A családunk megjelent tagjai jó hatással vannak Ádámra, egyáltalán nem látszik idegesnek a Gábor dolog miatt, és fáradékonynak az utazás után. Fittebb és boldogabb nem is lehetne. Lassacskán mindenki hazamegy, csak mi maradunk, és persze a szüleim, akik felajánlották hogy itt tartsuk az ebédet. Este 6 körül már mi is eljövünk, mert már hiányzik számunkra a másikkal töltött idő kettesben. Hozzám megyünk, ahol Roxy nagyon megörül a labdarúgóm érkezésének. Egy pillanatra sem akar minket magunkra hagyni, de a hálószobámba érve lerázzuk. Ádám nem várakozik, egyből nyakam csókolgatásába kezd. Nem kéretem magam, próbálom egyre jobban feltűzelni őt. Kínzó lassúsággal szabadítom meg a pólójától, ő is a felsőm eltűntetésével kezd. Nem tudunk leállni, de nem is akarunk. Legutoljára az alsóneműink kerülnek le a földre. Fordítok a helyzetünkön, én kerülök felülre. Ádám mellkasát csókokkal árasztom el, ő minden egyes csóknál sóhajtozik. Áttérek a nyakára, ahol fogaimmal megragadom a vékony bőrt, és szívni kezdem.
-  Csak egy kis emlékeztető a nőknek akik rád néznek - kacsintok az alattam lévő adoniszomra.
- Na várjál csak, kisasszony - fordulunk még egyet, így megint alul találom magam.

Ő is megpecsételi a nyakamat. Ádám óvatosan belém csúszik, és lassú lökésekbe kezd. Ujjaim a hátán kalandoznak, fel - le járkálnak rajta. A tempó gyorsabb és gyorsabb lesz. A csúcsponthoz elérve kimerülten, de tele adrenalinnal fekszünk le.

Korábban kelek a szokásosnál, mert egyrészt dolgoznom kell, másrészt viszont szeretném meglepni Ádámot egy ágyba reggelivel, amit az eddigiekben nem tehettem meg. Összeütök egy kis rántottát, amihez vágok némi paradicsomot is. Frissen facsart narancslével tálalom. Ádám még javában szuszog. Halkan mellé mászok, és lágyan megcsókolom. Felnyög, én meg elmosolyodom.
- Egy tündér vagy - mondja felcsillanó szemekkel, mikor meglátja a reggeliét.
- Jó étvágyat - helyezem középre a tálcát. - Mi lesz a mai program?
- Azon kívűl hogy téged hiányollak amíg dolgozol?
- Ne legyél már ilyen nyálas, szívem - nevetek.
- Amúgy, a nagymamámat megyünk megköszönteni az öcséimmel. 90 éves lett. Azután pedig elmegyek érted.
- Sok boldog születésnapot a nagymamátoknak - mosolyog. - Nem szükséges eljönnöd értem, nekem is van autóm, meg persze lábaim.
- Ugyan már - legyint. - Jobban érezném magam ha én mennék érted. Sok hülye autós van, és te nem vagy olyan tapasztalt a vezetésben...
- Szalai, évek óta van jogosítványom, és egyszer sem okoztam balesetet senkinek...Ne kritizálj! No meg az út oda felé sosem valami forgalmas.
- Nem kritizállak, csak nem akarom, hogy vezess.
- Baah, megörűlök - pattanok ki az ágyból.

Hogy lehet valaki ennyire bosszantóan okoskodó? Hosszabb utakat is levezettem már, az oktatóm szerint nő létemre jól vezetek. Akkor most mi is a problémája? Felforrt agyvízzel készülődöm, amíg Ádám reggelizik. Már a kocsi kulcsomhoz nyúlnék, de ő nemes egyszerűséggel kikapja azt a kezemből, és megindul az autóm felé. Fújtatva és duzzogva ülök be az anyós ülésre. Végig csendben vagyunk, nem engedünk a másik igazából. Hogy melyikünknek is van igaza ebben a történetben, az még homályos. Ádám csókért hajolna leparkolva a rendelő előtt, de én csak egy arca puszit adok neki, és ő ezt lebiggyesztett ajakkal konstantálja.
- Nem érdemled meg - nyújtom ki rá a nyelvem.
- Leharapjam? - kérdezi felvont szemöldökkel.
- Jó ünneplést - majd rácsukom az ajtót.

