Terry POV

Fogalmam sem volt, minek váltam éppen a szemtanújává, de nem lehetett semmi jó. Kicsit túl explicitnek tűnt, ahhoz, hogy klasszikus emberrablás legyen, de a tényt, hogy Rosst akarata ellenére betuszkolták egy autóba, nehezen lehetett volna letagadni. Nekem meg vissza kellett mennem dolgozni. Na persze, mert a Coop-os karrierem annyira fontos nekem. Gyorsan küldtem Boogienak egy sms-t, hogy személyes okokból hazazúzok, aztán vártam, hogy megcsapjon a mennyei ihlet. Fogalmam sem volt mit lehet tenni ilyen helyzetben. Nem rám vall, hogy bármilyen szituációban lefagyjak, de gondolom mindig van új a Nap alatt. 

Csendben átkoztam magam, hogy nem jegyeztem meg a rendszámot. Ezüst Audi. Ross azt mondta a nő az ügyfele és, hogy elintézi. Kétségbeesetten toporogtam egyhelyben. Nyilvánvalóan nem Ross intézte el, hanem Rossot intézték el, de úgy alaposan. Haha, milyen jó lenne, ha az agyam legalább ilyenkor lecsatlakozna a hülyeségfelhőről. 

Első értelmes gondolatom: ki kell hívni a rendőrséget. 

Második értelmes gondolatom: ha kihívom a rendőrséget, kiderül, hogy Ross árulja a testét és miután megmentem, rövid úton dutyiba kerül. Bár ott a nővéremnek esélye sem lesz elhlappolni előlem, de nekem sem lesz esélyem elhlappolni Lis elől. Meg valahogy kételkedtem benne, hogy Ross nagyon rács mögé szeretne kerülni, mintha ezt expliciten meg is jegyezte volna egy pár preccel ezelőtt, mikor kitálaltam neki, hogy mindent tudok. Asszem ez nem sokáig volt a legnagyobb meglepetés a napjában. Csak pár percig, míg az emberrablási malőr meg nem történt. 

Ki segíthetne még? Zötyögtek az agyamban a fogaskerekek. Egy ügyfél volt. 10 van neki, nem? Hacsak nem egy régebbi ügyfél, akikből remélem nem volt olyan rengeteg... - John! - kiáltottam föl. 

Johnnak tiszában kell lennie vele ki lehet ez a rejtélyes nő. Ráadásul érdekében áll segíteni. Akármekkora gyökér John, ő volt a legjobb esélyem. Mindent vagy semmit alapon bepötyögtem a telefonomba a számát és felhívtam. 

Az a ******** beeeeeeep ************** beeeep persze nem vette fel a telefont. 

30 perccel később már a kapuja előtt ácsorogtam. Ziháltam és folyt rólam a víz. Nem tudtam mit teszek, ha nincsen otthon. Valamiért jó ötletnek tűnt nem elkérni Chad telefonszámát, pedig most sokat segített volna a helyzetemen. Idegesen nyomogattam a kaputelefont, és egyáltalán nem érdekelt, hogy miről álmodik épp a bőrfotelében kényelmesen szundikáló portás. Elhatároztam, hogy ha kell, bemászok a kerítésen. Legszívesebb átgázoltam volna a kapun, mint egy bulldózer. De sajnos T-Rex létemre erre nem futotta a szupererőmből. 

- Ki az? - szólalt meg egy mogorva hang. 

- Valaki akinek feltétlenül be kell jutnia, most azonnal. Beszélnem kell Johnnal.

- John nincs itt. 

Kitört belőlem pár nem túl szalonképes káromkodás, mások anyjára és szexuális aktusokra vonatkozó tartalommal. 

- A felesége itt van? - nem emlékeztem a feleség nevére. Fene, nem is tudom említette-e nekem valaki. Azt mindenesetre tudtam, hogy John felesége ismeri Rosst, és úgy tűnt nincsenek épp rosszban. 

- Ki kérdezi? - beszélt hozzám a varázslatos kaputelefon. Olyan ideges lettem a portásra, hogy legszívesebben kineveztem volna a kütyüt Dexter 2-nek, de akkor lehet sosem jutok be. 

