YonAh pov's

- Elfajzottak? - kérdeztem vissza az imént elhangzottakra. A férfi bólintott egyet, majd elült a párja mellé, és megfogta a kezét.

- A ti világotokba nem csak a varázsvilágból tudnak áttörni a gonosz szellemek. Néha innen is felszabadulnak. Miattuk történnek a tömeg balesetek. Megeszik az emberek lelkében levő jóságot, amíg nem marad más, csak egy aszalódott porhüvely. Az ördög azért tette ki a külső pokol gyűrűbe a földre való átjárót, mert csakis ő képes túljutni rajtuk. Elvégre őt szolgálják.

- Akkor kapja be - szólalok fel, mire Tae hangosan felnevet. Mind a ketten meglőve néznek rám. Fújtatok egyet, és dobolni kezdek a lábammal. - Rám elvileg szüksége van - mutatok magamra. - Próba szerencse - vonok vállat, és állok fel, miközben Taehyung-ba karolva az ajtó felé kezdem húzni. - Köszönöm szépen. Sokat segítettetek - fordulok hátra, mosolyogva. Még mindig értetlen, és meglepett fejjel néznek ránk, de nem tartanak fel. Elfogadják. Nyilván most azt gondolják, hogy a vesztünkbe rohanunk. De én tudom, hogy ez nem így van.

Tae testének nem lesz semmi baja, mivel akkor az ördög nem tudna hogyan kapcsolatba kerülni velem. Ő maga jelentette ki, hogy tervei vannak velem, ezért néhány karcoláson kívül nem lehet sok bajom az elfajzottaktól. Meg kell tudnom, hogy néz ki a külső pokol gyűrű. Meg kell néznem, hol van a kapu. Muszáj bíznom magamban. Narina képessége még mindig rajtam van, attól függetlenül, hogy támadni nem tudok vele.

Elindultunk a falunak kinéző hely széle felé, ahol nem láttunk már mást, csak azt a sűrű ködöt, ami a palotából kilépve is fogadott minket. A házak fogyadozni kezdtek, a lények mögöttünk sajnálkozó tekintettel nézték végig, amint eltűnünk a köd takarásában.

- YonAh, tényleg nem lesz baj? - lépett mellém Tae. Kicsit előre hajolt, hogy láthassa az arcomat, én viszont egy könnyed mosollyal megráztam a fejem.

- Mind a ketten kellünk neki. Nem eshet bántódásunk - bár nagyon magabiztosan hangozhatott, mégsem voltam teljesen az. Félek itt lenni, és egyre rosszabbul vagyok. Igyekszem nem gondolni rá, hátha addig is enyhül a fájdalom, de a fojtogató érzés már nem csak a mellkasomat szorongatja, hanem a torkomat is. A végtagjaim lüktetve zsibbadnak, van olyan perc, mikor alig bírom megmozdítani őket. Mégis megyek. Mert ki kell innen szabadulnom. Meg kell tudnom, hogyan jutok vissza a földre. A régi életemhez, amit most újra fogok kezdeni. Többet soha nem fogok megbízni senkiben. Mindig fel leszek készülve arra, hogy azok a személyek, akik körülvesznek, akármikor elárulhatnak. Így legalább meg tudom majd védeni magam tőlük, és a csalódás érzésétől.

A köd teljesen ellepett minket, nem láttuk, merre megyünk. Csak egy nagy, fekete árnyékot követtünk, ami egyre közeledett felénk. Reméltem, hogy az lesz az átjáró a külső részhez, és szó szerint nevetve sóhajtottam fel, mikor megláttam, hogy ez egy ajtó. Az ördög szeret játszadozni az emberi dolgokkal, az már biztos.

A kilincs felé nyúltam, ami hirtelen eltűnt a kezem elől, az ajtó pedig éles és hangos csikorgást hallatva megmoccant. Másra se tudtam koncentrálni, csak arra, ahogy kinyílik. A nagy feketeségen kívül semmit se láttam, vagy hallottam. Tae-ra néztem, aki már-már szinte elbújt mögöttem, attól rettegve, mi fog ránk ugrani a baljós ajtó mögül.

