Ha Ichiru nem bántott volna korábban, elég lett volna ez a vele töltött néhány perc, hogy magába bolondítson. Szemkápráztató szépség volt kellemes modorral és vonzó kiállással, erőt sugárzott, a tekintette megremegtette a lábat, de te láttad őt megszabadulva ettől, a legelemibb valójában. Az ellentét a hatalma és összezúzott lelke közt mélyebben hatott rád, milyen bármilyen akkori udvariassága vagy eleganciája.

Becsatoltad az övet, de nem eresztetted el. A pántot markolva néztél fel Ichirura, amint melléd ült és becsukta az ajtót.

Ismét feszültség volt köztetek, de másféle, mint Ichiru neve kapcsán a nappaliban. Az ajkad egyre szárazabb lett, kénytelen voltál megnyalni.

Ichiru élesen szívta be a levegőt. Próbált az ajkad helyett inkább a szemedbe nézni, de a pillantásod ugyanoly nehezen kezelhető volt. Jobb lett volna, ha azonnal elindul, és rád sem néz az út során, de a maffiózó nem bízott benned egészen, és hirtelen támadt, heves érdeklődése is megnehezítette, hogy más felé forduljon.

Ichiru gyűlölte, hogy Chuuya szeretője a legalkalmatlanabb pillanatokban jutott eszébe, és hosszú időre képes volt elrontani a kedvét. Sosem látta az asszonyt, csak azt tudta, hogy szereti a sötétrózsaszín rúzst és szőke haja már-már fehérnek látszott: csóknyomok és világos hajszálak árulkodtak róla Chuuya gallérján a haja alatt, ahol más rajta kívül valószínűleg észre sem vette volna. Ha látták, sem mertek szólni, és Ichiru sem volt olyan helyzetben, hogy megtehesse, de az asszony újra betolakodott az agyába, amint a felejtést hozó bornak már nem volt felette hatalma.

Arra gondolt, vajon ők ketten hányszor találkoztak így és váltottak hosszú csókokat egy autóban. Te és ő is lehettetek volna Chuuya és a szeretője helyében, és Ichiru az ajaknedvesítésed az idegen asszony bármilyen tetténél vonzóbbnak találta.

Azon tűnődött, Chuuya is ilyen nehezen lélegzett-e, amikor az a nő mellette ült, és édeskés illata az utastér után az orrát is kitöltötte. Bárhogy igyekezett, Ichiru úgy érezte, mintha egyenesen a bőrödről lélegzett volna, és neki is kiszáradt a szája.

Ismeretlenül is haragudott arra a másik nőre, amiért máris tönkretette a napját, pedig egy órája sem kelt fel az ágyból. Szentül hitte, hogy amíg ő veled van a parkolóban, az a nő még csak Chuuya mellkasát simogatja egy lusta reggelen az ágyban, és ettől vigasztalódnia.

Alaposan végigért, pirulásra késztetve a pillantásával, mielőtt végre beindította a motort és kihajtott a parkolóból.

Ichiru az üzletig tartó rövid úton végig gondolkozott, de egy határozott részletet sem tudott volna megragadni. Inkább érzések, mint tervek váltakoztak benne az igyekezettől hajtva, hogy elfelejtse a szomorúságát.

Chuuya eltávolította őt magától, így nem látta, de mindennél biztosabban tudta, hogy van egy szeretője, ami kezelhetetlenül nagy fájdalmat okozott számára. Az egyetlen nem káros szenvedélyét, a munkát is elvette tőle, így kénytelen volt kéznél lévő dolgokban: cigarettában és benned megvigasztalódni.

Ichiru a kelleténél gyakrabban gondolkodott el Chuuya utasításán, amíg az előző délután, majd a távollétedben tíz-tizenöt percet egyedül töltött. A maffiafőnök felhatalmazta, hogy bármit megtehet veled, nem kell magyarázkodnia miatta, és Ichirut ez a bármi izgatta, ahogy a szeretővel kapcsolatos gondolatait a te sokkal valódibb alakod kezdte átvenni.

Közönséges dolog volt testi szerelemben megnyugvást találni, de Ichiru régóta egyetlen nővel sem érezte azt, mint veled. A legodaadóbb is hidegnek bizonyult, és minden hazug kedvessége taszította. Ichirunak nem kellettek többé hazugságok, sem nőktől, sem Chuuyától, ezért mérgesítették fel annyira a te történeteid is, amíg Kagami létezését tagadta.

