5. Fejezet

Az, hogy rossz éjszakám volt nem kifejezés! Nem tudtam elaludni. Folyamatosan csak forgolódtam. Közbe lementem inni, elmenten pisilni. Újból visszafeküdtem de nem jött álom a szememre.
Arra lettem figyelmes hajnali 5 körül (az időt onnan tudom, hogy a telefonomon játszottam), hogy apa jön be a szobámba.
És ilyenkor van az alvástettetés.
Telefon kikapcsol be a párna alá én meg csak becsukom a szemem.
Nem tudtam mit akarhat...
Megfogta a vállam és kicsit megrázta, "álmosan" felé fordultam és úgy tettem mintha akkor ébredtem volna.
-Igen?
-El kell mennem. A cégnél van valami. 1 óra és indul a gépem - magyarázta.
-Meddig nem jössz vissza?
-Hát..... 1 hétig ott leszek. Utánna meg forgatásra megyek Franciaországba.
-Tehát sokáig - értettem meg.
-Igen, de nekem most tényleg sietnem kell - ment ki az ajtómon.
Lementem utánna és leültem a nappaliba.
-Sarah nem tudná elintézni? - kérdeztem
-Nem. Pedig próbálta - mondta a szobájából majd kijött és beleivott a kávéjába majd vissza rohant.
Nem volt rajta póló csak a nadrágja. Suliba sokszor hallottam, hogy a lányok apámról beszélnek, hogy "milyen cuki póló nélkül". Hát én ebbe annyira nem vagyok biztos. De lehet velem van a baj. Mondjuk az lenne a fura ha apát cukinak tartanám. Valószínűleg azért van a lányoknak az, hogy cukinak tartják, mert apának kocka hasa van és folyton eddz. Na mindegy. Ő dolguk.
Egyébként Sarah apa cégének a vezetője. Illetve neki nincs más főnöke csak apa. Tehát ő valami fő fő fő főnök. Olyan mint a Marvel-be Pepper. És ezt még jobban alátámasztja, hogy mindketten teljesen odavannak a másikért. Ezt mindenki látja, rajtuk kívül.
Nagyon remélem, hogy egyszer összejönnek!
Apa nagyjából 45 perc alatt elkészült. Nem tudom, hogyan csinálta! Felöltözött, bezselézte  a haját, összepakolt egy bőrönd ruhát magának, evett és fogat mosott. Most vagy neki van valami szuperereje amivel gyorsan el tud készülni vagy pedig nekem van egy szupererőm amivel szuper lassú vagyok! Nem tudom melyik a valószínübb.
-Elmentem - puszilta meg a holmlokomat - Ja és megérkeztek a pólók amiket rendeltél. A dolgozó szobámba van-mondta majd kiment az ajtón. És be szállt a Ferrariba majd elhajtott.
Utánna fogtam fel, hogy mit is mondott. Megjöttek a pólók! Ha álmos lettem volna akkor biztos, hogy felébredtem volna. De nem voltam. Megkerestem a dobozt majd felvittem magamhoz ahol kimondottan.
A pólók azért különlegesek mert én terveztem. Jó ez túlzás mert csak egy képet kellett kivalasztani és azt rárakják. Nagyon menők!
Az egyik egy fehér és Chris Evans van rajta.
Van egy fekete amin egy másik kép Chris Evans - ről. És egy Grindelwaldos.
Imádom ezeket a pólókat! Nagyon jól néznek ki!
Annyira el voltam foglalva ezekkel, hogy észre se vettem, de már negyed 8 volt. Jó akkor mostmár meg se próbálok aludni. Megreggeliztem, a biztonság kedvéért, hogy véletlenül se alugyak el meg ittam 2 pohár cola-t. Megmostam a hajam. És mentem felöltözni. De volt egy kis gond. Nem tudtam mit vegyek fel. Illetve igen, csak nem tudtam melyiket. Lefotóztam mindkét ötletem és beküldtem egy csoportba amibe Sonya, Max, Dave, Ray és én vagyunk. Szoktam ilyeneket csinálni ha nem tudok dönteni, meg ők is.
Beküldjük, hogy melyik kettőre gondolunk és amelyik nekik jobban tetszik arra nyomnak egy liekot vagy elküldik, hogy 1 (ha az tetszik jobban neki).
