Kedves Naplóm,
Vagy két hete nem írtam, ennek egyszerű oka volt. Barátommá tettem Kim Taehyungot. Miután karjaimba sírt, mintha kicserélték volna velem szembe. Sokkal többet beszél hozzám.

Igaz, szeritne teljesen felesleges, értelmetlen dolgokról de én szeretem őt hallgatni. Mindenről lelkesen tud beszélni. Arról, ami érdekli őt, amit legszívesebben kerülne egész életben és ami felidegesíti. Ezek szerintem nagy dolgok. Onnan indultunk, hogy alig akar velem beszélni, sőt még vissza felé is haladtunk és most ott tartok, hogy Taehyung az egyetlen barátom az életemben. Sokszor akartam megosztani vele, hogy mi van otthon nálunk, mert bíztam benne de mégsem tettem. Nem tudom miért,egyszerűen így alakult.

Sőt, azóta Taehyung barátját sem láttam, állítólag elutazott valahova és, mintha Taehyung sokkal nyugodtabb, boldogabb lenne. Többször mosolyog, nevet, amit egyszerűen imádok.

Ez a barátság érzés valami nagyon jó.

----

Jungkook boldogan szelte a távolságot, hogy minél előbb Taehyunghoz érjen. Egésznap azt a két órát várta, amit majd újdonsült barátjával fog eltölteni.

Hirtelen torpant meg, mikor látta a földön ülő fiút, aki lehajtott fejjel figyelte a padlót.

-Szia. - közelítette meg óvatosan Taehyungot. Érezte, hogy a fiúnak nincs éppen jó kedve, valami nyomja a lelkét.

-Szia. - köszönt Taehyung is. Nem nézett Jungkookra, még akkor sem, amikor az leült elé.

Jungkook gyengéden nyúlt álla alá és emelte fel a fejét, ezzel Taehyungot kényszerítve arra, hogy szemébe nézzen. Kissé sokkolva nézte a fiú szája sarkában megbúvó nagyobb horzsolást. Idegesen húzta össze a szemöldökét. Sejtette, hogy mi történt de nem volt benne biztos, hiszen ez csak egy spekuláció volt. Közel sem volt biztos, hogy igaz, amit gondol.

-Gyere, menjünk be. - mondta Jungkook. Látta Taehyung szemeiben, hogy nem akarja ezt a kérdezősdit végig játszani. Nem volt ereje hozzá.

Taehyung hatalmas, fájdalmas sóhajjal ült le a piros, rozoga kanapéra és csöndben tűrte, hogy Jungkook folyamat őt nézi.

-Nem akarok róla beszélni. - szólt Taehyung, mielőtt Jungkook bármit is mondhatott volna. - Csak megtörtént. Nem történt semmi, baleset volt. - hazudta Taehyung.

-Jólvan, én hiszek neked. - dörmögte.

-----

Kedves Naplóm,
Nem hiszek Taehyungnak.

Ha a barátja tényleg megütötte, akkor azt szerintem nem véletlen csinálta. Nem bízok abban a fiúban. Nyilván tagadja, védi, hisz járnak de,ha bántja, akkor miért marad vele? Egyáltalán miért zavar ez engem.

Istenem, annyira nem értem magam. Egyik percben tökéletes haverként tekintek Taehyungra, a másikban meg addig hallgatnám a meséit, ölelném, ameddig csak lehet. Ez mennyire normális egy barátságban? Egyáltalán belefér ez egy barátságba?Nem hinném.. Tudnám mi a fene bajom van.

-----

-Jungkook, várj meg! - kiabált másnap Taehyung.

A folyosón szinte mindenki odakapta a fejét. Szokatlan volt, hogy Taehyung bárkivel is beszél, mindig csöndes, visszahuzódó volt.

-Igen? - karolta át a vállát, amikor mellé ért.

-Merre mész? - kérdezte mosolyogva Taehyung.

-Haza. Hova mennék? - torpant meg a hosszú, emberekkel teli folyosón.

Taehyung széles mosolyra húzta a száját és Jungkookra meredt. Jungkook érezte a kíváncsi tekinteteket de jelen pillanatban elveszett Taehyung mosolyában.

-Fagyizni. - csillant fel a szeme.

-Ilyenkor? Lázas vagy? - emelte homlokához kezét, amit Taehyung szemforgatva csapott le onnan.

-Kérlek. - nézett hatalmas szemmel, lebiggyesztett szájjal a magasabbikra.

-Jó, menjünk. De ne nézz így rám. - egyezett bele Jungkook a hideg ellenére, hogy fagyizzanak.

Taehyung felkiáltva ragadta meg Jungkook kezét és húzta kifelé az iskolából, odébb lökve pár diákot.

A szőke csillogó szemekkel, izgatottan tapadt a fagyis pult üvegének, hogy kiválassza a neki tetsző ízeket. Jungkook mosolyogva figyelte Taehyungot, aki olyan hatást keltett, akár egy kisgyerek, mikor játékot kap.

Jungkook mosolyogva rázta a fejét, miközben a pénzt nyújtotta át a pultos lánynak. Taehyung azonnal a pénztárcáját kutatta, de Jungkook a csuklóját elkapva húzta el a legközelebbi asztalokhoz.

-Kook, várj én még nem fizettem. - nézett fel Jungkookra.

-Neked nem is kell.

-Tae, Tae, Tae...- sétált hozzájuk egy barna hajú fiú.

Taehyung azonnal felismerte a fiút. Lesütött szemmel imádkozott, hogy ne keveredjenek bajba és senkinek ne szóljon arról, hogy Jungkookkal ide jöttek.