A rég tapasztalt őszinteség, és az egyszerűség szépsége gyönyörködtette, és benned ilyen csodákat látott, amikor a szemedbe nézett. Könnyen tudott belőled olvasni, először mégis megrettent, amikor a várható félelem, remény és várakozás helyett színtiszta akarást látott. Vágy volt a szemedben, azért sütötted le olyan gyakran, de nem tudtál mit kezdeni áruló testeddel. Elfogadható reakcióidat Ichiru kis simogatásai óta felülírta az izgalom, mert az ujjai nem is olyan mélyen nyugvó érzéseket keltettek életre.

Próbáltál lehiggadni, de minden igyekezeted szertefoszlott, amikor a bevásárlóközpontnál Ichiru kisegített az autóból és megfogta a kezed: akárcsak a fürdőszobában, a tenyerébe szorította az ujjaidat.

– Mit csinálsz? – suttogtad hol a kezét, hol az arcát nézve. Ichiru nem viszonozta a pillantásod. Szokta a kezed melegét, mielőtt változtatott a fogáson és összekulcsolta az ujjaitokat, így volt közelebb magához.

– Ez a leghétköznapibb módja, hogy magam mellett tartsalak – mondta –, ne gondold túl, hogy hozzád érek. – Inkább magának próbálta megmagyarázni a helyzetet, ahogy kézen fogva a bolt bejárata felé vezetett.

Ichiru végül kénytelen volt elengedni, amikor elvett egy bevásárlókocsit az üzletben, de hiányzott neki az érintésed; nehezen elégedett meg azzal, hogy mellette sétáltál. Hagyta, hogy vezesd, és te irányítsd a bevásárlást, mert továbbra sem tudott ételre vagy főzésre gondolni. Túlságosan lefoglalta az ujjai közé csúsztatott vékony ujjaid emléke, ami, hiába tartott csak egy percig, mély űrt hagyott maga után.

Gépiesen válogattál össze alapanyagokat két egyszerű fogáshoz, mert akárcsak Ichirut, téged is lekötött a parkolóban zajló jelenet, ám legjobban a végrehajtó szavai bolygattak fel. Neki talán nem, de neked számított az érintése, és nem akartad, hogy megszűnjön, vagy újra sérülést okozzon és durvává váljon.

Elvetted tőle a kocsit, eközben a kezéhez értél, és mindketten megálltatok a keskeny polcsorok közt. Nem sokáig álltad a pillantását: a korábbi gyötrelmekről megfeledkezve, maffiózó helyett a hétköznapi Ichirut látni olyan volt, mintha csak tizenöt éves volnál az első, komolytalan randevúdon.

Egyikőtök sem tudta, mit csináljon, de a levegő izzott körülöttetek, és a feszültség egyre közelebb sodort titeket egymáshoz. Ez a valóságra vetítve értelmetlen volt, amire próbáltad magad emlékeztetni, többé mégsem tudtál a rabtartódként tekinteni Ichirura. Túlságosan lágyan és emberségesen bánt veled, és ő is túl elesett volt, amikor azt hitte, nem figyelsz rá; képtelen voltál az ellenségedként kezelni.

Azt akartad, hogy gyorsan végezzetek a vásárlással, és legalább az egyikőtök megpihenhessen. Ichiru kimerültnek tűnt, de te még nála is rosszabb állapotban voltál.

Utolsó erőidet mozgósítva siettél, hogy mindent összeszedj, de Ichiru nem tűrte, hogy elrohanj mellőle. Átkarolta a derekad, hogy lelassíts, és maga mellett tartson.

– Maradj, (Név) – szólt halkan, távolról mintha a kedvesét becézte volna. – Ne tűnj el – figyelmeztetett anélkül, hogy a következményt is hozzátette volna, fenyegető él akkor nem volt érezhető a hangjából.

Megadóan lassítottál, de Ichiru ekkor sem eresztett el. Magához húzott a kocsi mellett és úgy vitt tovább, a tested közelségét próbálta megszokni. Vörös arccal pislogtál a hajad alól, és egyetlen más vásárlónak sem mertél a szemébe nézni. Ichiru anélkül is lefegyverzett, hogy bármit tett volna: zavar és izgalom kötötte meg a kezed és bírt lassú mozgásra az addigi, fizikai korlátok helyett.

Ichiru jól olvasott a jelekből a lakásában: tényleg volt feletted egy kevés, vonzalomból adódó hatalma, ezt a bevásárlás vége felé azonban már nem szükségből, csupán a saját élvezetére gyakorolta.

