Kedves Naplaplóm,
Ja, azt hiszem, hogy így kezdik ezt az egészet. Nem vagyok egy nagy író de úgy gondoltam, miért ne? Mit tudnék veszíteni. Vesztettem már így is eleget.

Suli tanácsadója adta ezt a naplót nekem, mikor behúztam egyet az egyik gyökér gyereknek. Egy igazi fasz. Nincs mit ezen szépíteni.

De, hogy ne egyből a közepébe vágva kezdjem el,elmondom mi váltotta ki belőlem ezt a hirtelen verekedhetnéket.

Ez a nap eleve szarul indult. Életem első barátnője üzenetben szakított velem, mert nem voltam képes lefeküdni vele. Szeretem nagyon, tényleg. De a szex, az sose ment vele. Eljátszhattam volna, hogy nagyon élvezem de még csak izgalom közeli állapotban sem kerültem. Soha. Még csak a gondolatára, vagy a puszta látványra sem. Talán nem szerettem eléggé,ahhoz, hogy ezt megtegyem. Ugyanakkor ez hülyeség. Ki az, aki egy olyan dögös csajt ne akarna megdönteni, mint a barátnőm. Vagyis a volt barátnőm.

Itt már volt bennem egy kicsi ideg, nem volt annyi benne, hogy személyesen közölje. Aztán tetőzte, hogy az a seggfej egész végig azt ecsetelte, hogy ő bizony gond nélkül döntené meg.

Lehet nem volt a legokosabb döntés, hogy tanóra közepén essek neki de nem bírtam azt a vigyorgó fejét nézni.

És most itt ez a nő is és nézi, ahogy az első lapot tele írom. Remélem nem akarja elolvasni, ha mégis itt egy üzenet neki: KAPJA BE!

Gyakran, nagyon gyakran látogatok el ide, eléggé balhés gyerek vagyok de, ha egyszer kiprovokálják? Hagyjam magam? Nem vagyok olyan szerencsétlen, mint az, aki mellettem ül. Ő lesz a "segítőm". Segít túltenni magam a helyzetemen. Mint valami segélyközpont, nem is egy iskola. Konkrétan még a gyerek nevét sem tudom pedig egy évfolyamba járunk. Olyan, mint egy szürke kisegér. Jelentéktelen, felejthető ember. De. És ez egy hatalmas DE...rendkívül szép fiú létére. Egy 17 éves fiút nem találtam még szépnek. Bár fura lenne, ha random srácokra mondogatnám, hogy szép. Még a végén azt hinnék, hogy meleg vagyok, pedig nem.

Mostmár kezdem bánni, hogy olyan apró betűkkel írok. Legszívesebben felgyújtanám ezt a naplót a francba.

Remek, most már a fiú is engem bámul. Muszáj volt tetőtől talpig végigmérnem. Ívelt dereka, szélesebb csípője,lágy esésű válla volt. Tökéletességét még a halványan kirajzolódó kulcscsontja adta meg. Szép hosszú, vékony ujjai voltak. Még a keze is tökéletes. Kicsit sok ideig bámultam, ugyanis elpirulva kapta el a tekintetét rólam.

Senkit nem néztem még meg ennyire, mint őt. Gyakran veszem észre magamon, hogy az öltözőbe végigmérem a fiúkat de azt inkább, azért, hogy megállapítsam: Baszott jól nézek ki. De ezt a gyereket muszáj voltam titkon újra és újra végigmérni. Semmi férfiasság nem volt benne. Vagyis kinézetre nem. Amikor azt hittem egy szürke kisegér, tévedtem. Egy meleg srácnak tuti bejönne. Vajon ezt ő is tudja?

Végre betelt az oldal. Napon fénypontja.

------

-Betelt. - közölte hátradölve. Szinte már az idős nő öregedését végignézte az évek során, ahogy folyton folyvást ide járt különböző okok miatt.

