Mosolyogva érkezem a munkahelyemre, mint az év minden egyes hétköznapján. Gyermekorvos vagyok, amely a leghálasabb szakma, amit választhattam magamnak. Sok tanulásba, igyekezetbe és erőmbe tellett ugyan, de megérte. Imádom a gyerekeket, és a velük való foglalkozást is. Amikor egy kisfiú, vagy egy kislány rám mosolyog, és köszönetet mond azért hogy megvizsgáltam, többet ér nekem több ezer dolognál ezen a földön. Azt hiszem, erre a munkára születtem. Első utam a kávéautomatához vezet, ami által gyártott kávé pocsék, de mit várunk egy kávéautomatától. Sajnos reggelente beleesek abba a szerintem átlagos hibába, hogy tovább alszom a kelleténél, és nincsen időm betérni egy normális kávézóba a tejes kávémért, mert ide kell rohannom, szóval nincs más választásom, rá kell bíznom magam a szörnyű romlott kávéra. A váróban az aszisztensem várakozik, aki egyben a legjobb barátnőm is. Petrával a kezdetektől fogva azonos pályára készültünk, így nem volt kérdéses, hogy együtt fogunk nyitni egy rendelőt. Őt az adminisztráció érdekelte, engem minden más ami az adminisztráción kívűl esik, ez így egy kerek egész. Úgy fest, ő is sietett idefelé. Arca piros pozsgás, a haját egy szimpla befőttes gumival kötötte fel, kezében automata kávé.
- Elférne nekünk egy hangosabb vekker az éjjeli szekrényen - fújtat Petra.
- A kávé szempontjából biztosan - fintorgok a löttyömre. - Sokan jelentkeztek be mára?
- Eléggé. Tudod, terjed a...
- Influenza - fejezem be mondatát.

Az ősz elején járunk, most kezdenek igazán beindulni az influenza motorjai. Ilyenkor tömve van a rendelő, némelyik szülő türelmetlenebb a megszokottnál. Lepakolok az asztalomra, a gyerekek kedvenc tálját megtöltöm matricákkal és cukrokkal, ezek enyhítik a csúnya injekció fájdalmát. Petra elkezd valamit pötyögni a gépén, tán sejtem is mit.
- Már most írsz neki? - vonom fel a szemöldökömet huncutan vigyorogva.
- Ő is e körül megy dolgozni, talán látja - le sem pillant a képernyőről.

Petrára egyszer csak rátört a kapuzárási pánik, és rögtön regisztrált valami társkereső oldalra, mert szerinte az gáz, hogy 27 évesen még se gyereke, se férje, se kutyája. Én ugyan ebben a cipőben járok, mégsem tartom cikinek vagy kellemetlennek, a kutya kérdést pedig egyszerűen meg lehet oldani. De sebaj, úgy kell elfogadnunk a szeretteinket, ahogy vannak. Ebben a pillanatban reggel 8-at üt az óra, és ezennel a rendelés is megkezdődhet. Meg is érkezik az első kis páciensem, egy kis torokfájás panaszával. A torokgyuszi fennállása a legbiztosabb.
- Köszönöm, Linett néni - hálálkodik a 7 éves kis Máté, aki ragyogó szemekkel vizslatja a kincsestálamat.
- Vegyél csak - mosolygok. - De csak mert ilyen jó kisfiú voltál. Ha továbbra is fájni fog a torkod, 1 hét múlva találkozunk.
- Akkor is lesz cukorka? - formál "o" alakot Mátéka szája.
- Még szép - nevetek. - A felnőtteknek is kell némi édesség néha...
- Köszönjük szépen, doktornő - mosolyog Máté anyukája, Ildikó majd távozik a kis footballistával, aki legtöbbször törés problémájával találok.

Petra szólítja a következő pácienst, s ez így megy egészen ebéd időig. Magamra kapom fekete bőrkabátomat, és a kedvenc éttermembe megyek, ahol már törzsvendégnek számítok. A reggeli késés közepette egy gyors ebédet sem tudok összehozni, tehát ez az étterem 5 alkalommal is vendégül lát. A felszolgálok mosollyal fogadnak, páran a nevemen is szólítanak. Kapásból egy gyümölcslevest kérek előételnek, ezt egy csirkemell követi borsófőzelékkel. A desszertett ezúttal kihagyom, bár erre nem igen van példa.
- Találkozunk holnap, Linett - tisztítja meg az asztalt a tányérjaimtól az egyik kedvenc pincérem, Zoli.
- Mindenképp - röhögök, s ezennel a lábaim visszavezérelnek a rendelőmbe.

Mivel én és a kulcsok nem vagyunk barátságban, azaz amikor csak tudom, elhagyom őket Petra őrzi a rendelő kulcsát. Viszont ennek az az egy hátránya van, hogy Petránál lassabb evőt keresve sem találnék, úgyhogy várakozásra szorulok. Türelmetlenül dobogtatok a lábammal, hisz a várakozásnál semmit sem utálok jobban. Pláne ha Petrára kell várakoznom, ami mindennapos problémám. A kezemben rezeg a mobilom, mire rá kapom pillantásomat.

