Szerzői kiszólás:

Ez az egész fejezet Ross szemszögéből lesz, és nem túl sok benne a cselekmény, de megéri figyelni a fontos részletekre. Lehet végre egyszer olyan történik, amire Sammael sem számít (gonosz nevetés). Amúgy ha valakit érdekel, hogy Felixnek, akit pár résszel ezelőtt beledobtam a történetbe, lesz-e fontos szerepe, azt kell mondjam, hogy: talán :P.  Jó olvasást. 

***********************************************************************************************

Ross POV

Nem számít mennyire kapálóztam, nem engedtek ki az autóból. Eddigi "pályafutásom" során még sose történt velem ilyen, és kicsit nehezemre esett elhinni, hogy éppen elrabolnak. Mármint Misha? Engem? 

A testőre, mert gondolom ez volt a mellettem ülő kopasz, tetkós, gegszter kinézetű alak hivatása, egy szót sem szólt, csak hangosan morgott, ahogy megakadályozta sorozatos szökési kísérleteimet. Nem mintha kiugorhattam volna egy mozgó autóból, túl fiatal vagyok közúti balesetben elhalálozni. 

- Ross, drága. Mi a helyzet? - hallottam az ismerős kis nevetést a volánnál. Mégis mit akar tőlem ez a nő? Jól tudta, hogy enélkül is megkaphat. Bár kétlem, hogy ezek után valaha beengedem a lakásomba. Az utóbbi percek eseményei eléggé traumatikusan hatottak. Ha eddig nem volt elcseszve a lelkivilágom, most már garantáltan el lesz. 

- Nem értem. Mi ez az egész? - kérdeztem vissza lihegve. A hajam addigra egy kupac kóccá lényegült a hátsó üléseken zajló mini küzdelemben. Ha nem juthattam ki, akkor már próbáltam minél messzebb elhúzódni a gengsztertől. Neki viszont feltett szándéka volt, hogy lefogjon, gondolom, hogy nehogy megpróbáljak valamit. Végül persze ő nyert, lévén kétszerakkora, mint én. 

Ahogy a  hátam mögött gyorskötözővel összekötözte a kezeim, keserű szájízzel vettem tudomásul, hogy erőfölényben van. Ja, meg hogy ez tényleg egy emberrablás. Valahogy abszurdnak tűnt Mishától ez az egész, a processzoraim továbbra is sikertelenül próbáltak megbirkózi az információval.  Persze, eddig sem tisztelte a magánéletem, és többször megpróbált meglátogatni, ami kicsit sem volt kellemes. De rengeteg borravalót kaptam tőle, ami kicsit javított a róla alkotott véleményemen. Egész ezidáig. 

- Kár, hogy nem láttad Korzikát. Csodás volt - folytatta Misha, teljesen figyelmen kívül hagyva a kérdésemet. - Olyan tipikus turistás hely. Tiszta vizű öblök, jó helyi borok...strandoló francia férfiak - apró nevetés. Mint egy tinédzser lány, nagyon tetszett neki a francia férfiak gondolata. Kinek mi, én a francia sajtokat speciel sokkal jobban szeretem. 

- Nagyon örülök, hogy jól szórakoztál, - próbálkoztam újra - de megmondanád, hogy pontosan hová megyünk?

- Persze - bólintott. - Bepótoljuk az időt, amit nem tudtunk együtt tölteni. Hetek óta kerülsz, drága. Pedig többször is mondtam, hogy hiányzol. De úgy látszik sosem vagy otthon, vagy ha már itt tartunk, a telefonod közelében, hacsak nem munkáról van szó. Nem válaszoltál az utolsó üzenetemre sem - mondta.

Nagyot nyeltem. Nem voltam köteles válaszolni az üzeneteire. Tudtam, hogy Misha kicsit megszállott, de hogy ennyire? Tudnia kellett volna, hogy a kapcsolatunk kizárólag üzleti. Tettem róla, hogy ezt ne lehessen félreérteni. Persze, elképzelhető, hogy tisztában volt vele, csak nem akarta elfogadni. Vannak emberek, akik elég gazdagok, hogy 24/7 álomvilágban éljenek.

 Figyelnem kellett rá, hogy ne dühítsem fel. Végülis, lehet meg tudom győzni, hogy engedjen el. Legalábbis én ezt gondoltam. 

