YonAh pov's

- Mégis hova csomagolsz? - fonta keresztbe Jimin a karjait.

- El kell tüntetnem minden bizonyítékot arról, hogy itt éltem. Ha anyámnak kitörlöd az emlékeit, és feljön ide, gyanakodni fog, ki élt itt, és hagyta a szobában a szarjait - mutattam végig a sok ruhán és mütyürön, amik most a földön hevertek, mintha bomba robbant volna.

A tegnapi volt életem legjobb napja. Nem voltak gátlásaim, tisztán tudtam gondolkodni, és egyetlen egy dolog lebegett a szemem előtt. Hogy én mennyire akarom ezt a férfit. Élveztem, imádtam minden egyes percét a dolognak. Tudom, hogy mostantól ez sokkal többször fog megtörténni közöttünk, de egyáltalán nem bánom. Igaza volt, én is vágyok rá. És nem bánom, hogy ilyenné váltam.

- YonAh - szólított meg Jimin, mire felnéztem rá. Yoongi állt a férfi előtt, az ajtónak támaszkodva. Elmosolyodtam, hiszen betartotta az ígéretét. Se szó se beszéd odarohantam hozzá. Nekiütköztem mellkasának - szerencsére emberi alakjában volt -, és élveztem, hogy kezemmel körbe tudom fogni amúgy kissé vékony derekát. Nem ellenkezett, egyik kezét a vállamra tette, másikkal pedig a fejemet simogatta.

- Furcsa vagy. Nagyon - jelentette ki. - De örülök, hogy boldog vagy.

- Igen, most már az vagyok - néztem hátra Jiminre, akinek nagyon jól estek a szavaim. Még el is pirult, amit úgy próbált leplezni, hogy elfordult, és az egyik kint hagyott képemet kezdte nézegetni, nekünk háttal. Yoongi végignézett a szobán, szemei aggódással teltek meg.

- Elmentek?

- De még hogy! - nevetett fel Jimin. Felkaptam az első kezembe akadó tárgyat, és nekidobtam. Sajnos hátul is van szeme, kezét abnormális pózban hátra emelte, és elkapta, mielőtt fejen találhattam volna.

- Te perverz állat - jelentettem ki, mielőtt visszafordultam volna Yoongi-hoz. - Igen - válaszoltam végül nagy nehezen. - Itt már nincs maradásom, és világot szeretnék látni. Amit eddig nem láthattam. Most, hogy van időm, képességem, és szinte bármit megtehetek.. Tudod, mohó és követelőző lettem - vontam vállat.

- Értem - felelte egyszerűen.

- Yoongi, nem szeretném, ha emiatt rosszul éreznéd magad. Megígérem, hogy nagyon sokszor visszajövök ide meglátogatni téged. Nem foglak hanyagolni, ezt itt és most megígérem neked. De te is megígérhetnél valamit.

- Nem, nem fogok többet mosolyogni, és pozitívabban nézni erre a világra.

- Wow - képedtem el. - Honnan tudtad, hogy ezt akarom?

- Mindig is ezt akartad - vágta vissza. - De legyen. Így elfogadom, hogy itt hagysz - válasza meglepett. Úgy éreztem, mintha nem akart volna elengedni, ha nem teszem hozzá, hogy sűrűn látogatom majd. Ez pedig kibaszott jól esett a szívemnek. Ennyi idő és szenvedés kellett ahhoz, hogy végre most igazi barátjának érezzem magam, aki ér is a szemében valamit. Bár ő mindig is itt volt nekem. Ha láttam, ha nem. Vigyázott rám a maga módján, és tudom, hogy szeretett is. Csak mindent a Yoongi stílusban, ami valljuk be, elég sajátos. - Azt hiszem, menned kellene - nézett hátra, ahonnan hirtelen meghallottam Taehyung hangját. Nem néztem oda, nem akartam, hogy a férfi eltűnjön a szemem elől. Éppen ezért még egyszer utoljára átöleltem őt.