Átkarolt, és csak az autója mögött engedett el, amikor a vásárolt holmikat a csomagtartóba pakolta. Eközben is maga mellé állított, de, mert segítettél neki, nem kellett a szökés miatt aggódnia.

– Megmondod, mégis mire volt jó ez? – kérdezted már az autóban ülve. Ichiru az ölében összekulcsolt kezére nézett, de magasra csúszó hangod hallatán felemelte a fejét, elcsípve zaklatott pillantásod. – Miért akartál ennyire zavarba hozni?

– Nem gondoltam, hogy zavarba jössz – felelt játékosan, nyilvánvaló hazugsága közben végig a szemedbe nézve. – Mondtam, hogy csak kötél és bilincs helyett foglak, (Név), kár volt ennyire felizgatnod magad miatta.

Szóválasztása sokadszorra borította lángba az arcod, ami Ichirut elszórakoztatta. Idősnek érezte magát ilyen gyermeteg játszadozáshoz, de az incselkedés jobban lekötötte a háborgó lelkénél. Szívesen menekült a súlytalan szóváltásba, hiába érezte, hogy kezdi minden mondat után egyre komolyabban venni.

– Hazudsz! Élvezed, ugye? – Lehunytad a szemed, amikor nem bírtad tovább a pillantását. – Pedig azt hittem, többé nem akarsz gyötörni.

Ha adsz magadnak egy kis időt átgondolni, mit mondj, biztosan nem mersz ennyire pimasz lenni Ichiruval, de, mert túl sokáig tűnt úgy, hogy mindketten normális emberek vagytok, vádjaidnak sem volt következménye. A csalóka idill elhitette veled, hogy egy barátoddal vagy, nem egy maffiózó ültetett az autójába.

– Talán élvezem – mondta Ichiru halkan, más stílusban, mint a korábbi gúnyolódását. Hátradöntött fejed, fehér nyakad nézte, és a húsodba vágó kötélnyomokat a kulcscsontod fölött. Akárcsak korábban, félresöpörte a hajad, hogy a halványuló sebeket lássa; előbb azt, majd felemelt álladat simogatta meg, ahogy feléd fordult az ülésen.

Kevés hely volt köztetek, nem volt hová menned, de nem is riasztott meg az érintése. Megmerevedtél, mikor ujjait az álladon, majd az arcodon érezted. Mellkasodat néhány pillanatig a beszívott levegő domborította, mielőtt szájon át, egy halk sóhajjal együtt kifújtad, megcsiklandozva Ichiru csuklóját a visszacsúszott ingujj alatt.

– Talán... Ez nincs ellenemre – simogatott tovább, közben az arcodat figyelte. Ichiru várt, mikor nyitod ki a szemed és kezdesz ellenkezni, de ez nem következett be. Szorosan lehunyt szemmel, rebbenő pillákkal tűrted az érintését.

Hüvelykujjával végigsimított az arccsontodon, majd lassan le, az ajkadig, és megérintette cserepes szádat. Néhány pohár víz és egy kis ajakír sem hozta rendbe, Ichiru minden egyenetlenségét kitapintotta, de olyan finoman, hogy gyötrő volt, egészen elzsibbasztotta a szádat.

– Talán furcsa vagyok, hogy ezt teszem az elvégzendő munkámmal – duruzsolta, még mindig arra várva, mikor fogsz visszakozni –, de vedd úgy, hogy ez az engedelmességed és őszinteséged próbája. Hogy elhiggyem, hogy nem akarsz ártani nekem, hidd el, hogy most én sem akarlak bántani.

Ichiru egyre húzta az időt, de nem léptél közbe, a szemedet sem nyitottad ki, hogy esdeklő tekinteted megállítsa. Meggyengítette az akaratodat, és bármit tehetett volna veled, nem tiltakoztál volna, de Ichiru nem akarta az állapotodat kihasználni. Nem akarta ezt tenni, de igazat mondott, valójában nem volt ellenére.

Mióta a kezedet fogta, nem hagyta nyugodni a vele járó érzés, és többet akart belőle, bármennyire tiltakozott a józan esze, a kötelességtudata és minden, amiről addig azt hitte, biztosan ismeri magában. Ichiru egyszerűen nem akart többé boldogtalan lenni; meg sem lepődött, hogy megint milyen alkalmatlan emberben feltételez boldogságot. Az ellensége voltál, amíg be nem bizonyosodott az ártatlanságod, de az előző nap töredékes emlékeire hagyatkozva hajlani kezdett rá, hogy ne tartson gyilkosnak. A maga módján akarta megoldani a körülötted kialakult bonyodalmat, még ha közben el is tért a maffiózók belső szabályzatától.

