Beszéljen helyettem a sztori. Ez most jó lesz. Érzem. :D Minden szombaton és szerdán fogok feltölteni, az ötödik fejezettől kezdve. Legyetek kedvesek, és kommenteljetek. Ki tudja, talán viszonzom majd a szívességet. ;)

Ross:

Egy szabályt követek a munkámban: csak olyannal üzletelek, aki megfizeti. Nem az élvezetért csinálom, hanem pénzért. Minden egyes forint számít, mert az életet igenis bankjegyekben mérik, én pedig mindent megteszek, hogy megtartsam az életem. Erre gondoltam, ahogy átvettem a vastag borítékot és ellenőriztem a tartalmát. Tele volt tömve a pénzemmel, amiért keményen megdolgoztam, még ha nem is az eszemet adtam el, vagy az erős karjaimat. Én az erkölcsömet tettem ki a  piactérre, ahol vastag borítékokra cseréltem el.

- Akkor jövőhéten, drágám. – kacsintott Jenna, ahogy kitipegett az ajtómon a tizenkét centis Gucci tűsarkakon. Amerikából rendelte a cipőt múlt hónapban. Mióta tartott az úgynevezett kapcsolatunk, legalább hetente egyszer rendelt valami új dizájner holmit és szent kötelességének érezte, hogy felvágjon vele előttem. Mindig is utáltam miatta. Jenna csinos volt, buta és nagyok voltak a mellei, de ez mind hidegen hagyott. A sok márkás táskában és cipőben is próbáltam nem látni azt, amit láttam. Csak egy vastag köteg bankjegyet szabadott jelenteniük, amelyek könnyen átvándorolnak az én pénztárcámba. 

Ahogy becsapódott az ajtó, a szekrényemhez siettem és beraktam a pénzt a rejtekhelyére, egy dobozba, amit egy régi pulcsiba csavartam bele. Már csaknem tele volt. Régóta dobozokban mértem a pénzem, olyan mértékegység lett számomra, mint a liter, vagy a méter. Ha megtelt a doboz, elvittem a bankba és betettem a pénzt. Aztán újra és újra és megint előröl. Valahogy mégis mindig elfogyott a hónap végére. Elvitte a felét a lakbér. A maradékot megdézsmázta a rezsi és az étel. Azt a keveset ami maradt ruhákra költöttem néha-néha, ha elég összegyűlt. Kieresztettem egy sóhajtást, és nem is kezdtem gondolkodni rajta, vajon lakbér, rezsi, vagy ebéd lesz-e ennek a doboznak a nehezen összegyűjtött tartalmából.

Néha megkérdezem magamtól, hogy miért csinálom ezt a munkát. Hogy miért fekszek össze fűvel-fával, olyanokkal akiket nem is kedvelek. Eladom az erkölcsömet, de a lelkiismeretem nem akar elhagyni, pedig ráfizetnék, ha valaki megszabadítana tőle.

Mindig hamar eszembe jut a válasz. Ha így élek is, élek. Ismertem olyanokat akik meghaltak…..megborzongtam, ahogy felsejlett előttem rémálmaim képe és próbáltam másra gondolni. Egy szép, nagy, fehér virágokkal teli mezőre, ahol vígan csiripelnek a madarak, a szellő simogatja a virágyszirmokat és lágyan ringatja a zöld szárakat. A mezőn vicces kis pingvinek ácsorognak és örülnek a melegnek. Jó helyet választottak a nyaralásra, de heteken belül vissza kell térniük a Déli sarkra.

Elővettem a füzetemet és nekiláttam, hogy írjak. Még egy olyannak is vannak céljai, mint én. Nyolc általános nélkül még utcaseprő sem lehetsz. Épp ezért, mikor 14 éves voltam készítettem egy listát. Olyan szakmák voltak rajta, amelyekhez bárki jó. Olyan helyek, amikhez nem kell iskolai végzettség vagy pénz. Persze ide is kellett valami. Tehetség. Ebben a négy évben egyszer sem vettem le a listát a falamról, csak akkor került le róla, mikor meggyengült a cellux és leesett, de utána biztonságosan odaszögeztem, hogy ne szökhessen meg. Ráemeltem a tekintetem.

