YonAh pov's

- Sajnálom.. - zokogtam továbbra is. Jimin már nem volt közöttünk, nem éreztem, hogy lélegezne, sőt, a szíve se dobogott. Ami viszont furcsa volt, hogy a teste se tűnt el, ahogy azt Yoongi mondta, hogy történni fog.

Rettenetesen megijedtem, hogy nem fog sikerülni, és megint megtörténik velem. Tudtam, hogy Jimin nem akarja, de nem tehet mást, én pedig úgy remegtem, hogy nem találtam meg elsőre az asztalon levő kést. Mikor megéreztem tűhegyes fogait a nyakamon, valami kattant bennem. Az élni akarás vágya, amitől megugrott a testem, és megtettem. Szemrebbenés nélkül döftem szíven, remélve, hogy ezzel megszabadíthatom a férfit. Akkor, a fekete szemei ismét élettel teltek meg, de rögtön utána fájdalommal is, amit én okoztam neki.

Shio még nem jelent meg. Azt mondta, visszajön, ha megérezte, hogy Jimin jelenléte megszűnt. De a férfi itt fekszik az ágyamban, én pedig kezek annyira pánikba esni, amennyire talán még sosem voltam. Elrontottam valamit? Rosszkor szúrtam meg, a lény pedig magával vitte Jimin lelkét is?

Felültem, és magamra tekertem egy lepedőt. Mire visszafordultam Jiminhez észrevettem, hogy a férfi ismét lélegzik. Ajka széléről vér csordogált le, de amint az ágyamra ért, eltűnt. Ismerős.. Sokszor megtörtént már ez az én szobámban.

Jimin kinyitotta a szemét, és felköhögött még egy adag vért. Felém fordulva elmosolyodott, de nem úgy nézett rám, mint ahogy szokott.

- Bizonyára te vagy YonAh. Örülök, hogy láthattalak - bólintott őszintén.

- Te.. Ki vagy? - kissé eltávolodtam tőle, mire ő felemelte a kezét, és megrázta a fejét.

- Ne félj. Láttam mindent. Én nem bántalak. Nekem is mennem kell.

- Csak nem? - döbbentem le. Felnyomtam magam térdre, és a férfi fölé hajoltam. - Te vagy JiWon?

- Jiminnek igaza volt. Tényleg okos vagy - mosolyodott el, ám ez a kedves gesztus hamar fájdalmas grimaszba fordult. Mellkasához kapta a kezét, ahonnan folyamatosan ömlött a vér. Nem sok ideje van. - Most, hogy újraszületett, én felszabadultam. Többé nincs rám szüksége.

- Hogy mondhatsz ilyet? Hisz a testvére vagy..

- Már meghaltam, YonAh - mosolyodott el ismét. Halványodni kezdett az egész teste, amit ő természetesnek vett, mikor meglátta a felém emelt kezét. Rögtön megfogtam, de olyan gyenge volt, hogy rögtön leesett az ágyra. - Vigyázz Jiminre.

Mire válaszolhattam volna, JiWon teljesen eltűnt. Egyedül maradtam a szobában, könnyeimmel küszködve, amikkel persze nem vehettem fel a versengést. Vannak az életben olyan dolgok, akiket nem érthetek, és nem tartok igazságosnak, mégis léteznek. Senkit se lehet hibáztatni, ha belegondolok, még az isteneket se, akiket most már megvetek. Miért kell az embereknek, és a természetfelettieknek szenvedniük?

- YonAh - hallottam meg nevem. Felnéztem Yoongi-ra, aki lágy arccal kémelte, jól vagyok-e. - Shio megtalálta Jimint. Mindjárt itt lesz.

- Mi? - eszméltem fel. Könnyeim rögtön elapadtak, izgalom vette át a félelmem és a sajnálatom helyét. Arról volt szó, hogy Shio visszajön, de ezek szerint meggondolta magát. De ha Jimin vele van, akkor minden rendben történt. Sikerült megmentenünk. - Mi lett a bűnnel?

- Nem tudni. Remélem visszament a pokolba, ahová való.

- Lényegtelen - ingattam meg a fejem. Felkeltettem Yoongi kíváncsiságát, és ez tökéletesen kivetült az arcára. - Bármikor felküldhet még egyet. Ha így nézzük, vele szerencsénk volt. Csak akkor vetült ki, mikor Jimin velem volt. Ha a többit is felküldené.. Ők nem lennének ilyenek. Addig nem engednék fel a gazdájukat, amíg be nem végezték a feladatukat.

- YonAh, ezen te tudnál segíteni - vágta rá. Leült az ágyra, és sóhajtott egyet. - A démonoknak nem olyan a lelkük, mint az embereknek. Jimin könnyű célpont volt, és még mindig az, mert..

- Mert? Miért? - faggattam. Ráfogtam a vállára, és gyengéden rángatni kezdtem, hogy ezzel ösztönözzem a beszédre. Nem érdekelt a fejemben keletkező fájdalom, amit az érintésétől éreztem. - Miattam? - ültem le a sarkamra. Yoongi felém kapta a fejét.

