Ross POV:

Úgy két hét telt el mióta Mishával utoljára találkoztam. Épp Korzikán nyaralt, de napjában minimum ötször sms-ezett, számomra érthetetlen módon. Például mindenről amit megevett Snapchatet küldött, és azt hiszem minimum nyolc szemszögből láttam a hely összes látványosságát. Kérhet bárki ilyenkor, hogy ne legyek egy egész picit irigy?
Mikor elmeséltem neki, Jenna felajánlotta, hogy elvisz magával New Yorkba egy hétre, de a barátaival ment, ilyesmit meg amúgy sem fogadok el. Extra-szuper-hiper megalázó.
A másik lány amúgy kedves volt, ő nem okozott semmi gondot. Persze azon kívül, hogy ez az egész életstílus egy brutálisan nagy gond...
Keserűen sóhajtottam, ahogy a fekete pulcsimban ülve magamba lapátoltam a müzlit, amiből újabban rendszert csináltam. Már arra is rájöttem, hogy melyik a kedvencem. Határozottan a diós-mandulás Vitalis. Már akkor csorog a nyálam,ha eszembe jut.

Ezen a héten valahogy úgy jött ki a munka, hogy az összes délelőttöm zsúfolt volt, és minden estém szabad.  Miután bemeséltem magamnak, hogy ez csak a sors lehet, mikor pedig a sors nyilvánvalóan magasról tojik rám, vagy pedig nagyon utál, felhívtam List és megbeszéltük, hogy találkozunk péntek délután. A vázlat már elkészült, el kellett kezdenünk az írást. Elgondolkodva szemléltem meg a lapot a lehetséges jövőimmel. Az író szócska, hű de meglepő, még mindig ott kuporgott a legalján utolsó opcióként. Szomorúan festett. Vajon összejön? De ha nem, elmondhatnék Lisnek mindent és kérhetnék kölcsön tőle fősulira. Vadul megráztam a fejem. Ez legalább olyan rossz ötlet, mint horrorfilmben felvenni a telefont. Csak nem akartam, hogy tudja.
Pénteken, úgy fél órával azelőtt, hogy elindultam volna villamossal - mert igen! Végre telt tömegközlekedésre! - szóval Lis fölhívott, hogy inkább ő jön át, mert nála árvíz van, amiről azóta sem jöttem rá mit jelent, és megtudakolta a lakcímem. Esküszöm, hogy nemet akartam mondani. Komolyan, leteszem rá a kisujjesküt. De a gondolat, hogy akkor ne is találkozzunk egyáltalán nem imponált. Hát ja, akinek egy barátja van össz, az kénytelen mutogatni neki a rozzant odvát, ha a másikét elönti a tenger. Um, csak én érzem, hogy ez a kép nem valószerű? Szorongva vártam, jogy megjöjjön. Lehetséges, hogy meglátva a lakásom, többé szóba sem áll velem? Leszedtem a szárítóról a kint lógó száraz lepedőket (igen gyakran mostam lepedőt) és arrébbtoltam pár puffot. Aztán vissza, mikor úgy döntöttem mégis jobb az eredeti helyén. Matattam a szekrényben. Mikor meghallottam a csengőt, hirtelen ötlettől vezérelve felcsaptam a gépet és bekapcsoltam egy Trónok harca részt, hogy úgy tűnjön, csinálni is szoktam valamit, aztán lerohantam ajtót nyitni.
Inkább nem elemzem tovább totálgázos bénázásom, a lényeg, hogy Lis megjött, saját kocsival. Borjúszemeket meresztgettem a járműre. Eddig nem is tudtam, hogy van neki, de azért sejthettem volna, hogy nem rollereket tárol abban a bazinagy garázsban...
Hát nem azt tárolt, hanem egy vadiújnak tűnő Rangeover-t. Ha lehet, még jobban csorgott a nyálam, mint a müzli gondolatára. Kivertem a fejemből a gondolatot. Irigységtől senki nem lesz gazdagabb, csorgó nyálon nem lehet sütni. De ha addig féltem mit fog mondani, akkor most valósággal rettegtem.
- Szia. - köszönt Lis, mosolyogva a füle mögé fésülve a haját. Láttam, hogy örült, mikor észrevette rajtam a fekete pulcsit. A másik új, a kék, ott hevert a kupac tetején a fotelben.
- Szia. - válaszoltam lassan, és csodálkoztam, hogy nem hallja, hogy kattognak az agyamban a fogaskerekek.
- Ööh, felmegyünk? - kíváncsian a lépcsőház felé sandított.
- Aha. - de azért nem moccantam.
- Hahó, föld hívja Rosst. - mosolyodott el. - indulj már, nem tudom hová kell menni.
Ja igen, ezen a részen kétfelé is lehetett haladni, jobbra és fel.
- Fel. - mondtam, és kelletlenül elindultam.
Nem tudom miért, és nem tudom hogyan, valószínűleg valami Harry Potter varázslat felelős értw, de mikor bementünk a lakásba, Lisnek éppenséggel tetszett amit lát.
- Ezt te rendezted be? - kérdezte ragyogó szemmel. - Ez irtó stílusos.
Hirtelen átfutott az arcán egy árnyalatnyi ijedtség, mintha rosszat mondott volna. - Bocsi, ki más is lehetett volna, gyakran mondok hülyeségeket. - kínosan felnevetett. Valahogy úgy éreztem, nem önmaga, talán megilletődött, hogy beengedtem. Viccelek, én is totál kivoltam, mindketten csak makogtunk. Szomorú igazság, hogy tényleg nem rajtam múlt a berendezés. Pokolba az egésszel, mintha ezt neki tudni kéne. Megvontam a vállam. - Csináljuk a szobámban. Leülhetünk az ágyra.