- És miért vagyok megkötözve? - tettem fel óvatosan a következő kérdésemet. 

- Nem szeretném, hogy véletlenül elveszítsük egymást - kacsintott rám a visszapillantó tükörben. - Ezért van itt Anthony is. 

 - Aha, értem - sóhajtottam idegesen. Nyugodj meg Ross, nyugodj meg. Ezek nem igazi bűnözők. Csak egy gazdag féltékeny csitri egy szekrényméretű tetkós biztonsági őrrel. Ha más nem is, jó sztorialapanyag lesz a dologból. Gondolj rá sztorialapanyagként. Mély levegők. 

Azt tudtam, hogy a nirvánát és az örök nyugalmat valószínűleg nem annak az Audinak a hátsó ülését fogom megtalálni, de sikerült a belső mantrázással valamennyire lenyugtatnom magam. 

- Na és meddig fog tartani ez a kis...öhm...kirándulás? 

- Nem tudom, édes. Úgy egy hétig vagy kettő? Amíg úgy nem érzem, hogy végre elég figyelmet kapok tőled. 

Ez nem lehet igaz. Nagyon nem tetszett, amit hallottam. De a jó hír: úgy tűnt, hogy el tervez engedni. Ami nem jelenti azt, hogy nem fogok lelépni az első adandó alkalommal. Lehet, hogy eladtam magam embereknek, de nem leszek senkinek a teljesállású ribanca. Vajon Amy mit fog szólni, mikor észreveszi, hogy eltűntem? Biztosan gondok lesznek az ügyfelekkel. Megborzongtam, és csak arra tudtam gondolni, hogy még nem rúghatnak ki. Nem vagyok híres író, egyelőre legalábbis. Már ha a démon igazat mondott és leszek egyáltalán valaha. Nem tudnék másból megélni. Szép remények, haha. 

Eszembe jutott Terry véleménye, miszerint Sammael egy szerepjátékmániás pszichopata. Ha ez így van, akkor az egész életem ilyen lesz? Azt hittem, hogy John cége legalább biztonságos. Erre most ez...

- Ross, remélem épp annyira élvezni fogod ezt, mint én. Már alig várom. Tele vagyok tervekkel. 

Na persze, majd megpusztulok az örömtől. Szívesebben lettem volna egy barlangban egy rakás grizzlymedvével. 

- Ross??

- Igen?

- Nem válaszoltál. Gondolkodsz valamin?

- Oh, semmin. Biztosan életem legszebb két hete lesz - jegyeztem meg szarkasztikusan. Ennek úgy tűnt annyira nem örül. Nem mintha érdekelt volna a lelkiállapota. Átfutott a fejemen, hogy hányféleképp ölhetnének most meg és hol ásnák el a hullámat, ha egy sorozatgyilkos rabolt volna el, nem pedig egy "rajongóm". Elképesztő, hogy azt hiszi mindent megtehet, csak mert nem mehetek ezzel a rendőrségre. 

A telefonom hirtelen őrült pittyegésbe kezdett. Szívesen megnéztem volna ki az, csak hát ja. Nem volt szabad kezem.    

- Anthony.

A gengszter szekrény hirtelen olyan helyeken kezdett tapogatni, ahol nem akartam, hogy tapogasson, és komolyan elgondolkodtam rajta, hogy megharapom és legalább egy falatnyi darabot kitépek a fogaimmal a karjából. 

Úgy látszik Vészkijárat megfertőzött az agresszióival. 

 Aztán rájöttem, hogy a farzsebemben lapuló mobilomat akarja megkaparintani, ami előbb-utóbb sikerült is neki. Én hülye, nem védtem le jelszóval. 

Anthony megnyitotta az üzeneteim és egyáltalán nem zavarta, hogy nem illik mások telefonjában turkálni, pedig megjegyeztem neki, és látszott a hangomon, hogy nem vagyok túl boldog. Misha csak magában dúdolgatott az első ülésen, ennyit a privát szférámról. 

- Neked aztán furcsa ismerőseid vannak - fintorgott Anthony. Kíváncsi voltam ki írhatott, hogy ezt mondja. 

- Vészkijárat írt, huh - horkant fel. - Meg valami #megzabállak. 