Nem futok bele Gáborba befelé menet, amit már jól jelnek könyvelhetek el. Petra Balázzsal való bájcsevejét nem szeretném zavarni, ezért halkan pakolászom az asztalomon. Üzenetem érkezik a következő pillanatban.

Ádám: Ne haragudj, pici. ❤ Megyek érted amint végeztél. A csók hiányért meg majd elszámolok veled. 😒😉

Kuncogok, és zsebre rakom a készülékem. A pácienseim sorjában érkeznek, a váró megtelik gyerekekkel és szülőkkel, hiszen a tél vészesen közeledik. Ami azt illeti, a novemberi hónap már a végét tapossa. Az influenza szezon utat tör magának, és bekebelez mindenkit, akit csak tud. Azokat a bátor gyerekeket, akik rezzenés nélkül tűrik a vizsgálatokat, cukorral vagy matricával jutalmazom meg. Az adott gyermek mosolyogva sétál ki az ajtón, tehát a célomat sikeresen teljesítettem.
- Nem tudom te hogy vagy vele, de én most ebéd szünetet követelek - dörzsölgeti hasát Petra. - Nincs senki a váróban, addig valamelyikőnk elugorhatna kajáért...
- Múltkor is én voltam, most rajtad van a sor - vigyorgok.
- Hát jó - sóhajt. - De ne várd, hogy neked is hozok...
- Tudod hogy szeretlek, te lüke - röhögök.

Amíg a szünetem tart, és Petra sem zavar, a mobilomat veszem elő. Széles mosollyal fogadom a képet, amit Ádám osztott meg az előbb a nagymamájáról. Egyből nyomok rá egy szívet, illetve a komment részlegbe is.

Linett: Héj! Ugye nem egy szál pólóban ülsz bent?!🤤 - küldöm az üzenetet Ádámnak.

Ádám: Nyugalom, szivi. 😂 Olyan meleg van a házban akár egy szaunában. 😗

Linett: Amúgy, megbocsátok te majom...😂😂❤ De ha mégegyszer nem engedsz vezetni, problémák lesznek😗

Ádám: Szeretlek, kismajom. 🐒❤

Linett: Én is téged, nagymajom. ❤

Petra visszatér egy kis sajtos, kocka húsos tésztával, aminek vigyorogva látok hozzá.

Kimerülten pakolászok az asztalomról. Lejárt a munkaidőm, a rendelőnk ma már nem fogad betegeket. Petra nagyon szerencsés, mivel Balázzsal közös programot szerveztek, ezért hamarabb elmehetett. Kilépek az ajtón, és a váróban várakozom Ádámra. Legnagyobb szerencsétlenségemre, Gábor is akkor zár, mikor én. És természetesen Ádám is pont most lép be...Lehetne ennél kegyetlenebb a sors? Nem hiszem...

Gábor tekintete elidőzik rajtam, majd egy pillanatig Ádámon is.
- Igyekszem figyelmen kívűl hagyni, hogy megbámultad a barátnőmet - mondja Ádám, rá sem tekintve Gáborra.
- Ádám, nehogy elkezdj itt balhézni nekem - pillantok csúnyán a barátomra.
- Nyugalom, Ádám - vigyorog Gábor. - Nem nyúlok többször a nődhöz.
- Még szép hogy nem nyúlsz - fonja derekamra kezeit, és magához húz birtokló jelzéssel. - Különben eltöröm a karodat. És remélhetőleg nem csókolód meg mégegyszer.
- Ádám, légyszíves, menjünk már - szólok immáron mérgesen.
- Jó - sóhajt Ádám.

