Tudom, hogy régen nem írtam, de most majd megint rendszeresíteni próbálom a dolgot. Végre vége a töri OKTV-nek, egészen a döntőig húztam. :D Aztán ma találkoztam a 18-19.sz. felekezeti helyzetével, és hátat fordított nekem, szóval itt vagyok, élek, és arra kérlek hagyjatok csillagokat, meg hozzászólásokat, hogy motiváltan érezzem magam. :)

Jó olvasást!

Csillagokat az égre (meg a Wattpadra)!

Kedődjék a várva várt sztori /(^-^)/:

Lis POV:

Épp idegesen csócsáltam egy répát. Fogyókúrára mentem. Amúgy a folyamatot rokonságba szoktam hozni a pokollal. Örökké tart, és az ember végigszenvedi az egészet.
De nem is ez a lényeg, hanem, hogy Ross vásárolni hívott. Nem vagyok sznob, de sajnos annyi rámragadt az évek során, hogy észrevettem, nem tetőtől talpig márkákba öltözik. Épp azon agyaltam, mennyire lenne sértő, ha összevásárolnék neki egy ruhatárat. Főleg olyan bő pulcsikat, amiket imádtam, és amiből léteztek párosak....ITT STOP! Jelképesen fejbe kólintva magam, emlékeztettem eltunyult agyamat, hogy még nem járunk. Terry szerint pedig nem illünk össze.
Ezen utána sokat gondolkodtam, de nem sikerült megértenem. Mi a gond? Mi nem működne köztünk? Megvan a kémia, és a közös lelki sík. Megértettük egymást. Terry mindig is furcsa volt. Erre jutottam, és nem is kutattam tovább. Nem adom fel Rosst.
Egy órával később nevetve baktattunk fel a RONDO mozgólépcsőjén, ki se várva, hogy vigyen.
- ...és ezért most kibővítem a ruhatáram. - fejezte be a mondandóját. - De nem eshetek túlzásba.
- Wow, előléptetés. Hogy bírod ezt a sok munkát? És még az egyetemre is gyűjtesz. - jegyeztem meg. - Vagy...összehúztam a szemem. - Kivel feküdtél le, hogy hirtelen így meggazdagodtál?!
Mosolyogva mondtam, de úgy tűnt, nem értékeli a humort. Először mintha megijedt volna, aztán elkomorodott. Megböktem a vállát. - Nyugi már, csak vicc volt.
Azért a hangulat nem fagyott le örökre, felolvasztották lelkem napsugarai. Na jó, csak vicc volt. Sikerült felvidulnia egy fagyi után, bár komolyan nem értem miért verte ki ez a vicc nála annyira a bizosítékot.
Bementünk a G&A-ba, én pedig megkerestem a szoknyás részt. Valami fehéret és csinosat akartam, egy magazinban láttam egy összeállítást, amihez már megvolt a barna garbó, de a szoknya még hiányzott belőle.
Gyorsan felkaptam ami megtetszett. Általában könnyen döntöttem, gondolom ez előny.
- Van kapás? - léptem Ross mellé, aki épp egy gusztustalanul nagy piercinget forgatott a kezében, ami Hello Kittyt mintázott.
- Van aki ezért fizet? - kérdezte, őszinte csodálkozással. Belegondolva, eddig mindenre rácsodálkozott.
- Persze.
- Már kiskoromban is láttam mi minden fura holmi van a plázákban, de ez egyre rosszabb.
- Hé, tudod, van aki szereti a piercingeket. Vegyük például Terryt. Van egy a köldökében. De amúgy úgy beszélsz, mint aki a múlt század óta nem vásárolt be. - mosolyogtam.
- Ha arra gondolsz, nem szoktam idejönni. - vonta meg a vállát.
- De akkor hol veszel ruhákat? Mármint, lehetetlen, hogy egyáltalán nem plázázol.
- Hát, a rokonok néha küldenek ezt-azt.
Egy pillanat múlva rájöttem, hogy sajnálattal nézek rá, ezért sietve lehajtottam a fejem, és elmerültem a bűntudatban. Hülye Lis! - korholtam magam. Attól még nem kevesebb, hogy nincs annyi pénze.
Ahogy újra ránéztem, kiszúrtam valamit a háttérben. Nevezhetném megérzésnek, mindig kiszagoltam a jó ruhákat. Igyekeztem minél nőiesebben libegni a kék pulcsik felé, mikor az volt minden vágyam, hogy villámgyorsan belebújjak. Egy sötétkék volt és egy fehér, teljesen sima, egyszerű, de kényelmes fajta RESERVED felirattal. Éreztem ahogy felcsillan a szemem. Aztán megtorpantam. Ez túl egyértelmű! - tiltakozott az agyam, és mennyire igaza volt!
- Ez irtó jól állna neked. - emeltem fel a szomszédos tartóról egy fekete FUCK YEAH! feliratú darabot.
Ross mellém lépett. - Kényelmesnek tűnik. - megfogta a pulcsit, és kegyetlenül megcibálta az anyagot. Aztán átdugta a nyakán a fejét. - Na milyen?
- Öööh...nagyon jól áll. - valószínűleg elpirultam, de hát az előbb felhúzódott a pólója és megláttam a tökéletes hasát, most pedig ott állt mosolyogva, felborzolt hajjal, ami már önmagában is elég lehengerlő látvány.
- Szerintem megveszem. - közölte.
- Nem nézed meg? A próbafülkében van tükör.
- De látom így is. Amúgy meg a próbafülkéből amúgy klassz gyilkossági helyszín lenne.
Megdobbant a szívem. Egy szellem? Nem, az butának tűnik. Ember, de akkor hogyan?....Lassan eltöltötték az agyam a próbafülkei gyilkosságról való morbid fantáziálások. Hiába, ez van, ha az ember horrorblogot ír.