Nekem pár perc múlva meg is jött az első "szavazat" Dave - től.
Szerinte a tegnap vásárolt  pólót, a fekete rövidnadrágomat és a fehér Nike cipőmet kéne felvennem. Mindenki így gondolta úgyhogy az lett. És hozzá felvettem egy ezüst nyakláncot.
Tom 9-re érkezett.
-Mehetünk? - kérdezte.
-Persze! - vágtam rá.
-Hol a táskád?
-Fenn maradt! Hozom.
Felrohantam és felkaptam az utazótáskám amibe pár dolgot beleraktam.
-Mehetünk!
Bezártam a házat és a kulcsot a zsebembe sülyessztettem a telefonom mellé.
-Akkor most nálad leszek ugye? - szálltam be az autójába.
-Igen. Felkészültél a mai meghallgatásra?
-Igen.
-Ez nem volt túl meggyőző. Éjszaka izgultál ugye?
-Igen. Semmit nem aludtam.
-Mi van? - fordult felém mivel a lámpa piros volt - Értem én mert régebben meghallgatás előtt nekem is volt ilyen,de ennyit nem ér! Másfél óra amíg odaérünk addig próbálj aludni.
-Jó - sóhajtottam.
Hátradöntöttem a fejem és becsuktam a szememet. Lehet utánna egy - két perccel, de lehet fél órával, de bealudtam.
Na és ezután kezdődtek a gondok. Mivel nem tudtam annyit aludni amennyit kellett volna irtó álmos lettem.
-Szállj ki, megjöttünk! - lökködte a vállam.
-Oké, oké-ásítottam.
Egy nagy épületbe menünk be. Olyan volt mint egy iskola. És egy perc múlva ki is derült, hogy tényleg az. Mert belül nagy betűkkel ki volt írva az iskola neve.  Rengeteg lány volt ott és amikor meglátták Tom-ot mind odarohantak közös képért vagy áláírásért. Nagy nehezen lekoptak és odamentünk egy asztalhoz ahol egy nő ült.
-Diana Reynolds -mondta Tom a nevemet a nő meg felírta egy lapra ahol már sok lánynév volt. De a lap tetején ott volt egy 3-as szám.
-Tom-szóltam a mellettem állónak amikor arrébb mentünk kezembe egy lappal amin szöveg van.
-Igen?- nézett le rám.
-Hányan jelentkeztek erre a szerepre?
-Ez a meghallgatás harmadik napja. A többit kitalálod.
-Ó istenem – suttogtam.
Leültünk a fal mellett elhelyezett székekre és Tom a telefonját nyomkodta én meg a szöveget olvastam és memorizáltam.
-Mindjárt jövök-álltam fel és elmentem egy WC-t keresni.
Nem volt nehéz megtalálni mert a falon ki volt írva, hogy merre van. Pisiltem, megmostam a kezem majd a csapra támaszkodva belenéztem a tükörbe.
-Miért nem sikerülhet egyszer valami úgy, ahogy én szeretném? – kérdeztem a tükörképemtől.
-Nem tudom – jött egy hang a hátam mögül mire odakaptam a fejem – nekem minden összejött – mondta nagy magabiztossággal. – Jól fog sikerülni a meghallgatás is. Simán meglesz a szerep - a tükörnél kivett a táskájából egy rúzs meg egy szemfestéket és megigazította a (alapból is tökéletes) sminkét. A csaj olyan 16-17 évesnek nézett ki. Tehát tökéletes lenne a szerepre. Ha a többi jelentkező is olyan mint ő akkor az eddigi esélyem (ami nagyon kevés) is csökken. Jajj nekem!
Visszamentem és tovább olvastam a lapot.
-Tessék - nyomott a kezembe egy cola-t Tom.
-Köszi - mondtam szomorúan.
-Mi a baj? Ne mond azt hogy semmi mert látszik rajtad.
-Mindenki jobb nálam. Magabiztosabb, idősebb és szebb. Nincs esélyem.
-Hova tűnt az a hatalmas egód? Először is, itt nem a kor dönt, másodszor, te is nagyon szép vagy. Az önbizalmad meg meg fog jönni ha bemész. Abban a pillanatban nem leszel fáradt és minden szuperül fog sikerülni! Én bízok benned.