Lis bólintott, jelezeve, hogy beleegyezik. Miután illedelmesen levette a cipőjét, körbevezettem a lakásban. Na nem mintha annyi mutogatnivalóm lett volna. Az egész kimerült a konyhában, a fürdőszobában, és a hálóban. Na meg persze külön megmutattam a konyhával egybeépített mikroméretű nappalit is. Hát nem egy kastély, annyi szent. Mikor végeztem, nekiláttam előszedni a vázlataim, mert Trónok harca részt berakni persze ráértem, de a legfontosabb a világért se jutott volna eszembe. Lis a polchoz lépett, és kíváncsian nézegetni kezdte a holmimat. Egy régi üveggömb volt ott, pár DVD, amiket ajándékba kaptam. Aztán a fotel felé fordult, amelyben egy pulcsikupac tornyosult, vasalás utáni puha állapotban. Azokat még nem volt időm berakni őket a szekrénybe, a lepedők jobban aggasztottak.

- Ez mi? - kérdezte hirtelen szembefordulva velem. Kicsit dühösnek, de inkább ijedtnek tűnt. A kezében valami kék...

Lis POV:

Szabályos sokkhullám futott végig rajtam, ahogy megláttam az egy szem fotelben a RESERVED feliratú ruhadarabot. - Ez mi? - kérdeztem, de nem ezt gondoltam. Kitől van? Tudnom kell! Más nem is járt a fejemben. Hiszen Ross nem vehette. Alig pár napja volt velem vásárolni. Arra meg rájöttem, hogy hát, nem valami gyakran plázázik.

- Egy pulóver. - válaszolt meglepett arccal. - Bosszúsan vettem tudomásul, hogy zsákutcába futottam. Hol kössek abba belé, hogy pulóver? Ez a megállapítás, akárhogy nézem, nyilvánvalóan igaz.

- Nagyon szép. Honnan van? - próbáltam széles mosollyal álcázni a zaklatottságom. 

- A boltból.

Na jó, nyilván nem a zöldségárusnál kapta bónuszként, a kérdés az, hogy ki fizetett érte és hozta el ide ajándékba? Pedig én akartam! Vehetem ezt személyes sérelemnek? Arra jutottam, igen, és nem, nem érdekel, hogy ez teljesen logikátlan, és nem is jogos...

- Melyik boltból?

Síri csönd és hullaszag. Szinte hallottam ahogy tekeregnek az agyában a fogaskerekek. Egyáltalán minek titkolózik? úgy értem, nem járunk vagy ilyesmi. Nyugodtan elmondhatná kitől kapta. Feltéve ha....gyanakodva méregetni kezdtem. Mi van,ha nem is lánytól kapta? Lehet, hogy...Ross meleg lenne? Nem nem, ez teljesen abszurd. Ilyet is csak az én torz, horrorisztikus fantáziám tud kitalálni. Pedig lehetne meleg, nem?

