Jimin pov's

YonAh teljesen elernyedt a karjaimban, mikor Yoongi utoljára hozzáért. A férfi megdermedt egy pillanatra, majd kezével hátra intve felvette emberi alakját.

- Kérnék egy szívességet - fordult el, hogy ne kelljen közbe rám néznie. Kíváncsivá tett, mivel a múltkor még azt akarta, hogy hagyjam békén a lányt. - Nem foglak figyelni, vagy megnehezíteni az életed. De cserébe... Ne hagyd, hogy YonAh rám találjon.

- Mi?

- Te képes vagy erre nem? Fedd le azokat az emlékeit amik hozzám kötődnek. Nézd meg, mit tettem vele! Alig volt fél percet a közelembe, máris elájult - ezzel nem tudtam vitatkozni. YonAh teste egyre forróbbá vált, mintha lázasodna.

- YonAh-nak nagyon fontos vagy. Ha ez az ára annak, hogy ne keressen téged.. Akkor inkább megküzdök veled még egyszer, még ha vesztesként is jövök ki. Nem szakítok el tőle még egy barátot.

- Ezek szerint nem segítesz - sóhajtotta. - Akkor megoldom egyedül.

- YonAh úgyis megtalál. Mint már mondtam, fontos vagy neki - tekintete ellágyult, szemeit lesütötte, és sóhajtott egyet. Elfordult, majd úgy, ahogy én szoktam, eltűnt előlem. Nem maradt más, csak mi, a sötét utcában. Nem próbáltam meg sétálni, rögtön YonAh szobájába vitettem magunkat, ám mikor letettem őt az ágyra, eszembe jutott az anyja.

Nem lenne szerencsés a frászt hozni rá, hisz ott van lent a nappaliban, így még csak azt se tudná beadni a lány, hogy a nő nem vette észre őt. Ezért újra kézbe vettem, és a ház előtt becsengettem. Pár másodperc múlva már nyílt is az ajtó, ezzel egy időben pedig a nő szemei is, mikor meglátta az ájult lányát.

- Üdvözlöm, Park Jimin vagyok - amennyire tudtam, meghajoltam. - YonAh beteg lett, ezért hazakísértem, de út közben rosszabbá vált az állapota, és.. Elaludt.

- Oh, értem.. Köszönöm - mosolyodott el. - Behozod kérlek? Megmutatom merre van a szobája - elállt az útból, én pedig elindultam, de a nappaliban megálltam, hogy ő menjen előre. - Mit is mondtál, kije vagy?

- Nos, egy munkatársa, de csak időszakosan dolgozok ott - ekkora kamut te jó ég!

- YonAh még nem mesélt rólad. Biztos ezért - állapította meg. Letettem az ágyra, ahol még fél perce volt, majd az asszonnyal együtt lementem, és elköszöntem tőle. Úgy tettem, mintha elmennék, még az utca végéig is elsétáltam, hátha utánam néz, csakis utána kerültem vissza a szobájába.

Leültem mellé, kezemet a homlokára tettem, de nem tetszett, amit érzek. A gondolatai kavarogtak, mint egy nagy vihar, ráadásul tényleg lázas volt. Betakartam, és lekapcsoltam a villanyt, hogy ne zavarja semmi. Ilyenkor örülök csak igazán annak, hogy démon vagyok. Még így is látom őt.

Pofátlanság vagy nem, melléfeküdtem. Megfogtam a kezét, és úgy néztem alvó arcát, ami nyugodt volt annak ellenére, hogy valószínűleg fájdalmai vannak. Viszonylag hamar elaludtam. Egész éjjel fogtam a kezét, reménykedve, hogy nem kel fel, és húzódik arrébb. Bár éberen alszok, mégse tudnám neki elmagyarázni, miért vagyok itt az engedélye nélkül.

Reggel én keltem fel először, ami nem lepett meg. Számomra nyilvánvaló volt, hogy a lány ma nem megy dolgozni, és ahogy nézem az anyjának is, ugyanis az asztalon a reggelije mellett hagyott egy tea filtert, azzal a felirattal, hogy ,,ezt idd meg", valamint két tablettát.

Visszamentem a szobájába, és a biztonság kedvéért megint rátettem tenyerem a homlokára. Lejjebb ment, de még mindig nagyon forró. A gondolatai azonban.. Mintha már ébren lenne. Ekkor pattantak ki a szemei, és nézett egyenesen az enyémbe. Lassan húztam el tőle a kezem, nehogy megijedjen.

