Összeszedem a cuccaimat, és bemegyek a fürdőbe. Megengedem a vizet, miközben nézem ahogy telik meg a kád, eszembe jut Shawn. Még többet szeretnék róla tudni. Hogy milyen is Ő valójában. Egyszerűen nem tudom megérteni...

Amint végzek a fürdéssel, felöltözök, és bemegyek a szobámba. Megnézem a rajzomat. Még ki kell javítanom pár dolgot, és még nem igazán van rendesen befejezve. Hirtelen szorosan áll mögöttem valaki. Érzem ahogy veszi a levegőt.Megfordulok és látom hogy Shawn az, kezdek elpirulni. Miért tud ilyen könnyen zavarba hozni?

- Mi bajod van? - kérdezem tőle.

- Semmi. - válaszolja.

Leülök az asztalomhoz és folytatom a rajzolást. Ő pedig leült az ágyamra.

Azon kattogok, hogy mi lesz ha nem tetszik a rajztanárnak. Utál engem... Nem számít mennyit dolgozok egy-egy rajzommal, nem érdekli. Emiatt sokszor úgy érzem hogy tehetségtelen vagyok, hogy nem érek semmit. Nem egyszer volt, hogy elégedett voltam a rajzommal, úgy éreztem hogy tényleg jó lett, hisz nagyon sokat dolgoztam vele. Erre oda viszem neki, azt mondja hogy jó, de ki kéne javítanom ezt meg azt, meg hogy inkább kezdjem újra. De van hogy újra kezdem, de fele olyan jó sem lett mint amit legelőször csináltam. Ilyenkor azt mondja hogy keressek motivációt... Most úgy őszintén! Kinek lenne motivációja, ha folyton lefikázzák amit csinál? Ettől inkább elveszi az ember kedvét. Nem várom el hogy dicsérgessen...de amikor elkezd alázni az osztály előtt, az nagyon rosszul esik.

- Mi a baj? - kérdezi. Gondolom észrevette hogy nagyon elbambultam.

- Érezted már úgy, hogy bármit is csinálsz az nem elég? Hogy soha nem lesz jó? - kérdezem tőle.

- Persze...de nem értem mire gondolsz..- válaszolja.

- A rajzomra. - mondom neki.

- Szerintem tehetséges vagy! Ne hagyd abba a rajzolást, csak azért, mert valakinek nem tetszik amit csinálsz. -

Igaza van. Nem kéne hogy érdekeljen. De nem olyan könnyű nem foglalkozni vele...

- Tényleg tehetséges vagyok? - kérdezem tőle.

- Nézz rá azokra a rajzokra! - mutat a falamon lévőkre. - Ilyet még ha akarnék sem tudnék rajzolni, és szerintem vannak még így egypáran. - mondja mosolyogva.

Hirtelen ötlettől vezérelve, oda megyek hozzá és megölelem.

- Köszönöm! - mondom neki halkan. Ilyet még senki sem mondott nekem...

Meglepődött, de visszaölelt. Belélegeztem az illatát. Szorosan tartott a karjaiban, úgy éreztem hogy soha nem akarom elengedni.