Végre valahára  kiérünk Ádám Lambojához. Nem hiszem el...Ádám miért nem tud csendben maradni? Jó, rosszabbul is kikerülhettünk volna ebből a szituációból...Ahh, férfiak!

Ez esetben Ádámhoz mentünk, de előtte beugrottunk hozzám pár cuccért, és persze Roxy-ért, mert nem szívesen hagyom őt otthon egyedül. Ádám mint egy durcás kisgyerek, fellohol az emeletre. Megforgatom a szemeimet, és utána eredek. A szobájában találom, a telefonját nyomkodja. Észrevétlenül befekszem mellé, és mellkasára fekszem.
- Elárulod, hogy mi a fene bajod van? - motyogok.
- Nem tetszik, ahogy rád néz - motyogja. - Próbálom nem bebeszélni magamnak, hogy az az idióta rád nyomul, de nem tudok másra gondolni.
- Magyarán, féltékeny vagy - görbül felfelé a szám sarka.
- Te is az lennél, ha fordított helyzetben lennénk...
- Szívem... - kezdek játszadozni a pólója aljával. - Azt hittem megértetted, hogy Gábor és köztem még csak barátság sincs...Téged szeretlek, nem hagynálak el senkiért és semmiért az ég világon.
- Nem tehetek róla. Akárhányszor eszembe jut vagy meglátom, bevillan a kép, és legszívesebben betörném a képét.
- Aranyos, ha féltékeny vagy - ülök a derekára. - De nincs miért. Szeretlek téged, mindennél jobban.
- Ezt akartam hallani - tapad ajkaimra.

Nevetve örökítem meg Ádámot télapó jelmezben. Annácskához ma a mikulás érkezik, nem más személyében, mint az ő szeretett nagybátyjáéban. A vendég szobában készülődünk, Anna már nagy hanggal várakozik a nappaliban.
- Jó kislány voltál az idén, drágaságom? - lép hozzám Ádám.
- Nem tudom, mikulás - kulcsolom össze kezeimet nyaka körül. - Szerinted az voltam?
- Háát, talán megérdemelnél egy kis büntetést - majd a fenekembe markol.
- Na indulás, mikulás - kuncogok.

Anna összes szava eláll, mikor meglátja a télapót. Az álla leesik, vigyora szélesedik. Ádám letelepszik a fotelbe, Annát az ölébe ülteti. Anna csomó kívánságát elsorolja neki, kiemelve egyet, méghozzá egy beszélő játék pónit, amiről már hetek óta beszél. Ha Anna kellően jó kislány lesz, megkapja, de ahhoz tényleg jól kell viselkednie.
- Hol van Ádám bácsi? - néz körbe kíváncsian a kislány.
- Bizonyára hamarosan betoppan - mondom zavartan.
- Ám a mikulásnak most mennie kell, mert sok gyermek vár még rá a kívánságaival - szedelőzködik Ádám.

A télapó jelmez nélküli Ádám kicsivel a mikulás távozása előtt megérkezik. Anna részletes beszámolót tart neki, amit a nagybátyja nem győz követni. Amíg Annácska elrabolja tőlem Ádámot, addig én Annának segítek a konyhában az ételekkel.
- Jól megvagytok a fiammal? - faggat Anna.
- Azt mondhatom hogy igen - somolygok.
- Ennek őszintén örülök. Tudod, Ádám sosem volt valami szerencsés a nők terén, főleg az előtted lévő barátnőjével. De melletted olyat látok rajta, amit már nagyon régen nem. Szóval köszönöm.
- Vili mesélt erről a lányról - faggatozóm már én is.
- Ádám nagyon szerette azt a lányt, közös jövőt tervezett vele. Viszont a dolgok nem alakultak jól.
- Szerinted már túl van rajta? - kérdezem félve.
- Szerintem biztosan. Most te vagy az, akivel leélné az életét. Legalábbis, nekem ezt mondta.

