Két napja nem jelentem meg YonAh előtt, csak néztem, ahogy dolgozni megy, este vacsorát főz az anyjával, akiről bár tudja, hogy nem saját, mégis úgy szereti. Shioval önfeledten beszélget, mint régen, aminek örülök, mert ők legalább megmaradtak barátnak. YonAh nem bírná ki, ha csak Tae lenne az oldalán. Yu elvesztését Shio sose fogja tudni pótolni, mégis értékes lehet a lány számára.

Yu azóta se jelent meg. Mintha azzal, hogy ezt tettem, megöltem volna a lányt. Visszament a mennyekbe? Vagy most is itt van, csak nem engedi láttatni magát, mint ahogy ezt én teszem YonAh-nál? Sok a kérdés, de nincs válasz. Yoongi-t inkább kerülöm. Előle nem tudok elbújni, ezért mikor véletlenül találkozik a tekintetünk, gyilkos pillantásaival még engem is elrettent.

YonAh nem mutatta ki a munkahelyén, hogy senkit sem ismer onnan, inkább beilleszkedett közéjük úgy, hogy ők észre se vették a változást. Egy önelégült mosollyal az arcomon néztem végig azt a jelenetet, mikor a hátsó raktárba hívta őt az a DaeHyun srác, de YonAh kedvesen visszapattintotta a barát padra. Én se csinálhattam volna jobban. Az viszont már nem tetszik, hogy a srác ennek ellenére legjobb barátjaként kezeli a lányt. Yu remek munkát végzett velük.

Azonban engem nem hagyott nyugodni a dolog. YonAh megérdemelné, hogy tudja, Yu nem halt meg. Viszont én vagyok az egyetlen, aki ezt elmondhatná neki, nekem pedig nem hinne, illetve meg se hallgatna. De azt talán engedné, hogy megmutassam neki.

Mindenképp otthon akartam erre vetemedni, mert ott nyugtunk lenne, illetve talán YonAh is úgy viselkedne, mint ahogy szokott. Elutasítóan, de puhíthatón. Ezért amint végzett a munkahelyén mellé álltam, és úgy, mintha nem lenne semmi gond, elkísértem őt hazáig. Nem látott, nem beszélgettünk, mégis sokat jelentett nekem az a pillanat. A közelsége.

Otthon a szokásos vacsora és zuhanyzás után letelepedett az ágyára, és előre hajolva a haját kezdte törölni. Elé álltam, immáron úgy, hogy lásson, és vártam. Mikor hátradobta haját, pár percig még csukott szemmel rendezgette vizes tincseit, amibe én majdnem belepusztultam, ugyanis a pizsamája felső része kissé félrecsúszott, így láttam a melle felső ívét, valamint a kulcscsontját, amit rendszeresen igénybe vettem az ajkaimmal.

- Te meg mit keresel itt? - kérdezte harsányan, mikor észrevett. Nem úgy viselkedett, mint legelőször. Nem ijedt meg, csak felhúzta a lábait, és felvette a köntösét

- Mutatni szeretnék neked valamit. Ezzel.. Tartozom - talán nem is ez lenne a legjobb szó rá.

- Nem érdekel semmi, amit mutatni akarsz, Jimin. Miért nem érted meg, hogy hagyjál békén?

- Mert ez nem rólam szól - vágtam rá, mielőtt ismét elküldene a hosszú tömör mondataival a halál faszára. Bár ezzel az én esetemben még csak gondolatban sem szabadna viccelődnöm. - Hanem Yu-ról.

- Mi van vele? Tudom, hogy meghalt - vont vállat. Az ágy elé mentem, és leültem mellé. Hangja sokkal lágyabbá vált, amint felemlegettem barátnőjét, ezért felbátorodtam.

- Ezért szeretném megmutatni - elé emeltem a kezem, úgy tartva, hogy ő pont bele tudja csúsztatni a vékonyka tenyerét. Először meg se moccant, sejtelmes fejjel nézett rám, én viszont nem tágítottam. Túlságosan is rá voltam szokva arra, hogy ha nem megy valami elsőre, akkor azt a kényszerítéssel meg tudom oldani, ami egyikünknek se fáj, nekem azonban roppant kedvező. YonAh-nál azonban soha többet nem fogom használni. Az vezetett ide, hogy nem hagytam neki szabad gondolkodást. Nincs több csel vagy trükk.

Nagyot sóhajtva nézett le a kezemre, és adta meg végül magát. Puha bőre az enyémhez ért, és már ez is elég volt ahhoz, hogy lehunyjam a szemem, és elmélyüljek az érzésben. De nem engedhettem szabadjára a fantáziámat, mert a végén azt is megláthatta volna. Az pedig valljuk be, most nagyon nem jött volna jól.