Kimondottan nem volt tilos viszonyt kezdeni egy fogvatartottal, ő viszont felhatalmazásnak vette Chuuya nem érdekel, mit teszel kezdetű monológját. Nem számított, hogy nyer információt belőled, ez meddig tart, és mit tesz végül, ha már nem vagy az ügyben a hasznára. Ichiru úgy döntött, él ezzel a hatalommal; nem a maffiafőnök miatt, hanem, hogy megfeledkezzen róla.

Addig nem nyugodhatott, amíg el nem oszlatta a kettőtök közt szikrázó feszültségét, Ichirunak pedig higgadt fej kellett, hogy odafigyelhessen a későbbi magyarázatodra. Szabad kezet kapott, de megfogadta, hogy még egyszer nem fog bántani, épp elég fájdalmat okozott neked hiába. Ez azonban csak a testedre vonatkozott. Ichiru arra nem gondolt, néhány óvatlan szó vagy tett hogy hat majd a szívedre, és akkor sem ez járt a fejében, amikor elnyílt ajkad simogatását megunva maga felé fordította a fejed. Szapora lélegzetvételedet megszüntette egy nyakadra adott csókkal, végre megérintve azt a sebet, amire annyira vágyott.

Először néma voltál, de a bennrekedt lélegzettel együtt egy nyögés is kicsúszott a szádon. Összezúztad a végrehajtó maradék önuralmát, és a nyakadra hintett könnyű csók után felemelte a fejét és szájon csókolt, ujjai után a nyelvével is végigsimítva száraz ajkad.

Két kezébe fogta az arcod, szorosan tartott, miközben megcsókolt, és felmorrant, amikor az első tétova rántást érezte a hajában. Most már a szenvedély gátolta meg, hogy kinyisd a szemed: vakon kaptál Ichiru után, mert hiába ültél, elgyengült a tested, és féltél, hogy egyensúlyodat veszted.

Másodpercek alatt forrósított fel és elérte, hogy amint egy kicsit mozdult, te éhesen kapj utána. Fél kézzel átölelted a nyakát, a másik a tarkóján volt, ujjaid elvesztek Ichiru dús, fekete hajában.

Nem tudott olyan közel lenni hozzád, mint akart volna, de maga felé húzott, erőtlen testedet félig ő támasztotta. A csók egyre hevesebb lett, miután nem álltál ellen, és végül megharapta az ajkad, amitől mintha petárdák robbantak volna fel benned.

A kezed lecsúszott a nyakából. A zakójába kapaszkodtál, és minden erőd elhagyott, amikor Ichiru a hajadba túrt. Közelebb húzta a fejed és elmélyítette a csókot, amitől már addig is nehezen lélegeztél, de utána a hevessége közel sodort az eszméletvesztéshez.

Ichiru feje kiürült, amint ajkad az ajkát érte, és viszonoztad a csókját. Nem számított az előző pocsék este, a túlhajszolt napok és állandó dühe, amivel csak a bánatát próbálta leplezni. Boldogtalan volt, de pillanatnyi megnyugvást jelentettél neki a kilátástalanságban. Érezte, hogy tettei ellenére sem vagy közömbös iránta, így bármennyire belefáradt a rövid ideig tartó szórakozásba, Ichiru végül meghajolt egy magasabb rendű akarat előtt, és hagyta, hogy esze helyett pillanatnyi ösztöne irányítsa.

Nem voltál elég jó színész ahhoz, hogy az eltelt időben megjátszhasd minden vele szembeni kedvességed, ezért Ichiru nem félt, hogy épp ott, az autójában próbálod megölni. Maga is tudta, hogy rengeteg lehetőséged volt fölé kerekedni, de a megérzései szerint nem jelentettél valódi veszélyt számára.

Ichiru a dolgok érzelmi részét nem vette figyelembe. Csak egy csókot akart, hogy végre kijózanodjon, és se a maffiafőnök szeretőjének, se neked ne legyen többé felette hatalmad, de a veled kapcsolatos érzésektől nehezebben szabadult meg, mint a féltékenységtől. Te a szeme előtt voltál, elért téged, és miután néhányszor megérintett, Ichiru belátta, hogy a közelséged nincs ellenére.

