért van a szoba közepén? Na és mi van ezzel a papírral!?
Hirtelen minden olyan rumlisnak tűnt. Amilyen gyorsan csak tudtam arrébb pakoltam mindent és még a fura Spongya Bobos telefontokomat is sikerült előkerítenem. Furcsának furcsa, de aranyos.
A szoba mostmár csillogott-villogott. Még az ágy sem volt széttúrva, pedig szokásom már csak a nézésemmel szétszedni. Az álomfogóm jól nézett ki az előbb említett tárgy felett, a könyveim rendezettek a polcon, egy koszos tányér sincs idebent... Ha nem tudnám hogy ezt én magam csináltam a szobámmal, fel se ismerném. Ekkor csengettek. - EMMMMMMMMAAAAA!! - ugrottam barátnőm nyakába.
- Helló! Naaa, ki hozott csipszet? - emelte fel a hat zacskónyi ropogtatni valót.
- Te jány... Te egy életmentő vagy!
Szerencsére Nóra, a húgom már a szobájában telefonozott ezért nem láthatta a sós finomságot, így biztonságban volt a Lays. Felmentünk a letisztult és megtisztult szobámba és leültünk a fotelbe. Vagyis majdnem, de túl kicsi volt ezért egymásnak nyomultunk. Arcunk és testünk teljesen összeért, ezért kicsit zavarba jöttem. Felálltam és elbattyogtam a székig.
- Maradj csak, én itt jó leszek. - intettem. - Na? Mit csináljunk?
- Mondjuk megmutathatnád a legújabb karakterterveidet!

Animátormak készülök, szóval van elég sok rajzom. Emma kézbe vette az asztalomon pihenő lapot amin egy fiú OC-t mutattam be szemből is és oldalról is.
- Ú! Ez nagyon szupi! Mi a neve? - dicsért meg bi barátnőm.
- Nem is tudom... Még nem adtam neki nevet.
- Akkor legyen Zeusz! Vagy.. Úgyis olyan animés legyen Levi! - ujjongott.
- Az animés? - kérdeztem rá. Meg lehet kövezni, de időhiány miatt össz-vissz 3 animét néztem eddig, de azokat se végig úgyhogy kb semmit nem értek hozzá.
- Ahhhha! Van egy tök helyes Levi nevű animés srác!
- Te animéket nézel?
- Nem... De láttam róla képeket! - vette elő a telefonját. - Nézd milyen cuki!
A fiú egy picit sem volt cuki, inkább ijesztő, de mindegy.
- Na, és apudék már kibékültek? - léptem mellé.
Tudniillik, hogy Emma szülei, hogy is mondjam... Sokat veszekszenek. De ilyen apróságokon, hogy miért nem vitte ki a másik fél a szemetet, meg hogy miért nem vitte el a gyerekek reggel a suliba (nem az Emmát, hanem Zitát, Emma húgát, aki másik iskolába jár) stb, stb...
És még nem is tudják, hogy Emma a lányokat is szereti... Ejjejj
Majd ezen fognak ám sokat vitázni.
- Ja.. Most minden oké ahhoz képest... Most apámnak az a baja, hogy anya pánt nélküli felsőben és szoknyában ment el az új munkahelye interjúára...
- Édes istenem.. - csóváltam a fejem. - A sz@r.
- Bizony. De mindegy is, ne beszéljünk róla, oké? - nézett rám lehangoltam.
- Ó, oké! Nyugi, nem lesz baj. Mit szólnál ahhoz, hogyha lerajzolnálak?
- Oké! Gyerünk! Így jó? - ült le az ágyra. A térdeit felhúzta és hátra tette két kezét.
- Tökéletes! Na, mist maradj így egy óraig. - nevettem. Barátosnémnak ez nem volt olyan vicces, ezért egy megvető pillantással ajándékozott meg.
Valóban ott ült egy óráig mire kész lett, de elég jó munkát végeztem szerintem. Barinőm a zsibbadása miatt ledőlt a fotelba, de nem ám normálisan, hanem fejjel lefelé. Vagy öt percig ezen nevettem, majd odaültem a karfára és onnan mutattam meg a kész remekművet.
- Ú, nagyon szép! Haza vihetem? - kapta ki rögtön a kezemből.
- Persze. - bólintottam. - De most már gyere le, mert minden vér a fejedbe megy!
Ekkor megszólalt Emma mobilja. Gyorsam felkapta.
- Szia anya! Igen igen, minden oké. Mi?! Most? Dehát még csak.. - ránézett az órára- Ó.. Már nyolc óra. Hát, akkor szia. Gyere értem! Pusziiii
- Menned kell? - öleltem meg. - De ez olyan rövid volt...
- Igen, de nem baj! Majd a szünetben is találkozunk! Na, pááá!
- Hehehe, az biztos. Sziaa! Legyen jó estéd! - intettem neki amikor kilépett az ajtón. Jó volt hogy átjött. De most megint egyedül érzem magam.. Unalmamban megint rajzolgatni kezdtem. Igen ez a hobbim. Olyan jó tíz perc múlva megjött apa is.
- Sziasztook! - kiáltotta fel. - A fater befutott!
Leszaladtam hozzá majd megöleltem. Együtt indultunk az étkező felé amikor apu belerúgott a kaktuszunkba ami felborult. Persze nekem kellet összeseperni...
- Na szép... Végre megjössz erre máris törsz-zúzol. - nyomott apa homlokára egy puszit anya. - Szia Kicsim.
A vacsora igen finom volt, mert mini pizzák voltak (személyes kedvenc). Napsi persze végig szerencsétlenkedte és leejtett egyet a földre, de se baj, legalább lesz mit kidobni NEM DE?! Jajj ez a lány kikészít... Amikor felértem a szobámba kivettem a természet füzetemet a táskámból és átolvastam az anyagot. Tudom holnap szombat és szünet, de én azzal a módszerrel tanulok (akkor is ha nem kell) hogy minden esetben elolvasom kb. ötször az az napi legnehezebb anyagot számomra. Mármint ami a legkevésbé ment nekem. Mikor végeztem elővettem a rajzos füzetem és befejeztem a srácot. Egy creepypasta volt oldalról. Ticci Toby a kedvencem volt, de most már közömbösen tekintek rá mint a többire... Van egy olyan érzésem hogy nem sokáig fogom őket meg szeretni.