Az orrom alatt elvigyorodom. Az egyik felem nagyon örül, míg a másik fél, hogy nem tudja helyettesíteni az "elődjét". Annával kimegyünk a nappaliba két tálca süteménnyel, ám az üres volt. Az emeletről viszont élesen érkeznek hangok. Annával mosolyogva egymásra nézünk, és követjük a hangokat. A hatalmas vendégszoba póker és meccsnéző szobává alakult. A Szalai család férfi tagjai meg sem rezzennek érkezésünkkor, Zsani és Viki viszont mosolyogva felsóhajt. A szerelmem annyira belemerül a pókerbe, hogy még azt sem érzékeli, hogy a vállára teszem a kezem.
- Most koncentrálnom kell, manó - mondja Ádám végig a pókertársát figyelve.

Vili vigyorogva vizslat, jelezve hogy segítsek neki megnyerni a játékot.
- Miért, szerinted én elvonnám a figyelmedet a játékról, hm? - hajolok a füléhez.
- Tudom mire megy ki a játék, Szalai Vilmos -szólítja teljes nevén öccsét Ádám. - De esélytelen. Kincsem, kérlek ülj le Zsani mellé.

Nevetve vállat rántok, és úgy teszek ahogy Ádám kérte. A pókerpartit ezáltal Ádám nyerte meg, az öccse legnagyobb elkeseredésére. Estig a Szalai családnál maradunk, aztán az én lakásomra megyünk. Éppen a lefekvéshez készülődnék, amikor is felcsörren a mobilom.
- Szia, Bence - emelem fülemhez a készüléket.
- Zavarhatlak egy kicsit? Ne haragudj hogy ilyenkor hívtalak.
- Igen, persze.
- Rebeka vett magának egy saját lakást a belvárosban, és megkért hogy segítsek neki berendezkedni, de délelőttől nem érek rá, késő délutánig, és azzal a sok holmival nagyon lassan haladna. Segítenétek neki? Jól jönne a segítség.
- Persze hogy segítünk.
- Ezer hálám.

Ádám visszatér a zuhanyzásból, én meg elbúcsúzom a bátyámtól. Közlöm Ádámmal a holnapi programunkat, amire ő csak vállat von. Befekszem mellé, és a megszokott párnámra, a mellkasára hajtom a fejemet.
- Miről beszélgetettek anyával a konyhában? - kíváncsiskodik.
- Minden féléről, ami szóba jött - válaszolok burkoltan.
- Például?
- Miért vagy hirtelen kíváncsi erre? - vékonyodik el a hangom.
- Csak kíváncsi vagyok. Mondta neked, igaz...?
- Micsodát?
- A volt barátnő történetet.
- Azt hiszem, esett róla szó, igen.
- Remek - morog.
- De Vili is mesélt egy kicsit. Megbántott téged, te meg kifordultál önmagadból. Miket csináltál?
- Nem lényeges - beszéde közben lágyan simogatja a hátamat. - Annak már régesrég vége, túl vagyok rajta.
- Anyukád mondott nekem még valamit - ül ki az arcomra a vigyor. - Komolyan terveid vannak velem?
- De még milyenek - puszilja meg az orrom hegyét. - Kíváncsi vagy a mostani tervemre?
- Valahogy sejtem mi lehet az - nevetek fel. - De túl fáradt vagyok hozzá, úgyhogy ezt jobb, ha kivered a fejedből.
- Jó éjt, Linett.
- Neked is, szívem.

Ádám még az én vezetési formámat kritizálja, amikor ő vezet csiga lassúsággal...Egy lassan sétáló idős bácsika is beelőzne minket. Lehet hogy ez meg is történt. Rebeka külsőre egy átlagos, egy személynek bőven elég lakást választott, ami nekem így elsőre elnyeri a tetszésemet. Illedelmesen megnyomom a csengőt, s várjuk hogy Rebeka ajtót nyisson. Mikor ez megtörténik, rám mosolyog, de Ádámot látva meglepődés éri. Ahogy az én focistámat is...