- Nem emlékszem. - Ezek a szavak törték meg furcsa gondolatmenetem. 

- Ó...értem. Akkor lássunk neki. 

Levetettem magam az ágyra, és felcsaptam a saját füzetemet. - Hogy csináljuk? Vázlatot írni könnyen lehet együtt, de ha a történetet ketten meséljük, más lesz a stílus. - próbáltam arról beszélni amiért jöttem, de a szemem sarkából végig láttam azt a kötött csodát a polcon.

- Szerintem próbáljuk mindketten leírni az első fejezetet, és úgy döntsük el ki írja az alapot. A párbeszédeket meg feloszthatnánk szereplőnként, nem? És akkor jobban bele tudnánk magunk élni a karaktereinkbe.

Igazság szerint sosem hallottam, hogy így valaki regényt írt volna...- Nem rossz ötlet. Próbáljuk meg. 

Na igen, mit nyafogjon, aki maga sem okosabb?

Meglepően nehéz munka volt. Szó nélkül dolgoztunk. Rájöttem, hogy ezt jobb lenne külön-külön csinálni. Egyszerűen nehezemre esett koncentrálni, meg hát nem igen megy a vezényszóra írás. Küszködve a papírra hánytam pár használhatónak tűnő mondatot. Csak hát közös írás nélkül mi lenne a rendszeres randiinkkal? Tegyük hozzá, az idegesség volt a fő oka a koncentrációm hiányának, amit a pulcsi okozott, egy tárgy, ami általában nincs jelen. 

Kezdtem azt hinni, hogy túl sokat gondolkodok. Próbáltam elfelejteni a dolgot...míg neki nem láttunk felolvasni az elékszült részeket. Ross kezdte. 

"a lakás ablakában tompán, haldokolva pislákolt a gyertyaláng. Baljós előjel. Emma bátorítólag megsimogatta a kutyát. Bátorsággal töltötte el, ahogy belemártotta a kezét a hosszú, puha szőrbe. Fázott, annak ellenére, hogy Pete indulás előtt vastagon bebugyolálta a kedvenc pulóverébe. Igaz, Emmának majdnem a térdéig ért, de legalább valamennyire melegen tartotta. Szüksége is volt a melegségre, hisz...

- Állj! - állítottam meg a mesélést. Nem igaz, hogy még itt is megjelenik az az átkozott pulcsi. Ez valami utalás akart lenni? Tehát tényleg egy lánytól kapta? Vagy a tőlem szerzett fekete pulcsiról kapta az ötletet? Most ezt hogy derítsem ki?

- Mit tenne Pete, ha meglátná Emmánál egy másik férfi pulóverét?

Ross úgy nézett rám, mint aki végképp nem érti miről van szó. - Nem hiszem, hogy örülne. Nagy valószínűséggel péppé verné az illetőt.

- Akkor is, ha Emmával csak barátok lennének, és Emma nem tudná, hogy tetszik neki?

- Ilyen nincs a könyvben.

- Egy alternatív cselekményt szeretnék kitalálni. Lehet, hogy meg kéne változtatni pár dolgot.

- Például? - kérdezte Ross meglepetten. Nem tudom honnan merítettem hirtelen bátorságot, de merész dologra szántam el magam. Nagy levegőt vettem. Sosem hittem, hogy ilyesmi történhet.

- Arra gondoltam, mi lenne ha Emma nem tudná, hogy tetszik Pete-nek?

- Akkor nem lenne akkora a tragédia. Szerintem jó ez így, ahogy van. - tiltakozott Ross.

- Nem. Tévedsz. A megoldás egyszerű. El kell neki mondania. Épp az akció közepén, amikor a legkozkázatosabb. Tudod te Pete milyen frusztrált egész végig? Nem elég, hogy folyton veszélyben az élete, aközött örlődik, hogy valljon, és kockáztassa az elutasítást, vagy hagyja meg a lehetőségét annak, hogy a titka sírba száll vele. 

- Lehet, hogy igazad van. - elgondolkodva összeráncolta a homlokát.