~20 perccel később~

Unatkozooooom! Mehh inkább bekapcsolom a tévémet...
Az első csatornán két nagyon aranyos kis dinó beszélgetett. Igen, ez volt a Duck tv. Nem tudom miért volt rákapcsolva.. Na, de ez most engem nem érdekel! Mi van a következőn? Minimax... Furryk mindenhol. Meg.. Mi is ez? Sárkány? Istenem. History channel... Jézus! Nem ezt nem. Cartoon network.. Csak lesz itt valami jó! 13+ -os mese? Eheheh... Nem. Tlc... Divat mániások. Nem. Humor tévé? Á, nincs kedvem. Boomerang? Miért van egyáltalán nekem Boomerangom?! Á, nincs itt semmi jó. Gyorsan ki is kapcsoltam, majd eldőltem az ágyamon. Egy ideig gondolkoztam majd elnyomott az álom...

Hajnalban arra keltem, hogy a párnám alatt búg a telóm.

~Emma~

22 óra volt... Mi lehet a baj?
- Szia! Bocsi hogy ilyenkor zavarlak, de apuék nagyon összevesztek és félek! - kezdett el zokogni a lány. Mi van?! Mit csinálhat az a két idegbeteg szülő ilyenkor...?

|Emma szemszöge|

(az előző jelenet előtt 10 perccel)
Éppen a hugimat tessékeltem ki az ajtón, mert egyik barátnőjéhez megy ott aludni, amikor meghallottam szüleimet.
- A ROHADT ÉLETBE ÁDÁM! MEGMONDTAM, HOGY RAKD EL A CIPŐKET AZ ÚTBÓL! - kiáltotta anya. Az 5 méteres folyosó végéről is tisztán lehetett hallani.
- IGEN?! ÉN MEG MEGKÉRTELEK ARRA, HOGY CSINÁLJ EGY BUNDÁS KENYERET VACSIRA A GYEREKEKNEK, DE NEEEEM! Én megkértelek, te utasítottál... Én readásul csak azt szerettem volna, hogy legyen mit enniük a GYEREKEINKNEK! - vágott vissza apu. - Szóval "Szilvike" ne most!
- Ó, szóval még azt is hiszed, hogy nem törődöm az Emmával és a Tamással?! Hát képzeld, rendeltem nekik pizzát!
- Pffft... Ők is tudnak maguknak pizzát rendelni, de finom, bár a tiéd közel sem az, itthon elkészített, házias dolgot még nem tudnak készíteni! Te ****!
A veszekedést már konyha küszöbén állva, szipogva figyeltem.
Ekkor apa meglátott és majd anyura nézett dühösen.
- SZÉP! Felébresztetted a gyereket... Gyere kicsim, - ragadta meg a kezem - elmegyünk ettől a csúnya nénitől.
- APA! - rántottam ki szorításából a kézfejem. - Egy.. Már nem vagyok kis gyerek, hogy "csúnya néni"- zni kelljen, vagy a kezemet kellene fognod! Kettő... Ugye csak a házon belül távolodunk el anyától? - be voltam rezelve. Apa már pár veszekedésnél ígérgette anyunak, hogy elválnak, de.. nem hittem volna hogy komolyan gondolja.
- Persze-persze.. - mondta csalódottan apu, de azért a szobámhoz érve becsukta az ajtót és kirámolta a szekrényem. - Pakolj! Elmegyünk innen. Nem bírom...
Ekkor megállt bennem az ütő. Rögtön rákiáltottam .
- HOGY MI?! NEM! ÉN INNEN NEM MEGYEK SEHOVÁ! ITT VANNAK A BARÁTAIM, A SULIM, A...
- Sss... - tette az ujját a számra. - Nyugalom. Csak a nagyihoz megyünk amíg..
- Nem! Ezek az apróságok miatt összeveszni! Hihetetlenek vagytok... Olyan gyerekesen viselkedtek! Csak mert még anya nem készített vacsit, meg  nem lett kivíve a szemét.. menj el egy kicsit!
Kitessékeltem aput a szobámból és felhívtam a Daniellát. Szerencsére ébren volt.
