YonAh pov's

Fogalmunk sem volt, merre megyünk. Kavarogtak bennem az érzések, hisz egy olyan ember kezét szorongattam, aki bármelyik pillanatban átváltozhat az ördöggé. Tae is rettegett, láttam a szemeiben, de nem érdekelt annyira, hogy elengedjem. A minket körülölelő meleg, de aggasztóan szürke köd úgy tűnt, mintha bármelyik pillanatban behúzna magával a mélybe. Pedig elvileg már ott vagyunk.

Bárhova néztem, csakis a sűrű ködöt láttam. Mögöttünk eltűnt a palotaszerű építmény, amiből kimenekültünk, ahova nem vágyom vissza. Pedig bármikor visszavihet. Tae csendben követ, nem szólal meg, nem ellenkezik, és nem keresi a szemkontaktust. Fél.

Mikor már kezdtem feladni a reményt, hogy bárhova is ki tudunk innen lyukadni, a köd hirtelen villámlani kezdett. Vörös vonalak jelentek meg, ami egy pillanat alatt foszlott szét örvényt alakítva. Körülöttünk házak jelentek meg, amik hasonlítottak egy középkori faluhoz.

- Hol vagyunk? - lépett előre Tae. Megszorítottam a kezét, nehogy eszébe jusson elmenni, és körülnéztem. Nem jutottunk ki, elvégre ha felnézek, még mindig azt a vörös eget látom, ami csak úgy ontja magából a bűn és a mocsok undorító melegét. Ez a pokol fojtogató hatalma.

A házakból lassan emberek, hozzánk hasonló lények léptek ki. Bőrük vörös volt, olyan, mint mikor izzik a föld. Sárembereknek mondanám őket, de az túl durva lenne hozzájuk. Ugyan olyan meglepődötten, és kissé talál félelemmel teli szemekkel pislogtak ránk, mint mi rájuk. Egy hosszú hajú lány lépett elő az egyik férfi mögül, és kezdett el felénk jönni, feltett kezekkel. Mintha azt akarná ezzel mondani, hogy nem bántani akarnak.

- Most jöttetek? - kérdezte elmosolyodva. Amint közelebb ért, keze az arcomra simult. Ahhoz képest, mennyire érdesnek tűnik a lány, a keze bársonyosan puha volt. És meleg. Szinte forró. - De hisz.. - szólalt fel, és rántotta el kezét egy szempillantás alatt. A többiek erre a hirtelen tettére megijedve léptek hátra, ezzel bontva azt a kört amibe tudtukon kívül bezártak minket. - Te még élsz..

- Igen - bólintottam. - Ahogy ő is - biccentettem oldalra, Tae felé, aki csak némán meghajolt. - Hol vagyunk?

- A belső pokol gyűrűben. Hogy kerültetek ide?

- Az most nem számít - vágtam rá, leszegett fejjel. Nem kéne, hogy megtudják a kilétemet. A végén még ellenségeskedni kezdenének, ami most nem lenne túl jó.

- Akkor miért vagytok itt élőként? - módosította a kérdését, mire sóhajtottam egyet. A férfi az asszony mellé lépett, és megfogta a kezét. Hasonlóan viselkedtek, mint mi, hasonlóan is néztek ki, mégis mások voltak.

- Meg tudod mondani, hogy tudunk innen elmenni?

- El? - kérdezett vissza. - Mármint fel? A földre? - mutatott fel az égre. Logikus. Ha mi vagyunk lent, akkor az emberi világnak fölöttünk kell lennie. Bólintottam. - Az lehetetlen. Ahhoz át kéne vergődnötök a külső pokol gyűrűn. Az viszont a biztos halált jelenti. - Felnéztem Tae-ra, aki vállat vont, és szétnézett a tömegen. Kicsit úgy érzem magam, mint abban a mangában, ahol egy kislány visszatért egy pocsolyán keresztül a középkori világba, és az emberek megbámulták a haja és a ruhája miatt. - Látom nem értitek. Gyertek, bent elmesélem - ellépett, és hátra mutatott az egyik kunyhó felé. Megszorítottam barátom kezét, és elindultunk a párocska után, akik bevezettek minket a házba. Takaros kis helyiség volt, tényleg olyan, mintha a régmúlt időkből állítottak volna fel egy emlékkuckót. Egyszerre nyomasztó, és hangulatos. Csak ez a fojtogató légkör ne lenne. Érzem, ahogy egyre jobban szorítja a torkom.

- Hátul leszek - jelentette be a férfi, mély hangján. Nem sok emberrel találkozok, akinek még Taehyung-nál is mélyebb a hangja. Mindig elmosolyodom a tényen, hogy a legszebb és legbarátságosabb férfiaknak van a legmeglepőbb hangja.

- Lehet ez egy élőnek felfoghatatlan lesz - sóhajtott a lány. - Ne haragudj. A nevem MinJi. Legalább is.. Amíg éltem, ez volt - tette hozzá halkan, mintha szégyellné.

- YonAh vagyok, ő pedig itt a legjobb barátom, Taehyung. - MinJi mosolyogva fordult Tae felé, és hajolt meg, ám mikor kinyitotta a szemét, és ismét a férfire nézett, tekintete rettegéssel telt meg, miközben eltátott szájjal felállt, és hátrálni kezdett. Kezeit ismét felemelte, ám most védekezően, fejét rázta, mint akit megszálltak.

