20 évvel ezelőtt:

- Miért pont Magyarország, Lucifer? -kérdezte Maze.

-Mert...tetszik. Mellesleg most hogy elvégeztem a piszkos munkát, ideje kicsit kikapcsolódni. Azok az erdélyi vámpírvadászok komoly gondot okoztak. Nem szeretem ha az emberek ok nélkül gyilkolásszák egymást.

-Ohh, ki hinné, hogy az Ördög ilyen kis érzékeny lelkű? -csapkodta meg Maze a mellkasom.

Szúros tekintettel meredtem rá, majd a számlát megkapva kifizettem azt, hagytam a pincérnek egy pofás kis összeget borravaló gyanánt és távoztam, sarkamban a démonommal. Maze annyira hozzámnőtt az évezredek során, hogy el sem tudtam volna képzelni nélküle az életem. Persze sosem hangoztattam, hogy milyen fontos számomra. A végén még elkezd ellenem szegülni és fenn fogja hordani az orrát. Más sem kell nekem mint egy prűd démoncsatlós.

A sötétedő utcán sétálva egyszercsak furcsa zaj csapta meg a fülem. Egy kétségbeesett nő zihálását hallottam.

-Kérem! Bármit megteszek, csak hagyjon békén engem meg a lányomat! -hallottam meg egy beszélgetésfoszlányt.

-Hallottad ezt, Mazikeen?-fordultam Maze-hez.

-Naná. Bárki is az, az életéért könyörög. Megnézzük, ahogy szánalmas halandó élete véget ér?

A szememet forgatva otthagytam a démon-lányt és követtem a hangot. Egy sötét sikátorban bukkantam rá a hang gazdájára. Magas volt, szőke hajú, az a fajta nő, aki után mindig megfordul bármelyik jó ízléssel rendelkező férfi.

Egy kislány kezét szorongatta. A lány maximum négy éves lehetett. Arcát könnyek borították.

Velük szemben egy kigyúrt férfi állt, körülbelül 190 centiméter volt. Kezében fegyvert tartott és a nőnek szegezte.

-Miért nem kezdessz a saját súlycsoportoddal? -szóltam, amint egyre közelebb értem a férfihoz.

-Ha még egy lépéssel közelebb jössz, mindketten meghalnak. És te is. -válaszolta a férfi.

Megadóan felemeltem a kezem. Butus emberek. Mindig koncentrálom kell, hogy el ne nevessem magam az ehhez hasonló helyzetekben.

-Mi lenne ha felcserélnéd a sorrendet?-kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Nem bánom. -vigyorodott el, majd rám szegezte a pisztolyt és egy laza mozdulattal meghúzta a ravaszt.

Hangos dörrenés hallatszott ahogy a lövedék felém száguldott, majd nekem csapódott. Igen, nekem csapódott, nem belém fúródott. A nő sikoltott, támadója pedig meglepetten nézett engem. Semmi vér, fájdalomnak semmi jele nem látszódott az arcomon. Ahol a golyó becsapódott, felszakadt az ingem. Ahogy a hapsi kiszúrta a szakadt anyag alatt a csupasz bőröm, meg azt, hogy a golyó meg sem karcolt, holott golyóálló mellénynek semmi nyoma, kisebb sokk érte.

Odaléptem és kivertem a kezéből a fegyvert.

-Tűnjenek innen! -szóltam a nőnek, ő meg szó nélkül ölébe kapta a lányát és futásnak eredt.

Ekkor visszafordultam a férfihez, és a nyakánál fogva a falhoz nyomtam.

-Kicsoda maga? -suttogta fulldokolva, amikor látta hogy egy kézzel könnyen felgyűröm a falra és olyan biztosan tartom, hogy esélye sincs menekülni.

-Azt fogja kívánni, bárcsak sosem tudná meg. -villantottam rá egy ördögi mosolyt és vigyorogva fogadtam a torkából kitörő halálsikolyt, amint felfedtem igazi alakom, ő pedig pokoli kínt érzett, hála nekem.