- Is. A démonok megosztják egymással az életüket a párjukkal. De mikor ember lettél, a közted és Jimin között levő kapcsolat megszakadt - hallgatva mit mesélt, lenéztem a combomra. A jel eltűnt. Eddig nem is foglalkoztam ezzel, de most valahogy sokkal nagyobb súlyt érzek ezen a dolgon, mint régebben.

- Tehát, ha ismét megjelöl..

- Embert démon nem jelölhet meg - rázta meg a fejét. Megforgatva szemem hátradobtam a fejem, a plafonra bámulva. Miért kell mindennek ilyen bonyolultnak lennie?

- Várjunk csak - néztem ismét Yoongi-ra. Tudta, mire gondolok, elvégre az az elégedett félmosoly ott virított a szinte mindig komor arcán. - Nekem is démonná kellene válnom?

- Nem én mondtam - emelte fel kezét, mintha ez bűn lenne, és most lemosná magáról a gyanú legkisebb jelét is.

- Jimin sose engedné, hogy azzá váljak.

- Győzd meg. Az eddig történtek nem voltak elegek bizonyítéknak, hogy nem képes megvédeni még saját magát se, ha egy ember van a közelében?

- Ezt majd később megbeszélitek - Shio állt az ajtóban, kezében egy nagy guriga lepedővel. Bizonyára az fedi Jimint. Taehyung ott állt a lány mellett, erősen kapaszkodott Shio karjába, amit legnagyobb meglepődésemre a lány hagyott neki.

- Hát ti? - néztem rá, majd Tae-ra.

- Később elmondom. Ez.. Hosszú és bonyolult.

- A lényeg, hogy gyereket kell csinálnunk, miután randiztunk párat - felelte Taehyung, hatalmas vigyorral az arcán. Yoongira pillantottam, aki szintén olyannyira le volt döbbenve, mint én. Hirtelen nem is tudtam mit mondani, csak nagy szemekkel pislogni feléjük. Shio kissé elpirult, de tartotta a póker arcot, míg Tae jobbra-balra dülöngélve örült a fejének. Mi a franc történt?

Shio elém röppent, és előre nyújtotta a babát. Elvettem tőle, bal kezembe helyezve, majd lehúztam fejéről a puha takarót. Még a szám is tátva maradt, mikor megláttam őt. Azok a hosszú szempillák, a puha pofija, amit egész nap fogdosni tudnék, a dús ajkai, amikhez ha most hozzáérnék az enyéimmel pedofil lennék.. Még kisbabaként is tökéletes ez a férfi.

- Ugye sikerült? - néztem fel Shio-ra, aki bizonyára hallva a kételyem, rögtön bólintott. Jimin szabad, már csak fel kell nőnie. Utána pedig tenni fogok róla, hogy többé ne bánthassanak minket többé. Ha démon leszek, minden megoldódik.

- Hogy mi? Démon? - kiáltott fel Shio. - Te megőrültél? - Tae értetlenül pillantott felém, de én képtelen voltam Shio tekintetétől elszakadni.

- Én.. Én csak - nem tudtam válaszolni neki. Mit mondhattam volna? Hisz ez az igazság.

- Ezt nem gondolhatod komolyan YonAh. Odaadnád a lelked azért, hogy átváltozz?

- Mi értelme lenne embernek maradnom? - förmedtem rá kicsit keményebben, ami eléggé meglepte ahhoz, hogy ne vágjon vissza. - Szeretem őt, de ha ember maradok, megöregszem és meghalok. Ráadásul az én gyengeségem miatt ő is veszélybe került. Mikor történik valami hasonló, mint most? Holnap? Holnapután? Csak ez az egy lehetőségem maradt.

Láttam Shio fején, hogy mondani akar valamit, de helyette lehunyta a szemét, és elfordult.

- Mindegy. Ezt úgy is Jimin fogja eldönteni - Tae a lányhoz lépett, és aggódóan felnézett rá. Nem láttam az arcát, így nem tudhattam, hogyan érezte magát, de tudom, hogy most csalódott bennem. - Ha visszanyerte az eredeti alakját, és felkelt, nem lesz önmaga. Abban a pillanatban, felülkerekedik a démoni énje, és vérre lesz szüksége - kezdte magyarázni. Kinyújtotta a kezét, benne pedig egy vörös üvegcsét adott nekem. Leültem a kisgyerekkel, és a folyékony anyagot kezdtem nézegetni a szoba fényénél. - Juttasd a szájába, és nem lesz gond.

- Várj! - kiáltottam utána, ugyanis rohamosan megindult az ablak felé. - Mikor fog.. Megnőni? - vontam vállat. Hogyan kéne ezt nevezzem?

- Meg fog lepődni, de már holnap megbeszélhetitek a kis tervedet - azzal fogta magát, és magunkra hagyott a szobában. Tényleg megsértődött ezen? Yoongi megrázta a fejét, majd rám pillantott, és intve felém ő is eltűnt. Csak Tae maradt, akitől viszont én várok válaszokat.

- Ha már ilyen jól összejöttünk. Nincs kedved mesélni egy kicsit?