Jungkook maga elé bámulva emésztgette az előbbi szavakat. Nem gondolta volna, hogy Taehyung sejti vagy már teljesen tudja, hogy mi zajlik otthon, náluk. Arra meg végképp nem számított, hogy segíteni is fog nekik.

Száját rágcsálva gondolkodott, hogy miképp tudná ezt megköszönni a mellette ülőnek. Sokszor próbálkozott a megfogalmazásával de minden alkalommal zátonyra futott.

-Jól vagy? - kérdezte Taehyung.

-Igen. - túrt hajába Jungkook. - Én.. Csak.. Köszönöm.. - suttogta.

-Nem. - rázta hevesen Taehyung a fejét. - Nem kell megköszönnöd.

Jungkook mosolyogva sóhajtott és teljesen Taehyung felé fordult.

-De, meg kell. Muszáj. Tíz évet biztos vagyok benne, hogy így töltöttem. És az, hogy te és a szüleid segítettek nekünk... - törölte le gyorsan az egyik könnycseppet Jungkook.

-Köszönd meg azzal, hogy vigyázol magadra. - meredt komolyan Jungkookra.

A másik fiú hitetlenkedve nevette el magát. Nem akarta elhinni, hogy Taehyung részéről valóban ennyi lenne. Az egész életét jobbá tette azzal, hogy az apját hamarosan elviszik tőlük. Ő ezt nem akarta és nem is fogadta el, valahogy meg kell köszönnie ezt neki és nem csak egyszerű szavakkal. Jungkook számára a tettek sokkal többet érték, mint a szavak.

-Tae..én tényleg meg ak-

-Ígérs meg, hogy vigyázol magadra. - vágott Jungkook szavába Taehyung.

-De Tae, kérle-

-Ígérd meg!

Jungkook látta Taehyung szemeiben az elszánt csillogást. Ő bizony addig nem fogja tudni elmondani, azt, amit szeretne, ameddig ígéretet nem tesz a barátjának.

Sóhajtva rázta meg a fejét egy halvány mosollyal az arcán, majd sötét tincsei közé vezette ujjait.

-Megígérem. - mosolygott Jungkook.

-Mit is? - tette karba a kezét Taehyung.

A sötét tincseis megforgatta a szemeit.

-Megígérem, hogy vigyázni fogok magamra.

-Így már mindjárt más. - húzta ki magát büszkén a szöszi.

-Elmondhatom, azt, amit akartam? - tette fel a kérdést. Nem akart megint úgy mondatba kezdeni, hogy félbe lesz szakítva.

-Abban az esetben, ha nem hozod fel, hogy meg akarod köszönni.

-De miért? - fakadt ki Jungkook.

-Kook, én ezt nem azért tettem, hogy köszönetet várjak. Sőt, semmit nem várok cserébe, csak annyit, hogy megidéred: vigyázol magadra. Semmi mást. A barátom vagy, ezt a barátok megteszik egymásért. Rendben? Kérlek, ne mondogasd, hogy megköszönöd. Ne mondd, mutasd ki.

Jungkook egy szoros ölelésbe vonta Taehyungot. Próbálta tartani magát de, ahogy az első könnycsepp utat tört magának a többi is megállíthatatlanul kezdett folyni. Taehyung szomorú mosollyal ölelte meg barátja rázkódó vállát és próbálta nyugtatni. Szokatlan volt neki is és Jungkooknak is, hogy kimutatja az érzékenyebb oldalát. Elvégre az iskolában csak a dühös, agresszív, flegma és más negatív jelzővel illetett Jungkook létezett. De... Bármennyire is furcsa volt, Taehyungnak mégis tetszett ez az oldala is. Ez nem csak azt jelentette, hogy a fiú el tud érzékenyülni, ez azt jelezte Taehyungnak, hogy Jungkook annyira bízik benne, hogy ezt megmutassa neki.

Bármennyire is szomorú volt a helyzet, Taehyungot átjárta a boldogság is.

Miután Jungkooknak már nem potyogtak a sós könnyei elindulak haza. Épp, hogy kiléptek az iskola kapuján hirtelen húzta magához Taehyung és megcsókolta.

A fiú a döbbenettől nem mozdult, teljesen lefagyott. De Jungkook nem is várt válaszra. Dühös volt. Azért húzta magára Taehyungot, mert annak barátja a szemközti úton éppen egy másik embert ölelgetett és csókolgatott. Hogy Taehyung ezt ne lássa meg, jobb ötlet híján megcsókolta.

Bármennyire is megérdemelné az a szemét, hogy ezt Taehyung lássa és egy pofon kíséretében örökre magára hagyja a fiút és Jungkookkal legyen. Mégsem mutatta meg neki. Megvárta, ameddig olyan messzire nem mennek, hogy a szőke ne vegye őket észre, majd elvált a piros arcú Taehyungtól.