Jólesett neki, amikor átkarolt, ezért nem engedett el a bevásárlóközpontban, és ha nem egy annyira alkalmatlan helyen lettetek volna, hosszabban, szorosabban is a karjában tartott volna.

Ichiru nagyon rég ért hozzá bárkihez gyengéden, és a hiányzó érzés intenzitása letaglózta az arcodat simogatva. Egészen szédülésig csókolt, mert ő is szájon át kapkodta a levegőt miattad, végül eltávolodott. Arcod a két kezébe fogta és a homlokodhoz döntötte a sajátját.

– Ez kínzás – nyögted, amint képes voltál beszélni. Percek óta először néztél rá, végrehajtó fekete szemében szikrázó éhes vágyat egészen közelről láttad.

– Igen? Talán ezzel kellett volna kezdenem odabent is – mosolyodott el –, sok mindent kiszedtem már így lányokból.

Ichiru nem a vallatószobában eltöltött évekre, hanem a teljesen hétköznapi középiskoláskorára gondolt, amikor meglepően sok társnője vonzódni kezdett hozzá. Ichiru maga nem kereste őket, de a közlekedésüket nem utasította vissza. Több lányon volt túl a harmadik év végére, mint amennyit meg tudott jegyezni, viszont egyikük mellett sem volt sokáig boldog, ami útját állta egy hosszú kapcsolatnak.

Ichiru nem vette komolyan ezeket a szerelmeket, mert sosem érezte azt a végtagzsibbasztó, izgató, pillangókat életre hívó érzést, amit az ő csókja ébresztett benned. Minden románc eltörpült, ha az érzést a Chuuya iránti meghatározhatatlan vonzalomhoz hasonlította, de ezt megtanulta háttérbe szorítani, és a közelséged is segített benne.

Miközben csókolt, semmire sem gondolt, és örült, hogy sikerült a bensőjét tisztára mosnod. Ezt a tökéletes, fehérre fakult felejtést kereste az irodája csendjében, a likőrben, és tegnap az átkozott vörösborban, de az ital csak utat mutatott neki, hogy a valódi megkönnyebbülést hol találja.

Ichiru nem akart kötődni hozzád, Chuuya után a legnagyobb tévedése lettél volna. Hiába bizonyosodik be az ártatlanságod, már megkínzott egyszer, ami minden közelebbi kapcsolat útjába állt volna.

Ichiru gondolni sem mert párkapcsolatra. Minden, ami huszonnégy óránál távolabb volt, a beláthatatlan jövőhöz tartozott, és ő próbált az aznapra szorítkozni.

Elengedte kipirult arcod, egy utolsó pillantás után visszahúzott a volán mögé és csukott szemmel hátradőlt az ülésen. Mivel nem válaszoltál, tovább beszélt:

– Ne törődj vele, nem így szoktam vallatni – ingatta a fejét, próbálva letörölni a csók utáni kellemes mosolyt az arcáról. – Különben tudom, hogy hazudsz, (Név) – folytatta halkan, elérve, hogy megdermedj a doromboló hangjától. – Vagy csak szereted, ha gyötörlek? A hangodat egészen kellemesnek találtam.

Lefegyverzett, tehetetlenségedet nem tudtad titkolni. Az arcod kipirult a csóktól, de Ichiru szavai még vörösebbé tették. Az ajkadat harapdáltad, hogy összeszedd magad, de az enyhe fájdalom csak fokozta a korábbi, hirtelen megszakadt izgalmad.

– Most gyötörsz igazán – sziszegted. A tekinteted ide-oda vándorolt a téged körülvevő tárgyak közt, mert nem tudtál sokáig Ichiru szemébe nézni.

Azt akartad, hogy folytassa. A beszéd minden pillanata fárasztott, de a végrehajtó úgy döntött, csak az egyértelmű utasításaidat fogadja el.

– Mégis mivel? Hozzád sem érek. – Indulnotok kellett volna, de Ichiru be sem indította az autót. Rád pillantott, nyitott szád, remegő kezed vizsgálta, és nem akart addig menni, amíg a jelenet le nem zajlik kettőtök közt.

Szerette, hogy zavarba hozott, amiért igazmondásra kényszerített, de szüksége volt rá, hogy bevalld, ő jár a fejedben, kell az érintése, és nem akarod, hogy elengedjen; Ichiru e bizonyosság nélkül újra kedvtelen lett volna.

