Jimin pov's

Yu rettenetesen izgul. Kisebb nyomozás után kiderítettük, hogy valószínűleg három nap múlva tervez az ördög kiruccanni az emberek világába, hogy megszerezze YonAh testét. Különleges nap lesz a vérhold miatt, ami teljes vörösségbe fogja borítani a világot. Sötét, és vörös. Bár még sosem voltam, mégis tudom, hogy a poklot is ez a két szín uralja. Egyszerre jelentheti a vágyat, és a kínt is.

- Yu.. - szólítottam meg a lányt, aki annyira trappolt az ágyon ülve, hogy az már idegesítővé vált. A körmeit mind lerágta, már csak az ujját harapdálta, amitől úgy festett, mint egy éhes kiskutya. Hangomra összerezzent, ijedt tekintettel meredt rám, és állt fel, nagyot kiáltva. Bátorkodtam megfogni a kezét, és visszahúzni, nehogy elájuljon. Látom rajta, mennyire ideges. Fél, és ezt meg is értem. Az ördög még velem is végezhetne, ha a lelkem nem lenne már megrontva annyira. Most már csak feloldozást kaphatnék, halált semmivel se lehetne kiváltani nálam. Legalább is én így tudom.

- Jimin, én ezt nem bírom. Nem fog menni - rázta meg fejét.

- Már miért ne menne?

- Mert ez így túl egyszerű! Az ördög feljön, mi meg lerohanjuk? Azt hiszed, van esélyünk ellene, mikor a kezében lesz YonAh?

- Figyelj - sóhajtottam. Tudom, hogy a feltevése helyes, és minden bizonnyal nem lesz zökkenőmentes. De három nap múlva, mikor az a rohadék feljön, vagy így, vagy úgy, de visszaszerezzük a lányt. Nem tudom, miket tervez vele, miért kell neki, de nem fog menni. Nekem is vannak terveim, és legyen akármilyen okos vagy ravasz, én túljárok az eszén. YonAh-ért. - Velünk lesz a kaszás, egy isten, ráadásul te is, meg én is.

- Velem nem mentek sokra - vonta fel szemöldökét.

- De igen. Benned YonAh jobban bízik. Lehet, hogy te ezt nem így látod, de biztos vagyok benne, hogy ha lesz esélye, hozzád rohanna, hogy megvédd. Én pedig majd téged védelek. Nem kell semmi mást csinálnunk, csak megvárni, amíg idejön YonAh testéért - néztem oldalra, a lányra, aki még mindig úgy tűnt, mintha aludna. Ugyan olyan gyönyörű, mint elevenen. Mennyire szeretném már végre látni a szemét, és hallani a hangját! Még akkor is, ha kiabálna velem. Most azt is eltűrném, sőt, mosolyogva hallgatnám végig. - Yoongi képes fenntartani a védő falat, de nem sokáig. Az ördögnek nagyobb hatalma van, de a földön, Taehyung testében nem korlátlan. Nagyon kevés időnk lesz. De nem kell megváltanunk a világot - fogtam rá vállára. Könnyei már kicsordultak, halkan sírni kezdett, de végig a szemembe nézett. Figyelt, és megpróbált hinni. - Csak annyi a dolgunk, hogy kiszabadítsuk YonAh lelkét a karmai közül, és visszahelyezzük a testébe. Amint felkel, az ördögnek nem fog kelleni - de ha megint megpróbálkozik azzal, hogy kiszakítja a lelkét, most nem fogom hagyni.

- És Taehyung? YonAh meg fog ölni minket, ha hagyjuk, hogy a férfi testében térjen vissza a pokolba - megint sóhajtottam egyet, miközben elfordultam a lánytól. Igaza van, és erre nem is tudok mit mondani. Fogalmam sincs, hogyan lehetne Tae testéből kivenni az ördögöt. Önszántából nem fogja visszaadni. - Jimin - ült közelebb. Most ő fogott rá a vállamra, ezért tudtam, hogy kínos téma fog jönni. Már a hanglejtése is ezt sugallta. - Nem tudom, milyen életed volt. Nem ismerem a családod, és nem akarok vájkálni az életedben. De most az egyszer, nem tudnád megkérni a bátyádat, hogy segítsen?

