-Jeon, tanácsadásra szorulsz? - lépett az asztalához egy barna hajú fiú.

Jungkook viszonylag nyugodtan emelte rá a tekintetét. Semmi kedve nem volt hozzá és ahhoz sem, hogy verekedjen vele.

-Fogd már be.

A barna nevetve támaszkodott az asztalra. Esze ágában sem volt itt befejezni a beszélgetést. Mindig is rosszban volt Jungkookkal és ezt imádta is hangoztatni, amikor lehetősége adódott rá.

-Jól tette a húgom, hogy dobott téged. Egy ilyen koszos kis patkányt nem érdemel meg. Te is vernéd majd őt, mint.. - a mondatot nem tudta befejezni, mert Jungkook olyan erővel állt fel az asztaltól, hogy a széket is fellökte.

Mindenki egy emberként kapta az irányukba a tekintetét és figyeltek, ahogy Jungkook a barna hajú gallérját elkapta és a falhoz szegezte.

-Mondd ki és megverlek. - sziszegte Jungkook pattanásig feszült idegekkel.

-Jungkook, engedd el! - jött Taehyung hangja mögüle. - Legalább addig ne verd meg, ameddig a suliban vagy. - próbálta elrángatni onnan. - Jungkook, kérlek menjünk. - húzta el mostmár sikeresen Taehyung.

-Mi van Jeon! A csajod irányít? - kiabált utánuk a fiú.

Jungkooknak ennyi elég volt, hogy gyors léptekkel menjen hozzá és térítse le a földre osztálytársát.

-Jungkook, hagyd békén. Komolyan mondom.. - próbálta ismét leráncigálni Jungkookot a fiúról. - Suli után megütheted de most mennünk kell, mert az a nő komolyan már ideges.

Taehyung noszogatására Jungkook felhagyott a verekedéssel és tűrte, hogy Taehyung az iskola másik végébe cipelje a koszos szobába.

-Miért jöttél? - törölgette száját egy zsepivel Jungkook.

-Mert nem jöttél. A tanácsadó mondta, hogy jöjjek érted. Jól tettem. Sőt még így is neki estél. - fordult döbbenten Jungkook felé. - Mondták már, hogy dühkezelési problémáid vannak?

-Nekem nincsenek. - csapta be maga után az ajtót, mikor beértek a szobába.

-Aha, látom. - forgatta szemeit Taehyung.

Jungkook lábát rázva próbált lenyugodni. Folyton az járt a fejében, amit az a fiú mondott, hogy majd verné a húgát. Úgy érezte ez igazságtalan és az alapján ítélik meg, amit hallanak. Ha van igazság alapja, ha nincs.

Csak remélni tudja, hogy nem szólnak semmilyen tanárnak, aki szólna a családjának. Akkor félne haza menni, lenne veszekedés közte és az apja között. Sokszor veszekedtek, náluk ez olyan volt, mint valami szokás. Egy rossz szokás, amit utált, amitől szabadulna. Az édesapajával együtt. Egy új életet akar, ahol ő is és az anyja is boldog. Nem kéne nap, mint nap tartania attól, hogy egyszer kiborul a bili és egy kisebb családon belüli háború tör ki.

Fekete tincseibe túrva görnyedt előre és egy hatalmasat sóhajtott. Magában elszámolt tízig, amit sokszor javasoltak neki.

Amikor végzett, mintha kicserélték volna. Ugyan nem nyugodott le, cseppet sem de ezt nem mutatta ki. Elfolytotta magába. Egy hamis mosolyt magára varázsolva nézett a mellette ülő Taehyungra.

-Haladás. Eddig nem beszéltél hozzám ennyit.

-Kénytelen voltam. - vonta meg a vállát Taehyung és a poros polcokat mustrálta.

-Sajnálom. - mondta bűnbánóan Jungkook. - Remélem nem leszel potenciális célpont nekik. Taemin és a haverjai köcsögök. - sóhajtotta.

-Nem a te hibád lesz az. Ami ott történt az sem a te hibád volt. Vagyis nem teljesen, hiszen ő provokált. Te.. Csak nem tudod irányítani a dühöd. - mosolygott halványan a szőke. - De azért vagyunk itt. Bár, nem értem, hogy ezt miért nekem kell kibeszélned.

-Előbb mondanám el a gondjaimat neked, mint valami dili dokinak. Nem kellenek a közhelyek. - horrkantott Jungkook.

További beszélgetést nem tudott kezdeményezni Jungkook, mert Taehyung úgy döntött a napi szó adagot, amit a fekete hajúra fordíthat elhasználta, így a hümmögésen, fejrázáson kívül nem sokat kapott Jungkook.

Időközben Jungkooknak sikerült lenyugtatnia magát. Most az idegesség, düh helyett az unalom motoszkált benne. Bármennyi időt itt maradna, ha nem kéne mindig unatkoznia.

Próbált olvasni de olyan könyvet nem talált, amikbe ne kopott volna el a fél szöveg.

Látványosan sóhajtott, járkál fel, s alá, hogy legalább Taehyung beszélgetésbe elegyedjen vele.