- Sajnálom, hogy hozzád értem - hajtottam le a fejem. Kezem után kapva mellkasa felé tette a tenyerem, és szorosan ott tartotta, mintha nem akarná, hogy elvegyem. Gyenge volt, remegett, mégis éreztem az akaratát.

- Amit Yu-ról mutattál - szólalt meg halkan. - Igaz volt? A gondolataid rólam?

- Minden igaz volt, YonAh. Minden, amit hallottál, láttál.. Átéltél.

- De..

- Hadd meséljek egy kicsit kérlek. Nem kell hinned nekem, vagy ilyesmi, csak hallgass meg - adtam magamnak, egy utolsó esélyt. Ha most nem sikerül legalább azt elérnem, hogy átgondolja a dolgokat, akkor békén hagyom. Elengedem őt, hogy mind a kettőnknek jobb legyen. Idővel. Apró bólintással jelezte, hogy rendben van, ezért sóhajtottam egyet, és belekezdtem egy roppant kínos beszélgetésbe. - Mikor megtudtam, hogy van egy mód a királlyá válásomra, azonnal magamnak akartam a címet. Elcsábítani egy nőt? Elérni a szerelmét? Könnyűnek tűnt - vontam vállat. Akkoriban tényleg úgy gondoltam, és bármennyire közhelyes, jó úgy mesélni, ahogy történt. Ahogy éreztem anno. - De te harcoltál ellenem - nevettem fel. - Igen, átvertelek, hazudtam neked, tudat alatt kényszerítettelek dolgokra. De egy idő után azt vettem észre, hogy gyengülök. Azt akartam, hogy magadtól csináld azokat, ne a befolyásom miatt. Már nem állt szándékomban hülyíteni téged, csak melletted akartam maradni. Vigyázni rád. Megadni neked az igazat. Még akkor is, ha ezzel én is lebukok. Tudom, hogy egy utolsó szemétnek gondolsz, és tudod mit? Igazad van. Mégis reménykedtem, hogy majd.. Valamikor képes leszel megbocsájtani, és nem gyűlölködve nézni rám. Azok, amiket akkor hallottál, az én gondolataim voltak. Magamnak akartalak, mert életemben először tényleg.. Megszerettem valakit. Valakit, akit nem kellene szeressek, mert elárultam. Ez az én büntetésem.

Nem mertem ránézni. A mesém közepénél lenéztem az ágyra, de ő folyamatosan engem vizslatott. Mintha fordult volna a kocka. Kezeivel megszorította az ujjam, majd elhúzta magáról a kezem, és az arcához emelte, hogy tenyerem közrefogja.

- Mikor az a lény elkapott.. Téged hívtalak, folyamatosan.

- Tudom. Hallottam. De mire odaértem, Yoongi már elintézte. Sajnálom, hogy nem voltam gyorsabb - azonnal megrázta a fejét, amint bocsánatot kértem.

- Eljöttél.

- Nem akartalak cserbenhagyni. Még egyszer nem.

- Bevallom.. Aznap folyamatosan rajtad gondolkodtam. Hihetek-e neked, bízhatok-e újra benned.. Ki az igazi éned? - tette fel a kérdéseket, ide-oda biccentve a fejét. Tudtam, hogy nem vár választ, hisz mind ugyan az lett volna. - De rájöttem valamire. Már nem lenne hasznod abból, hogy engem pátyolgatsz. Tehát az, hogy itt vagy, ezúttal valós - bólintottam egyet. Valamiért nem féltem, mit akar mondani. Túlságosan nyugodt volt most. Lehet csak a betegség miatt. - Mindenki megérdemel egy második esélyt. Ahogy én is kaptam az angyaloktól - vett egy nagy levegőt, lehunyta a szemét, és mikor ismét rám nézett, elmosolyodott. Édesen, meghitten. - Ezért én is adok egyet neked.

Sok mindent akartam mondani abban a pillanatban, de egy nagy nyögésen kívül semmi se jött ki a torkomon. Lehajoltam hozzá, és átöleltem a derekát, miközben hasára hajtottam a fejem. Vékony ujjai a tincseimbe simultak, ami már úgy hiányzott, hogy libabőrös lettem tőle. Én bassza meg! Ezt, aki ismer el se hinné. Ide hallom Shio harsány hangját, amint nevet rajtam, mint egy idiótán. De már leszarom. Bárki bármit mond.. Most egy szerelmes idióta vagyok.

......... Ez most kicsit olyan ömlengős nosztalgikusan unalmas rész lett XD bocsi.