Ross:

96...csodás. Ledobtam magamat az ágyamra, a tekintetem a mennyezetre emelve, hogy bámuljam a csillagokat. Persze nem ment, mert a tető már megint kitakarta őket. 

- Te ezt élvezed, mi? - kérdeztem az ősz hajú, szakállas bácsikát, aki a felhőkről lógatta a lábát és vélhetőleg elszunyókált, vagy szimplán megsértődött amiért egy démonnal kötöttem alkut, mert egyáltalán nem úgy tűnt, hogy küldeni fog valami jelet vagy ilyesmi.

Szórakozottan gurultam a fekvőhelyemen ide-oda, imitálva egy hernyót, de túl puha volt és folyton belesüppedtem. Ez is Amy hibája, ő választotta az ágyamat! Csak mert munkacucc meg minden. Mivel nem voltam hülye, kihasználtam a helyzetet és kifizettettem vele a kanapét, a konyhaasztalt, meg pár egyéb apróságot is. Ha csak munkán kívül is ilyen adakozó lett volna! Persze egy szavam sem lehetett. Tulajdonképpen megmentett az éhhaláltól. De azért lehetett volna még egy kicsit bőkezűbb. Le mertem volna fogadni, hogy pont olyan vagyok, mint egy kisgyerek, aki kevesli a zsebpénzét, ahelyett, hogy örülne, hogy egyáltalán van neki.

Ahogy az ágy végén lelógatva a fejem relaxáltam, feltűnt szemeim előtt a falióra fejjel lefelé fordított képe. Valami motoszkálni kezdett a fejemben, mintha valamit elfelejtettem volna. Mi lehet az? Mi lehet az? Fél nyolcat mutatott az óra...mintha lett volna valami dolgom....Harry Potteres dolgom.....uramatyám! A párbaj Vészkijárattal!

Kétségbeesetten felpattantam az ágyról. Legalább negyedórás késésben voltam. Azért azon még volt időm eltöprengeni, hogy van-e köze a feng shuinak ahhoz, hogy az óra pont jókor volt jó helyen, de beláttam, hogy hülyeségen agyalok és folytattam az utamat egy értelmesebb uticél, a vészkijárat felé.

Persze felhívhattam volna Terryt, hogy dugja vissza a varázsgallyát a farzsebébe és vegyen helyette egy cuki, távműködő woodoo babát, ha, ismétlem ha kicsöngött volna a telefonja. De úgy tűnik eme becses alkalomból kikapcsolta, hogy még véletlenül se tehessem meg, hogy nem megyek el. Sóhajtva vettem le a kulcsot a kis kampóról amire általában akasztottam arra gondolva, hogy a mai is egy csodás nap.....ó, ha tudtam volna...

Terry:

Ross, a késések nagymestere hű maradt a hírnevéhez és tizenöt perc késéssel állított be. Nem mintha én nem késtem volna tizenhármat. Az igazság az, hogy alig egy kicsivel előtte estem be a LOL-ba, amit főleg annak köszönhettem, hogy megküzdöttem egy miniszoknyával és egy pár magassarkú cipővel, amik, valljuk be, alulmaradtak, tekintve, hogy a végén plusz öt percembe telt összekaparni a maradványaikat. Na jó, ez túlzás, mindössze annyi történt, hogy a cipőnek három lépés után kitört a sarka, a szoknyát meg nem vettem fel, mert nem tetszett magamon. Szokatlan volt. Úgy néztem ki, mint egy lány, ami furán hangzik, tudom, de én sosem voltam az a lányos lány és így látni magamat sokkoló volt és furcsa. Rossnak mutogatni azt a szoknyának nevezett valamit a testemen túl sok lett volna. Messze túl sok, szóval kénytelen voltam letenni róla. Öltözködés közben sikerült a hajam is összekuszálnom, szóval végül olyan lettem, mint általában. Sort, bő póló, hatalmas kócok.

Szóval én is késtem, de ezt neki nem kellett tudnia.....

- Szóval bocs, de tényleg sürgős volt és nem tudtam előbb elszabadulni, mert....

- Állj! - vágtam közbe. - Nem érdekel, hogy miért. Fél órát vártam rád! - lehet, hogy túlságosan szeretek drámai lenni? Mindegy, huszonöt perc ide vagy oda nem számít.....annyira.

- Csak húsz perc volt - közölte velem, és olyan volt, mintha újra a boltban állnánk, dühösen bámulva egymást. Én meg még szoknyát akartam felvenni miatta! Csak mert egyszer kisegített és hát....uhmm....na jó, hagyjuk.

- Csak, hogy tudd, háromnegyedkor már itt voltam. - válaszoltam szárazon, és se élő, se holt ki nem találta volna, hogy blöffölök. Nem vagyok büszke rá, de nagyon jól hazudok.

- Már mondtam, hogy sajnálom - mondta idegesen. Le kellett volna állnom, végül is jól tudtam, hogy nincs igazam. Csak hát mégis.....szoknya....magassarkú....szoknya....Ross megérdemli! Egyáltalán miért vettem azt fel? Rejtély, és talán örökké az marad. De mielőtt még újra belékötöttem volna Rossba, megszólalt.

- Térj a lényegre!