- Ne felejts el engem, amíg nem találkozunk! - szögeztem le, ő pedig mint egy siető férj, hátamra simított, és kitért az érintésemtől, azt mondogatva hogy ,,jól van, jól van". Igen, ez az a Yoongi akit kedvelek. Aki elhúzódik, de közben örül ő is, hogy végre nem vagyok rosszul a közelében.

Amint bementem a szobába, ő eltűnt. Minden figyelmem Taehyungékra hárult, illetőleg Shio-ra, aki lenge ruháját lecserélve most egy nagyobb ponchóban lebegett előttem. Keze a hasán volt, ami akkorának tűnt, mint egy nagyobb focilabda. Szemeim felcsillantak, és odaálltam elé.

- Csak nem? - tettem össze mind a két kezem. Tae és Jimin egyszerre nevettek fel, miközben Shio megforgatta a szemeit. Kivette hasáról a nagy párnát, és egyenesen Tae képébe dobta, amitől a férfi hátra esett az ágyamba.

- Nem hiszlek el! Komolyan elhitted, hogy már terhes vagyok?

- Te mondtad, hogy ez nálatok sokkal gyorsabb - vontam vállat, felemelve a kezem, mint ahogy az ártatlanok szokták. Shio sóhajtott egyet, míg Tae mellé állva lejjebb húzta, és kisgyermekes tekintettel mosolygott rá.

- Fizess vesztes.

A lány rosszalló pillantást vetett felém, majd Taehyung felé is. Odahajolt a férfihez, aki rögtön elkapta a tarkóját, és magához vonva a fejét, csókolózni kezdtek. Hátranéztem Jiminre, akinek a fejéről az jött le, hogy ,mi jobban csináljuk". Ő is elfordult, elvégre ilyenkor nem illik oda nézni, de náluk nem tartott addig, mint nálunk.

- Ti komolyan ebben fogadtatok? - faggattam Shio-t, aki némán bólintott.

- A haverod nagyon fura.

- Hékás! - háborodott fel Taehyung. - A barátod vagyok!

- És? Attól még nem a haverod? - biccentett felém, mire Tae elgondolkodott.

- De. Igazad van - vont vállat. Remélem eljön az az idő, mikor Tae nem lesz ennyire ,,átverhető" és ezt kihasználva sakkba szorítja Shio-t. Oh, te jó ég, mikor lettem én ilyen rossz?

- Merre indultok? - szögezte nekem a következő kérdését, én pedig elgondolkodva a tegnap a falra ragasztott térképre néztem.

- Azt hiszem, először Európát szeretném bejárni. Aztán majd kalapból húzunk - vontam vállat. - Még ma elindulunk.

- Gondoltam - nevetett fel Shio, Tae azonban nem volt ennyire lelkes. Szeme sarkán könnycseppek csücsültek, amikről tudtam, miért kerültek oda.

- Ugyan már Tae! - szólaltam fel. Elé léptem, és teljesen hozzá simulva átöleltem őt, ahogy ő is engem. Mennyire hiányzott ő is! A legjobb barátom, aki végig mellettem volt, és támogatott. - Téged is rendszeresen látogatni foglak. Pláne akkor, ha kis Shio-k fognak szaladgálni.

- Max egy, kis Shio - javított ki a lány, mire a férfi felkuncogott.

- Azt te csak hiszed. Én vagy ötöt szeretnék.

- Szül neked ötöt a halál! Belegondoltál már abba, hogy öt vágy isten mekkora gondba taszíthatja a világot? Túlnépesednénk.

- Ez csak egy gyenge kifogás - ugyan úgy marakodnak, ahogy a kezdetekben mi Jiminnel. Szívből kívánom, hogy nekik ,,kaland"mentesebb legyen a kapcsolatunk, mint amennyire a miénk volt.

- Köszi, YonAh. Azt én is remélem - válaszolt Shio a gondolatomra, ami meglepett.

- Te még mindig hallod? - képedtem el.

