Kedves Naplóm,
Ma teljesen jót várok a holnaptól.
Nem azt várom, hogy Taehyung szakítás - ha szakítás, után egyből velem legyen. Csak..

Nem is tudom, hogy pontosan mit akarok. Az sem biztos, hogy el tud szakadni attól a fiútól, hiszen mondta, hogy ez egy hosszú kapcsolat.. De azt is mondta, hogy csak megszokásból vannak együtt és nem is viselkednek úgy, mint egy pár.

Meg, Jaebum konkrétan mással csókolozik meg ki tudja mit csinálnak. Bár Taehyung is. Velem. Ez nagyon rossz de mégis annyira tetszik. Mármint nem az a gondolat, hogy egy "szerető" szerepét- vagy legalábbis valami olyasmit töltök be, hanem azt szeretem, hogy Taehyunggal lehetek.

Már megint túlgondolom, azt, amit nem is kéne túlgondolni.

----

Jungkook most az egyszer mosolyogva indult az iskolába. Ha minden jól megy számára, Taehyung már nem jár senkivel és neki szabad út lesz. De minek is ennyire előre szaladni, amikor közel sem biztos, hogy ugyanúgy érez. Lehet, hogy félreérti a jeleket.

Jungkook adott magának egy képzeletbeli pofont. Min jár már megint az esze? Ezeket a jeleket nem lehet félre érteni. Vagy teljesen hülyének vagy vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne jöjjön rá az ember, Taehyungnak kölcsönösek az érzései Jungkook iránt.

Az órákat nehéz volt neki kibírni. Minden egyes tanóra lassabban telt, ahogy közeledett, hogy találkozik Taehyunggal. Már dobolt a lábával, a ceruzával az asztalon, rajzolt, még megpróbált figyelni is de nehezére esett. A falióra monoton kattogása folyton folyvást megzavarta a koncentrálásban.

"Minek örülsz te annyira?"

Olvasta el a padjára hajlított lapon lévő írást.

"Közöd?"

Dobta vissza, annak a személynek, aki küldte és kit már évek óta utál.

"Taehyung van a képben? Kopj le róla..."

"A haverodnak nem mással kéne csókolóznia, amikor van egy barátja.
Szállj le rólam Taemin."

Hajította vissza a kelleténél ingerültebben.

Amikor meghallotta a csengőt az utolsó óra végén szélsebesen rohanta át az iskolát, egészen a dohos teremig, ahol már Taehyung várt rá.

A szőkeség a hatalmas mosolyával Jungkook elé lépett és egy szoros ölélés után az arcára nyomott egy puszit, amitől Jungkooknak muszáj volt mosolyognia.

-Mi ez a nagy öröm? - csúsztatta kezét Taehyung derekára.

-Csak örülök. - vont vállát és a kezeit Jungkook nyaka köré fonta.

Mosolyogva tolta a kanapéhoz Taehyungot, majd eldöntötte rajta és mosolyogva hajolt fölé.

-És minek? - támasztotta karját Taehyung feje mellé.

-Inkább kinek.

Taehyung szorosabban fonta karját Jungkook nyaka köré és közelebb húzta magához, összeérintve homlokukat.

-És kinek? - suttoga.

A szőke hajú egészen közel húzta magához a feketeséget és érintette össze ajkaikat, miközben a sötét, hosszabb tincsekbe vezette kecses ujjait.

-Ez elég válasz? - kuncogott.

-Nem vagyok benne biztos. - nézett Taehyungra. - Megismételnéd?

Taehyung megforgatta szemeit és egy gyors puszit nyomott Jungkook szájára.

Jungkook zakatoló szívvel ült fel a kanapéra. Érezte, ha most nem állnak le, nem feltétlenül fogja tudni kontrolálni az érzelmeit és már ígyis eléggé rosszul érezte magat, amiatt, hogy Taehyungnak barátja van.

A kezdeti jókedvet ez az apró gondolat szinte másodpercek alatt elvette. Nem tudta, hogy most beszélt - e Taehyung a barátjával vagy nem, mert a masik fiú nem hozta ezt szóvá. Erre rákérdezni, hogyan kéne? - gondolkodott Jungkook, miközben szája sarkát rágcsálta.

Sóhajtva nézett a mellette lévőre, akina szokásos régi könyvet szorongatta. Jungkook megpróbálta elolvasni a címet de az már annyira öreg volt, hogy a betűk lekoptak a borítóról.

Felállt és a polcokon lévő dohos, öreg könyveket kezdte el nézegetni. Azon agyalt, hogyan kéne rávezetni Taehyungot a kérdésre.

