YonAh pov's

Nem lett volna értelme tovább menekülni. Az igazság az, hogy hiába is szeretnék elszakadni tőle, valami hozzá vonzz, ami erősebb az akaratomnál. A fejem tisztulni kezdett az éjszaka alatt, és nem tudtam eldönteni, vajon Jimin miatt, vagy azért, mert kezd elmúlni Yoongi hatása. Bevallom, félek. Ezek után biztos vagyok benne, hogy kerülni fog, és mivel ember vagyok, esélyem sincs megtalálni.

Jimin magához ölelt, mikor már ébredezni kezdtem. Nem hallottam szuszogni, ezért feltételeztem, hogy ébren van, azonban amint kinyitottam a szemem, rögtön vissza is csuktam, mivel meghallottam Shio hangját.

- Én örülök, hogy megbocsájtott, de ezzel csak nagyobb veszélybe sodrod!

- Nem érdekel. Megvédem, nem hagyom, hogy bántsák. Különben is.. Nem hiszem, hogy a bátyám talpnyalói idáig eljönnének csak azért, hogy egy szabályszegőt megöljenek - mondta Jimin vállat vonva. Elhúzódtam tőle, és felültem, végig őt figyelve. Kissé megilletődött attól, hogy ébren vagyok. Arcomról rögtön leolvasta, hogy hallottam a beszélgetést, amit nem is akartam tagadni.

- Szabályszegő? - kérdeztem vissza. A férfi felkönyökölt az ágyon, majd kinyitotta ajkait, de hang nem jött ki a torkán. Végül teljesen leszegte a fejét, és sóhajtott. Shio nem mondott semmit, csak lebegett előttünk azt várva, hogy Jimin avasson be a dolgokba.

- A bátyám kissé zabos rám. Mikor elmentem, hogy leakasszam magamról Kaori-t, megátkoztam őt, mert féltem, hogy eljön érted ide. De mivel ember lettél, az átkom megtört. Parancsba adott egy törvényt, miszerint a természetfelettieknek tilos érintkezni az emberekkel. Vagy el akarja választani a két világot egymástól, vagy ezzel akar háborút szítani, amiből.. Ti nem jöhettek ki nyertesként - pillantott rám. Tudtam, mire gondol. Az emberekre. Mert már én is oda tartozom.

- Akkor miért.. Maradtál velem? Bármikor megölhetnek ezért Jimin!

- A bátyám nekem nem királyom. Nem ismerem el.

- Attól még ő az uralkodó a világodban - váltott szót Shio, mire bólintottam. Én is pont ezt akartam mondani.

- Nem kell félned - fogta meg gyengéden a kezem. - Nem hagyom, hogy bántsanak. - Érzem a hangjában a kételyt. Nem sokat tudok a bátyjáról, de nincsenek túl jóban, sőt, meg merem kockáztatni, hogy csak azért átjönne ide, hogy Jiminnek keresztbe tegyen. És ez megrémiszt, ugyanis az egyetlen pont, ahova szúrni tud, az én vagyok.

- Magatokra hagylak - jelentette ki Shio, majd rám pillantva egy hamiskás mosolyt küldött felém, mielőtt eltűnt. Nem tudhattam biztosra, hogy a szobából ment ki, vagy csak előttem lett láthatatlan, de nem is foglalkoztam vele. Most fontosabb megbeszélnivalónk van.

- Jimin, valamit tennünk kell. Most, hogy még megvédeni se tudom magam.. - ha legalább Narina nálam lenne, biztonságban érezném magam. A pajzs, amit körém húztam vele nem túl erős, de elég annyira, hogy elmeneküljek. Azonban az emberek maximum annyit tehetnek, hogy szaladnak, amennyire csak bírnak, de egy démon vagy más lény elől ez esélytelen. Bolond, aki megpróbálja.

Jimin nem mondott semmit. Szemei ugyan úgy csillogtak, mint akkor, mikor megismertem. Az a pajkos mélybarna árnyalat, ami rejt néhány világosabb csíkot teljesen megbabonázott. Még most is, mikor a mellkasom fel-le emelkedik, a szívem pedig hevesen ver, le tud nyugtatni egyetlen pillantással.

Nem tétlenkedett sokáig. Előre hajolva birtokba vette ajkaimat, miközben közelebb húzódott, és ledöntött az ágyra. Kezeimmel a karjába kapaszkodtam, szinte téptem a ruháját, miközben ő játszadozott velem. Alsó ajkam szívogatta, miközben nyelvével mélyített a csókon. Mind a ketten felsóhajtottunk, mikor elhúzódott, és homlokát az enyémhez érintette.

