Hirtelen vagy 10-en leszünk. Az elbújt felmentő seregem is a helyszínen terem. Ádám hozzám lép hogy magához ölelhessen, mérgesen méregeti a nagybátyámat, aki már bilincsbe verve ballag a rendőrautóhoz. Linda továbbra sem hagyja abba a zokogást, Gábor rá sem tud nézni. Helyette inkább engem bámul.
- Nem esett nagyobb bajod, ugye? - kérdezi Gábor.
- Azon kívűl, hogy a szociopata feleséged miatt majdnem megölték, ha nem vagyunk itt, semmi - vágja rá kimérten Ádám, mire én kelletlenül nézek rá.
- Hagyd - süti le Gábor a szemét. - Igaza van. Szörnyen röstellem, hogy nem vettem ezt észre előbb. Pedig azt hittem nagyon jól ismerem a feleségemet.

Ádám látszólag megint intézne valami mondatot Gáborhoz, de én megköszörülöm a torkomat, jelezve hogy addig fejezze be, ameddig van hozzá elég türelmem.
- Köszönöm, hogy megpróbáltál megvédeni - somolygok haloványan Gáborra.
- Khm, igen - mondja Ádám. - Én is köszönöm. De most már menjünk, szívem. Pihenned kellene egy kicsit.
- Igaz, így állva is eltudnák aludni - ásítok. - Találkozunk a munkában, Gábor.

Az említett bólint. Ádámban nem nagyon rajong Gáborért, szóval ő még egy elköszönésre sem méltatja Gábort, bár az a köszönöm nagyon is meglepett tőle. Ádám tiszteletben tartja, hogy nem igazán szeretnék beszélni a történtekről, ezért elkezd pár szörnyű faviccet mondani, amiket mostanában látott illetve olvasott. Ezek mosolygásra késztetnek, mert ritka borzalmasak voltak, és szerintem Ádám szerint is, csak szeretett volna mosolyogni látni. Hát, sikerült összehoznia ezt.
- Szeretem, mikor mosolyogsz - mosolyog Ádám. - Szeretnéd hogy nálad aludjak?
- Szerintem tudod a választ - mosolygok.

Természetesen akarom. Ádám társaságánál jobban nem is vágyom másra, ám lehet, hogy másét inkább mellőzném. Mikor hozzám érünk, első dolgom, hogy levegyem magamról a kabátom.
- Közös fürdő? - veti fel az ötletet Ádám.
- Nagyon jól hangzik - harapok az ajkamba.

Egyáltalán nem érzem azt, hogy zavarban kéne lennem Ádám előtt, hiszen látott már évakosztümben. Ahogy elmerülünk a habok között, a végtagjaim egyszerre nyújtoznak ki. Nagyon jól esik a melengető fürdő a kissé áthűlt testemnek. Ádám forró csókjai az arcomon pláne. Ezeket a csókokat egyesével viszonzom, mutatva számára, hogy nálam boldogabb nem lehet senki a földön, amíg ő van nekem. Bármilyen nyálasan is hangzik ez most, tényleg így van. Ádámban megtaláltam azt, amit eddig kerestem az emberekben. Ő mondhatni a másik felem, ketten alkotnunk egy egészet. Ádám dörmögő hangja térít vissza a valóságba.
- Manó - szólítgat. - Elkalandoztál?
- Igen, egy kicsit - nevetek. - Csodálom hogy Petra még nem hívott fel engem...
- Engem ért az a megtiszteltetés, hogy 5 percenként hallhattam az angyali hangját - mondja. - Harmadszorra már Dzsudzsi elvette tőle a telefont, és a vonal végén elkezdtek civakodni.
- Hehe, zsák a foltját - nevetek.

Kikönyörögjük magunkat a kádból, és egyenesen aludni vonulunk. Ádám átdobja karját a derekamon, és úgy ölel magához. Borostázodni kezdődő arcát a nyakamba a fúrja, amelytől a hideg is kiráz. Ahogy szuszog, mosolyt csal az arcomra. Úgy szeretem ezt a Szalai Ádámot...

Reggel Ádám oldalára gördülve ébredek. Hogy hogy kerültem ide, az még számomra is titok. De Ádám hollétét még nagyobb rejtély övezi. Ám a konyhából feljövő finom illatok adnak némi rávezetést. Kinyújtom végtagjaimat, és az illatok által diktált úton a konyhába megyek. Hátulról átölelem a nekem háttal álló Szalait, és puszilgatni kezdem a hátát. Az illető megfordul, hogy ajkaimat csókolhassa.
- Mi jót csinálsz? - nézek át válla felett.
- Pirítóst, közepében tükörtojással - szól, közben az orrunkat összedörzsőli.
- Hmm, nyami - vigyorgok. - És, mit csináljunk ma? Élvezzük ki az utolsó munka nélküli napomat a hétből.
- Akkor, kuckolódjunk be és nézzünk pár Agymenők részt?
- A bekuckolódást támogatom, de Agymenők? Tényleg? Egy Dr. House sokkal szórakoztatóbb...
- Egy vérbeli csini dokinak egészen biztosan - nevet ki Ádám.