Egy huncut, amolyan rossz fiús vigyort elengedve figyelte, ahogy a vele szembe ülő nő a szemüvege mögül mindent tudó mosollyal figyelte a nála sokkal fiatalabb fiút.

-Jó volt bele írni a problémádat? - kérdezte kedves hangon a kávéja felé nyúlva.

-Nem. - vonta meg a vállát a fiú egy horkantás kíséretében. Bármennyire is jó érzéssel töltötte el, hogy írhat a naplóba ezt másoknak sose ismerte volna be. Főleg úgy, hogy a mellette ülő, ránézésre szende fiúról ilyen részletes beszámolót írt. A végén még azt hinnék, hogy saját neméhez vonzódik, holott ő váltig állította az ellenkezőjét.

A nő kedves mosollyal tolta közelebb hozzá a naplót, hogy tegye el. Esze ágában sem volt, hogy majd ott hagyja. Azért jobb szájízzel tette el a naplót, hogy a nő ajánlotta fel neki.

Hangos sóhajtásba kezdett, mikor elvezették őket egy kisebb helyiségbe, hogy beszélgessenek, ismerjék meg egymás, ugyanis egész tanévben legalább hetente egyszer biztos látni fogják egymást. Ha akarják, ha nem.

Unalmasan pillantott a szőke hajú, vele egykorú fiúra, miközben a lehető legjobban próbálta kimutatni, hogy neki nem tetszik a helyzet és legszívesebben már rég otthon lenne. Ilyenkor bánta meg, hogy nem tud balhé nélküli életét élni.

A kissé megszeppent szőkeség zavarában nem tudott már hova nézni. Még hátat fordítva és érezte, hogy nézik őt.

-Remélem beszélni is fogsz. - túrt fekete tincseibe a szőkéhez intézve szavait, amiből tisztán ki lehetett venni hogy nem fűllik ehhez a foga. - Két óráig nem akarok unatkozni.

-Persze. - fordult meg és leült. A fekete meglepődve emelte magasba szemöldökét. Egy ilyen ártatlan archoz magasabb hangra számított.

-Ez az egész hülyeség. Azt sem tudom, hogy mi a neved. - tette lábát szélesebb terpeszbe a kényelmesebb ülés érdekében.

A szőke fiú egy fáradt sóhajt elejtve emelte pilláit a feketére.

-Most miért nézel így? Mintha te tudnád, hogy én ki vagyok. - cöccögött a fekete.

-Jeon Jungkook, a suli balhés gyereke. Sokszor keveredsz baja, elég gyakran látogatod a suli tanácsadóját. - mosolyogott a szőke büszkén, hogy ő bizony tudja kivel ül szemben.

-Azt kihagytad, hogy jól nézek ki. - erre a kijelentésre a szőke csak forgatta szemeit de azért magának bevallotta, hogy igaz, amit mond. - És te egérke, ki vagy?

-Milyen egérke? - fújtatott.

-Ne legyél már ilyen. - ült mellé Jungkook és oldalba bökte. - Csak mondd ki vagy mi vagy.

-Kim Taehyung. - motyogta a fiú a pulcsija alját gyűrögetve.

-Oké, ez így nem mehet tovább. Ebben az évben hetente egyszer találkozni fogunk. Itt. Ebben a lepukkant szobában. Szóval te is mondasz magadról néhány dolgot és én is. Rendben? -Taehyung értetlenül meredt Jungkookra. -Kezdem én. - sóhajtotta. -Lehet tényleg balhés vagyok de nem tehetek róla. Vagyis.. nem teljesen. Mindig kihúzzák belőlem ezt a viselkedést. Alapjáraton normális vagyok, ha te is az vagy velem. Szóval. - boxolt finomat Taehyung vállába. -nem kell félned, igazán elengedhetnéd magad.

-Én nem félek, csak visszafogott vagyok. - suttogta a fiú.