- Ross barátnője - hazudtam. Az nem sokat mondott volna nekik, hogy Terry. Engedjenek be, tudni fogják. Valami fontosat kell mondanom. 

- Nem ismerek semmiféle Rosst - válaszolt a hang. Na akkor tényleg kiborultam. 

- Ki vagy te, zöldfülű? Tegnap jöttél le a falvédőről, hogy semmit sem tudsz? - ordítottam bele a kis mikrofonba. - Azonnal engedj be!

- Sajnálom, de nem tehetem - letette. Kibaszottul letette. Nagyon ideges lettem, konkrétan éreztem, ahogy jön ki a füst a füleimen. Mint egy tűzhelyen felejtett teáskanna, úgy sípoltam és fújtam. Mégse a kaputelefon lesz Dexter2. Hanem a portás, ha valaha bejutok. 

Kétségbeesetten hívni próbáltam Johnt, de még mindig nem volt elérhető. Rövid gondolkodás után, amiben nem sokra jutottam, megkezdtem utamat a kerítésen át. Az sajnos nem segített, hogy amint átjutottam a másik oldalra (mert igen, átjutottam egy pár a gimnasztika csillagait is megszégyenítő mozdulattal), máris három nagydarab biztonsági őr vett körbe. 

Akármilyen rossz hírem is volt mint az udvariatlan buszozók megverője, ezt a három gorillát vajmi kevés eséllyel tudtam volna legyűrni. Főleg mert fegyver is volt náluk. Eltűnődtem, hogy vajon legutóbb miért nem láttam ilyeneket. 

Egy pillanatot tétováztam, de aztán túl közel értek. Hirtelen lebuktam, hogy aztán mesterien átcsusszanjak az egyik őr karja alatt. Elkezdtem az épület bejárata felé sprintelni.

Tagadhatatlan, hogy gyönyörű póbálkozás volt. Kár, hogy abban a pillanatban, mikor odaértem, a villából kilépett még két gorilla. Mivel lendületből haladtam feléjük, nem tudtam megállni. Mindkét oldalon erős kezek ragadták meg a karjaim. Moccanni sem tudtam.  

- Hóóóó, hóóóóó. - Mi folyik itt? - kérdezte mérgesen az egyik biztonsági, aki a kerítéstől üldözött és csak most ért utol. 

- Nahát - mosolyodtam el azonnal, mintha semmi furcsa nem történt volna. - John megkért, hogy teszteljem a biztonságot, de úgy látom nem lesznek gondok. Beszélhetek a feleségével? Úgy hiszem, hogy John épp nincs itt. Azt kérte, hogy ebben az esetben a feleségét keressem az értékelésekkel. Sajnos a portás nem engedett be, ezért megejtettem egy kis extra biztonsági tesztet. Azt javaslom, hogy azonnali hatállyal rúgják ki a portást.

Próbáltam minél nyugodtabb, de mindazonáltal villámló szemekkel meredni a fogvatartóimra, akik a szavaimra kicsit elbizonytalanodtak, de nem lazítottak a fogásukon. 

- Greg, hívd fel Amyt - mondta az egyik fogvatartóm a három korábban üldöző szerepében tetszelgő gorilla egyikének. Greg engedelmesen bekapcsolta a kis fülest a jobb fülében és beszélni kezdett valakihez. Csendben vártam. 

- Azt üzeni, hogy nem terveztek semmiféle biztonsági tesztet. 

Az öt fekete öltönyös férfi mind mérgesen bámult rám és az arcomra kiülő félig cinikus félig lenéző arkifejezésre. Jó ötletnek tűnt forgatni rájuk a szemem. 

- Mindjárt idejön, azt üzeni várjunk - tette Greg hozzá - Személyesen akarja kideríteni, hogy mi történt. 

Hallelujah. Tehát a feleség neve Amy, és úgy tűnik sikerült elérnem, hogy beszélhessek vele. Mentális pacsi önmagamnak. Így belegondolva, nem csoda, hogy a szüleim cunamihoz hasonlítgatnak, nem emlékszem, hogy a nővérem valaha is része lett volna ehhez hasonló akciófilmes jeleneteknek. Na jó, lehet túlzok, de van valami a filmes dumában. Mindenki tudja, hogy rosszabb vagyok, mint Chuck Norris.  