- Így van. El kell mondania. - közelebb hajoltam Rosshoz. Éreztem ahogy lüktet a szívem a mellkasomban. - De szavakkal olyan nehéz lenne... - láttam ,hogy nem érti miért vagyok olyan közel. Aztán felderengett a szemében a felismerés. Nem hagytam időt rá, hogy elhúzódjon. Megcsókoltam. 

A fejem forgott. Úristen Lis! Mi a fene ütött beléd?! -korholtam saját magamat. - Nem jó ez így, nem jó, nem jó!!! Ross tétovázott, de végülis nem csókolt vissza. Elhúzta a száját. Csalódottan néztem rá. Pedig biztos voltam benne...de mikor megláttam a szemét tudtam, hogy nem veszett el az ügy. Talán csak egy kis bátorításra volt szüksége. Mindent vagy semmit! A kezemet a vállára téve, minden testsúlyom ráhelyezve ledöntöttem az ágyra.

- Ross! Ha kicsit is kedvelsz, ez most nem az a pillanat, hogy eltolj. - suttogtam. Szinte ijedten nézett rám, tétován, és meg se moccant. Úgy döntöttem ez azt jelenti szabad az út, és megcsókoltam még egyszer. Hiába, a huszonegyedik században néha a lányok kénytelenek kezdeményezni. - Kedvellek. - vallottam meg neki. - Már régóta. 

Hirtelen erőszakosan ellökött magától. Már nem azért, de az egómnak egy cseppet sem tett jót. Eltoltam volna? Hirtelen nagyon tükörbe akartam nézni. Lehetséges, hogy ronda vagyok, mint a bűn? Pedig fogyókúráztam. Mondjuk belegondolva, az csak három napig tartott...

Ross:

Egyik pillanatról a másikra elöntött a pánik. Megcsókolt. Nem hiszem el, hogy megcsókolt. Én pedig nem tudtam rávenni magam, hogy eltoljam. Egyszerűen megdermedtem. Olyan jó volt. Olyan... Térj észhez Ross! Egy kilencven százalékban hülye, tíz százalékban éhes démon várja, hogy újabb hibát véts! Próbáltam nagy levegőket venni és megnyugodni. Időm sem volt összeszedni magam, mikor Lis megszólalt. 

- Ross! Ha kicsit is kedvelsz, ez most nem az a pillanat, hogy eltolj.

Ilyen bevezetéssel vissza lehet utasítani egy lányt akiért oda és vissza vagy? Nem hiszem. Csak feküdtem ott, és nem tudtam mit csináljak. Számok úszkáltak a fejemben. Csak öt.....nem moccantam. Éreztem ahogy az ajka összeér az enyémmel. Olyan puha volt. Lassan szétnyílt a szája. Önkéntelenül is utat tört a nyelvem, hogy birkózni kezdjen az övével. Ha már elkezdődött, nem lehet visszacsinálni. Akkor miért nem élvezhetném ki ezt az egy csókot?

Mit tegyek? Ez a kérdés. A válasz meghatározásának három egyszerű módja létezik. Az első, hogy az eszemet használom. Nem túl szimpatikus, de egyelőre nyertes. A második, hogy a szívemet. Ez sajnos egyenlő a teljes pusztulással. A harmadik: bonyolult és nehezen kivitelezhető harci stratégia összeállítása a démonvilág megdöntésére, egyben a szerződés semmissé tétele....öhm...ez lehetetlen, így hát marad az első. Megráztam a fejem, hogy kiverjem belőle a mámort. Mintha kijózanodtam volna.

- Kedvellek. Már régóta. - erre a vallomásra szinte megkövültem. Komolyan kölcsönös lenne? Ugyanakkor... - Ross, van valaki más, akit kedvelsz? Akitől azt a másik pulcsit kaptad. - biccentett a fejével a polc felé. A kék pulóver! Fene! Bele sem gondoltam mit jelent a felirat. Őszintén, ilyenekre sosem figyeltem. A nők viszont...minden apró részletből képesek következtetést levonni. 

