- Azt akarod mondani, hogy többé nem beszélhetek vele? - foglalta össze az eddig elhangzottakat. Igyekeztem onnan elmondani neki, mikor még ők lent voltak, és mi itt tervezgettünk, hogyan is kellene kiszabadítanunk őket. Yu halála megrázta, Shio-t pedig kihagytam, mert ahogy láttam, nem engedte a kis hírnöknek, hogy lássa őt. Itt lebegett mellettem, néha még bólogatott is a szavamra, de nem szólalt meg, nehogy Tae észrevegye.

- Nézd, nekem se tetszik. De ha megpróbálsz odamenni, Yu meg fog gátolni benne. Egy angyallal nem bírnál.

- Még ez is.. Miért küldték pont őt ide? - nézett fel rám tanácstalanul. - Nem elég hogy YonAh.. Még Yu is, aki a legjobb barátnője volt.. És így téged is elvesztett.

- Nem hiszem, hogy az megrázta volna - szegtem le a fejem. Shio mocorogni kezdett, és lehajolt, látni akarta az arcomat, én viszont eltoltam magamtól. Tae furcsán nézett rám, mit is csinálok a levegőben kalimpálózva, de hamar elengedte a témát.

- Ezek szerint, az ördög már nincs bennem? - megráztam a fejem, ő pedig folytatta. - Nem is fog tudni megszállni?

- Az elkövetkezendő háromszáz évben nem hiszem. - Szusszant egyet. Elengedte magát, én viszont nem akartam több időt elvesztegetni. Ki tudja, mit csinál most Yu YonAh fejével. A végén még összehozza őket! Az kéne még csak! - Nekem most mennem kell. Azt ajánlom, menj haza. Eléggé sápadt vagy még - bár ez hazugság volt, Taehyung elhitte, és jó kisfiú módjára elindult. Yoongit nem kell majd meggyőznöm arról, hogy nem menjen YonAh elé. Szerintem van annyi esze, hogy ne tegye meg. Amúgy is egy zárkózott alak. - Induljunk - néztem fel Shio-ra.

- Miért? YonAh a barátnőjével van.

- Ő már nem a barátnője. Nem emlékszik semmire, ráadásul össze akarja hozni egy sráccal. Induljunk! - ismételtem magam erélyesebben. Lábaimmal nagyot akartam ugrani, hogy két lendülettel eljussak az étteremig, ám Shio megragadta a csuklómat, és lerántott a földre. Mekkora erő van már ebben a lányban bassza meg! - Remélem tudod, hogy ez fájt!

- Jimin, ne legyél hülye. Mit akarsz csinálni? YonAh már.. Nem az, aki volt - fejezte ki magát roppant visszafogottan. - Nem mutatkozhatsz előtte. Akkor meg miért akarod tönkretenni megint az életét? Lehet, hogy ezzel a férfival boldog lenne.

- Azt hiszed... Te.. - mit is akarok mondani? Miért dadogok itt neki? Igaza van. Gyenge vagyok, mert nem bírom elengedni. Pedig meg kellene tennem, mégpedig érte. Mert jobb helye lesz a világban, nélkülem. - Hagyjuk - elfordultam tőle, és eltűntem a szemei elől. Nem mentem messze, csupán YonAh házának tetejére ültem ki. Már rám esteledett, de én még mindig a lányt vártam. Csak azt akartam tudni, hogy rendben hazaért-e már. Semmi mást.

Azonban, mikor megláttam, hogy nem egyedül jön, hanem azzal a faszival, eldurrant az agyam. Hallottam, minden egyes szót, láttam, ahogy megállnak az ajtó előtt. Éreztem, hogy mind a kettejük szíve úgy ver, mint ami ki akar esni. Aztán megcsókolta. Az én YonAhmat megcsókolta ez a barom. Nem láttam az idegességtől. Ujjaimat ökölbe szorítottam, és felálltam, hogy az árnyékomat át tudjam formálni. Nem akartam bántani a férfit, csak elkergetni, ezért egy korcs kutyát alakítottam belőle, ami vicsorogva YonAh elé furakodott.

