Riasztom Ádámot, aki mindössze 2 perc elteltével érkezik meg értem. Idegesen pattanok be mellé, és utasítom sebes gyorsaságra. Útközben elhadarom neki a történteket, már amennyi szót idegességemben ki tudok ejteni. Ivott már, nem engedném neki hogy vezessen, de ebben az esetben tanácsosabb lenne nekem az anyós ülésen ülni, mert nem tudok egyszerre több mindenre koncentrálni. Megérkezve a kórházhoz a recepción eligazítást kapunk, és azt is közlik velünk, hogy a bátyám a sürgősségin van. Anya és apa a váróban ülnek, Rebekával a társaságukban.
- Lehet tudni valamit? - faggatozóm.
- Az orvos még most is vizsgálja - szipog anya. - Valaki eljön velem kávéért?

Apával egyszerre jelentkezünk, hiszen mindkettőnkre ráférne már, és én személy szerint pillanatok alatt lehunynám a szemeim, de mindenképp éber szeretnék lenni. Amíg apa kér 3 tejeskávét a büfében, addig mi anyával kint maradunk.
- Aggódom miatta - sóhajtok.
- Én is édesem, én is - simogatja az arcomat anya. - De Rebeka így is padlón van, ne tegyük még nehezebbé számára...

Bólintok, és elengedek egy kövér könnycseppet. A folyosó üres volt, a lépéseink tisztán vízhangzottak. Bizonyára már minden beteg alszik. Visszaérkeze a kiindulóponthoz olyat látok, ami előcsalogatná belőlem a zöld szemű szörnyeteget, de muszáj őt visszatartanom. Rebeka arcát Ádám nyakában, zokogva látom, Ádám pedig szorosan öleli, és puszikat ad a hajába. Az egyik részem büszkén mosolyog a párom kedves gesztusán, míg a másik erősen emlékezteti a másikat az előző énemet, hogy nekik kettejüknek igen is közük volt egymáshoz. Rebeka megpillantva engem rögtön elhúzódik Ádámtól, és zavartan a füle mögé tűr egy hajtincset. Elmosolyodom, és csak egy "Semmi baj" -t tátogok felé. Az orvos ebben a pillanatban lép ki az ajtón.
- Bence megúszta egy kar töréssel, és borda zúzodással, de valami nagyon jó őrangyala lehet - közli a doktorúr, mire egyszerre mindenki felsóhajt. - Most még alszik, de hamarosan felébredhet. Arra kérném önöket hogy egyszerre maximum ketten menjenek be, és ha lehet, még nehozzák fel a páciensnek a balesetet.

Bólintva jelezzük hogy felfogtuk a hallottakat, és türelmesen várakozunk a bátyám felébredésére. Ádámhoz bújok, aki a karjaiba zár. Tényleg csak erre van már szükségem. Hogy megöleljen. Bence rendbe jön, az újévünk a balesetét leszámítva egészen jól indul, és egy jó évet hagyhatunk magunk mögött. A mobilom kijelzőjére pillantok, ami Petra nevét jelzi.

Petra: Sok boldog Újévet kívánunk nektek babák!❤ Pusziiii

Ádámmal összemosolygunk, és azonnal visszapötyögjük a viszont választ.

Bence délelőtt 10 óra körül felébred, elsőként természetesen Rebekát engedtük előre, hogy megbeszélhessék a dolgaikat Bencével. Ez idő alatt mi Ádámmal kettesben elugrottunk reggeliért a többieknek, aztán hozzám is, hogy Roxy-t leellenőrizhessem.

Napok múlva

Bence az utolsó napjait tölti a kórházban, ez az egész család számára nagy öröm. Jelentősen javul az állapota, kivirultabb mint valaha. Az orvosa szerint óriásakat ugrik az egészségi szintje, szinte 3 nap alatt vált leépültből felépülté. Rebeka rendszeresen látogatja őt, általában Ádámot kéri meg hogy vigye el, mert az ő autója jelenleg szervízben van. Ők ketten nagyon összemelegedtek, lassan Ádám több időt tölt Rebekával mint velem, ami nekem iszonyatosan rosszul esik, mert úgy érzem, sikerült nagyon elhidegülnünk egymástól. Szinte rám se néz, nem ér hozzám, egy szavas válaszokat ad. Félek hogy elveszítem őt. Éppen Roxy-t viszem egy kis sétára, mostanában picit elhanyagoltam őt. Neki köszönhetően legalább van egy kis örömöm is a napjaimban, és nem Ádámon rágódom folyton folyvást.
- Linett! - szólítanak a nevemen a túlsó oldalról.

Gábor az. Sietni kezd felém, ezért megállok. Úgy vélem, ha már Ádám annyira elhanyagol hogy már beszélni sem akar velem, Gáborról sem tud majd tudomást szerezni. Ha mégis, akkor majd kénytelen lesz beletörődni.
- Jó hogy látlak - mosolyog rám. - Hogy van a testvéred?
- Már kutya baja, köszönöm a kérdést - mosolygok. - Na és, te mit csinálsz erre felé?
- A gyerekek nálam alszanak ma, úgyhogy leugortam egy kis nasiért estére - meséli.
- Jól hangzik - mosolygok. - Szerencsés gyerekek, hogy az apjuk ennyire törődik velük.
- Csak kötelességet teljesítek, ennyi az egész.