- Nincs. - ráztam meg a fejem. Lis elmosolyodott. Megint elkezdett közeledni. Az ajka csak centikre volt az enyémtől. Lenyeltem a gombócot, ami az izgatottságtól kezdett a torkomban kerekedni. Muszáj volt mondanom valamit amitől abbahagyja. Sajnálom, az életemet egyelőre többre tartottam. Sajnálom Lis... - Nem kedvelek senkit. 

Megállt. - Gondolod, hogy meg tudnád velem próbálni? Talán csak idő kéne.

- Lis, szerintem elég, ha barátok maradunk. - azóta nem voltam ilyen kínos helyzetben, hogy kiscsoportban rajtakaptak az óvodában, hogy elloptam egy Don Donald nevű gumikacsát. Igen, ilyen is volt. De csak azért mert pár középsős megfenyegetett, hogy megölik. Akkor még azt hittem, hogy a gumikacsa éjszakánként életre kell...mindegy, inkább nem gondolok rá. Beléborzongok, ha csak visszaemlékezek.

Egy percig ült ott az ágyon és gondolkodott. Egészen kipirult. Nem tudta, hogy milyen szép. Talán nem csak én voltam izgatott. Bárcsak sosem kívánom, hogy jól írjak. De akkor Lissel sem találkoztam volna. Keserűen gondoltam rá, milyen furcsa fintora ez a sorsnak. Mindig azt akarjuk, amit nem kaphatunk meg.

- Ezt nem fogadom el. - felkaptam a fejem. Mi van? Ne, kérlek Lis, ez nekem is nehéz! - Ha nem tetszik más, akkor nincs akadálya annak, hogy adj nekünk egy esélyt. - komolynak tűnt. - Ritkán tetszik nekem valaki. Ez az első alkalom, hogy valaha kezdeményeztem. Általában...nem merek idáig elmenni. - a szemembe nézett. A tekintete szinte szúrt. Belegondolva, még nem nagyon mutatta ezt az oldalát. Különösen feszültté vált a hangulat. Azt várta, hogy mondjak valamit. Beleegyezést.

- Nem lehet. Mondtam már. 

- De miért? Magyarázd meg.

- Csak úgy.

- Ross! Csúnyának találsz? Elkövettem ellened valamit? - fakadt ki. Úristen. Mit kell csinálni egy ideges lánnyal? Mármint, az oké, hogy vigasztalom, és megadom neki amit akar, de ezt most nem tehettem meg. Csak nehogy elsírja magát! Mit kell tenni, ha egy lány sír? A helyzetem kétségbeejtővé vált. 

- Oké. A helyzet az....- ó nem, ezt én sem gondolom komolyan... - ,hogy nem szeretem a lányokat.

Lis szemei tányér nagyságúra kerekedtek.

- Ezt úgy...úgy érted a fiúkat szereted? - kérdezte tőlem döbbenten. Magamban már vertem a fejem a falba. Most komolyan nem volt ennél jobb ötletem? 

- Igen. 

- Bizonyítsd be! 

Ez meglepett. Nem számítottam rá, hogy ilyesmit vág a fejemhez. Nem hitte el. Dühösnek tűnt, azt gondolta vele van bajom. Ha elküldöm, akkor igazat adok a tévhitének. - Semmi akadálya. - vontam meg a vállam. - Hogyan?

- Csókolj meg egy fiút!

Na most itt rajtam volt a sor a szemek meregetésében. Életem tizennyolc éve alatt még soha, tényleg soha nem csókolóztam velem azonos neművel. Gyors döntés volt. - Rendben. De kit?

Lisen látszott, hogy még mindig nem hisz nekem. Kicsit dühösnek tűnt, és az arcának még mindig megvolt az az ideges pirossága. - Menjünk ki. Van egy melegbár nem messze...biztos ismered, nem igaz? Találok neked valakit.

Sosem hallottam róla. - Öh...aha. Ismerem. Csak várj egy percet míg átveszem a pólóm. 

Istenem! Mibe keveredtem? Kezdtem elhinni, amit eddig lehetetlennek tartottam. Azt a tényt, hogy Lis és Terry testvérek. Legszívesebben a világ végére szöktem volna, ehelyett engedelmesen a fürdőbe vonultam, hogy átvegyem a fölsőmet. Mert persze végtelenül fontos nekem, hogy jól nézzek ki mikor belépek a melegbár kapuján...