1. énekes

2. táncos

3. zenész (lehúzva, hülye, ahhoz hangszert kell venni)

4. model

5. komikus

6. celeb

7. író

Mióta megírtam, tele voltam gyerekes reményekkel. Újabb mély sóhajtás szökött ki belőlem. Akinek nincs jó hangja, az nem lehet énekes, akármennyit gyakorol. Egy évig tartott míg ezt elfogadtam. Táncosnak nem voltam elég jó, pedig úgy gyakoroltam, mint egy gép, egy pillanatnyi megállás nélkül. A modelkedés egy darabig úgy tűnt, hogy összejön, de a szerencse ellenem dolgozott és az a kövér nő, akinek jól megmondtam a véleményem a babarózsaszín hajáról az ügynökség igazgatója volt. Utána egy meghallgatáson se válogattak be, és sose fogok rájönni, hogy ezt Pinki intézte-e el, de kényelmesebb azt feltételeznem, hogy így volt. A komédiáról és a celebségről hamar kiderült, hogy nem az én világom. Fájdalmasan lejárattam magam, újra és újra, míg végül úgy döntöttem feladom, mikor semmit sem kaptam cserébe. Egy egész kicsi hírnévvel is megelégedtem volna, de kiderült, hogy Győzikét játszani nehezebb munka, mint gondoltam és rendkívül alacsony IQ szintet igényel.

Most az utolsó pontnál járok, ami történetesen az író. Fél éve próbálkozok és szeretem csinálni. Mikor végzek a munkámmal mindig megnyugtat a toll sercegése a lapon. Amikor serceg. Legtöbbször csak néma csendben ülök a füzet fölött, a tollhegy a papíron és nem jutnak eszembe szavak. Végül valami butaságot írok. Egy értelmetlen kis novellát egy fehér bohócról, egy mesét, egy szánalmasan rövid színdarabot, amely gyakorlatilag semmiről sem szól, csak láncra fűzök egy vicces, egy látványos és egy szexjelenetet. Ezzel a hármassal, mint kiderült, még a hátsó felemet se tudom kitörölni, ha nincs története.

A – írtam le a kezdőbetűt a lapra, aztán dühösen kitéptem, összegyűrtem és behajítottam a szemetesbe. Rosszabb volt a helyzet, mint általában.

B – kezdtem neki újra, abban reménykedve, hogy ha sorra veszem a betűket felötlik előttem egy szó, egy mondat, aztán egy egész sikertörténet. Meggazdagszom, film lesz a könyvemből és a tengerperti nyaralómban töltöm majd a nyarakat. Minden nyáron másikban. A dolog nem jött be, dühösen kitéptem ezt az oldalt is. 

Tíz perc múlva felpattantam, megfogtam a táskámat és elmentem a közeli NetCaféba. Nem rendeltem semmit, az túl nagy luxus lenne. Amúgy sincs soha étvágyam, aminek köze lehet hozzá, ahogyan a pénzemet keresem. Helyette befizettem egy órára az egyik gépre, az eredeti terveim szerint. 

Böngészni kezdtem a neten, hátha a Google majd megadja a választ arra, amin az abc nem tudott segíteni. Ha nem a Google, akkor az Origo. Ha nem az Origo, akkor a Facebook, a Pinterest, a Twitter vagy a Thumbrl. Vészesen fogyott az idő. Az óra mutatója a falon egyre közelebb ért az időponthoz, mikor fel kellett állnom, hogy fizessek a semmiért. 