Nagyszerű, a "kedvenc" démonom megint valami borzalomra változtatta a nevét. Elgondolkodtam rajta, mivel vegyem rá Anthonyt, hogy sürgősen abbahagyja az üzeneteim böngészését, mielőtt teljesen belegabalyodik az alig létező magánéletem és a lelkem megevésének szövevényes szálaiba. Szerencsére úgy tűnt, hogy amint megpróbálta megnyitni egy bizonyos pokoli chatpartner üzeneteit, a képernyő elsötétült és sehogy nem tudta többé életre kelteni a telefont. Nos, akár igazi démon Sammael, akár egy szerepjátékozó zaklató, ezt az egyet legalább jól csinálta. Feltételeztem, hogy ő volt. Ha számítógépeket ki tud sütni a semmiből, akkor nem lehet olyan nehéz neki. 

- Hmm. Lehet csak lemerült - szemlélte a testőr a készüléket gyanakodva. Aztán zsebre vágta. Nagyszerű - forgattam a szemem - gondolhattam volna, hogy nem kapom vissza. 

Még mindig túl abszurd volt, hogy a világ összes embere közül pont engem akar valaki elrabolni. Előbb a démon, aztán meg ez. Én és a szerencsém.

Úgy harminc perc telt el. Szótlanul hátradőltem és vártam, hogy alakuljanak a dolgok, azzal az elhatározással, hogy ha valaha kiengednek ebből a benzinkonzervből, azonnal futni fogok. Misha mobilja egy ponton csörögni kezdett, és hosszasan csörgött, míg végül sikerült az egyik kezével kihalásznia a táskájából és felvennie. Úgy tudtam, hogy vezetés közben nem szabad telefonálni, és reméltem h nem emiatt fogunk belemenni egy villanypóznába.  

Hamar rájöttem, hogy kivel beszél. Amy volt az és engem keresett. Hát persze, Terry az előbb vallotta be, hogy ismeri Johnt. Kicsit túlságosan lesokkolt újdonsült emberrablós kalandom és nem gondoltam bele, hogy Terry esetleg segítséget hív. Szép munka, Vészkijárat. Oh, lehet nem kéne többé így hívnom. 

Az örömöm nem tartott sokáig. Először is, nem tudtam hátulról hallatni magam, mert Anthony, észrevéve a szándékomat, a számra tapasztotta izzadt lapátkezét. Próbáltam kiszabadulni, és újabb harc bontakozott ki köztünk, de nem volt hosszú életű az ellenállásom, mert a kezem nélkül nem igazán tudtam sokat tenni. 

Minden vér kifutott az arcomból, ahogy hallgattam a beszélgetést, mert először is, Amy az elején nagyon idegesnek tűnt és hallottam, hogy kiabál. Aztán lenyugodott. Aztán már nem is hallottam mit mond, csak ahogy Misha felajánlja, hogy duplát fizet értem, és egy hét múlva visszaszolgáltat. Mi vagyok én, egy darab hús, hogy alkudozni lehet rám? Mondja, aki árulja magát. Mondtam már, hogy utálok szembesülni az igazsággal? 

 Misha azt is ígérte, hogy a hajam szála se görbül. Azért jó érzés, hogy nem akar megszabadítani a végtagjaimtól vagy esetleg megkínozni egy eldugott ház pincéjében. Vagy hazudik, az is opció. 

Az már kevésbé jó érzés, hogy Amy beleegyezett. Egyszerűen eladott. Kikerekedett szemekkel bámultam a vezetőülés hátuljára, és hosszú ideje először, mintha könnyek akartak volna a szemembe gyűlni. Természetesen visszatartottam őket, előbb táncolnék meztelenül tangót egy székkel egy asztalon, teletömve LSD-vel, mint hogy Misha előtt sírjak. Feltéve, hogy nem történt még ilyen. Ki tudja, hogy Terry mi mindent rejteget még. 

Amy olyan volt nekem, mint egy második anya. 14 éves korom óta ő egyengette az utamat. Nem hittem, hogy az az út ehhez a pillanathoz vezet. Mióta először találkoztam vele, még soha nem kényszerített rá, hogy olyat tegyek, amibe nem egyeztem bele. 

De nyilván nem hívhatja ki a rendőrséget. Nincs más választása. 

Igen, biztosan ezért mondta. Csak ezért lehet. 

Vagy már keresnek, és ez csak félrevezetés volt.  

Amy soha nem adna el.