Nem kellett sokat várni, hogy az úgynevezett Amy megérkezzen. Jólöltözött, középkorú, csinos nő volt. Azt reméltem csúnyább. 

- Ki vagy te? - szegezte nekem a kérdést. 

- Rosst elrabolták - szegeztem neki a tényt. 

Egy perc néma csend. 

- Tessék? - nézett rám értetlenül. 

- Nagyon értékelném, ha az orángutánjait visszaküldené az állatkertbe - kérvényeztem, miközben sikertelenül próbáltam a szorításukból kiráncigálni a karjaim. Egyáltalán nem féltem tőlük. Félreértés történt, és baromira ideje volt, hogy elengedjenek.

A biztonságiaknak nem tetszett, hogy orángutánoknak tituláltam őket, de Amy intett nekik, hogy eresszenek. Még mindig körbe voltam véve, de nem verekedni jöttem, szóval mindegy. 

- Rosst elrabolták. Egy ügyfele leparkolt a ház előtt egy ezüst Audival. Volt vele egy férfi is. Ross odament hozzájuk, de berántották a kocsiba és elhajtottak vele - írtam le röviden a helyzetet. 

- Oh...- bámult rám Amy, továbbra is hitetlenül. - Miért nem beszélünk az irodámban?

- A legnagyobb örömmel - bólintottam. Az üzlet az üzlet. Én pedig akartam tőlük valamit. 

***

Amy sikeresen kiderítette ki lehet a nő az esüst Audival. Feltehetőleg Ross egyik új ügyfele, akinek nem árulták el a nevét. Mert miért is tették volna, nyilván semmi közöm az egészhez...napersze.

John kanapéján ültem, ahogy múltkor is. Lehet azért, mert nem tudták ki vagyok, a biztonságiak még mindig úgy pozicionálták magukat, hogy alkalomadtán könnyedén lefoghassanak. Nem vagyok hülye és amúgy is túl feltűnő volt. 

Amy próbálta elérni a szóban forgó ügyfelet. Tűkön ülve vártam, hogy felvegye végre a telefont. Bár valahol mélyen azt gondoltam, hogy nem fogja. 

Várakozásaim ellenére, rövid csörgés után Amy beleszólt a vonalba. A másik oldalon egyértelműen egy női hang beszélt, de mivel nem voltak kihangosítva, alig 1-2 szót tudtam kivenni abból, amit mond. 

Amy arcán először rosszallást láttam, de pár perc után mintha valamiről alkudozni kezdett volna. 

- Nem...a mi cégünk nem így működik...de hát...nem, persze, hogy nem akarom bevonni a rendőrséget...mi az, hogy...IDEFIGYELJ, NEM HISZEM, HOGY TE HATÁROZOD ITT MEG A SZABÁLYOKAT - emelte fel jelentősen a hangját. 

De aztán a nagy páli fordulat:  hogy duplát fizetsz?...huhh, akkor is aggódom...nem, nem, minden rendben. Akkor lemondom a többi foglalását. De ha egy héten belül nincs itt, annak következményei lesznek, érthető? - váltott megint kicsit szigorúbbra. Véget ért a hívás. 

- Mit mondott? - meredtem Amyre, válaszokat várva. Ha én beszélek a nővel, biztos nem lettem volna ennyire kedves. 

- Rossnak semmi baja, egy héten belül visszahozzák. 

- HOGY MI? - pattantam fel. - És Ross ebbe beleegyezett?! Mert nekem eléggé EMBERRABLÁSNAK tűnt a dolog - eresztettem szabadjára a hangomat. 

Amy nem tűnt boldognak, de mintha beletörődött volna. - Terry, ugye? Amíg jót tesz az üzletnek, addig nincsen okom beleszólni. Ross azt csinálja, ami a dolga. Pénzt keres. Nem lesz semmi baja, szavukat adták. Semmi nem fog történni, ami nincs benne a szerződésben. 

Nem tudtam elhinni, amit hallok. Biztos voltam benne, hogy az egyhetes fogvatartást nem írták bele az apróbetűs részbe. Ross véleménye a dologban, vagy ha már itt tartunk az enyém, senkit sem érdekelt. Csak a pénz, a pénz, a pénz.