ÍR KÁVÉ- tökéletes választás egy áttombolt éjszaka után.

W O O Y O U N G

└──────────────┘

—Nem fázol Woo?–kérdezte, miután a sötétben elindultunk.

—Kicsit, de nem vészes. –feleltem, majd kezem zsebembe téve, lehajtottam a fejem, és lassú  léptekkel csoszogtam az úton.

A társaságomban lévő fiú szorosan mellettem sétált, válla súrolta az enyémet.  Éreztem, ahogy fogai összeköccannak a hűvös, téli estétől, teste meg-megremegett, mikor a decemberi  szél beférkőzött kabátja alá.

—Menj haza Choi San, nem kell velem jönnöd. Nem fogok eltévedni, ne aggódj.

Igazából ahogy kimondtam a gondolataim, egyből meg is bántam.

Szerettem volna ha hazajön velem.

Mitöbb, még most is, minden porcikám arra vágyik, hogy még egyszer sétálja végig  azt a röpke 10 perces utat.

Hogy még egyszer felkocogjon a lépcsőn, és bekopogjon az ajtómon.

Hogy még egyszer magához húzva megöleljen búcsúzásként, ahogy régen tette.

Nem kérem  meg rá többször, csak egyetlen egyszer.

Mondd, Choi San, lesz még rá alkalom?

—Ne butáskodj, hiszen fogadtunk. Vesztettél, ergó ha akarod ha nem, én most szépen elkísérlek. –mire kimondta, újra útnak eredt.

A hó lágyan szállingózni kezdett  és az utakat megvilágító lámpafényben tökéletesen láttam magunkat.

Láttam a boldogságot, melyet az első decemberi hó nyújtott.

Láttam az örömet, melyet egyetlen mosolytól éreztem.

Láttam, ahogy vacog, mégis lassan sétál mellettem.

És azt is láttam, ahogy hezitálva kihúzza a kezét kabátja zsebéből,  menedékként összekulcsolva enyémmel.

Összeszorul a torkom, ha arra gondolok, hogy ezt már nem teszi meg.

—Tudom, hogy fázik a kezed Woo, gondoltam rásegítek. –pimasz mosollyal nézett rám, majd nevetve szaladni kezdett a hóesésben.

Magával rántva engem  is.

—Hihetetlen vagy.  Egyszerűen hihetetlen.

Édesen kacagva rohantunk a havas, sötét tájon,  néha megállva, hogy levegőért kapkodva egymásra boruljunk. San szorosan fogta a kezem, egészen a lakásom ajtajáig el sem engedve.

Ott aztán megállt, magával szembe fordított, és a karjaiba zárt, szorosan húzva közelebb és közelebb magához.

Istenem az az érzés!

Leírhatatlanul gyönyörű és kellemes volt.

—Nagyon vigyázz magadra WooWoo, holnap találkozunk!

Sajnálom, hogy nincs már holnapunk,  Choi San.