-Kommunikácó terén nem vagy valami jó. - mosolygott megrázva a fejét. - Kérlek, mondj valamit. Akármit. Unatkozok. - nyöszörgött Jungkook folyamatosan a szőkét figyelve.

Remélte, hogy megesik a szíve rajta és a nyelve is megered, így nem kell halálra unnia magát az elkövetkezendő két órában, amit ebben a szobában kell tölteniük. Ha a fiú nem akar beszélni Jungkooknak a társaság a sárgás lapú könyveken, régi polcokon, kopott kanapén kívül nem lesz más társasága.

-Túl sokat beszélsz. - nézett ártatlanul Jungkookra, aki eltátott szájjal meredt a szőkére.

-Bocs, hogy próbálok barátkozni. - sértődött meg egy pillanat alatt. Karba tett kézzel, puffogva nézett maga elé.

A fiú megsajnálva nézte a sértődött arcot és elmosolyodott. Közelebb ülve Jungkookhoz tette vállára a kezét, hogy legalább rá nézzen de ő nem volt hajlandó még észre sem venni.

-Sajnálom, na. Nem úgy gondoltam. Én nem azért nem beszélek veled, mert nem akarok,csak...-halkult el egy pillanat alatt, mielőtt olyat mondana, amit megbánna.

-Ez így sokkal rosszabb, mintha meg se szólaltál volna. - húzta el a száját. - Neked ez tényleg nem megy, igaz? Ez az ismerkedős dolog. - mutogatott Jungkook.

-Nem igazán. - mosolyodott el Taehyung, látva, hogy Jungkook nem is haragszik annyira, mint amennyire mutatja.

-Nos, Kim Taehyung, te segítesz nekem a problémámban,én meg segítek neked ismerkedni. Így én sem fogok unatkozni. - húzta fel a szemöldökét egy megerősítésre várva.

-Rendben. - nevetett fel Jungkook lelkesedését látva. Nem volt szíve elutasítani őt.

------

Kedves Naplóm,
Nem gondoltam volna, hogy ezen a napon még írni fogok bele, sőt az volt a tervem, hogy itthon a tűzbe hajítom de nincs jobb dolgom.

Az a "hadművelet", miszerint Taehyungot ismerkedésre bíztatom.. Háát,eléggé rosszul kezdődött. A halk motyogáson kívül sok mindent nem produkált. Néha mosolygott egyet kettőt és ennyi. Leginkább egy régi könyv lapjai közé bújt, amit nem hiszem, hogy élvezett, mert a könyv lassan már foszlásnak indult. Sok betűt nem találhatott rajta.

Érdekes személyiség, már amennyit ennyiből ki lehet következtetni. Amikor kísértem haza.. Ja igen, egy utca választ el minket.. Szóval, amikor kísértem haza egyfolytában hátra nézett, mintha keresne valakit. Hiába kérdeztem, hogy mit vagy kit néz csak megrázta a fejét. Lehet kicsit paranoiás. De aranyos volt. Mármint olyan kezdetleges haver módján.

El akartam kérni a számát,magam sem tudom miért, talán túlságosan beleéltem magam, hogy segítek neki feloldódni. Nekem is jól jönnek a barátok, mindeki úgy ítél meg, amit hall rólam és az nem csupa jó dolog. Faszság az egész.

Holnap megint bent kell maradni vele, amit amúgy nem bánok. Még örülök is neki, lesz elfoglaltságom, hurrá. Bár, kicsit nehéz lesz az ablakon haza szökni. Anyu tud erről az egészről, de apu nem.. Még az kéne! Lenne balhé, hisz nekem az első dolgom, ha vége az iskolának, hogy haza menjek. Az már mindegy hányszor szökök ki.

Holnapi cél: beszédre bírni Taehyungot.

________________

Az első rész jó hosszú lett. Megpróbálkozok a hosszabb részek írásával, hátha sikerrel járok. És remélem nem lesz így unalmas.