- Ez az ördög műve! - kiáltok fel. Jimin felé fordulva kémlelni kezdem az arcát, ő azonban inkább lentre tekintgetett.

- Az meg.. Kicsoda? - kérdezte hunyorogva, mintha nem látna el odáig. Innen szerintem még Kínát is könnyűszerrel belátná a démonérzékeivel. Lenéztem én is, de nem láttam semmit, egy hatalmas fekete árnyon kívül.

- Mit látsz? - suttogtam magam elé. Az árny, ami a baleset helyszíne mellett lebegett gyors iramban megindult felénk. Jimin teljesen ledermedt, nem értettem, miért nem ugrik el előle. Egyenesen a férfi felé száguldott, majd teljességgel nekiment Jiminnek, aki felkiáltott, és eldobott magától. Sikoltva kezdtem zuhanni, miközben felfelé kapálóztam a kezemmel. De Jimin nem jött értem. Eltűnt, én pedig leestem, egyenesen a busz tetejére. Fejembe iszonyatos fájdalom tódult, karjaimat nem tudtam mozgatni, a lapockámnál pedig valami meleget éreztem, ami átitatta a ruhámat.

Az emberek a busz köré csoportosultak, hallom a hangjukat, de már nem látok semmit. Olyan, mintha elájultam volna, de hallottam mindent. A mentő hangját, ahogy próbálnak keltegetni, és az orvost is, aki még a kocsiban vizsgált meg, mielőtt beérhettünk volna a kórházba.

Ott tértem csak magamhoz, egy üres szobában. Felnyúltam az ágyam fölé, és megnyomtam a kis piros gombot, ami jelzi az orvosoknak, hogy ébren vagyok. Bal kezemet képtelen voltam megmozdítani, a hátam pedig lángolt. Szemeimmel még ködösen láttam, de azt tudtam, hogy Jimin nincs itt.

- Jimin? - nyögdécseltem, amennyire erőm engedte. A férfi helyett kinyílt az ajtóm, mintha bejött volna rajta valaki, de senkit se láttam. Egészen addig, amíg az a fekete árnyék, amit akkor láttam, mikor Jimin karjaiban voltam, fel nem kúszott az ágyra. Ember formát öltött, és fölém ülve a torkomra fogott. Erősen szorította, nem bírtam egy kézzel rendesen megfogni, hogy elhúzzam onnan.

- Takarodj! - a kéz elengedett, én pedig fuldokolni kezdtem. A mellettem hirtelen megjelenő démon kinyújtotta az árny felé a kezét, amiből éles tűszerű formák kezdtek záporozni a lény felé. Leszállt rólam, és kiugrott az ablakon, de mivel nem volt teste, így nem törte ki.

- Jimin..

- YonAh, sajnálom - ült le mellém, és fogott rá a kezemre.

- Mi történt veled?

- Fáj valamid? - váltott témát, ellentmondást nem tűrő hangon. Őszinte voltam, bólintottam.

- A hátam lángol, a kezem nem tudom mozgatni.

- A kezed eltörött a lapockádba pedig belefúródott egy buszból kiálló vasdarab. Sajnálom, de nem gyógyíthatlak meg, amíg itt vagy. A végén bajba sodornálak vele. De amint hazaérünk-

- Nem kell magyarázkodnod - vágtam a mondatába. - Mond el, mi volt ez az egész. Mi volt az a lény, ami miatt eldobtál?

- Annyira sajnálom. Megígértem, hogy vigyázok rád, erre miattam kerülsz kórházba - szegte le a fejét. Kezeibe temette arcát, de én nem engedtem el ennyivel. Megfogtam a csuklóját, és visszahúztam magamhoz a kezét. - Nem tudom, mi volt az, de.. - elbizonytalanodva elpillantott a szoba másik oldalához, mintha észrevett volna valamit. - Visszaküldött a démonvilágba. Azért nem tudtam időben visszaérni.

- De ugye jól vagy? Fájdalmasnak hangzott, mikor felkiáltottál.

- Hogy én hogy vagyok? YonAh, te fekszel itt összetörve! - beszélgetésünket két orvos zavarta meg, akik kopogás nélkül benyitottak a szobába. Nem ijedtem meg, hisz anyához hasonlóan nem láthatják Jimint. A rutinkérdések után megvizsgálták még egyszer a hátamat, ahol átvéreztem a kötést, majd adtak némi fájdalomcsillapítót.

- A jó hír az, hogy nem fertőződött el, és jelenleg még nincs begyulladva. Sajnáljuk, hogy nem tudunk ezen segíteni, de a törött kezed miatt muszáj háton feküdnöd - ezért haldoklom. Nem tudok úgy fordulni, hogy ne azt a pontot nyomjam, ahol valószínűleg egy lyuk van a lapockámban.

- Mikor mehetek haza?

- Nos, mi holnap szeretnénk kiengedni, ha nem esnek vissza az értékei, de természetesen saját felelősségre már távozhat most is. Az anyját értesítettük, hamarosan itt lesz. - Meghajolt az ajtóban, és kiment. Visszaejtettem fejem a párnába, és sóhajtottam egyet.

- Haza fogsz menni, ugye? - kérdezte Jimin. Bólintottam, de a gondolataim már rég nem ezen a kérdéskörön lovagoltak.

- Ez az ördög műve volt.

- Hogy lehetne az övé? Nem tud feljönni.

- Mikor lent voltam, az egyik ottani lány mesélt nekem valamit. Néha azzal szokott szórakozni, hogy felküldi az elfajzottait, akik elpusztítják az emberekben a jót, és ez miatt lesznek a mi világunkban a tömeg balesetek. Biztos vagyok benne, hogy ez történt - jelentettem ki határozottan.

- Milyen lány? Ott élnek értelmes lények? - lepődött meg. Elmeséltem neki azt a különös falut, és a benne lakó embere történetét. Ő is érdekesnek találta, hogy pokol létére élnek ott olyanok, akik boldogok. Szerintem tíz emberből tíz mondaná azt, hogy a pokol csak kín és szenvedés. Az elfajzottaknak biztos, de azoknak, akik itt jobban szenvednek, inkább megváltás. Lehet én is oda kerülök majd..

- Ja, és képzeld, a hét főbűn valójában az ördög fiai.

- Na ezt nem veszem be - nevetett fel. Én is elmosolyodtam, de jobbnak láttam, ha még ezt se csinálom, mert a fájdalom rögtön belenyilallt a hátamba.

- Komolyan. Én is azt hittem, hogy csak emberi tulajdonságok, de ezek szerint élő lények. Remélem őket nem akarja mozgósítani. Ki tudja, mekkora hatalmuk van a földön.

- Szerinted.. - vágta rá, mélye elgondolkodva. - Mi történne, ha valakibe beleszállnának?

- Hát.. Nyilván a nevük - vontam vállat. Nem igazán értette, mire akarok kilyukadni, ezért folytattam. - Fösvénytől kapzsi lesz, Torkosságtól mohó.. És így tovább.

- Nem hiszem, hogy az ördög fiainak ennyi ideje lenne. Még sosem hallottam róluk, maradjon is ez így - beszélte meg saját magával.

Kicsivel később anya is megjött. Megbeszéltük, hogy ma hazamegyek, holnap pedig bemegy szólni a munkahelyemre, hogy nem tudok bemenni egy darabig. Sajnos tudtam, hogy ha Jiminen múlik, már ma sérülésmentes leszek. A gipszet hordanom kell majd anya miatt, nehogy gyanút fogjon, de az legyen a legkisebb bajom. Bár az is megoldás lenne, ha Jimin elbájolná, és nem emlékezne erre a balesetre.