Jungkook most először nem akart Taehyung társaságában lenni, mintha ezzel magakadályozta volna, hogy bármi baj is érje őt. Amikor szorosabban akarta őt fogni Taehyung felszisszent az őt erő fájdalom miatt. Ezt Jungkook nem sokáig tudta elnézni, eltűrni. Egy kicsi, eldugott helyre cipelte Taehyungot, ahol gond nélkül tudnak beszélhetni, mert egy lélek sem jár arra a helyre.

-Mi történt? - próbálta már sokadszorra kiszedni a fiúból.

Mintha csak a régi Taehyung tért volna vissza. Semmit nem szólt Jungkookhoz, csak egy pontot bámult folyamatosan.

Hirtelen kelt fel azzal a szándékával, hogy magára hagyja Jungkookot, hiszen neki nem lenne szabad beszélnie vele és már így is bajban van. Nem akarja Jungkookot is gondokba sodorni. A fejeteség ezt nem hagyta annyiban, megragadta Taehyung karját és vissza ültette a helyére.

-Mi a baj, Taehyung. - állt vele szembe.

-Semmi. Semmi, csak összevesztünk egy hülyeség miatt. Ennyi. - kerülte folyamatosan Jungkook égető tekintetét.

-Aha, persze. Azért sírtál, azért fáj, ha hozzád érek, azért futottál szinte nekem, mert semmi baj nem történt, csak veszekedtek. - fujtatott idegesen Jungkook. Nem Taehyungra volt ideges, sokkal inkább a barátjára.

Milyen jogon ér hozzá erőszakos célból? Attól még, hogy járnak nem jogosítja fel rá, ez ugyanúgy bántalmazás.

-Sírtam, mert nem szeretek veszekedni vele!

-Megvert? - kérdezte Jungkook. Sok ideje meg akarta már kérdezni,  eddig tudta magában tartani.

Taehyung szemei kétszeresére tágultak a feltételezésre.

-Jungkook, te minek gondolod Jaebumot? Nem ugrik mindenki a másik torkának, ha nem értenek egyet! - pattant fel Taehyung a helyéről.

-Valóban? Oké, hogy azt hiszed bárkinek neki megyek, aki nem tetszik nekem. Ezt még elnézem. De nekem ne hazudj, Taehyung! Azért meg akart verni engem, mert melletted sétáltam, könyörgöm egy kurva séta volt. És elég rendesen leteremtett téged is, majd a kocsihoz RÁNCIGÁLT. - üvöltötte a szót. - Másnap lila foltokkal jelentél meg, most is fáj, ha itt. - ért Taehyung oldalához, aki egyből elhúzódott a fájdalom miatt. - fáj! Látod, hogy fáj? És miután? Azután, hogy állítólag csak veszekedtetek. - túrt fekete tincsei közé idegesen.

-Elég! Fejezd be! Nem tudsz te semmit, hogy mi van, vagy mi nincs! Fogalmad sincs semmiről, hogy mi történik az életemben. Jóformán még azt sem tudod, hogy mi van saját magaddal. Honnan tudod, hogy nem csak a felszínt látod? Elbeszélgettél már valaha vele? Vagy esetleg velem? - szórt szikrákat Taehyung szeme.

Jungkook most először látta kiakadni Taehyungot és nem kicsit lepődött meg ettől. Furának gondolta és nem hozzáillőnek.

-Mikor kellett volna dumálnom veled? Alig akartál velem beszélni! Így elég nehéz lenne. Hiába kérdeztem bármit is, te csak hallgattál, egy betűt nem ejtettél ki a szádon, azt a régi könyvet bújtad. Próbáltam segíteni neked, te nem kértél belőle. - indult el, hogy ott hagyja Taehyungot de aztán hirtelen fordult vissza. - Ha nem is tőlem kérsz segítséget, ne félj valakihez menni. Tudom milyen! - mondta majd elviharzott meg sem várva Taehyungot, aki hiába kiabált utána.

-----

Kedves Naplóm,
Olyan deja vu érzésem van.

Akkor ért ilyen érzés, amikor a naplót kaptam. Akkor is szarul indult a nap, most is.

Yoongi szavai összezavartak. Azt mondta gond van az életében, én szentül meg vagyok győződve arról, hogy a gond az Jaebum. Vagyis voltam... De erről később.

A szar után jött a szar. Csak így szépen. Minji valamit tuti, hogy bevett, amiért elráncigált, hogy dumáljunk. Az a lány is azt hiszi, hogy akkor ugrik az ölembe, amikor csak akar. Hajlandó voltam meghallgatni, megbeszélni a dolgokat, egészen addig, ameddig le nem buzizta Taehyungot. Oké, hogy csúnya szóval az.. De mégis hogy képes ezt így mondnai rá? Tudtommal nem ártott neki, sőt még nem is beszéltek egymással. Aztán megcsókolt, ami enyhén szólva taszító volt számimra. Sose olvadtam a csókjai miatt de ezt még nem éreztem, amikor megcsókolt. Nem is akartam, hogy megcsókoljon..komolyan az a lány... Jobban tettem, hogy faképnél hagytam ma. Őt is..