Gábor társaságában teljesen elfelejtődött Ádám viselkedése. Gábor amilyen bizonytalan emberként, olyan jó lehet apaként. Van érzéke a gyerekekhez, bár nem hiába gyerekorvos. Azt a döntést hozom, hogy visszafordulok, mert már így is túl sok időre hagytam üresen a lakásomat. Azonban amikor hazaérek, az már nem áll olyan üresen, mint ahogy hagytam. Ádám a fotelben üldögélve mered maga elé.
- Merre jártál? - faggatózik.
- Elvittem Roxy-t sétálni - válaszolok.
- És ez tartott ilyen sokáig? - kérdezi mereven. - Vagy esetleg valaki feltartott...?
- Az eszem megáll, komolyan - bukik ki belőlem a nevetés. - Te akarsz számon kérni engem?! Te, aki minden szabad idejét az ex barátnője pátyolgatásával tölti, és az igazi barátnőjéhez meg egy mukkot se szól?!
- Te most kajak féltékeny vagy Rebekára, baszki?! - emeli fel a hangját. - Hányszor pofázzam még el, hogy Rebeka már az ég világon nem jelent semmit nekem? Ilyen nehéz ezt felfognod? Adjam írásba?
- Először is, vegyél vissza abból a rohadt hangerődből, mert tőled zeng ez a ház. Másodszor, megkérdezném tőled, hogy mikor beszéltél te velem utoljára? Garantálom, hogy nem tudod pontosan megmondani.
- Kivel voltál? - szorul ökölbe a keze, és közelebb lép hozzám.
- Ha ennyire tudni akarod, összefutottam Gáborral. És nem, a beszélgetésen kívűl nem volt semmi.
- Micsoda meglepetés! - kacag. - Újra egymásra talál a régi orvos gerlice pár? Újra együtt gyógyíthatjátok a gyerekeket...
- Fogd vissza magad, Szalai Ádám! Nem tudom mi van veled, de kezdem elveszteni azt a férfit, akibe beleszerettem.
- Szerintem őt már túl rég elveszítetted - süti le a szemét elhaló hangon, aztán nekem hátat fordítva hagyja el a lakásomat.

Ez akkor most egy szakítás? Szerintem igen. Még hozzá a csúnyábbik fajta. Mélázva bámulom a becsapott ajtót, amin Ádám az imént lépett ki. Elhagyta a házamat, akár engem. Visszaszorítom a krokodil könnyeket, s inkább hasznossá teszem magam, és elpakolok az asztalon. Mindeközben végig a fülemben lüktet a vér, és nem tudok máson kattogni, mint a szakításon. A gondolat is, hogy Ádám már bizonyára Rebeka keblein sírja ki a bánatát, alaposan felhergel. Ha nem jön ez a tyúk, Ádámmal nem alakulnak így a dolgok...Jó, tudom hogy legfőképpen nem ő a hibás, de vele kezdődött minden. Azzal, hogy belépett a bátyám életébe, minden létező módon felbolygatott mindent. Elmélkedésemből a mobilom hangos jelzése zökkent ki.
- Szia, Balázs - emelem a fülemhez a készülékem.
- Szala miért akarja minden áron leinni magát? - támad le váratlan kérdésével. - Összekaptatok?

Hmm, szóval a piába menekül. Legalább nem Rebekához.

- Én inkább szakításnak mondanám - sütöm le a szemem.
- Mi történt? - faggatózik.
- Ezt inkább attól a balektól kellene megkérdezned. Ne hagyd hogy nagyon lerészegedjen, tudod milyen baromságokra képes olyankor.
- Megyek, pátyolgatom azt a barmot, de később majd veled is elszámolok.
- A barátnődet meg eszed ágában se legyen ideküldeni, mert most nincs sok erőm az ő fejmosását is végig hallgatni.
- Már késő. Az előbb hajtott el az autómmal, és valószínűleg hozzád tart. Ha odaért, kérdezd meg tőle hogyan szerezte meg a kulcsot, amikor itt volt mellettem a pulton.
- Ő Petra - világosítom fel. - Ezzel szerintem mindent elmondtam.
- Elvetemült egy nő, az egyszer biztos. Ne feledd, később beszélünk.
- Ne feledd, nem biztos hogy felveszem.
- Ez csúnya volt.

Balázsnak sikerül egy mosolyt csalnia az arcomra. Az említett személy barátnője rekord gyorsasággal érkezik hozzám, és kér egy alapos beszámolót. Igyekeztem nem csak Ádámot hibásítani, de Petra ehhez a kijelentéshez ragaszkodott inkább. Hiába bizonygatom, hogy mindehez ketten kellettünk, valahogy az ő szemében én játszom az áldozat szerepét, Ádám pedig a főgonoszét. Petra barátnőhőz méltóan cselekszik, legalábbis ő szerinte. Megragadja a telefonomat, és átnevezi Ádám nevét a készülékben. Kivesz a szekrényből egy alig használt tányért, majd a kezembe adja.
-

Mit is kéne csinálnom vele? - pillantok rá kérdőn.
- Vágd a földhöz - utasít. - Segít kiadni magadból a haragot.
- Nincs is bennem harag - ráncolom homlokomat.
- Persze szivi, hogyne - mosolyog rám.-Próbáld csak ki.
- De ennek nincs semmi értelme...
- Linett! - szól rám erélyesen.