Hirtelen elfeketedett a képernyő. Az első gondolatom az volt, hogy csodás, lefagyott a gép, de aztán megjelent rajta egy fehér szöveg. Rájöttem, hogy valamilyen weblapra kerültem, bár nem léptem be. Talán rákattintottam valamilyen hirdetésre. Ki akartam lépni, de furcsamód, nem volt vörös x és az esc se működött. A feladatkezelő nem jelent meg, hiába nyomkodtam a billentyűkombinációt, ami előhozza.

Várj! – jelent meg egy fehér szöveg a monitoron. – Híres író szeretnél lenni, ugye? Mit szólnál, ha azt mondanám tudok benne segíteni?

Csak bámultam, mint borjú az új kapura. Valaki a bolondját járatja velem? Idegesen forogni kezdtem a székkel. A tulajt régóta ismertem, tudta, hogy épp az írással próbálkozok, de elképzelni nem tudtam, miért csinálna a hetven éves szelíd Bélu bácsi ilyesmit.

Ne forgolódj! Nem a tulaj vagyok. – jelent meg az újabb szöveg. Erre már komolyan megrémültem. Létezik, hogy akivel chatelek, képes a gondolataimban olvasni? A számítógépen keresztül? Valószínűtlenebbnek tűnt, mint Edward képessége a Twilightban, amit annyira agyonreklámoztak, hogy még én is beleolvastam az első részbe.

Létezik. – jött a kéretlen válasz. – Egy démon vagyok. Ha alkut kötsz velem, garantálom, hogy híres író leszel.

Elismerem, itt kicsit elborult az agyam és nem hittem neki, mert mégis, ki az az idióta, aki egy démonként pózol és azt állítja belém tud tölteni egy liter tehetséget csak úgy a semmiből?

Akkor kössünk alkut. – írtam vissza, kíváncsian, hogy mi lesz ebből, na meg kicsit mérgesen. De minimum egy Nobelt kérek. – tettem hozzá, persze csak viccből.

Ha-ha-ha! – írták vissza a fehér betűk. Az órára néztem és megállapítottam, hogy összesen öt perc van hátra a fizetett időmből. Alig két másodperc gondolkodás után elvetettem a gondolatot, hogy hosszabbításra pazaroljam a pénzemet.

Biztos vagy benne? – Ez meg milyen kérdés?

Holtbiztos. – válaszoltam. Talán csak blöff, de ha tényleg létezik a démon és tehetséget ad, nekem annál jobb.

Választanod kell, hogy mit adsz föl.

Ezt nem nagyon értettem, de őszintén, szinte bármit hajlandó lettem volna feladni érte, hogy végre legyen egy rendes munkám és elküldhessem a fenébe a Jenna féléket. Milyen szép is lenne, ha igaz lenne.

Igaz. – írta ki a monitor. Ezek a lehetőségeid:

a) barátság

b) vagyon

c) szerelem

Ha feladod valamelyiket, az onnantól örökre szól.

Na jó, elismerem, kezdett a dolog kicsit megrémíteni. A számítógép a gondolataimban olvasott és furcsa lehetőségeket ajánlgatott. Nem lehet, hogy csak vírusos a Windows, ugye? Mégis megért egy próbát. Éppenséggel kezdtem reménykedni, hogy nem blöff.

Nézzük, a barátság fontos, anélkül nem lehet boldognak lenni. A vagyon, hát anélkül ott lennék ahol elkezdtem, kint az utcán. A szerelem….még sose tapasztaltam. Soha nem hiányzott. A szerelem nélkül könnyen meglennék. Persze csak elméletben, ha nem a bolondját járatják velem. Határozottan rákattintottam a c)-re.

Gratulálok. Az alku megköttetett. LOL – írta ki a képernyő, azzal a gép meghalt, szabályosan, elktromos kisüléssel, robbanással, meg szikrákkal meg minden. Rémülten ugrottam hátra. Mégis mi a fenét csináltam? De akkor fehéredtem csak el, mikor a törött monitoron megjelent a fekete háttér és rajta a fehér betűk.

Úgy gondoltam az alkalom megér egy tűzijátékot. XDXD