- Persze, hisz isten vagyok. Előttem nincsenek titkok - perverz mosolyra húzódott a szája, mikor elém röppent, és a fülemhez hajolt - Tudom ám, mi történt tegnap.

- Shio! - kiáltottam fel, ellépve a lánytól. Jimin csak halkan kuncogott, őt egyáltalán nem zavarta ez a dolog. Gondolom, hozzá volt már szokva.

- Azt hiszem, itt az ideje, hogy mi is lelépjünk - nézett a lány Tae-ra, aki engedelmesen bólintott neki. Megfogta Shio kezét, de mielőtt eltűnhettek volna, még visszafordult felém.

- Ha nem is hetente, de legalább egy hónapban egyszer látogass meg!

- Mindenképp - levegőbe emeltem a kisujjam, ahogy ő is, majd úgy tettünk, mintha összeérne, és ezzel megpecsételtük az ígéretünket. Aztán ők is eltűntek. Szememből folyni kezdtek a meleg könnycseppek, de tényleg csak pár csepp. Már nem érintenek meg annyira a dolgok, mint emberként. Persze fáj, hisz még mindig nagyon sokat jelentenek nekem, de tudom, hogy ez nem a vég. Ez egy új kezdet.

- Hé - hallottam meg Jimin lágy hangját mögülem. Kezei a hasam előtt simultak össze az enyémmel, ujjaink egymásba fonódtak. Magához vont, és leült az ágyra, ezzel az ölébe vonva. - Nem lesz semmi gond.

- Tudom - válaszoltam.

Jimin segített összepakolnom. Taehyungék házának padlásán pont elfér az a három nagyobb táska, amibe beletuszkoltam az összes cuccomat. Oda úgyse megy fel se ő, sem a nagyapja, senki se fogja észrevenni. Mivel én még nem tanultam meg, hogyan kell teleportálni, Jimin segítségével mentünk el lepakolni.

Amíg ő helyrerakta anyám gondolatait, én a szobában járkáltam fel-alá. Átmentem Yu-hoz is, és felidéztem magamban, mikor a lány az ágy közepén olvasott.

- Ne haragudj, hogy így alakult - sóhajtottam fel. Az üres szobában visszhangzott a hangom. - Neked is itt kellene lenned velem. Remélem, nem utáltál meg a döntésem miatt. Neked köszönhetem, hogy túléltem. Nagyon sokszor segítettél, én pedig nem tudtam még rendesen megköszönni.

Ajkaim elnyíltak egymástól, mikor megéreztem egy hűvös és lágy kezet a vállamon, ahogy végigsimít a hátamon, át a másik vállamra. Megfordultam, de egyedül voltam a szobában. Jimint jelenlétét még mindig lentről éreztem az anyáméval együtt. Lehetséges, hogy ez Yu? Lehunytam a szemem, és megpróbáltam magam elé képzelni a lányt. Tisztán éreztem, hogy fogja a kezem, és előttem állva néz engem. Aztán lassan, halványulni kezdett az érzés, és el is tűnt. Felnéztem a plafonra, de közben a gondolatom vele szárnyalt fel, egészen a felhők fölé, ahol most az ő otthona van. Igen. Nagyon sokat köszönhetek neki.

- YonAh? - Jimin már az ajtóban állt menetkészen. - Anyukád elaludt. Mire felkel, nem fog emlékezni semmire.

- Köszönöm - odamentem hozzá, kézen fogtam, és átmentünk a saját szobámba. Itt kezdődött szinte minden. Mikor az ajtó helyett az ablakot használta, én pedig hisztirohamot kaptam tőle. Ezért ezen az ablakon fogunk távozni. Soha többé nem térek ide vissza. Messze el fogom kerülni ezt a házat, a szenvedéseim gyökerét. Sokat köszönhetek neki, de sokat el is vett tőlem. Nem akarok ezekre emlékezni.