- Miért kellene? Nem vagyunk elegen?

- Nem - rázta meg a fejét. - Te túlságosan könnyen veszed a dolgokat. Lehet, hogy nem lesz ereje teljében, de mi van akkor, ha így is erősebb lesz nálunk? Mi van, ha ő fog nyerni? Egyikünk se mehet le a pokolba, és ha elviszi YonAh-t... Akkor ott a vége. Nem kockáztathatunk.

- Már mondtam, hogy felejtsd el - hadartam, kissé érthetetlenül. - Ha most visszamennék az országomba, a bátyám talpnyalói kivégeznének.

- Miért? Mit tettél, amiért ennyire utál?

- Megátkoztam - böktem ki egyszerűen, és nyíltan. Yu szemei kikerekedtek, de nem kérdezett semmit. - Nem akartam, hogy ő vigye el YonAh-t. Tudja, hogy a lány kell ahhoz, hogy más trónra kerüljön. Meg akartam akadályozni, hogy a rabszolgája legyen. Ezért feloldottam egy kötelékemet - ami amúgy a testvéremé volt -, és elintéztem, hogy ne tudjon átjönni a földre.

- Mekkora idióta vagy - csattant fel. - Már bocs. Ő talán az egyetlen, aki tudna segíteni.

- Megoldjuk nélküle. Nem fogok tartozni a bátyámnak. - A nemesi származásom miatt nagyjából ugyan akkora hatalmam van, mint a bátyámnak. Yu pedig félisten, ráadásul egy Shio is velünk lesz bassza meg! Nehogy már ne tudjunk elbánni az ördöggel! Ez itt a mi pályánk, mi leszünk előnyben. Várni fogjuk, és elkapjuk. Igaza van Yu-nak, ha hagynánk, hogy elvigye YonAh testét, semmit se tehetnénk. A pokolban ő lenne előnyben.

A közöttünk levő kínos csendet, amit az szült, hogy egyikünk se tudott olyat mondani, amivel megnyugtathatná a másikat, Narina fénye zavarta meg. A varázsbot, amit az asztalon hagytunk, ahol YonAh szokta tárolni csillogni kezdett, többek között a rajta levő írás. Vörös fénye hol kékre, hol sárgára váltott, mintha nem tudná eldönteni, melyik színt vegye fel.

- Ezek a lélek jelei - állapította meg Yu.

- Ez meg mit jelent?

- Minden természetfeletti lény mágiájának van egy meghatározott színe. Olyan, mint az aura.

- YonAh-é a sárga - fordultam vissza Narina felé.

- Taehyung-é kék, megismerem - húzódott közelebb a varázstárgyhoz, ami egyre jobban kezdett vakítani.

- És kié a vörös?

- Tippemre az ördögé - fordult felém, bizonytalan tekintettel. Ekkor a hátunk mögül meghallottuk, ahogy YonAh felnyög, majd gerince ívbe feszül, és elemelkedik az ágytól. Nyakán egy pontban csordogálni kezdett a vér, mire mind a ketten köré gyűltünk. Egyikünk se értette, mi történik. YonAh nem ébredt fel, az a kis idő, mikor látványosan szenvedett elmúlt. Ismét csendesen fekszik, mint a halottak.

Ujjammal letöröltem nyakára folyt vérét, és lehajoltam, hogy lenyaljam onnan. Rögtön begyógyult, amitől Yu látványosan megnyugodott, de szemeiből nem tűnt el a félelem. Ezek szerint YonAh bajban van. Mi pedig semmit se tudunk tenni, amíg fel nem jönnek.

- YonAh... - nyögött fel a lány. Hangos zokogásba tört ki, miközben YonAh kezére fogott, és lehajolt hozzá. - Bocsáss meg.. Ez az egész az én hibám. Ne haragudj, kérlek! - kiabálta összetörten, rekedten, és a sírástól eltorzult hangon. A szívem megremegett, közelebb húzódtam a lányhoz, és én is megfogtam a kezét. Yu téved. Ez nem az ő hibája, hanem az enyém.

Tudtam, hogy nem fog megtörténni. Mégis úgy fogtam YonAh kezét, mintha bármikor meg tudná szorítani. Jelezni, hogy jól van, már nincs veszélyben. De erre még várnom kell.