-Jaebum merre van? Vagy erre cserélted le? - mutatott Jungkookra. - Tudod.. Nem fog örülni, ha ezt megtudja.

-Taemin,te miért vagy ekkora gyökér? - kortyolta italát Jungkook.

-Vágod, hogy nem szép dolog a másik párjára ráhajtani?

-Én nem hajtok rá. Barátok vagyunk! Vágod? - utánozta idegesen Jungkook a fiú viseledését.

-Tae, komolyan? Egy ilyen kis patkánnyal még barátkozni sem éri meg. - mosolygott.

-Fogd be. - állt fel hirtelen Jungkook.

-Csak nem fáj az igazság? Nem gondolod, ha verekedésen kapnak az apád megtudja?

Jungkook elkapta a fiú kabátját és a falhoz nyomta. Idegei pattanásig feszültek, kézen az erek kirajzolódtak, ahogy szorította a ruhadarabot. Nem érdekelte, hogy ki tudja meg vagy, hogy milyen következményekkel járhat ez az egész szituáció. Ezt is igazságtalannak tartotta. Megint kihúzták belőle, hogy így viselkedjen. Nem értette miért nem tudják békén hagyni, hisz nem is beszél velük. Csak olyan hátterekkel rendelkezik, amilyenekkel. Ő ezt nem akarta és őt hibáztatják, csesztetik emiatt.

-Jungkook! Engedd el, kérlek. Csak.. Nyugodj le, nem éri meg.. Neked nem lesz attól jobb, ha megütöd. Légyszíves menjünk innen. - próbálta Taehyung leszedni Jungkookot a másik fiúról.

A fekete hajú lassan engedte el Taemin kabátját miközben szemei szikrákat szórtak. Szinte úgy vágta ki az ajtót, mikor kifelé igyekezett.

Fújtatva indult el az ellenkező irányba. Képtelen volt lenyugodni de próbálkozott, hogy anyjának ne így kellje látnia,ígyis volt elég probléma a feje felett, amit még nem tudtak megoldani.

Egy közeli parkba sietve ült le a padra, remélve, hogy ott nyugalomra lelhet. Addig sem okoz problémát egy ártatlan kávézóban. Hajába túrva görnyedt előre. Egy fáradt sóhajt elengedve tűrte, hogy Taehyung a hátát simogassa, ezzel valamennyire nyugtatva őt, miközben valamit mondott neki. Jungkook nem figyelt a szőkeségre, csak magában számolt. Több - kevesebb sikerrel ez be szokott neki válni.

-Menjünk. - sóhajtotta felálva a helyéről. - Haza kell érned.

-Nem, vagyis de.. De nem érdekel. Most arra megyek haza, amerre te laksz.

Megvonva a vállát lépdelt haza. Hirtelen torpant meg, az ereiben a vér is megfagyott.

-Tae, nagyon aranyos vagy, hogy így eljöttél erre de nekem most nagyon, nagyon sietnem kell haza. - közölte Jungkook és már futott is be a házukba.

------

Kedves Naplóm,
Nem elég, hogy Taemin már megint provokál úgy, ahogy van. Ráadásul még az is baj számára, hogy Taehyunggal elmentünk fagyizni. Könyörgöm nem az asztalon döngettem, csak egy fagyi volt. Tae barátja igazán felfoghatná ezt a tényt. Szerencsétlen fiúnak még barátai sem lehetnek? Maradjon örökre mellette? Nem láncolhatja le maga mellé. Mindenkinek kell egy kis szabadság. Ha meg valami baja van velem, ne a mocskos haverját küldje, hanem mondja meg ő. Ennyi gerinc csak szorult belé. Nem értem Taehyungot, hogy miért van vele. De az is lehet, hogy az a fiú teljesen más, ha egymás között vannak.

Éés már megint Taehyung a téma. Ez szinte valami rendszer lett nálam.

Szóval, nem elég az, amit az előbb írtam még váratlanul apu is haza jött. A vér is belém fagyott, mikor megláttam a kocsit a bejárónál. Úgy rohantam haza, mintha valami kergetne vagy húzna haza. Szerencsére amikor betoppantam apu a tévé előtt ült, sörrel a kezében és aludt. Addig jó. Eddig volt jó.

Éjjel volt egy kisebb vitájuk anyuval, ami meg is látszik rajtam. Nem csak rajtam. Le akartam állítani azt a személyt, akit apának hívok. Így holnap elég nehéz lesz Taehyung elé állnom. Még azt sem bírja, amikor egy kicsit idegesebb vagyok. Bár, azt megértem. Nyilván nem akarja, hogy a palija haverjával verekedjek. Igaz, ezzel elkésett egy kicsikét.

Már megint ki a téma? Taehyung.

Nem zavar vagy ilyesmi. Csak furcsa. Nem tudtam, hogyha van egy haverod akkor róla szól minden második gondolatod, véded.

Őt védeni kell. A száján a seb múlóbam van de még mindig látszik. Látom rajta, hogy sokszor fáj neki. Csak tudnám mi lett vele. Egyszer azt állítom, hogy biztos csak valami baleset volt. Nagyon szeretném ezt hinni. Máskor meg az jár a fejemben, hogy a barátja ütötte meg, mert ránézett valakire. Komolyan mondom, hogy az a gyerek túlzásba viszi a féltékenységet. Majd, ha Tae bízik bennem annyira, hogy bármit elmond rá fogok kérdezni. Tudni akarom, hogy meg tudjam védeni tőle. Sajnos ennek még nincs itt az ideje. Még. Majd talán egyszer, megvédem mindentől! Nem fogom hagyni, hogy bármi baja essen. Ő nem érdemli meg.