-Köszi.
Nagyjából 1 órát ültem és vártam amikor is kiszóltak, hogy ki a következő és, hogy ki jön majd utánna. Én voltam aki a csaj után jött.
Elővettem a telefonomat és megnyitottam az insát. A telefonomat direkt úgy tartottam, hogy Tom ne lássa.  Rámentem Chris Evans nevére és arra, hogy üzenet. Nagy magabiztosságot adott volna ha egyeltalán megnézi, de nem. Meg se nyitotta.
A galériába rámentem az egyik képre ami róla volt letöltve és azt néztem amíg a képernyő el nem sötetült. Remélem egyszer találkozhatok vele.
-Diana Reynolds - szólt egy nő.
-Sok sikert! - mondta Tom.
-Kelleni fog - álltam fel és elindultam a nő után.
Egy osztályterembe kellett mennem. A padok a fal mellé tolva és 3 férfi ült a a terem közepén.
-Jó napot! - köszöntem és a keresztapámnak tényleg igaza lett. Amint beléptem elmúlt az izgulás és a fáradság. Meg minden más csak arra tudtam gondolni, hogy egyetlen esélyem van összesen nem szúrhatom el.
-Helló - köszöntek vissza majd mondták, hogy játszam el azt ami a papíron volt.
Elővettem a telefonom és sétálni kezdtem.
-Figyelj, hatalmas gond van.... - kezdtem el miközbe faltól- falig sétáltam a terembe és sokszor hátranéztem. - Hívom a rendőrséget! - mondtam "pánikolva" majd egy kicsit sikitottam és elterültem a földön. Nagyon bevertem az oldalam, de nem érdekelt.
-Köszönjük - mondták majd ki mentem a teremből.
Hosszasan kifújtam a levegőt és elindultam vissza oda ahonnan jöttem. Leültem Tom mellé és hátrahajtottam a fejem.
-Mikor derül ki az eredmény?
-Amikor bent voltál megkérdeztem. Azt mondták,hogy az előző két nap legjobb 5 emberét fél 4-re hívták - magyarázta.
-Ezt nem értem. Lemaradtam valamiről? - néztem rá értetlenül.
-Ugye ez a meghallgatás 3. napja. És az előző két nap kiválasztottak 5 legjobbat. Meg most is ki fognak. Az a 10 ember, (mert mindkét nap  5-5 embert választottak) fél 4-re fog idejönni, hogy kiderüljön kié a szerep. De addig itt is választanak majd 5 legjobbat a többiek meg hazamennek. Érted?
-Aha. Csak már éhes vagyok. És ha fél 4 akkor várnom kell még a kajáig 2 órát.
-Elmegyek veszek neked kaját. Addig alugyál és hallgass zenét vagy nem tudom. Foglald el magad - tanácsolta.
-Nincs fülhallgatóm. Illetve a kocsiba maradt.
-Használd ezt - vette ki a zsebéből az AirPods-át és átnyújtotta nekem. Majd kiment az iskolából. Én a fülhallgatót összakapcsoltam a telefonommal és bedugtam  a fülembe.
FaceTime-on felhívtam a legjobb barátnőm.
-Szia! - szólt bele - Szarul nézel ki! Nem ártana egy kis smink - meredt a telefonja kijelzőjére.
-Kedves vagy köszi. Éjszaka nem aludtam.
-Mé'?
Elmeséltem neki, de semmi reakciót nem kaptam.
-Sonya! Sonya! Befagyott volna a telóm?
-Mi? Mi van? - mozdult meg.
-Te most kolyan bealudtál?-néztem rá pislogás nélkül. - Meddig emlékszel?
-Mittom' én, olyan monoton mondtad, hogy egyszer csak elaludtam.
-Te jó ég! Nem is te lennél. Amúgy megvolt a meghallgatásom. Most derül majd ki, hogy bekerülök-e a legjobb 15-be mert onnan választanak majd.
-Ha nem kerülsz be megfolytom azokat akik kiválasztják a legjobbakat-mondta nyugodtan viszont teljesen komolyan gondolta.