A csókja annyira elszédített, hogy hiába szégyellted magad, várakozásának megfelelően válaszoltál:

– Épp ezért! Én... Ichiru...

Nehezebben boldogultál a szavakkal, mint a tettekkel, így még mindig inkább az állát és az ajkát, mint Ichiru sötét szemét nézve megfogtad a kezét. Felé dőltél, közel az arcához, de megcsókolni nem merted, amíg valamilyen jelzést nem kaptál tőle. A szátok közel volt egymáshoz, kifújt lélegzeted Ichiru ajkát érte. Ő halkan, jólesően sóhajtott, egy kis fejmozdulattal orrát az orrodhoz érintette.

– Akarom – suttogtad, amikor hozzád ért, és végre megcsókoltad, mert a végrehajtó nem utasított vissza.

A kezén, majd a combján támaszkodtál, hogy megőrizd az egyensúlyodat, de még így sem voltál egészen közel hozzá. Sajnáltad, hogy nem érintheted meg újra az arcát vagy a haját, a tapintását azelőtt is kellemesnek találtad.

Ichiru viszonozta a csókod, hiába fogadkozott, hogy legalább abban a szűk negyedórában higgadt marad, amíg visszatér veled a lakásába, és elpakoljátok a bevásárlást. Ám a kis tűz, amit ki akart oltani az első csókkal, lángtengerré változott, a terjedését nem tudta megfékezni. Mivel fél kezét a combjára szorítottad, amíg támaszkodtál, Ichiru sem igazán tudott hozzád érni, de amikor úgy érezte, túl távol vagy tőle, megragadta az állad, és felemelt fejed közelebb húzta magához, ajkad gyengéd harapdálása közben az arcodat simogatta.

A jelenetnek egy kellemetlenkedő vetett véget, mielőtt összekulcsolt ujjaitokat egészen Ichiru combjához préselted volna. A parkolóőr kopogott be a vezetőoldali ablakon, és szavak nélkül is egyértelműen kifejezte, hogy a légyottot nem a bevásárlóközpont előtt kellene folytatni.

Ichiru autójának hátsó ablakai egészen, az első azonban csak részben volt sötétített. Az összes arra járó végignézhette, hogy találtok egymásra, ami már közeledett a közszeméremsértéshez, és a boltvezetőség nem örült, hogy ilyesmit műveltek a parkolóban.

Ichiru elszámolt magában háromig, nehogy bármilyen összetűzésbe keveredjen az őrrel, eleresztett téged, és beindította a motort, hogy kihajtson a parkolóból.

A rövid úton hazafelé csend volt az autóban: lefoglalt a saját tetteid elemzése, Ichirut pedig a következmények. Tíz perc elég volt, hogy mindketten kijózanodjatok egy kissé, és a csomagokat csendes egyetértésben, érintkezés nélkül vettétek ki az autóból.

Nem tudtál segíteni Ichirunak odafent, mert hiába nyitogattad végig az összes konyhaszekrényt, ő jobban ismerte a dolgok szokott helyét nálad; végül a szobájába mentél, amikor kért, hogy várd meg, amíg az ételt elpakolja. Leülhettél volna a nappaliban is, de szükséged volt egy kis egyedüllétre, amitől meg voltál fosztva a végrehajtó otthonában. Át akartad gondolni, mi történt és mi vár ezután rád, de a teljesen érthető félelem helyett csak izgalom, végtagokat elgyengítő feszültség és várakozás volt benned. Egyszerre akartad, hogy Ichiru visszatérjen, és tartottál a pillanattól.

Összeszedted az ágyon és az ágy mellett szétszórt köteleket, amik úgy megkeserítették az éjszakádat. Egy kupacba tetted őket a széken, majd kihúztad a sötétítőt és napfényt engedtél a szobába.

Megálltál a földig érő ablaknál, hogy a yokohamai öbölre nyíló kilátást megcsodálhasd. Szédítő magasságban voltál egy harmincemeletes épület felső negyedében, amihez hasonlóban csak Tokióban jártál. A kilátás lekötött, de végül elmentél az ablaktól, mielőtt érvényesült a mélység vonzó hatása; az ablakokat praktikusan nem lehetett szélesre tárni, de nem kockáztattál.

Megigazítottad a gyűrött ágytakarót és leültél, az Ichiru feje által hagyott nyomot figyelted a párnán. Csábító volt, hogy lefeküdj, a fejed mellé helyezd, és megtudd, vajon milyen illata van az ágyának: puhasága vonzó volt annyi kényelmetlenség után.