Hirtelen melegséget éreztem a kezemnél, jobban mondva a tenyeremen, ami kiterjedt a kézfejemre, az ujjaimra, egészen a csuklómig. Lenéztem, és csak akkor vettem észre, hogy ragyog. Fényben fürdik a kezem, olyan érzés, mintha fogná valaki. Végigsimítottam az ujjaimon, de nem éreztem semmit. jobb szemem elvakította valami, valami olyasmi fény, ami a kezemen is ragyog. Arcomat belepte ez a jóleső melegség, én pedig rögtön odatettem a kezem. Lehunytam a szemem, nem bírtam elszakadni ettől.

Apró szívdobbanásokat hallottam, mintha Tae-n kívül más is lenne velem. Más ölel, egy olyan kisugárzással, amit jól ismerek. Ami titkon hiányzik, és most ha csak egy pillanatra is, de újra megkaphattam. Lebegtem a gondolataim között. Egy ismerős férfi hangot hallottam meg, ahogy közeledik felém. Nem értettem mit mond, egészen addig, amíg a fülembe nem csendültek a szavai.

,,- Sajnálom. Kérlek gyere vissza hozzám."

Hihetetlen, de Jimin hangját ismertem fel benne. Nincs itt velem, sőt, nagyon messze van most tőlem, mégis olyan, mintha körbeölelne a jelenléte. Nem tudok haragudnia férfire, mert az az érzés, amit a kezemen és az arcomon érzek szétfoszlatja a mellkasomat szorongató fájdalmat. Jól vagyok. Nyugodt vagyok.

Egészen addig, amíg valaki erősen rá nem markol a csuklómra. Szemeim kipattannak, és lenézek Taehyung-ra, akinek szemei ismét az ördögével vetekszik. Nem csak az elmém, a testem is lebegni kezdett, elkezdtem felfelé haladni. Mintha hívna magához. Vissza akar vonzani a föld, ahova tartozok, ám ez a mágnesként működő érzés szertefoszlott akkor, mikor körmeit a bőrömbe mélyesztette. Vérezni kezdtem, éreztem a fájdalmat, ezért felszisszentem, és leestem a földre.

- Élvezettel néztem volna végig, ahogy az elfajzottaim azt csepegtetik a tudatodba, hogy széttépnek. De azt nem fogom engedni, hogy visszamenj a testedhez.

- Miről beszélsz? - álltam fel, de nem mentem közelebb hozzá. Tartottam a távolságot, mert féltem tőle.

- Már csak pár nap, és felmegyek a földre. Te pedig jönni fogsz velem. Végig fogod nézni, ahogy megölöm a démont, és a félistent, akik majd megpróbálnak az utamba állni.

- Senki se fog az utadba állni - mondom lemondóan, és elfordulok tőle. Így van. Még ha ragaszkodtak is volna valamennyire hozzám, Yu már biztosan kapott egy másik teremtményt, akinek hazudnia kell. Lemondtak rólam. Pláne Jimin. Az elmém megviccelt ezzel a kis rémképpel, ami nyilván az együtt töltött idő alatt történt meg. Már nem számítok senkinek.

- Azt majd meglátjuk - kinyújtotta felém a kezét, ujjaiból fekete füst tört fel, amik közrefogtak, és hátrafeszítették a kezem. Befogta a számat, és egyenesen a szemembe irányította a füstszerű anyagot, ami azonnal elvette az eszméletemet. Nem fájt semmim. Kizárólag az a szorongató érzés, ami ismét rám tört.

-------------------

Mikor felkeltem, rögtön kiszúrtam, hogy nem vagyok egyedül. Tae ült mellettem, de nem volt önmaga. Vajon mennyi ideig aludhattam? Visszatértünk abba a szobába, ahonnan elindultunk. Nem sikerült még csak átlépnünk se a határon, hogy megnézhessem, hogy néz ki a külső rész.