-Hamarosan jön Tom és hoz nekem kaját. Már eléggé éhes vagyok. Csak egy Cola-m van. Bár azzal ellennék két napig is - gondolkoztam - Nehogy bealudjál!
Még fél órát beszéltünk amikor is el kellett mennie mert az apja hívta. Akkor kapcsoltam magamnak zenét és Chris Evans-ről néztem képeket.
Ha csak megnyitná azt amit írtam neki instán...
De nem...
Figyelmen kívül hagyja. Sajnos....
-Itt vagyok - ért vissza Tom kezébe egy műanyag dobozzal. - Gyros.
-Életmentő! - vettem át és a benne lévő műanyag villával beleettem.
Az egyik fülemből kivette a fülhallgatót és berakta a fülébe.
-Ez a szám nem is olyan rossz - vonta meg a vállát.
Sok időt kellett még várni addig vagy irogattam (Sonya és Max) vagy pedig Tom-mal beszélgettem.
Aztán egyszer csak kijött egy nő a teremből  egy papírt tartva maga előtt. Erre mindenki ránézett.
-Megvan, hogy ki a legjobb 5. Azokat megkérjük, hogy maradjanak a többiektől viszont azt kérjük, hogy menjenek haza. Az öt legjobb a következő öt személy - elmondott 3 nevet és egyik se az enyém volt - Diana Reynolds - mondta ki következőnek a nevemet.
Nem is tudom kit mondtak utolsónak mert annyira örültem. Már csak a legjobb 15 közül is legjobbnak kell lennem!
Mi öten ottmaradtunk a többiek meg szomorúan, csalódottan és  mérgesen mentek haza.
Lassan megérkezett a tegnap és tegnapelőtti legjobb versenyzők így már a következő meghallgatásra vártunk.
Olyan 8 lány egyedül volt. A többiek (köztük én is) "kísérővel" volt aki az anyjával. Volt aki a pasijával. És voltam én aki a keresztapjával.
-Figyelem! - szólalt meg újra a nő aki az előbbi eredményt is elmondta - most is be fogunk hívni titeket a szöveget most is ugyanaz. Aki eldobta vagy nem hozta el, annak adunk újat. 10 perc múlva kezdünk.
Elővettem a zsebembe összegyűrt szöveget és újra olvasgatni kezdtem. Bár már kivűről tudtam.
Heló - jött oda hozzánk egy 20 év körüli lány. (Ma még nem láttam úgyhogy tegnapról vagy tegnapelöttről lehet) - Tom Hiddleston ugye? Esetleg csinálhatunk egy közös képet?
-Persze - mondta Tom majd felállt és mosolyogva belenézett a lány kezébe tartott telefonba.
-Nagyon köszönöm.
-Semmiség - legyintett Tom.
A lány elment és utánna először őt szólították, durván 7 percet volt benn. A következő lány (akivel a WC-be találkoztam) 10 percet. Egy másik pedig 5-öt. Direkt néztem az időt, hogy mennyi idő alatt végeznek. Utánna már nem tudtam nézni mert elaludtam.
Kellett nekem éjszaka fenn maradnom!
-Kellj fel - rázott meg Tom. - Te mész!
-Mi? Ne már!
Valahogy összeszedtem magam és bemenetem.
Ugyanúgy eljátszottam mint az előbb. Aztán elindultam az ajtó felé.
-Még valami! - szólt utánnam az egyik férfi.
-Igen-fordultam meg.
-Szeretnénk ha ezt még eljátszanád. Nincs kinyomtatva, de ezen van a szöveg - nyújtott felém egy tabletet amit elvettem és átfutottam a szöveget.
Egy álmos lányt kell eljátszani. Illetve nem eljátszani mert úgyis álmos vagyok tehát csak felolvasni.
-Megváltozott - olvastam - nagyon. Régebben teljesen más volt. Lehet sok volt azaz egy év? - ásítottam (igaziból) - Lehet már nem szeret mert azt hiszi, hogy halott vagyok - megdörzsöltem a szememet és már nyitottam a számat,de közbeszóltak - köszönjük elég lesz.
Visszadtam a tabletet és kimentem.
Elmentem WC-re és megmostam az arcom hideg vízzel.
Nem tudom mennyit lehettem a mosdóban mert amikor visszamentem ezt hallottam.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top