ESZPRESSZÓ - egy kávéfajta, amely nélkülözhetetlen a gyors világban

W O O Y O U N G

└──────────────┘

A kedvenc kávézómban ültem, egyedül, a fekete eszpresszóm társaságában épp úgy, ahogy minden szombat délelőtt.

Ez egy bevált szokásom volt, jobb szerettem az üzlet lágy hangulatával körbeölelve kémlelni a rohanó, hétvégi környezetet.

Minden ugyanúgy zajlott, ahogy rendszerint. A rádióból halkan szóltak a felkapott slágerek, a kis helyiség falai pedig még mindig a megszokott aranybarna színben tündököltek. A falakról kis festmények lógtak és a pultnál, az üveges kirakat mögött megannyi édes sütemény csalogatta a vendégeket.

Kevesen voltunk, ha jól emlékszem rajtam kívül talán egy idős házaspár beszélgetett csöndesen.

A kávézót nem látogatták sokan, szinte a létezéséről sem tudtak, tekintve, hogy Szöul egy aprócska, eldugott utcácskájában kapott helyet.

Én mégis imádtam idejárni, hiszen az üzletvezető, Kim Seokjin, egy végtelenül aranyos és segítőkész férfi volt, aki  egyszerre sütött  istenien  és készitett tökéletes eszpresszót.

Szerelmes voltam a helybe, amióta csak megnyílt.

A gondolataimba merülve iszogattam a már kihűlt italom, mikor a kávézó csengője új vevőt jelzett.

Nem kaptam fel a fejem a hangra, helyette tovább olvasgattam a kedvenc könyvem, teljesen belemerülve a szereplők tökéletesen körülírt szenvedésébe.

De mielőtt választ találhattan volna Holden Caulfield kérdéseire, egy ismeretlenül kellemes hang kiszakított a Zabhegyező fogságából.

Pillantásom rávezettem a hozzámszóló idegenre, majd úgy éreztem, mintha körülöttünk megállt volna az idő.

Az illető fekete haja gyönyörűen keretezte arca szögletességét, mandulaszínű szemei egy megmagyarázhatatlanul káprázatos fényben csillogtak és az ajkai...

Te jó ég, az ajkai!

Egyszerre tűntek csábítóan szenvedélyesnek és édesen mosolygósnak.

Kár, hogy akkor még nem tudtam, hogy azok a puha ajkak egyszer valami olyat formálnak, ami mindent rombadönt.

—Leülhetek? –a hangja melegséggel ölelt körbe és nyugtatólag hatott rám.

Szám önkéntelenül görbült felfelé, fejemmel pedig bólintottak.  A fiú leült velem szemben, majd a már kiérkezett itala társaságában elmerült a saját gondolataiban.

Innentől kezdve viszont egyetlen egy szót sem váltottunk egymással.  Mindketten a kedvenc könyvünk és a kicsinyke kávézó bűvkörébe merültünk.