Ross POV:

Misha kilépett az ajtón, de három nappal később újra eljött. Egy köteg pénz volt nála. - Édes, azt szeretném, ha ezt magadra költenéd. - közölte a legangyalibb mosollyal, amit az arcára tudott varázsolni. És ő elfogadtam, bár igazából dunsztot sem értettem az egészből. Miért ad nekem plusz pénzt? Ennyire tetszett volna az az egy alkalom? Majdnem rosszul lettem, ahogy megláttam a mennyiséget. De nem, nem utasíthattam vissza. A realitás világában éltem, ahol minden forint számít.
Évek óta nem voltam plázában, ha ruhákat vettem, azt igyekeztem minőségi turkálókban intézni, vagy Amyn keresztül jött új szállítmány, mikor úgy döntött, hogy elege van az olcsóságokból. Egyszer mikor költhetnéke támadt, Jenna elvitt egy Gucci boltba. De plázába nem jutottam még el, mióta a szüleim meghaltak, csak egyszer-kétszer a kapuig, de aztán úgy döntöttem megfájdulna a szívem, ha csak nézelődni mennék be.
Nem akartam egyedül menni, úgy gondoltam kihasználom, hogy végre nem vagyok teljesen csóró, és meghívom List ebédre a Sando B. Kingbe, ahol szintén soha nem ettem még, de elvileg a világ legjobb szendvicsbárja.
Aztán mikor megnyitottam a telefonom, és átlapoztam a névjegyzéket véletlenül túltekertem. Terry... még gondolni sem akartam arra, ami a múltkor történt. Fura volt az is, hogy a lányok testvérek, az állam majdhogynem a padlót súrolta a meglepetéstől, de sokkal rosszabb volt arra gondolni, ami előző nap történhetett...vajon megcsókoltam vagy nem? Egy sóhaj kíséretében visszatekertem Lishez. Tudtam, hogy az a jobb megoldás.
És most ott voltunk a plázában, a G&A nevű boltban, és végre megvehettem a pulóverem. Mennyei örömök. Csuklón fogtam List, ami igazából ördöngös cselfogás, hogy Sammaelnek ne legyen mibe belekötnie, meg oka megölni, meg amit a démonok szoktak, és elvezettem (az ő szempontjából talán picit rángatásnak tűnt) a Sanking (Sando B. King) felé.Öröm volt nézni, ahogy eltünteti a salátáját, más dolgom meg úgyse volt, az én szendvicsem addigra rég megsemmisült. Tényleg verhetetlen volt a Sanking.
Ezután mozit terveztünk, de Lis mindenképp vásárolni akart még, mert neki feltétlenül vennie kellett "valami ujjatlan kéket, meg egy szívecskés napszemcsit", legalábbis ezt hajtogatta. Nők...Már megszoktam, hogy folyton a vásárlásról beszélnek körülöttem, és tulajdonképpen élveztem az egész napot, de azért muszáj volt megtennem ezt a megjegyzést magamnak.