YonAh rutinos volt, már lehunyt szemekkel várta, mit akarok neki mutatni. Visszaemlékeztem arra mikor a lányra vigyáztam, Yu pedig egyszerűen megjelent mellettem. Az összes részletet igyekeztem kiemelni hogy YonAh tisztán lásson. Nem siettem, temérdek időnk volt mindenre, ezért azt is megmutattam neki, mikor követtem őt a munkahelyére, Yu pedig össze akarta hozni azzal a kölyökkel.

A végén YonAh visszatért a tudatához, és elrántotta kezét az enyémből. Hátra araszolt, felhúzta magához a térdeit, és összezavarodott tekintettel meredt maga elé.

- Én ezt.. Nem értem. Miért nem emlékszik rám? - nézett felém. Az összes gondolatomat hallotta, amik akkor felötlöttek bennem, ezért képben van mindennel. És érzem, hogy talán még jobban fáj most neki, mint eddig.

- Mert újjászületett angyalként. Emlékszel? Még kérdezte is, hogy ismertem e az előző életében.

- Miért nem mondtad el neki? Talán ő is felébredt volna, mint én... - felelte bizonytalanul. Tudja ő is, hogy ez Yu-nál nem működött volna.

- YonAh - szólítottam meg, de ezzel se tudtam visszanyerni a figyelmét. - Te azért emlékszel, mert megláttál engem. Ha Yu-nál ez opció lett volna, akkor ha téged vagy engem meglát, vissza kellett volna térnie az emlékeinek. Ezt te is tudod.

- Ez igazságtalan. Most is itt van? - nézett körbe. Nagyot sóhajtva ráztam meg a fejem.

- Pár napja már én se látom - lehajtotta a fejét, és a tenyerét kezdte nézegetni. A vonalakat lassan húzta végig ujjával.

- Soha nem fogjuk már azt tenni, amit mi szeretnénk. Örökre játékszerek maradunk - ingatta meg fejét. Láttam, ahogy egy könnycsepp elindul az arca ívén keresztül az álláig, de nem engedte teljesen lefolyni, letörölte, és nagy levegőt vett. - Kérem vissza Narina-t! - nyújtotta ki felém a kezét.

- Nincs nálam. Eltűnt.

- Remek - nevetett fel gúnnyal teli hangon. - Nem tudnám használni, de most már nincs is velem. Még azt se kaphatom vissza, akinek köszönhetem, hogy idáig éltem.

- YonAh, kérlek, ne add fel. Itt van neked Taehyung, akinek talán most nagyobb szüksége van rád, mint eddig bármikor. Megviselte az a dolog, hogy formán ő ölte meg a barátnődet. Nem mondja, de hallom, hogy emészti magát, mert minden a ő testével történt. Shio pedig.. - sóhajtottam egyet - Tényleg kedvel. Az elmúlt pár száz évben sosem láttam ennyit foglalkozni nővel. A barátja vagy, és ez sokat jelent neki.

Magamat még csak eszembe se jutott kiemelni innen. Mit mondhatnék? ,,És nem utolsó sorban itt vagyok én is, aki mindeddig becsapott, hazudott neked mindenről, de beláttam, hogy kellesz nekem, és most már bizalommal akarlak visszaszerezni magamnak?" A végén nem is szólna hozzám, ha ezt így ledarálnám neki. A lelkizéshez pedig még nem érkezett el az idő, ugyanis jelen pillanatban nem hiszem, hogy meghallgatna.

- Megszoktad már, hogy ember vagy?

- Úgy elég nehéz, hogy látlak titeket, és a túlvilági lényeket. Yoongi-val még nem találkoztam, gondolom most már messziről kerül engem - YonAh, ha te tudnád, mennyit jelentesz annak a férfinak.

- Ha szeretnéd, elvehetem ezt a képességedet - felé nyújtottam a kezem, de ő a csuklómra fogott, és lehúzta az ágyra.

- Ne. Jó így. Legalább láthatom a többieket, és el tudok szaladni a szellemektől. A gonoszoktól pedig.. Majd lesz valahogy. Amíg nem láttam őket, nem támadtak rám - vont vállat könnyelműen. Ez már soha nem lesz így. A megrontott szellemek érzik az emberen, hogy ha van bennük egy kis természet feletti, így bármilyen alapos munkát is végeztek az angyalok, célba fogják venni YonAh-t. Szeretném neki elmondani, hogy ne féljen, mert megvédem, de nem tehetem. Most a csendes, árnyékban meghunyászkodó hőst kell eljátszanom, amíg újra el nem jön a hajnalom, mikor felemelkedhetek.