Az illem máskor meggátolt volna, de a fáradtság erősebb volt, és a fejedet a párnára hajtottad. Kellemesebb volt, mint vártad: a szobát az ágyból nézve biztonságosnak találtad, nem úgy, mint amíg Ichiru a székre kényszerített. Az akkor oly sokáig elemzett részletek, mint a repedés az ajtókeret felső részén és a megcsomózott fonáldarab a falba süllyesztett szekrény fogantyúján végre a helyükre kerültek, csúf apróságként is valami személyességet kölcsönöztek a lakásnak.

A kezedet a párna alá dugtad, magadhoz ölelted Ichiru takaróját, és az ágyneműbe fúrtad az arcod, édeskés öblítő- és fűszeres, enyhe szappanillatot lélegezve. Ismeretlenül is megnyugtató volt, a konyhában lévő végrehajtót emberré formálta, és örömmel merültél el benne; az érzés azelőtt sodort közel az álomhoz, hogy Ichiru rád talált volna.

Meglepődött, mert belépve nem fedezett fel rögtön a szobában: nem jutott eszébe, hogy az ágyán keressen. Látta, hogy felhúzott lábbal, arcodat a párnához szorítva alszol, odafigyelve még halk, egyenletes lélegzetvételedet is hallotta, ami álmodban normalizálódott a korábbi izgalmak után.

Ichiru belépéskor meg akart szólítani, a neved ott volt az ajkán, de amint meglátott téged, csendben maradt. Ritkán jött zavarba, ha nem volt Chuuya közelében, de ez egy ilyen alkalom volt. Azelőtt nem fordult elő, hogy egy szeretőjét az ágyában altassa, és a helyzet túlságosan ártatlan volt egy ilyen párhuzamhoz.

Ichiru sóhajtott, a hajába túrt. Néhány másodpercig fontolgatta, mit csináljon, de belátva, hogy pihenésre van szükséged az átvirrasztott éjszaka után, csak kihúzta alólad a takaró nagyobb részét és rád terítette, mielőtt az ajtót félig behúzva magadra hagyott.

Nem sokat időzött a szobában, csak kényelmesebb ruhákat vett ki a gardróbból, és távozóban még egyszer megnézett magának. Zavartalanul aludtál, épp olyan hirtelenséggel, ahogy az éjjel őt nyomta el az álom.

Ichiru nem várta, hogy máris viszontláthat az ágyában, de nem bánta, máshol amúgy sem tudott volna lefektetni. Az egyedüllét akkor neki sem ártott meg, mert a társaságod felesleges kérdéseket és beszélgetéseket eredményezett volna. Ilyesmire nem készült fel, csak a Kagamival kapcsolatos történetedet akarta meghallgatni.

A testvéred egyre fontosabb lett számára, de az ügye későbbre tolódott. Ichiru nem akart idő előtt felébreszteni, az lassú és igen kegyetlen kínzásai egyike lett volna.

Nem piszkolódott be a rövid úton, Ichiru mégis egy zuhany mellett döntött, mielőtt az öltözékét ritkán viselt melegítő és póló együttesre cserélte. A langyos víz segített elűzni a nem helyénvaló gondolatokat, amik a csók közben és óta lepték meg, és a puszta létét is kényelmetlenné tették.

Ichiru sokáig állt a zuhany alatt, hagyta, hogy a haja is elázzon, majd hajat mosott, felöltözött, és ellenőrizve, hogy a helyeden vagy még, nekiállt ebédet készíteni. Reggeli helyett csupán egy második kávét ivott, de édesebbnek találta azt, amit te készítettél. Lassan kortyolgatta a sajátját, próbált rájönni a különbségre, hiszen mindketten ugyanúgy csináltátok, közben a frissen beszerzett hozzávalókat tanulmányozta.

Nem mondtad meg neki, mit akarsz készíteni, csak saját belátásod szerint válogattál az alapanyagok között, így Ichirunak egyedül kellett rájönnie. Egyszerű és gyors étel mellett döntött, amikor mindent megnézett, amit összeszedtél a boltban, de, mert a teriyaki lazacot melegen volt a legjobb elfogyasztani, a főzést a körettel kezdte, hogy megvárjon.

Ichiru érzékeny volt az ételek minőségére, és bár ritkán főzött, hat év egyedül élés jártassá tette a konyhában. Minden, amit készített, egyszerű, de finom volt. Ez az ebédetekkel sem volt másképp, Ichiru végül hiába csinált késői reggeliként egy omlettet is magának.