-Öhm.. - kezdte Taehyung, és Jungkook tudta, innentől kezdve jönnek a kínos pillanatok. - E-ezt miért kaptam? - mosolyodott el Taehyung.

Na, Jungkook, most legyél okos és találj ki valamit – gondolta Kook.

-Mert. - eltelt néhány pillanat, mire Jungkook folytatta. - Megköszöntem, azt, amit tettél. - vakarta zavarában tarkóját.

-Így többször is megköszönhetnél dolgokat nekem. - emelte ki az utolsó szót Taehyung.

Jungkook elpirulva sietett az időközben előre sétáló Taehyung után. Már felkészült a kínos pillanatokra, amik szerencséjére nem következtek be.

----

Kedves Naplóm,
A "titkos megmentőnk" Taehyung. Ennél jobb és váratlanabb dolog nem is történhetett volna.

Eszméletlen hálás vagyok neki, és hiába mondja, meg fogom neki köszönni és nem úgy, hogy lekapom azért, mert a barátja akkora egy patkány, hogy megcsalja. Tényleg megérdemelné a lebukást.

Tae, meg eléggé hülyén viselkedik. Bármennyire is szeretem őt, nem értem meg. Miért van azzal az emberrel, ha pontosan jól tudja, hogy megcsalja őt?

Egyszerre vagyok baromi dühös és féltékeny.

Dühös, mert miért van vele! Csak ismételni tudom magam de megőrjít.
Egy élő emberrel nem bánunk így, Taenek vannak érzései és azokat igen könnyű megsérteni. Ha még látta volna a mait...

Féltékeny vagyok, mert Jaebum ismeri Taehyungot. Mármint sokkal jobban, mint én. És nagyon úgy tűnt, egykor szerették egymást. Rólam mikor fog Taehyung így beszélni? Ennyire... Szeretetteljesen. Jaebum akkor csókolja meg amikor akarja, ott, ahol akarja. Én ezt nem tehetem meg. Pedig már megtettem és azt is élveztem de hiába. Azok a csókok nem is történhettek volna meg.

Taehyunggal akarok lenni, úgy, hogy az szabade legyen.

Nem csak viccből flörtölést akarok.

Taehyungot akarom.

-----

Jungkook szokásosan kiszökött az ablakon és egy esti sétára indult. Ki akarta szellőztetni a fejét a sok, csapongó gondolatoktól.

-Jeon. - szólította le Yoongi.

-Miért van az, hogy olyankor látlak, amikor valami gond van? - kérdezte mosolyogva Jungkook.

-Egy angyal vagyok, jövök, segítek és elmegyek. - vont vállat Yoongi. - Mi a baj?

-Most kivételesen semmi.

-Akkor nem lennék itt. - nevetett.

-Igaz. Sok gondolatom van, túl sok.

-Taehyung? - kérdezte az alacsonyabb.

-Haver, a gondolataimban olvasol? - torpant meg Jungkook.

-Nem, csak észre lehet venni. Mióta vele vagy, másabb vagy. Ha valami baj van kettőtök közt, akkor meg a szokásosabbnál is csöndesebb vagy. - vázolta fel Yoongi a dolgot. - Jó megfigyelő vagyok. Szóval, mi a baj?

-Tae, olyan.. Más nekem. Különleges? Lehet így mondani? - fordult Yoongi felé egy megerősítésre várva.

-Taehyung valóban különleges. Mondam, nem lehet nem szeretni. De ez miért baj? - ráncolta homlokát Yoongi.

-Nem baj, ez nem. Engem csak az zavar, hogy a barátja nem úgy bánik vele, ahogy kéne.

-Miért? Tudod hogyan bánik vele?

-Nem. Annyit tudok, amennyit láttam. De az nem volt szép. Ráadásul még van elég baj azzal a gyerekkel. - kerülte ki azt a témát, hogy Jaebum megcsalja Taehyungot. - Szeritnem egyszer dührohamot fog kapni. - sóhajtotta. - Ha tudná, hogy megcsókoltam Taehyungot.. - tette hozzá halkan.

-Te megcsókoltad Taehyungot?

-Jó füleid vannak. - forgatta a szemét Jungkook. - De, igen. Sokszor.

-Ne engedd el Taet. Beszélj vele.

-Nem! Az sose vezet semmi jóhoz. Ahányszor a szobájába léptem, egymás szájában kötöttünk ki.

-Akkor, miért vagyunk előttük? - mutatott a házra Yoongi.

Jungkook felkapra a fejét. Valóban Taehyung háza előtt álltak. Átkozta magát, amiért tudat alatt is erre jár.

-Azt hiszem, muszáj lesz vele beszélnem.

-Igen, muszáj lesz. - tolta az ajtóhoz Yoongi.

Jungkook kopogott párat az ajtón és várta, hogy valaki kinyissa az ajtót.