Egyiküknek sem volt fogalma, honnan jött a kutya, és nem is foglalkoztak annyira vele. Dae egy idő után elment, YonAh pedig szembekerült a kutyával, akit leültettem. Volt valami furcsa érzés, ami körüllengte a lányt, mikor csókolóztak. Nem mondom, hogy nem akarta, de furcsán érezte magát miatta. Ez pedig erőt adott. Nem fogok lemondani róla, és leszarom, hogy ki mit mond. YonAh az enyém, vissza fogom szerezni. Tudom, hogy ha most elé állok, akkor gyűlölni fog. Tudom, hogy nehéz lesz, mert hazugnak tart, aki folyton becsapja. De megéri a küzdelem.

Éppen ezért lementem a szobájába, és felkapcsoltam a villanyt, hogy ne ijedjen meg. Yu már ott volt, mintha várt volna rám.

- Nem teheted.

- Sajnálom - suttogtam magam elé. Mind a ketten hallottunk, ahogy YonAh erre tart. A kilincs pedig lenyomódott. - De ő az enyém. - Yu YonAh felé fordult, aki továbbra se engedte, hogy a lány lássa. Én viszont igen. Azt akartam, hogy észrevegyen. Először csak riadt tekintettel mért végig, és hátrált pár lépést.

- Te ki vagy? - kérdezte édes hangján, amik már simogatták a fülem. Bárcsak ne lenne tele rettegéssel.

- Park Jimin vagyok, YonAh. Emlékszel rám? - nevem hallatán YonAh megrázta a fejét, és lépett felém egyet. Tetőtől talpig felmért, egy centit se hagyott ki. Szemei ragyogni kezdtek, arca egyre kétségbeesettebb lett. Hátranyúlt, de mivel nem volt mögötte semmi, így a falnak dőlve csúszott le a padlóra. Zihált, éreztem, ahogy nő a pulzusa. Szemeit le se vette rólam, bár nem hiszem, hogy engem látott. Yu nem tudott mit tenni. Feltett kézzel, ugrásra készen állt, és figyelte YonAh minden rezdülését.

- Te.. - nézett fel rám. Szemei visszaenyhültek, és megteltek érzelmekkel. Többek között haraggal, és csalódottsággal. - Hol van Yu? És Taehyung? - oldalra néztem az angyalra, aki értetlen fejjel kezdte megközelíteni a lányt, aki még mindig nem látta őt. Talán jobb is. Nem tudnám most elmagyarázni neki, hogy nem emlékszik semmire.

- YonAh, nyugodj meg - ha így folytatja, el fog ájulni.

- Ne közelíts, Jimin! - kiáltott rám, és emelte fel tiltakozóan a kezét. Úgy tartotta ujjait, mint mikor Narina-t akarja megidézni, azonban most emberi mivolta miatt nem történt semmi. - Miért.. - suttogta maga elé, tenyerét bámulva.

- YonAh, hallgass meg.

- Téged? - nevetett fel gúnnyal teli hangon. - Jimin, menj innen. Hol van Yu?

- Yu meghalt - jelentettem ki. A lány rám nézett, de én csakis YonAh-ra figyeltem. Nehéz lesz ezt elmagyarázni kettejüknek. - Taehyung jól van otthon. Pihen. Te pedig.. - vettem egy mély levegőt, és lehunytam a szemem. - Ember lettél.

- Ez lehetetlen! - ismét kinyújtotta a kezét, de Narina továbbra se jelent meg. Most, hogy belegondolok, fogalmam sincs, mi lett vele. Lehet az angyalok vitték el, mikor nem figyeltem.

- Nem az. Mikor megláttad, hogy Yu megsérült, tudat alatt lehívtad az angyalokat, ők pedig segítettek az ördög ellen. De.. Emberré tettek, hogy kapj egy új esélyt - itt elharaptam a mondatomat. Ha elmondanám neki, hogy nekem nem lett volna szabad elé tárulkoznom, mert így minden az eszébe jut, csak még jobban utálna. Ha ez lehetséges.

- Akkor te mit keresel itt? Miért nem hagysz békén? Ennyire nem tudsz leszakadni a mocskos valódtól?

- YonAh, ezt te nem-

- Mit nem? - szakított félbe. Szemeiből folyni kezdett a könnye, ami most összeszorította a szívem maradékát. Fájt, így látnom, mert tudom, hogy miattam sír. - Nem akarok tőled semmit, Jimin. Már nem vagyok isteni lény, nincs szükséged rám! Menj el!