A főzés nem tartott olyan sokáig, mint a pihenésed, Ichirunak így maradt ideje a ház körüli teendőkre, amiket elhanyagolt, mióta olyan ritkán járt haza a maffiából. Elmosogatott, elindított egy mosást, de többhöz nem volt ereje, és nem is érezte magát jól a nappaliban. Mivel Chuuya szigorúan vette a szabadságolását, ártatlan okokból sem léphetett be néhány napig a központi épületbe; a főnök tudta, hogy akkor Ichirut hamarosan az irodájában találta volna. Így viszont ki volt zárva az ott lévő edzőteremből és a lőtérről is, amit gyakran látogatott korábban, ha temérdek feladatát megszakítva valamilyen kikapcsolódásra vágyott.

Ichiru nehezen boldogult a kinti világban, mióta Kouyou szobái után a pinceszint vált második otthonává, és feladataiból fakadóan, ha nem diplomáciai eseményen vett részt, a központon kívül nem volt semmi dolga. Melletted mégis könnyebben rázódott vissza a hétköznapi életbe, mint egyedül tette volna. Fényt hoztál Ichiru életébe, pusztán azzal, hogy elhúztad a függönyt a szobájában, és a változás nem volt ellenére.

A testi vágya csillapodott, miután olyan sokáig nem értetek egymáshoz, de a kényszer, hogy a közeledben legyen, megmaradt. Ichiru tevékenység híján visszatért a hálószobájába, felpolcolta az ágya másik felén lévő két nagy párnát, és melléd feküdt, ügyelve, hogy ne érjetek egymáshoz.

Ichiru alvó arcodat nézte; a párnán szétterült hajadon táncolt a fény, fejed fölé ismét glóriát vonva. Egy gyilkos arca nem olyan volt, mint a tiéd, Ichiru épp elégszer látta, ha tükörbe nézett. A különbség nem volt jelentős, de nyomot hagyott rajta, neked viszont tiszta volt a tekinteted, akárhányszor a szemébe néztél, és csodálkozott, hogy odalent, a vallatószobában ezt hogyan és miért nem vette észre.

Ichiru azelőtt fogadta el a tévedését, hogy bármivel alátámasztottad volna: elég volt pár percig néznie téged, ahogy a párnáját átölelve feküdtél mellette.

Megsimogatta a hajad, vigyázva, hogy fel ne ébresszen. Meglepte, milyen kellemes volt megtenni, az érzés ismétlésre sarkallta. Egészen más volt így hozzád érni, mint a karodat fogva rángatni a fáklyafényes folyosókon, vagy lenyomni egy székre a kihallgatóban. Akkor nem hatotta meg a bőröd puhasága, sem az, hogy az ütések után milyen gyorsan keletkeztek zúzódások rajta; a vérvirág az orcádon szép volt, mielőtt izzó vörösből lilába, majd zöldessárgába fordult.

Ichiru óvatosan megsimogatta a sérülés helyét, ahol az akkori sminked tökéletesen takarta. Nem akart neked több fájdalmat okozni, mert anélkül is hajlandó voltál a beszédre. Úgy tűnt, bármit megtennél neki, elég volna kérnie, nem úgy, mint amikor egyértelmű parancsait is elutasítottad.

Ichiru minduntalan rád nézett, végül a telefonját is félretette. Lejjebb csúszott a párnán, és fejét a tiéd mellé hajtotta. Átkarolta a derekad, és hiába választott el titeket a takaró, az érzést, hogy valakit a karjában tarthat, kedvesnek találta. Megsimogatott, bár tudta, hogy nem érzed, és a homlokát a tiédhez döntötte. A gyengédség szokatlan volt, de Ichiru nem ijedt meg, amíg aludtál, épp elég ideje maradt, megszokni. Jóval kisebb voltál, mint ő, pontosan illettél a karjába; nem tudta megállni, hogy megcsókolja a szádat, amikor kifújt lélegzeted percek óta csiklandozta az ajkát.

Ichiru nem bánta meg, hogy engedett a vágynak, és megcsókolt az autóban, de amíg nem tudott meg tőled minden szükségest, nem gondolhatott a folytatásra. Nem dolgozott, de kezdett visszaváltozni végrehajtóvá, miután felkelt mellőled, hogy gondoskodjon a mosott ruháról, és az ebédkészítést befejezze.