- Milyen lényegre? - ráncoltam a homlokomat értetlenül. Tényleg szerettem volna tudni, hogy miről beszél.

- Amiért idehívtál. Rendezzük a nézeteltérésünket egyszer és mindenkorra. Odakint - bökött az ajtó felé, nekem meg leesett az állam. Én komolyan egy szoknyával vesződtem, ő meg azt hitte, hogy bunyózni akarok? Oké, talán nem volt teljesen alaptalan a feltételezés, tekintve a múltbéli eseményeket, de akkor is. Éreztem ahogy elvörösödik az arcom a dühtől, ami hirtelenjében szétáradt a testemben. 

Ó, de szerettem volna közölni vele, hogy félreértette az egészet...csak hát az a fránya büszkeség. Szóval inkább mást mondtam. - Na, ne siess annyira. Jobb módom van rá. Meghívlak pár italra.

***

A bár tele volt részeg fiatalokkal, amiből én és Ross összesen kettőt tettünk ki, de ha bárki megkérdezi, hogy hányat látunk magunkból a tükörben akkor ez a létszám jelentősen ugrik.

- Fúj de büdös vagy! - legyeztem magam előtt a kezemmel kissé esetlenül. Nem mintha én nem bűzlöttem volna attól a sok-sok whiskeytől amivel leöblítettem a torkomat.

- Bleh! Tényleg - fintorgott, miután a tenyerébe lehelve megbizonyosodott az igazamról. - Van egy rágód?

Elkezdtem a táskámban turkálni, elővéve az első rágókinézetű dolgot, sárga csomagolásban. Előző nap vettem banános-epres Orbitot, szóval feltételeztem, hogy azt találtam meg, annak ellenére, hogy minden összefolyt és nem bírtam abbahagyni a kuncogást.

- Tessék.

- Köszi -bólintott, azzal bedobta a szájába. Papírostul. Mondjuk elég vékony volt. Eltűnődtem rajta, hogy vajon laposrágót vettem-e véletlenül, aztán megvontam a vállam. Igazából tökmindegy.

- Szóval ha ezt lehúzom és ki tudom mondani, hogy "Mit szütcs, kics szücs" akkor nyerek? - kérdezte Ross, a szájához emelve a veszélyesen himbálódzó poharat.

- Már most se tudod kimondani. Vesztettél - vigyorodtam el.

- Még nem kezdődött el a játék! Akkor mondd ki te, hadd halljam! - követelte, nagyot csapva az asztalra, minek következtében felénk fordultak a közeli asztaloknál ülők....de csak aki józan volt, ilyenből meg nem volt sok.

Drámaian megköszörültem a torkomat és felkészültem a győzelmi beszédemre. - Mit sütsz kics csüsz - hadartam. - Fenébe! Csit kütsz....Mit csütsz...Mit sütc, kis szüc.

Ross nem szólt semmit, csak nevetett, mint egy idióta. - Egyezzünk ki egy döntetlenben - nyújtotta felém a karját.

- Soha - közöltem vele, azzal megfogtam az alkoholos poharát és egyben lehúztam a tartalmát. - Én vagyok az ivás koronázatlan királynője - jelentettem ki és felálltam az asztalra. - Most pedig, zenét! - kiabáltam, hogy meghallja az, aki a zenét játssza, bárki legyen is. Szerencsére nem csalódtam. Egy idő után feltűnt, hogy túl meleg van bent, szóval ledobtam azt a fránya bő pólót. Elégedetten elvigyorodtam mikor észrevettem, hogy megnőtt a közönségem.

***

- Úszik!

- De mi?! - kiabáltam vissza idegesen.

- A szag - jött a válasz egy teljesen beszámíthatatlan Rosstól. Kezdtem aggódni. Ennyire azért nem ittunk sokat.

- Nem érzed a piros szagát? - tárta szét a karját, a négy fal felé mutatva, amelyek pirosra voltak festve. - Isteni illata van!

- Nem - közöltem. - Nem érzem a piros szagát. Viszont a szájszagod igen. - Kotorászni kezdtem a táskámban, arra gondolva, hogy ráfér a sok whiskey után még egy rágó.

Kihúztam a kis banános-epres csomagot. Teljesen bontatlan volt. Egy másodpercig meglepetten meredtem rá, aztán megráztam a fejem. Talán rosszul emlékeztem és nem is adtam már Rossnak aznap este belőle. De ahogy jobban belegondoltam, tisztán emlékeztem ahogy átnyújtottam neki a lapocskát. Ja, kis, sárga lap.....hogy mi?! Turbósebességgel kezdtem áttúrni a táskát. Megtaláltam amit kerestem. Három kis bélyeg, és tisztán látszott a negyedik helye. Még Dylantől kaptam a múlt héten. Uramatyám, mit tettem!

- Vészkijárat! Nézd, rokonok! - mutatott a fiú egy ajtó felé. Rá volt írva nagy betűkkel, hogy "Emergency exit".

- Nagyon szellemes - mondtam neki.

- A szaga viszont szörnyű - jelentette ki. Na itt már komoly bajok vannak. És mintha a természet erre próbált volna rákontrázni, valaki megszólalt a hátunk mögött.

- Ross? Mit keresel te itt?