-Úgy viselkedsz, mint egy kisgyerek. - sóhajtott Taehyung felpillantva a könyvből.

-Te meg úgy, mint valami öregember. - ült le duzzogva a rozoga, piros kanapéra Jungkook. - Ennyire azért nem vagyok rossz társaság. - puffogott Jungkook.

Taehyung felnevetett a túlzott gyerekes viselkedésén és letette a könyvet, hogy beszélgessenek vagy legalább végig hallgassa Jungkook beszédét.

-Mesélj akkor valamit. - húzta fel szemöldökét Taehyung.

-És aludni fogsz rajta? - humorizált Jungkook.

-Így nem beszélgetek veled. - tette karba a kezét Taehyung és sértődötten fordult el Jungkooktól.

Jungkook hebegve, habogva nézett a szőkére. Lassan állt fel, hogy elé sétáljon de Taehyung a székkel együtt fordult el tőle. A fekete megelégelte ezt az ide-oda mászkálást. Megragadva a széket fordította magával szembe, vele együtt Taehyungot is. Szigorúan meredt az előtte ülőre, aki hátradőlt a széken, hogy ne legyen olyan közel Jungkookhoz, pechére ugyanolyan közel maradt hozzá, mert Jungkook folyamatosan közeledett felé.

-Sajnálom. Nem úgy értettem. - biggyesztette le a száját Jungkook. - Beszélgetünk? Bármiről. Tényleg, csak ne unjam halálra magam.

-És miről? Egy közös témánk nincs. Ha ez a helyzet nem lenne, soha nem is beszélnénk egymással. - nézett fel Jungkookra.

-Akkor itt az ideje, hogy megismerjük egymást. - csapott tenyerébe Jungkook és visszaült a rozoga kanapéra.

-Képzeld el,gondolkodtam, amikor éppen halálra untam magam. - vetett ehy szúrós pillantást Taehyung felé. - Hogy lehet.. De tényleg csak lehet, vannak dühkezelési gondjaim. - feküdt hanyatt a kanapén. - Te meg olyan nyugodtnak nézel ki. Úgy a fejed. Olyan,nyugodt. - mutatott Taehyungra. - Hogyan csinálod?

Taehyung döbbenten nézett Jungkookra és próbált nem nevetni, mert látta, hogy Jungkook tényleg komolyan kérdezte. Csupán a felvezetés volt érdekes.

-Először is, nem keveredek bele semmilyen bajba. - mosolygott Taehyung. - Másodszor, nem tudom. Így születtem. Ilyen nyugodtnak.

-Fel lehet téged idegesíteni egyáltalán? - ült fel Jungkook.

-Persze. - válaszolta, majd az öreg könyvet újra arcához emelte. Számára itt ért véget a beszélgetés.

-Egyszer barátok leszünk.. És akkor sokkal több szót fogok kihúzni belőled. - mosolygott diadalittasan Jungkook.

Taehyung a kijelentésre lejjebb engedte a könyvet és Jungkookra meredt. Maga sem hitte el, hogy komolyan gondolná ezt a fiú.

-Hiába nézel így. Igazat szólok. Majd meglátod Tae.

Taehyung tényleg akart vele barátkozni, akarta, hogy beszélgessenek. Mondják el egymásnak, hogy mi bántja őket, hiszen neki sem voltak barátai. Csak az őt körül vevő dolgok nem éppen tették ezt lehetővé, amit nagyon sajnált. Így, hogy nem volt lehetősége rá ezt megtenni, nem is akarta közel engedi magához Jungkookot. Hiába jött rá arra, hogy Jungkook nem annyira szörnyű, ahogy mondták. Hiába nézett rá lopva, hogy újra és újra végigmérje.. Feleslegesnek tartotta a próbálkozást,tudta, hogy nem lehetnek barátok.

------

Kedves Naplóm,
Előbb égessenek el, minthogy ezt mondjam de egészen tetszik ez a írás dolog.

Sikeresen a mai nap újra elkapott az ideg és, mint általában, nem az én hibám volt. Kiprovokálják a verekedést. Szerencsémre egyik sem szólt a tanárnak, így apám nem tudta meg. Végre egy olyan este volt, ahol nem kellett félnem milyen jelzőkkel fog illetni.

Taehyungot sikerült több szóra bírnom de a rendes beszélgetéstől messze álltunk. Legalább haladás. És mintha többet mosolygott volna. Ezt egy hatalmas lépésnek veszem, mert azt jelenti, hogy nem tart szar társaságnak, csupán nem beszél annyit. De! De, ha majd haverok leszünk.. Nem lesz olyan pillanat, hogy csöndben legyen. Nekem kell, hogy valakivel beszéljek. És Tae kedvesnek tűnik, jó barát alanynak.

Ezzel nem azt mondom, hogy beavatnám, hogy miért vagyok ilyen, amilyen és mik folynak itthon de talán idővel eljutunk odáig is. Most kezdődőtt a tanév, szóval lesz időnk megismerni egymást.

A követező beszélgetés... "beszélgetés" alkalmával fel kell dobom valami olyan témát, amiről akár órákig is tud beszélni.