-Komolyan ennyire hülye vagy?! - bukott ki belőle, mikor már a sokadik próbálkozásra sem sikerült neki elkezdeni a beszélgetést.

-Van valami baj? - nézett fel a lapok közül Taehyung, döbbenten.

-Csak.. Ez az író. - mutatott egy random könyvre. - Olyan hülyeségeket írt le. - forgatta a szemeit tettetett felháborodással.

-Melyik könyv az? - pattant fel lelkesen, hogy szemügyre vehesse. - Ne bántsátok a feketerigót! - vette ki a könyvek közül a regényt. - Mi a bajod vele? - nézett fel Jungkookra.

Jungkook zavarában a tarkóját kezdte el vakarni. Nem gondolta volna, hogy Taehyungot ennyire érdeklik a könyvek.

-Csak.. Nem tetszik. - vont vállát.

-Szerintem egészen jó. Érdekes, hogy Alabama államban játszódik, ahol az írónő született. Biztos vagyok benne, hogy egy kicsit magát is bele írta ebbe.

A fekete hajú nagy szemekkel nézte, ahogy Taehyung felvázolja a gondolatait. Jungkook semmit nem értett abból, amit a másik mondott, ugyanis soha életében még a kezébe sem vette ezt.

-Hát igen. Főleg a kisfiú, akinek meghalt a kutyája és az orvos nem tudta megmenteni. - tippelt egy témát Jungkook.

Taehyung elnevette magát.

-Nem is olvastad, mi?

-Lebuktam. Még a kezembe sem vettem, soha. - vett fel az arca egy halvány vörös árnyalatot.

-Akkor.. Mi a baj? - mosolygott Taehyung.

-Igazából. - ütögette a polcot. - Kérdezni akartam valamit. - nézte a cipőjét zavarában.

-Még nem beszéltem vele. Tegnap ott volt de.. Nem tudtam, hogyan elkezdeni. - dőlt a polcnak Taehyung de az oldalába nyílaló fájdalom miatt összerezzent.

-Mi a baj? - emelte fel a fejét Jungkook a szisszenő hangra, amit Taehyung adott ki.

-Semmi, csak beütöttem az oldalamat. - legyintett és a tincseit piszkálta.

-Akkor. - lökte el magát a polcoktól Jungkook. - Mutasd meg az oldaladat. - húzta volna fel Taehyung pulóverét de ő elfogta Jungkook kezét és nem engedte neki.

-Minek? Nincs ott semmi. - válaszolta kissé idegesen, ami félelemmel vegyült.

-Ezért nem is baj, ha megnézem, nem? - nyúlt a fájdalmas pont felé Jungkook, ami miatt Taehyungból egy újabb fájdalmasabb sóhaj szabadult fel.

Jungkook összeszorított fogakkal nézett Taehyung, azzal a szándékkal, hogy felemelje a pulóvert de Taehyung újból nem engedte.

-Engedd el. - nézett a szőkére.

Taehyung elengedte Jungkook kezét. Kicsit megijesztette a dühös tekintet és a mélyebb, idegesebb hang, amit Jungkook produkált. Könnyes szemekkel engedte Jungkooknak, hogy felhúzza a pulóverét.

Jungkook elkerekedett szemekkel nézte Taehyung oldalát. Egy kisebb foltra számított de szinte az egész oldalát lilás, kékes foltok borították. Ahogy fordította körbe a másikat egyre több és több folt jelent meg  felsőtestén.

-Mi történt? - húzta vissza Taehyung derekára a ruhadarabot.

-Semmi komoly. Elestem. Sokszor. - simított végig felkarán zavarában.

-Ne hazudj Taehyung. - keményítette meg hangját Jungkook. - Jaebum volt az?

Taehyung nem válaszolt, csak elfordította a fejét.

-Mondd el. - nyúlt álla alá, arra kényszerítve Taehyungot, hogy rá nézzen. - Ő volt az? - törölt le egy kömycseppet, amely Taehyung arcán száguldott végig.

-Igen, ő volt.

Jungkook idegesen húzta magához Taehyungot és homlokára nyomott egy puszit, miközben a hátát simogatta nyugtatás képpen.

-Mondd csak. Ilyenkor hol van?

-Már itt kell lennie. Hamarosan végzünk és ő jön értem. - nézte a telefonját Taehyung. - Miért?

-Csak úgy.

Jungkook a hír hallatán megfeszült. Ránézett Taehyungra és nem bírt az indulataival. Elengedte a könnyes arcú fiút és az iskola elé sietett. Nem foglalkozott vele, hogy Taehyung utána kiabált. Ő csak ment és egy cél vezérelte: behúzni egyet Jaebumnak.