Fáradtan mentem haza, de tele energiával, és lehet, hogy ez ellentétnek tűnik, de csak paradoxon. Miután felcsaptam a gépem és kutatni kezdtem, véletlen bukkantam erre a szóra. Úgy vettem ki a körítésből, hogy az iskolai tananyag része lehet, de hát jobb későn, mint soha. Nem mindenki járja végig a tizenkét osztályt.
Élvezettel álltam a tükör elé, hiába, még jó sokáig ez lesz a kedvenc pulóverem. A telefonom rezgett. Tapasztalatból tudtam, hogy ez az esetek kilencven százalékában rosszat jelent, a rosszak nagy része pedig Sammaelt. Sóhajtva húztam ki a kis dobozt a farzsebemből. - Már tudom milyen a telefonos zaklatás. - magyaráztam meg a tükörnek a helyzetet, mielőtt kelletlenül a képernyőre néztem volna. Ezúttal nem a démon volt.

Misha: Mi újság édes? Hogy telt a napod? ^^

Értetlenül néztem az üzenetre. Ezt most mire fel? Általában üzleti keretek közt tartottam az ilyen kapcsolataimat, sőt, eddig mindig. Nem beszélgettem velük máskor. Ezt még Jenna is tudta. Bár, ha ennyi pénz kérdés nélkül elfogadtam, meg is érdemlem.

Ross: Jól. De miért írsz? Jövőhét péntekre beszéltük, hogy találkozunk.

Misha: Igen, de nem tudtam addig várni. Mondtam, hogy szerelmes lettem. :$ Nem baj, ha átugrok? - kérdezte, én pedig arra gondoltam, hogy most ez a legkevésbé sem hiányzik.

Ross: Valójában nem vagyok otthon...

Misha: Kár, pedig igazából már itt vagyok a lakásod előtt.

Na erre mit mondjon az ember? Normális esetben azt, hogy jöjjön föl, de én ezt nem akartam. Írni akartam a weboldalam tulajdonképpen, lelkileg már teljesen nekikészültem. Meg a regényünket Lissel. A szendvicsezőben már majdnem teljesen befejeztük a vázlatot.

Ross: Hát ez tényleg kár. :( De sajnos, holnapig nem érek vissza.

Misha: :/ Hát akkor majd holnap átjövök. - Miért nem érti?

Legszívesebben kiabálni kezdtem volna valakivel, ha más nincs, a tükörképemmel, de el tudtam képzelni, hogy meghallja a földszintről, és nem megy haza. Róla mindent. Nem válaszoltam az esemesre, és szerencsére úgy tűnt, hogy ő is lezártnak tekinti a beszélgetést. Csöngettek.

- Mi van már megint?! - tört ki belőlem egy halk káromkodás, mert a hetem ajtócsengéssel, telefoncsörgéssel, és emailekkel volt tele.
Dühösen trappoltam az ajtóhoz. Nem lehet, hogy Misha az? Valaki beengedhette. Nem, miért jönne be, ha megmondtam, hogy nem vagyok itt? Kíváncsian a leskelődőlyukba néztem. Amy? Egy árva sms-t sem írt. Nem kellett volna ide jönnie. Eszembe jutott a fizetésemelésem. Az értésére kéne adnom, hogy soha többé nem lehetünk ketten. De valahogy, ha eszembe jutott mennyivel tartozom neki, ez nem tűnt opciónak. Nem nyitottam ki az ajtót. Vártam.
Egy idő után nem csengetett, láttam ahogy előveszi a mobilját. Nem vettem fel. Ha szerencsém lesz, elpanaszkodik vele a férjének, hogy nem tudott elérni. Ha nem, akkor John rájön hová ment a felesége, és palacsintaként végzem két jól megtermett ököl között. És az a helyzet még rosszabb, mint felragadni a plafonra. Legalábbis gondolom, még nem voltam palacsinta.
- Ross, tudom, hogy ott van, kijelzi a GPS-em - kiabált be. Én azért inkább nem válaszoltam. Mit kéne ilyen helyzetben kezdeni?