- Mikor visszahozom a testedet, le fogok feküdni veled. Hatalmam nyílik majd, hogy ebben a testben ne ez a fiúcska, hanem én érintkezzek veled. Te pedig meg fogod nekem szülni a bosszúm tárgyát, aki egyenesen a mennyekbe repít majd engem, ahol megölöm a bátyámat.

- Nem fogom megszülni a fiadat - fintorodtam el, mire harsányan felnevetett.

- Semmit se tehetsz ellene. Ha megpróbálod eltaszítani magadtól a magzatot, az szépen lassan megöl téged, de ha befogadod, akkor nem fog bántani. Ez így működik a természetfeletti gyermekeknél. Szerinted mégis hány asszonnyal próbáltam megteremteni a tökéletes utódot? - az a sok nő.. Vajon mind meghalt? Mégis hány fia lehet az ördögnek?

- Hány lányt rontottál már meg?

- Nem annyit, mint amire te gondolsz. Csupán csak hetet. És a fiaimat ti emberek, egytől egyig jól ismeritek. - Értetlenül bámultam rá, ő pedig nem bírta levakarni arcáról azt a mosoly. Már tudom, honnan ered az ,,ördögi mosoly" kifejezés. - Hallottál már a hét főbűnről? - szemeim kikerekedtek a kérdést meghallva. Az lehetetlen! Ők nem emberek, nem is természetfeletti teremtmények, hanem romlott emberi érzések. Lehetetlen, hogy létezzenek!

- Nem versz át. Ez lehetetlen.. - ráztam meg a fejem, ő pedig vállat vont.

- Higgy, amit akarsz. Mikor majd unatkozok, felküldöm őket a földre, hogy játszadozzanak az emberekkel. Úgyis csak arra valók - leszegte fejét, majd egy pillanattal később Tae pislogott fel rám. Nem vágott értetlen fejet, csak sajnálkozva sóhajtott egyet

- Hallottál mindent? - nem válaszolt, de bólintott, és keresztbe fonta a karjait maga előtt, mintha védeni akarná a lényét. - Sajnálom Tae.

- Te mégis mit sajnálsz? - nézett fel rám felháborodva. Láttam rajta, hogy hamarosan el fogja sírni magát.

- Gondolom nem akarsz lefeküdni egy ilyennel.

- YonAh, veled nincs semmi gond. Ha nem lenne ilyen fontos a barátságunk, már rég megszereztelek volna magamnak. De a kapcsolatok veszélyesek, és ingadozóak. Ezért inkább vagyok a legjobb barátod, és vigyázok rád mindig, mikor kell, minthogy azért vesszünk össze, mert nem találjuk a közös hangot - meglepve tátogtam. Nem jött ki hang a torkomon. Most hallottam először Tae-t ilyen összefüggően, és értelmesen beszélni valami komoly témáról.

- Milyen érzés?

- Fogalmam sincs - vont vállat. - Még sosem volt barátnőm.

- Nem, nem az - ráztam meg fejem. - Hanem mikor beszél belőled.

- Oh - bólintott. - Olyan, mintha kispadra ültetnének. Szó szerint - tette hozzá megerősítésképp. - Ülök a sötétben, hallok és látok mindent, de nincs beleszólásom. Aztán megjelenik a fény, engem pedig beszippant, és visszakapom a testem.

- Ez elég ijesztőnek hangzik. Nem fáj?

- Nem - ingatta meg fejét őszintén. - Szorongat valami, ami nem engedi visszaszerezni az irányítást. Gondolom a hatalma. Sosem éreztem még ilyet - pedig rémképeim alapján egy ideje már Tae-ban bujkálhat. Ennyire el tudta volna magát rejteni még a férfi elöl is? Bár, mit csodálkozok, hisz az ördögről van szó. Aki szinte világuralomra akar törni általam. És félek, ez sikerülni is fog neki. Egyedül semmi vagyok. Egy erőtlen tárgy, amit akkor használhat, amikor akar.

Lehet nekem tényleg csak ennyi a sorsom. Hogy eltűrjem, amint mindenki kihasznál, majd eldob.