Ahogy Taehyungot is.

Nem szabadna rá mérgesnek lennem, ő egy áldozat! Nekem ne mondja, hogy nem az. Annyira védi azt a szemetet, állítja, hogy nem tett vele semmit.

Azt tényleg lenyelem, hogy burkoltan erőszakosnak hívott, mert valóban az voltam, ha felcseszik az idegeimet de a szeretteimer sose tudnám bántani, annál undorítóbb nincsen. Ebben élek, én tudom.

Taehyung vagy igazat mond és semmi nem történik, én képzelem bele a dologba vagy fél és azért hazudik.

Ma még biztos vagyok benne, hogy meglátogatom és megbeszélem vele, hogy mi a baj. Bocsánatot is szeretnék kérni tőle a viselkedésem miatt. Semmi jogom nem volt vele úgy beszélnem. Remélem meghallgat és nem dob ki a házból.

-----

Jungkook, ahogy megigérte magának, úgy is tett. Később kiszökött az ablkán és Taehyung háza felé vette az irányt.

Félve állt a hidegben a ház előtt és magában mérlegelte mennyire éri meg bekopognia. Ha most megteszi nincs visszaút, viszont ott van még a lehetősége annak, hogy megfordul és a háta mögött hagyja a mai napot.

Harmadjára fordult meg újra meggondolva magát. Sokszor bizonytalanodott el, hogy biztos jó ötlet-e. Folyton felvillant a szeme elé, amikor Taehyung idegesen nézett rá és nem akarta újra átélni azt a pillanatot.

-Jungkook? - hallotta meg Taehyung hangját az ablakból.

-Szia. - nézett fel az ablakból félig kilógó fiúra.

-Mit csinálsz itt? - hangja nem volt ideges, mérges, csupán rideg, ami fájt Jungkooknak.

-Bocsánatot szeretnék kérni. - sóhajtotta Jungkook. - Nem volt igazságos, hogy úgy beszéltem veled. Semmi közöm nincs hozzá, hogy kivel, mit csinálsz vagy veled mit csinálnak. - kezdte. - Jó, ez kicsit félreérthető volt. - mondta Jungkook, ezzel egy halvány mosolyt csalva Taehyung arcára. - De a lényegen nem változtat. Csúnyán beszéltem veled, amit nagyon megbántam. Lehet, sőt ezek alapján tuti nem én vagyok az a személy, akivel meg akarod beszélni a problémákat de nem is érdekel. Én csak vissza akarom kapni a haveromat, akit majdnem ellöktem ma magam mellől. Nem tudom, hogy miért nem akartál velem beszélni, talán az miatt, ami történt. - utalt a csókra Jungkook. - De azt is nagyon sajnálom. Nem tudtam, hogyan kezelni. Száz szónak is egy a vége...megbocsájtasz? - kérdezte Jungkook még mindig felfelé nézve az ablakban könyöklő Taehyungra.

Taehyung érzéstelen arccal csukta be az ablakot, majd eltűnt. Jungkook kezdte azt hinni, hogy ennyi volt, semmi esélyt nem kap, elszúrra végleg. Már készen volt megfordulni és haza sietni, mikor mögötte hirtelen kinyilt az ajtó és Taehyung lépett ki rajta.

Lefagyva nézte a szőke fiút, aki karba tett kézzel állt meg előtte és mereven nézte őt. Így álltak pár percig, ami Jungkook számára egy életen át tartott. Taehyung mosolyogva szüntette meg a távolságot köztük és egy ölelésbe vonta Jungkookot.

-Megbocsátok. - tolta el magától Jungkookot. - Én is sajnálom. Nekem sem lett volna szabad úgy beszélnem veled és megcsókolni sem kellett volna téged. - nézett bocsánatkérően Taehyung.

-És, ha élveztem? - viccelődött Jungkook, bár igaz volt. De ezt Taehyungnak nem kell tudnia, még maga sem tudta, hogy miért szerette azt a csókot.

-Megteszem mégegyszer. - forgatta szemeit Taehyung.

Jungkook felhúzta a szemöldökét, majd csücsörített. Taehyung nevetve húzta magához és nyomott egy puszit az arcára, amitől Jungkook elvörösödött. Imádta, hogy ilyenkor sötét van és nem látja a másik, hogy mit váltott ki belőle az a játékos puszi.

-Nem jössz be egy kicsit? Unatkozok egyedül. - invitálta be Jungkookot.

Jungkook nem szeretett volna bemenni, mert egyszer volt nála, akkor is olyan dolog történt, amiért alig akart beszélni vele Taehyung. De szokásához hűen nem tudott nemet mondnai Taehyungnak.