Gábor: Ebéd szüneted van?

Elmosolyodom Gábor üzenetén. Ez a rendelő elég nagy egy orvosnák és aszisztensének, ezért szívesen megosztjuk másokkal is. Gábor felnőtt orvosként dolgozik, rendkívűl sármos és kedves férfi, és nem mellesleg nőtlen. Azonos dolgok iránt érdeklődünk, Petra elmondása szerint benne megtalálnám a lelkitársamat. Nem tartom kizártnak. Gyorsan válaszolok.

Linett: Igen, miért? Jönnél szórakoztatni?

Gábor: Ha a hölgy hozzájárul, szeretném ha feljönne hozzám az emeletre.

Nem kellett kétszer mondania. Kopogtatást hátra hagyva lépek be az ajtaján, vigyorral az arcomon. Az ajkaink sebesen fonódnak egybe. Nagy tenyere kör - körös mozdulatokat ír le a hátamon, majd a fenekem felé kalandozik el. Ujjaim szőke hajában kalandoznak el. Minden találkozásunk így végződik, ezt én nagyon nem bánom. A viszonyunk egyelőre titkos, még magam sem tudom, hogy minek lehet ezt nevezni. Gábor elég komoly ember, eltudnám képzelni a jövőnket, de lehet ő másképp gondolja. Lehetséges, hogy számára csak egy alkalmi viszony vagyok, akivel lefoglalja magát a szabadidejében. A levegőhiány vészesen hamar köszön be.
- Mi van most köztünk? - kapkodom a levegőt.
- Hogy érted? - kapna ajkaimért.
- Mit érzel irántam?
- Mióta érdekelnek téged az ilyesmik? Jól megvagyunk így, nem?
- Persze, csak szeretném tudni hogy minek tekintesz.
- Egy bájos, és gyönyörű nőnek - bókol Gábor.
- Ennél tágabb értelemben...

Szótlan marad, ezzel elmond számomra mindent. Nem vesz komolyan, ahogy a kapcsolatunkat sem. Megigazítom magamon a ruhám, majd a hajam is, és az ajtó felé fordulnék, de ő a kezem után kap.
- Ne menj el - tekint rám könyörgően.
- Nem leszek az a nő, akivel úgy eljátszogatnál - vetem szemére. - Ha majd tudod mit akarsz, keress meg. De addig ne írogass, se ne hívogass.

Határozottan hagyom el Gábor rendelőjét. Rájöhettem volna előbb is, hogy Gábor nem az a komoly és intelligens férfi, akit a külvilág felé mutat. Ez csak egy jó álca a valódi lényének álcázására. Alaposan félreismertem őt. Petra már vissza is tér az ebédszünetéről.
- Metre jártál? - kíváncsiskodik.
- Kajáltam, meg sétáltam egyet - füllentek a mondatom második részében.
- És mitől van hátul felállva a hajad? - ráncolja homlokát. - Még csak nem is fúj a szél...
- Egy idő után ez történik vele - kerülöm a tekintetét.
- Fura vagy - majd folytatja a gépelést.

Az ajtóról leakasztom a "Szünet" táblát. Megérkezik az egyik kedvenc páciensem, már ha szabad ilyet kijelentenem. Szalai Anna egy rendkívűl kedves, visszafogott és illedelmes 4 éves kislány, akiről példát vehetnének a kortársai. Azonban a kísérője egészen más alakot ölt. Anna az édesanyja helyett egy magas, zöldes szemű, borostás arcú férfivel jön hozzám. Az illető eldörmög egy "Jó napot" -ot, mindezt a föld pásztázása közben. Anna széttárja karjait, hogy megölelhessen.
- Na mi a bibi a kis gépezetedben, Annácska? - veszem elő a sztetoszkópomat, és meghallgatom a szívverését.
- A fejét fájlalja, és az éjjel nem sokat aludt, mert hányingere volt - számol be a nekem még ismeretlen férfi.
- Ön ki is? - kérdezősködöm.
- A nagybátyja vagyok - fedi fel kilétét a férfi, majd felém nyújtja kezét. - Szalai Ádám Csaba.
- Papp Linett - mutatkozom be.
- Örvendtem.
- Úgyszint.
- Ádám bácsi, majd veszel nekem fagyit? - kérdezi csillogó szemekkel Anna a nagybátyját.
- Kétlem hogy otthon örülnének neki, prücsök - nevet Ádám.
- De nekik nem kell megtudniuk - vigyorog Anna. - És Linett néni sem szól róla, ugye?
- Oh, Isten ments - nevetek.
- Linett néni is velünk jöhetne - fokozódik Anna boldogsága.
- Linett néninek bizonyára rengeteg munkája van, Anna - mondja Ádám.
- És igazán nem szeretnék zavarni - hebegek.
- Kérleeeek - biggyeszti le alsó ajkát kidülledt szemekkel.