- Ne haragudj. De ez már kibaszottul hiányzott - bólintottam egyet, és arcára helyeztem a tenyerem. Tudom, hogy idáig vágyott rám, hisz hallottam a gondolatait. Már bevallom magamnak, hogy nekem is szükségem volt erre. A közelségére. A tudatra, hogy valaki velem van, és szeret. Lehúztam magamhoz, de az ő hevességével ellentétben én csak egy szégyenlős csókba hívtam. - Mintha még mindig lázas lennél - állapította meg pár perccel később. - Azt hiszem-

- Drágám, hoztam gyógyszert - nyitott be anya az ajtón. Mind a ketten megdermedtünk, ahogy anya is. Jimin nem mozdult, csak nézte a nőt, én pedig eltátott szájjal próbáltam hebegni valamit. - Jól vagy? Nagyon vörös az arcod. - Leült mellém, Jimin pedig lassan átmászott a másik oldalamra. Ezek szerint nem látja?

- Fáj egy kicsit a fejem. De te mit keresel itthon? Dolgoznod kellene.

- Tudom. Eljöttem, és kiváltottam ezt a gyógyszert, mert amit az asztalon hagytam, az elvileg nem segít - vont vállat. - Úgyhogy tessék ezt beszedni, és pihenj sokat. Este jövök, és rendelünk valami kaját - mosolyodott el, mielőtt kilépett volna a szobából. Nagyot sóhajtottam, miközben Jimin hangosan felnevetett.

- Ez közel volt. Nem gondoltam volna, hogy visszajön - halkan bólintottam egyet, és bevettem a gyógyszert, aminek olyan keserű íze volt, hogy az arcom rögtön grimaszba fordult.

- Dolgozni kéne mennem - felálltam, és a szekrényemhez léptem. Éreztem, hogy Jimin mögém sétált, majd kezével felsimít a gerincem mentén a melltartóm pántjához.

- Mi a fene - morgott fel. - Te azóta sportmelltartót hordasz? - önelégült mosollyal a képemen fordultam meg, és léptem egyet hátra, hogy a szekrénynek támaszkodhassak.

- Igen. Ez nem tud kikapcsolódni, és egy bizonyos perverz kéjenc se tud az idegeimen táncolni azzal, hogy folyton kikapcsolja.

- Valóban? - az arcomon levő mosoly hirtelen Jimin arcára kúszott át. A testem lefagyott, ahogy végignéztem, amint a férfi csettint egyet, az említett ruhadarab pedig a kezébe került. Éreztem, hogy nincs rajtam, ezért odatettem a kezem. Ez a póló eléggé átlátszó, és nem kellene most felizgatni.

A közöttünk levő távolságot egy fél lépéssel szüntette meg. Kezem a mellkasához ért, fejét az én fejem mellé hajtotta, és belesóhajtott a fülembe.

- Tudod, egy csettintésembe kerül, és a póló is lekerül rólad.

- Nem tennéd meg!

- Miért nem? - kérdezte vissza. Le akarom törölni azt az önelégült képét!

- Mert akkor a küszöbön alszol - vontam vállat egy féloldalas mosollyal. Pislantott párat, kifejezéstelen arccal, de utána megadva magát derekamra fogott, fejét pedig a nyakamba hajtva adott pár nedves puszit.

- Hiányzott az a nagy szád.

- Nekem pedig az egoista fejed - simítottam a hátára.

-------------------

Másnap áldottam a szerencsémet, hogy előbb keltem fel az ébresztőmnél. Jimint meggyőzni arról, hogy teljesen jól vagyok, és engedjen el dolgozni a legnehezebb dolog a világon. Előbb szelídítek medvét eredményesen.

Minden mozdulatomat figyelte, ezért kollégista módszerrel kellett átöltöznöm. Melltartót a pizsi felsőre, aztán lecsúsztatni, és az anyag alatt felvenni. Tudom, hogy nem tetszett neki, folyamatosan ott morgott mögöttem, mint egy rossz kiskutya, akinek meggyűlt a baja a játékával. Őszintén szólva, valamiért úgy érzem magam, mintha még nem látott volna meztelenül. Pedig azzal, hogy ember lettem, semmi se változott a testemen. Max híztam egy kilót a két napos henyélésem miatt.

Jimin kézen fogva jött mellettem, ráadásul úgy, hogy mindenki lássa. A hátsó utcát lezárták felújítás miatt, ezért kénytelenek voltunk körbe menni a főút felé. Az emberek többsége, főként a lányok megbámulták Jimint. Vigyorogtak rá, el is pirultak úgy, ahogy én szoktam, ami nagyon nem tetszett. Közelebb húztam magamhoz, és rászorítottam a kezére, de nem tudtam elérni, hogy észrevegyenek. Hogy ezzel azt üzenjem ,,Hahó! Ő már foglalt!"

Az utolsó kereszteződésbe érve vártuk épp, hogy a lámpa zöldre váljon. Nem szóltunk egymáshoz, elég volt, hogy itt vagyunk a másiknak. Mikor a tömeg elindult, mi is leléptünk a járdáról, ám mire a zebra közepére értünk csak annyit vettem észre, hogy Jimin felkap a karjába, és felugrik velem a szemközti panel tetejére. Egy hatalmas csattanást hallottam lentről. A kamionos elgázolt vagy nyolc embert, majd nekiment egy busznak.

Rettenetesen megijedtem. Mert emlékeztem rá, hogy miért történnek tömeg balesetek.