- Elnézést Uram.. Nem tudtam.. Nem akartam.. - dadogta. Oldalra pillantva rögtön kiszúrtam Tae szemeit, ami megint nem az övé volt. Vörösen villogott MinJi felé, én pedig annyira megijedtem, hogy felálltam, felborítva a kicsiny asztalt, és a lány elé álltam, széttárt karokkal. Nem tudom az ördög mire képes, de mivel a pokol az ő birodalma, nem kizárt, hogy szemmel öl.

- Semmi gond, MinJi - Tae hangján szólal meg. Talán neki nincs rendes teste? Ha hozzám nem érhet, attól még ide eljöhetett volna. Elvégre az alattvalóinak látni kellett már az ördögöt. Én pedig nem hiszem, hogy megijednék tőle. - Mond csak el ennek a lánynak, amit tudni akar. Mindent. Megértetted? - MinJi félénken felém pillantott, majd észbe kapva visszanézett Tae-ra, és mélyen meghajolt.

- Igen. - Tae lehajolt, feje a térdén kötött ki, majd abban a pillanatban fel is eszmélt, körülnézve.

- Semmi gond, MinJi. Elment - nyugtattam meg a még mindig görcsbe állt lányt. Apró lépésekkel közelítette meg az elborult asztalt, és állította talpra, hogy utána le tudjon ülni elénk.

- Mi közötök van nektek az ördöghöz? - hangszíne teljesen megváltozott. Már nem barátságos, sokkal inkább óvatos, és vonakodó.

- Elrabolt - jelentettem ki őszintén. - Ezért kell mindent tudnom erről a helyről, és a kiskapukról. Haza kell mennem.

- Nem hazudtam az imént. Ha fel akarsz jutni, akkor már halott vagy.

- A pokolba olyanok jönnek. Tudtommal egy lélek csak egyszer tud meghalni - vontam vállat. MinJi sóhajtott, ujjával összecsípte az orrnyergét, és lehunyt szemekkel gondolataiba meredt. Talán ezt értette az alatt, hogy egy élőnek nehezére eshet felfogni az itteni dolgokat.

- Azt hiszem, az elejéről kell kezdenem - ujjaimat összefontam magam előtt, és felkönyököltem az asztalra. Tae mocorogni kezdett mellettem, ezért ellenőriztem, hogy ő ül-e még mellettem, majd figyelmem ismét MinJi-re tereltem. - Ahol mi élünk, az a belső pokol gyűrű. Olyanok vannak itt akik.. - hangja elcsuklott, fejével elfordult, és beharapta alsó ajkát. - Akiknek az élet volt maga a pokol.

- Ezt, hogy érted?

- Nem mindenki választhatott magának utat ott fent. Többek között én se. A pokolba azok jutnak, akiknek a lelke beszennyeződött, és Isten nem engedi fel őket a mennyekbe. De itt lent mi.. Új éltet kezdhetünk. Itt nem bántanak minket, mert mindenki hasonló dologban részesült.

- Megvertek? - szólalt fel Tae. MinJi megugrott ijedtében, pedig Tae barátságosan szólt hozzá. Sokkal másabb a hangszíne, mint mikor az ördög szólal fel belőle.

- Annál sokkal rosszabb volt. Az apámnak nem voltak józan pillanatai. És egyszer.. Áthívta a haverjait, akik megerőszakoltak - élesen szívtam be a levegőmet, mikor meghallottam ezt a szót. Lábaim akaratom ellenére is egymásba fonódtak, ösztönösen takartam az ölem. Fájt belegondolni.

- Mit tettél? - mások által nem lehet beszennyezni a lelkedet. Azt neked kell megrontanod.

- Megöltem. Az apámat is, és azt is, aki megerőszakolt. De nem akartam börtönbe jutni, ezért bevettem pár altatót. - a két legrosszabb véglet, amivel be lehet mocskolni magad. A gyilkosság, és az öngyilkosság. - De vannak nálam rosszabbak is - sóhajtott fel, felszabadultabb pillantásokkal. - Például van itt egy kislány, akit eladtak egy ribanc klubba. Illetve olyan is él közöttünk, akit agyonvertek, aztán kidobtak az erdőbe. Az állatok pedig.. - elharapta a mondat végét. Mind a ketten bólintottunk, hisz tudtuk, mi jön azután.

- Sajnálom.

- Ne tedd - rázta meg a fejét. - Már boldog vagyok. Mások azt hiszik, a pokol csak a szenvedésről szólt. Nekünk, akik itt élnek viszont maga a megváltás. Az életből való kiutat jelentette lejutni ide. Hisz nézz rám. Van egy párom, és életem, ahol nem kapok több fájdalmat. Ehhez képest elfoszlik az a büntetés, ami azért jár, mert a pokolban ég a lelkem. - Nem akartam rákérdezni, mire gondol. Más kérdés foglalkoztatott.

- És mi van a külső pokol gyűrűben? - MinJi tekintete elkomorodott. A férfi, akiről azt hittem, hogy kiment megjelent az ajtóban. Keresztbe fonta a karját, és köhintett egyet, hogy magára vonja a figyelmét.

- Az elfajzottak.