Végül Ádám sorozatos unszolására az Agymenők mellett teszem le a voksomat, amely 3 rész után már nem is tűnt annyira gyerekesnek, inkább betegesen szórakoztatónak. Egy pillanatra sem mozdulok ki Ádám karjaiból. Akár egy mágnes, úgy vonzuk egymást. A telefonom csörgésére leszek figyelmes.
- Argh, apám az - morgok.
- Vedd fel - állítja meg a sorozatot.
- De nem akarom - nyüszítek. - Ez a mi napunk. Ő meg 100% hogy elfogja rontani.
- Lehet hogy fontos kicsim, vedd fel végre - gyözköd tovább.
- Jó, rendben - adom meg magam, és rányomok a hívás fogadása gombra. - Igen, apa?
- Ugye jól vagy? - hallok aggódást a hangjában, amit az eddigi életemben egyszer sem hallhattam.
- Igen, kutya bajom. De honnan tudsz róla?
- Benne volt a híradóban - vágja rá. - Nem is tudom mit mondjak, Linett...Át tudsz jönni hozzánk?
- Ühm, a mai nap nem alkalmas - húzom a számat Ádámra nézve. - Ádámmal szerettük volna a napot kettesben tölteni, és...

Ádám hitetlenül bámul engem, és kikapja a kezemből a mobilt.
- Ott lesz - közli apámmal. - Igen, jól van, jobban szeret vitatkozni velem mint valaha...
- Szalai Ádám, válogasd meg a szavaidat - suttogom.

Ádám még pár szót vált apámmal, aztán tőlem kilométerekre helyezi a telefont. Most már én nézek hitetlenül rá.
- Te most tényleg lerendeztél nekem egy találkát az apámmal? - esik le az állam.
- Szívem, ő az édesapád. Nekem úgy tűnt hogy komolyan aggódik érted, és nem teheted meg azt vele, hogy ellököd magadtól.
- Elkísérsz? - meredek Ádámra boci szemeimmel, amivel bármikor levehetem a lábáról.
- Ez a kettőtök harca - fuccsol be a tervem. - De ha visszajöttél, nem engedem hogy bármelyik rokonod elraboljon tőlem.
- És ha a tieid teszik? - vigyorgok. - Bercivel nagyon megtaláltuk a közös hangot, és megígérte, hogy megtanít pár cselre a fociban.
- Ha ezeket akarod megtanulni, miért nem hozzám fordultál? A pasid a magyar válogatott csatára, és több ideje van a pályán mint az öccse.
- Azért életem, mert nekem jó tanár kell, nem pedig profi - mondatomat egy rövid puszival az arcára pecsételem meg.
- Szép mentés, szép mentés - kuncog, majd tovább nézzük a sorozatot.

Ádám felajánlotta hogy elvisz a szülői házba, sőt, haza is hoz. Ezt értekelem, elvégre jóval kényelmesebb egy autóban utazni, mint a lábaimon. Megérkezve a régi otthonomhoz egy rövid puszi után kiszállok a járműből, és megindulok. A csengőre nem nyomok rá, szimplán benyitok az ajtón. Anya nagy örömmel ölel magához, míg apa csak hozzám lép, és egy csókot ad a homlokomra, amire az eddigiekben még nem volt példa.
- Úgy örülök hogy jól vagy, drágám - könnyezik be anya szeme.
- Ne sírj már - somolygok. - Miről szeŕetettek volna beszélni velem?
- Valamit el kell mondanunk a nagybátyádról - sóhajt apa. - Szerintem ehhez lekéne ülnöd.
- Jól van, akkor leülök - majd lezuhanok a fotelba.
- Tamásnak hívják - kezd a mesélésbe apa. - Hamar világossá vált számunkra, hogy nem egy világban élünk, más célokat tűztünk ki magunk elé. Én egyetemre mentem, ő zülleni kezdett. Egyik éjjel rám telefonált, segítségre volt szüksége. De én hátat fordítottam neki. Még csak bűntudatom sem lett, pedig a saját öcsémet hagytam cserben. Mivel tudtam hogy milyen, gondoltam hogy ezt vissza fogja fizetni. Bár azt nem gondoltam, hogy ilyen aljas és mocskos módon.
- Én feleltem a zárásért a munkahelyemen, ahol dolgoztam - folytatja a mesélést anya. - Nem sikerült taxit fognom, ezért sétáltam. Útba esett egy kocsma, ami minden este tömve volt részeg emberekkel. Tamás is ott volt. Igyekeztem úgy elsuhanni a kocsma előtt hogy ő ne lásson, de nem sikerült. Gúnyosan kijött, és oda lépett hozzám. Józan volt. De mégis tett velem egy erkölcstelen dolgot. Megerőszakolt. Én pedig, terhes lettem.
- Tessék?! Én...
- Nem te, Linett - tör ki anyámból a zokogás. - Akkor még te nem is léteztél. Te és Bence nem vagytok vérszerinti testvérek.
- És erről ő is tud? - csuklik el a hangom.
- Igen, ezért jött vissza - mondja apa. - De ezelőtt ő sem tudott róla. Nem akartunk szólni erről nektek, amíg nem rendeződik a kapcsolatotok annyira, hogy beszélni tudjunk erről nektek.
- Ez szörnyű - temetem tenyerembe arcom.