Megforgatom a szemeimet, és teljesítem az utasítását. Elmotyog egy "Szerencséd hogy régi tányér volt" féle mondatot, aztán felsomfordálok a hálószobámba. Nyakig betakarózom, és utat engedek a könnyeimnek.
- Jaj, szívem - ül az ágyam szélére Petra. - Pont a legrosszabb depisnek kellett születned?
- És az mi? - szipogok.
- A beforduló depis. Miért is szakítottatok, egyébként?
- Rebekával van állandóan, engem meg le se szar. Én meg ma találkoztam Gáborral, jól elbeszélgettem vele, és ő ezen felkapta a vizet, és kijelentette hogy szakít velem, és hogy szerinte egy féltékeny liba vagyok, és őt már réges rég elveszítettem.
- Ez esetben, most hagyd abba a depizést - rántja le rólam a takarót. - Szalai Ádám nem érdemli meg ezeket a könnyeket. Imádom a srácot, de most nagyon messzire ment. Mosolyogj, és vágd Szalai pofájába, hogy igenis egy önálló fiatal nő vagy, aki bármikor talál ő hozzá hasonló pasit mind a 10 ujjára.
- És ha nem így van? - kérdezem. - Fontos számomra ez a barom.
- Kínozd meg egy kicsit. Rá kell jönnie, hogy most ő esett át a ló másik oldalára.

Szótlan maradok. A fejemben vízhangzik egy hang, ami határozottan azt diktálja, hogy hallgassak Petrára. Igaza lenne? Ádám megérdemel egy kis kínzást? Lehetséges. Megérdemelné, elvégre, ő döntött úgy, hogy Rebeka pátyolgatása többet ér, mint a mi kapcsolatunk, és az összeköltözés. Hát, legyen. Szalai Ádám, ha valóban így gondolod, lásd a következményeket.

1 hónap elteltével

A szakítással járó rossz érzéseim befellegzettek. A munkámba temerkezem, ha nem dolgozom, akkor pedig Petra szórakoztat, mert Balázs visszautazott a klubjához, így nincs más, akit szórakoztathatna a maga kis dolgaival. Habár Ádámmal szakítottunk,  a családja előszerettel keres. Állításuk szerint nagyon hiányolnak engem, és nem tagadom, én is őket. Rettenetesen jó emberek, és  mindvégig azt éreztem, hogy a családja alapján a számomra megfelelő férfit választottam. De, sajnos a sors így hozta. Jelenleg a szüleimhez tartok, mert szokásukhoz híven 1 hónapban legalább háromszor együtt kell ebédelnie vagy vacsoráznia az egész családnak, és a mai pont egy ilyen nap. Mikor meglátom a bátyám autóját, legbelül nagyon is reménykedem, hogy Bence egyedül érkezett, és felnyitotta a szemét Rebekával kapcsolatban. Ám amikor belépek házba, egyből megpillantom a lányt. Tekintetünk a másikra mered, egyikünk sem szólal meg. A szüleim köszöntenek elsőként, majd őket Bence követi.
- Tudunk beszélni? - kérdi félve Rebeka.
- Bármit is akarsz mondani, nem vagyok rá kíváncsi - válaszolok. - Különben is, mit mondanál? Azt hiszed nem jöttem rá, hogy Ádám végig veled csalt engem?
- Félreérted. Nem történt köztünk semmi az ég világon. Nem tagadom, megint érzek valamit iránta, a régi emlékek újra előjöttek. És azt sem tagadhatom le, hogy igyekeztem ezt tudatni vele, de végig nyilvánvalóvá tette, hogy rajtad kívűl semmi és senki nem létezik számára a világon.
- Ezt el kéne higyjem neked, vagy mi? Ez még mindig nem magyarázza meg, miért volt olyan elhidegült és elutasító velem.
- Hazudtam neki rólad - süti le a szemét. - Féltékeny voltam, mert a helyedben akartam érezni magam.
- Értem - sóhajtok. - Köszönöm, hogy őszinte voltál velem.

- Ádám egy csodálatos srác, ne hagyd elmenni. Mielőtt vissza ment Németországba, beszéltem vele. Elakart menni hozzád, hogy beszéljetek, de félt a szemed elé kerülni. Úgyhogy, tegyél meg nekem és  egyben magadnak egy szívességet. Menj utána Németországba, amilyen hamar csak tudsz.

Elmosolyodom. Ezt kéne tennem?

Heeeey! Remélem tetszett ez a rész, ha igen, hagyjatok nyomot magatok után! 😉 És ne feledjétek, az Instagram-os sztorim is elindult, azt is olvashatjátok! ❤