Továbbra sem nyitottam ajtót. Majd azt mondom, hogy otthon felejtettem a telefonom - határoztam el magam. Körülbelül tíz perc kellett hozzá, hogy elsétáljon. Mindent neki köszönhettem. Szörnyen rosszul éreztem magam, és hirtelen úgy találtam az új pulcsim nem passzol a lelkiállapotomhoz, ezért átvettem egy másikat.

De végülis miért zavarná Amyt, ha nem fekszik le velem? Ott a férje nem, az se épp egy kötött sonka, és nagyon szereti. Érthető, hogy izgalomra vágyik. Tudtam, hogy csak mentegetőzök. Úgy éreztem ,hogy tartozom Amynek ennyivel. De én gazdag akartam lenni. Kellett ez az előléptetés. Kellett a munka, és ha a viszonyunk lelepleződik, John előbb-utóbb kirúg, akár beleegyezik Amy, akár nem.

Inkább felbontottam azt az egy tábla csokit, amit hazahoztam magammal. Ahogy lenyeltem, éreztem ,amint megtöltődök boldogsághormonokkal. Műboldogság az igaz, de legalább finom - gondoltam mosolyogva.

Másnap Misha tényleg beállított.

- Vettem egy pulcsit édes. - közölte, és már annyiadszor nevezett így, hogy azt hittem nyalókának néz, vagy kockacukornak. Átnyújtott egy nagy, masnis csomagot. Egy király, RESERVED feliratú sötétkék pulcsi volt benne. Mintha már láttam volna valahol, de nem ugrott be hol. Nem szerettem, hogy folyton rámszáll ez a lány, de úgy gondoltam, ha mindig hoz ajándékot is, és gyorsan elmegy, meg lehet szokni. Meg talán nem is olyan furcsa, mint amilyennek tűnik.

Terry POV:

A kibaszott kurva életbe! - hasba rúgtam Dextert, a vadonatúj boxzsákomat. Szegény elég csúnyán megszédülhetett, mivel igencsak ingott. - Francba! - üvöltöttem, úgy, hogy megszégyenített volna egy csatába rohanó indiánt. Aznap az összes vevőmmel goromba voltam, ez alkalommal direkt, de nem ment ki a fejemből az idegesség, ami azóta emésztett, hogy rájöttem, Ross tetszik a nővéremnek. Sőt, a gyerekeiket tervezi, ahogy ismerem, márpedig elég jól ismerem.

Miután befejeztem a verekedést az élettelen Dexterrel, odaültem a géphez és elővettem a John nevű férfi névjegykártyáját, amit addig nem mertem megnézni. Akkor adta oda, mikor bemutatkozott, de nem törődtem vele sokat. Most viszont...

Nem mertem rákattintani az oldalra a neten. Titkosították, de a névjegykártyára rá volt nyomva a jelszó.

- MiracleBoys Zrt.

A vállalatnak épp olyan neve volt, mint amilyennek képzeltem. Meglepően egyenes, ahhoz képest, hogy az ilyesmi elvileg illegális és titkolni kell. Összeszedtem a lelkierőmet és rákattintottam a linkre, aztán bepötyögtem a jelszót. Na jó, én néha drogozok, piercingem van, meg "ég" a hajam, de ez a weblap nekem se volt semmi.

Eltűnődtem rajta, vajon Ross tud-e róla. Nem volt fenn a galériában. Igazából meglepően visszafogott hely volt, képekkel hét férfiról. Aki nem tudta, hogy minek a weblapja, az csak simán nyálcsorgatva végignézi őket, és nem használja a kapcsolatok menüpont információját, ahol meg volt adva a főnök száma. Privát oldal.

Elképedve lapoztam lentebb. A férfiak mindegyike szerelem első látásra kategória volt, bár némelyik nem egészen az én esetem. Ott álltak a neveik is, de nem az egész, és a hülye is kitalálta volna, hogy álnevekről van szó. Szóval Ross ennek a cégnek dolgozik. Próbáltam megemészteni az információt. Vajon mi vihette rá? Mármint, biztos nem úgy történt, hogy: "Jé, de jó weboldal, fölhívom a főnököt, hátha felvesz engem is." Ennél azért jobban ismertem. Amikor először meghallottam, dühös voltam, de most aggódni kezdtem érte. Többet akartam tudni róla. Elhatároztam, hogy mindent kinyomozok, amit csak erről a Ross nevű rejtélyes lényről tudni lehet. Igaz, A sátán kutyáját utáltam, de éljen Sherlock!