- Szia! Bocsi hogy ilyenkor zavarlak, de apuék nagyon összevesztek és félek! - kezdtem bele. Már zokogtam, mert valóban megijedtem, hogy anyu és apa... Lassan válnak.
-Mi?! Mi történt? Mondj el mindent! - szólalt meg ijedten barátnőm a vonal másik végéről.
- Re-rendben... - elkezdtem mesélni és mesélni... talán fél óráig is beszélhettem, de a Daniella végig hallgatott. Annyira jól esik ez tőle... Ez az egyik dolog amiért ennyire szeretjük egymást, mindig figyelünk egymásra. MÁRMINT NEM ÚGY! Ahj még magamat is félre értem.
- Jézus... Nagyon sajnálom! Mit tudnék csinálni? Hjajj.. Jó figyelj, minden oké lesz. Biztos vagyok benne hogy nem fognak elválni. Egy aprócska dolog miatt nem hinném, hogy ilyenre vetemednének a szüleid. Meg aztán, ha baj is lenne lakhatsz nálunk. De ez biztos nem fog bekövetkezni. - hadarta - És ne félj, mind-
A lány be sem tudta fejezni a mondatát, apám benyitott.
- EMMA! MEGYÜNK! Ez a nő nem normális!
Idegesen fújtatott, mint egy bika. Egy ideig csak állt aztán kiment és becsapta az ajtót.
- SIESS! - kiáltotta.
Könnyeimet visszaszorítva vázoltam a helyzetet a Daniellának.
- Gyere hozzánk! - mondta - Itt jó lesz! Most leteszem. Elmegyünk érted!
Lecsapta a telefont én pedig pakolni kezdtem. Száz ruha és a hülye füzetek.. Meg a többi cucc Hogy férhetett el ennyi dolog a kis táskában? És miért tettem bele ennyi dolgot? Aztán vártam. Vagy 20 percet. Apa is türelmetlen volt màr, ordibált össze-vissza. De már nem számít. Dudálnak. Kiszaladtam és behuppantam a kocsiba. Se apa se anya nem tud erről de nem is baj.
- Gyere ide! - ölelt meg legjobb barátom - Itt biztonságban leszel.
Egy kis idő után megérkeztünk a házhoz. Mivel már voltam itt ezért nem volt idegen a hely.
- Gyere be. - rántott magával Daniella és bevonszolt a szobájába. Ledőltünk az ágyra. Ő törökülésben ült én meg az ölébe tettem a fejem. Sírva dadogtam valamit, aztán elnyomott az álom...

|Daniella szemszöge|
Emma lehajtotta a fejét a lábamra és egy apró "Köszi"-szerűség után elaludt. Szomorúan mégis mosolyogva pillantottam le rá. Aranyosan szuszogott, miközben még fel nem száradt könnyei továbbra is folytak le az arcáról. Nagyon cuki... Várjunk, mi? Á a fene egye meg! Valóban az. Megpusziltam a homlokát és óvatosan felálltam. A feje alá tettem a párnámat és betakartam. Nagyon rossz estéje lehetett az elmondottak alapján... Szegény lány. Nem is tudom mit tehetnék... Idegesen járkálni kezdtem a szobámban, mikor a kutyusos takaró alatt mocorogni kezdett barátnőm. Megint sírni kezdett. Gyorsan leültem az ágyszélére és ezt mondogattam neki: " Minden jó lesz ha bízol benne, légy boldog és ne sírj"
Pár perc múlva újra elaludt. Mondtam már hogy cuki? Néhány másodpercig még néztem a szunyókáló Emmát majd egy párnával és egy paplannal a kezemben befészkeltem magamat a fotelba. Nincs olyan pénz ami miatt felébreszteném. Mellette meg.. Lehet elférek, de azért mégis, egy kicsit fura érzésem van ezzel kapcsolatban. Szeretném meg nem is.. Vaaah.. Mindegy, nagyon álmos vagyok. Inkább holnap gondolkozom a problémákon, most inkább piheneee..

~ 3077 word bisheees