- Induljunk - bólintottam. Vissza se néztem. Hagytam, hogy Jimin felkapjon, és kivigyen ebből a szobából. A közeli ház tetején rakott le. Azt már tudtuk, hogy az erőm teljesen az enyém lett, így ugyan olyan gyors vagyok, mint ő. Nincs szükség rá, hogy cipeljen. Európa pedig nagyon messze van. Ha oda egyedül teleportálna, az kihatna a testére. Ezért kiélvezzük az utazás örömét, és a saját lábunkon megyünk oda. Egészen addig, amíg meg nem tanulok végre teleportálni.

- Jimin! - a férfi kíváncsi szemekkel nézett vissza felém. Ő már indult volna. - Köszönök mindent.

- Hogy érted ezt? Olyan volt ez a kijelentésed, mintha búcsúzkodnál.

- Azt teszem - mosolyodtam el. A szél belekapott a hajamba, kellemes borzongás járt végig, ahogy körbenéztem az ismerős tájon. - Elbúcsúzok a régi énemtől, és üdvözlöm az újat.

A férfi tett pár lépést felém, és derekamra fogva magához húzott. Csókja meleg és lágy volt, nem olyan vad, mint amilyenekkel tegnap illetett. De most nem is vágytam a durva énjére. Imádom, hogy ennyi személyiséget tartalmaz ez az egy férfi. Mindig tudja, mi kell nekem, mi a jó nekem.

- Ez az éned is, csak úgy, mint a másik, teljes mértékben enyém. Remélem tudod.

- Tudom. De azt se felejts el, hogy már te is az enyém vagy. Egy óvatlan seggnézés valami bombázó szöszi felé, és letépem a karod.

- Még mindig jobb, mintha a farkamat bántanád.

- Az nekem se lenne jó - biccentettem oldalra a fejem, majd sandán visszanéztem rá. Mosolygott. Édesen, ahogy szokott.

- Értettem - nevetett fel kínjában. Ha azt hiszi, rövid pórázon fogom tartani, akkor téved. Tudja csak meg, milyen az, mikor én is szeretek valakit. Képtelenség lesz ráunni a másikra, ezért nem is félek, mit hoz a jövő.

Azt hiszem, szeretni fogom ezt az életemet. 

Vége

(kicsit nagyon vontatottan...)😂

Bevallom, kezdek félni.  Ennél a könyvemnél éreztem, hogy a részek túl kiszámíthatóak, a cselekmény túl gyors, itt -ott érthetetlen. Aztán visszaolvastam pár könyvemet hibákat keresve, és rájöttem, hogy azokat is meg lehetne írni sokkal jobbra. Izgalmasabbra. Lehet nekem azért unalmas, mert tudom, mi fog történni, de így elég nehéz írni, hogy elmondani élvezem, de leírni olyan, mintha a nagyi fogsoráról dumálnék órákat. 😶
Most meg ahelyett, hogy kiraknék valamit, itt siránkozok, holott utálok (tudom, hihetetlen, mivel mindig megteszem xD el vagyok baszva)😂😂 a fogalmazásommal is vannak gondok, az az írói kurzus nem sokat segített. Sikeresen rájöttem, hogy nem írónak születtem, és nem is akarok az lenni, ugyanis annyi szabály meg korlát van, amit nem bírok megjegyezni. Különben sem vagyok valami szabálybetartó  :D✌️
Sajnálom, hogy nem ülök órákat a részeken, hogy tökéletes legyen, és hogy nem nézek utána az egyes dolgoknak, hogy ,,hiteles" és hihető legyen, pedig megérdemelnétek, ha már mindig biztattok, és itt vagytok nekem. De nem megy. Nincs ennyi türelmem. Ha valami nagyon nem tetszik a részben max egyszer olvasom át és írom át. (Tudom néha nem látszik xD) Ennyi.

Külön köszönet KoreanGumiho -nak, köszi, hogy segítettél xD😜

Valamint HATALMAS köszönet az olvasóknak, akik itt voltak, voteoltak, és kommenteltek🥴💕