Nem tudom felfogni, annyi minden ér egyszerre. Legjobban Bencét csapták be, elvégre évekig egy másik embert tekintett apjának. Az igazi apja meg egy gerinctelen féreg, aki ha minden jól megy, megfogja kapni a jussát a tetteiért. Magamhoz ölelem a pityergő anyámat, s apám is becsatlakozik a családi ölelésbe. Nem tudom, talán most elindult valami. Rendeződhet a kapcsolatunk? Nem sokat időzöm a szüleimnél, mert szükségem van arra, hogy ezt valaki kívűlállóval megvitassam, ebben az esetben Ádámmal, akiről tudom, hogy a lehető legőszintébb lesz majd velem. A "sofőröm"  megérkezik a hívásom után 5 perccel. Mindkét szülőmet megölelem, aztán beülök a fekete Lamboba.
- Na mi volt? - simít végig arcélemen.
- Bence nem az igazi testvérem, a nagybátyám megerőszakolta, és egyszerre túl sok minden nyomja a lelkem - darálom le. - Menjünk haza.
- Hát jó. Pedig én egy kis kitérőt akartam tenni a mekibe, hogy segíthessek a lelkeden...
- Én úgy imádlak, Szalai Ádám - puszilgatom meg borostás arcát.

A McDonalds almás és málnás krémtúrós pitéje feldobja a lelki világomat, de még mindig nem az igazi. A családi tragédiám szóba sem került közben, ezért én hálásabb sem lehetnék. Ádám pluszban még kivisz Siófokra egy kis fejszellőztető sétára, ezzel elérve, hogy mégjobban szeressem őt.
- Köszönöm - hálálkodom, miközben kézen fogva sétálunk a Balaton partján, a hideg s élénkítő szélben. - Szeretlek.
- Én is szeretlek, manó - majd mondatát egy hajba puszival pecsételi meg.

Sajnálatos módon Ádámnak ma van az utolsó napja itthon, holnap már várják Németországban. Nagyon büszke vagyok az én csatáromra, mert itthon és kint Németországban is helyt áll. Emellett időt szakít arra, hogy engem pátyolgasson. Ő az én támaszom. Ezekkel a gondolatokkal alszom el, Szalai Ádám karjaiban.

Nem kísérhettem ki Ádámot a reptérre, mert dolgoznom kell, és így is több feladatot hárítottam Petrára, mint amennyit a lány megérdemelt volna. Reggel fájó szívvel elbúcsúztam tőle, jelenleg pedig az egyik betegem igazolását intéztetem Petrával. A kis Bence az orra alatt mosolyogva sétál ki a teremből. 1 hét igazolt hiányzásnak ki nem örül a gyerekek körében? Sürgősen kávéra van szükségem, mert reggel a sietségemben nem tudtam meginni egy csésze kávét sem, ezért kihasználva az üres kortermet a kávéautomatához lépve tejes kávéra fizetek be, fahéjas cukorral a tetején.
- Már megint elaludtál? - kérdezi pajkos vigyorral az arcán Gábor, aki úgy látszik úgyszint abba a helyzetbe keveredett mint én.
- Szokásomhoz híven - nevetek.
- Tegnap nem igazán tudtunk beszélni, pedig felhívtalak párszor...
- Igen tudom, sajnálom.
- Ádám miatt van? - faggat. - Látszik hogy nem rajong értem.
- Dehogy, ehhez Ádámnak nincs semmi köze. Csak nem volt alkalmas. Az pedig hogy nem kedvel, nem tudom miért van.
- Történt valami baj?
- Olyasmi. De ne firtassuk légyszíves.
-Hát, jó. Örülök, hogy éppségben megúsztad. Nagyon félreismertem Lindát...
- Volt oka féltékenynek lenni - sütöm le a szemem. - Bele sem szabadott volna kezdenünk ebbe az egészbe. Lásd be, csak bajt okoztunk a másiknak. Elmérgesedett minden.
- De az érzéseinknek nem tudok megálljt parancsolni, nem igaz? - néz mélyen a szemembe, majd ajkaival felém közeledik.