Ádámra nézek, aki arcáról semmit nem tudok leolvasni. Anna viszont egyre jobban kérlel, én meg még egy igent vagy egy nemet sem nyögtem ki.
- Ma nem tudok menni, de hétvégén szívesen elmennék veletek - jelentem ki haloványan mosollyal.

Anna örömében Ádám nyakába ugrik, és tőle zeng a terem. Ádám csitítani próbálja, én meg jót nevetek ezen. Amint a két Szalai kiteszi a lábát az ajtón, Petra letámad.
- Ilyen hapsit sem látsz mindennap - vigyorog. - Szívesen lennék Anna nagybátyjának az ágyasa...
- Te hülye - nevetem ki. - Tény hogy jóképű, de nem is tudom. Magánakvalónak látszik.
- Majd a szombati fagyizásotoknál megismered, akár még testközelből is-kacsingat Petra. - Az utóbbi esetében részletes beszámolót kérek, valamint a végén kérd el a telefonszámát...
- Nem vagy te egy kicsit piszkos fantáziájú?
- Az ilyen Szalai Ádám féle férfiak láttán egy nőnek a piszkos fantázia természetes jelenség...

Jót nevetgélek a barátnőmön, majd inkább a következő gyerekemre koncentrálok, egy újszülött kisbabára, akinek szüksége van az általános oltásokra. Szegénykém kínszenvedésként éli meg, de egy has csiklandózás és a kis rágókája megszűnteti a sírását. Az órák a buzgó munkám közepette gyorsan telik, már a zárásnál járunk. A naplemenőben, az utcalámpák felkapcsolódnak. Az őszi esték rettentő hidegek tudnak lenni, így a kocsimhoz tartva picit ketté fagyok. Az első dolgom, hogy bekapcsolom a fűtést. Összedörzsölöm tenyereimet, hogy a testem mégjobban átmelegedhessen. Felbúgatom az autóm motorját, majd legurulok az úttestre. Szeretek esténként kocsikázgatni, Pest gyönyörű látvány a fények tömkelegében. Még ilyenkor is zajlik az élet, talán még jobban is mint nappal. Ugyanakkor veszélyes is, nem tanácsos az egyedüllét. Hazaérkezve az én kis szerelmem, Roxy fut felém. Roxy egy fél éves Cavalier Cocker Spániel, akivel öröm az élet. A kis esetlensége megnevettet, és az a szeretet amit tőle kapok, ezernyi szót hordoz magában. Felveszem őt, és magamhoz ölelem. Gügyögni kezdek, akár egy kisbabánál, és a hűtőm felé veszem az irányt, amiben ott lapul a kedvenc esti nasim, a nutella.

Bűnözni lehet, nem?

Nagyokat kanalazok a mogyorókrémből, eközben Roxy a lábam előtt fekszik félálomban. Ám a felcsendülő telefonom hangjára felriad.
- Tessék, Papp Linett - emelem fülemhez a készüléket.
- Én vagyok - üti meg fülem egy régen hallott hang.

A bátyám. Ezer éve nem hallottam felőle. Szoros volt a kapcsolatunk, jobb testvért nem is kaphattam volna nála. Ha kellett, kiállt mellettem, megvédett az iskola problémás gyerekeitől, igazi minta volt. 17 éves korától azonban mindez megváltozott, és kifordult önmagából. Rossz társaságba keveredett, kábítószerhez nyúlt, az indulatai elszabadultak, egyszóval: megbolondult. Próbáltam beszélni a fejével és visszazökkenteni a régi énjébe, de nem lehetett. Alig láttam őt, ha láttam is akkor az másodpercek töredéke volt. Nem merek megszólalni, a vér megfagy bennem. Annyi minden megfogalmazódik bennem, ezt per pillanat nehéz étkézláb mondatokba foglalnom.
- Mit akarsz, Bence? - szólalok fel.
- Akadt egy kis gondom, és reméltem kitudnál rángatni ebből a gebaszból.
- Mi történt? - kérdem félve.
- 1 hónapja kirúgtak a munkahelyemről, a megtakarított pénzemet a lakbérre költöttem, és most pénzszűkében vagyok. Nem kérnék tőled ilyet, ha nem lenne sürgős. Ha nem fizetek hétvégéig, akkor kilakoltatnak.
- Honnan tudjam, hogy a pénzt nem is a lakbérre költötted, hanem kábítószerre?
- Már leálltam vele, Linett. Terápiára is jártam. Tiszta vagyok.
- Mindenki ezt mondja...
- Higyj már nekem Linett, kérlek! Isten a tanúm arra, hogy forintostól visszafizetem neked a pénzt.
- És miért pont tőlem kérsz pénzt? A szüleink élnek és virulnak.
- Szerinted ők adnának? Erősen kétlem. Hívogattam őket, de folyton kinyomták. Pedig csak beszélni akartam velük, halni a hangjukat.
- Rendben - egyezem bele. - Egyetlen kicseszett feltétellel.

Sziasztookk! :) Az új történeten megnyitotta a kapuit, remélem tetszeni fog nektek. Várom a véleményeteket kommentben, valamint a tippeket is, hogy m