Darrell szemszöge:

A nevem Darrell Bales. Hat éve már hogy egy idegen bolygón ragadtam. Fogalmam sincsen hogy történt, egyszer csak idekerültem. Valami titokzatos kristály miatt ami a testembe ékelődött be tudom borítani magamat abból. Jelenleg egy gépen dolgozok amivel remélhetőleg eltudok innen szabadulni.

- Végre valami ami reményt ad. Csak tudnám mihez kezdjek ezután. Mármint lesz mit bepótolnom az biztos. De most! Lássuk hogy most mi lesz.

A gépet bekapcsoltam és egy portál nyílt meg.

- El sem hiszem. Végre annyi idő után.

Beléptem a portálba és kilépve a levegőben találtam magam.

- Bassza már meg!

Gyorsan beborítottam magam a kék kristályal és becsapodtam.

- Hát rosszabb is lehetet volna. De legalább végre itt... - Körbenéztem de ami látvány fogadott egyszerűen nem tudtam hova tenni.

Romos épületek, torz kreaturák és lövöldöző örültek voltak az utcákon.

- Vagyok? Mi a fene?!

Hirtelen valami kék bőrű monstrum emberek is megjelentek. Lőttek és ütőttek amit csak értek.

- Gah! A gőggötök teremtet minket, most szenvedjetek! - Kiálltotta az egyik.

Igyekeztem lerázni a káoszt. Mi történt itt?! Az egész világ ilyen talán? Mik történtek itt hat év alatt?

Végül valami könyvtárat találtam. Hátha itt kiderül valami. Nem vagyok könyvmoly de más ötlet? Kerestem valamit ami választ adhat nekem. Remélem találok is valamit. Találtam egy számítógépet azonban nem volt áram.

- Fenébe! És most? - Tanakodtam hogy mihez kezdjek. Más módot kell találnom. Körülnéztem és valami számomra ide nem illőt találtam. Egy robotot.

- Ha kiderül hogy megint egy másik bolygóra kerültem én... - Bekapcsoltam valahogy a robotot.

- Nos, helló! Én a Robot operációs segéd egység vagyok. Röviden:Rose. A név megjárja. Miben állhatok rendelkezésére miszter? - Kérdezte a robot mire a kristályokat ledobtam magamról.

- Rendben... Rose. Az utcákon mindenféle kreaturák vannak. Tudnál ezekről valamit mondani? - Kérdeztem.

- Definiálja a "kreaturákat"kérem.

- Nos, láttam például kék bőrű emberszerű lényeket. Információ?

- Keresés. Keresés kész. Ezek a Tem emberek lehetnek. - Felelte.

- Tem?

- Tem:Torz evolúciós mutáns. Még 2059-ben kezdődött el...

- Pillanat, pillanat, pillanat! 2059? Milyen év van most?!

- A kronológiai mérőm szerint 2299 október 6 3 óra 12 perc van jelenleg.

- Hogy... Mi van? - Nem értettem hogy lehet ez.

- Nem lehet, tévedsz! Mikor eltűntem még 2018 volt. Hogy telhetet el mégis 280 év?! - Akadtam ki ezen.

- Pontosabban 281 év. Biztosíthatom hogy jól működök miszter.

Mint kiderült valóban majd 300 év telt el. A bolygón amin voltam lehet másként telt az idő vagy nem tudom. Nem tudom hogy most mi legyen. Kimentem az épületből, kellett egy kis levegő.

- Ez... örület. Örület! De hogyan mégis? Mik történtek itt? - Annyi kérdésem lett hirtelen.

Később még visszajövök. Ha eddig itt volt nem megy sehová. Lássuk már hogy pontosan hol vagyok.

A régi, kihalt utcákon felidéződnek a régi emlékek. Ahogy megyek munkába, haza. Most meg semmi sincs már. Egy posztapokaliptikus világba érkeztem vissza. Mindenki akit ismertem már nem élhet. Nem otthon vagyok. Már nincs otthonom.

Miközben gondolataimba merülve haladtam azért figyeltem is. Észrevettem egy épületet amiből hangok szűrődtek ki. Lehet hogy emberek! Benéztem óvatosan és tényleg voltak bent. De vajon milyen emberek? Olyanok amiket láttam vagy mások? Reméljük az utóbbi. Beléptem lassan, óvatosan. Az épület közepén valami ketrec volt és benne harcoltak. Ez valami aréna lehet. Alaposan körbenéztem itt. Sok mindent láttam. Vedelést, prostikat, még ölést is. Egy-két hulla a földön amit senkit sem zavar hogy ott vannak. Ezenfelül tolvajlás is van itt még. Na jó, már világos a helyzet.

Posztapokaliptikus túlélő kiskönyv. 1.szabály: Ölj, vagy téged ölnek meg. 2.szabály: Ha akarsz valamit, vedd el. Evvel a tudásal körbejárom a helyet hogy mit lehet elvenni. A kristályok úgy is megvédenek ha az kell. Hátra mentem ahol meg voltak. Hallgatoztam.

- Nos Jules, mit is mondjak? Vesztettél két kört is. Már nem vagy veretlen. Tudod mi jön most. - Mondta háttal egy jól öltözött fickó egy... zöld bőrű nőnek nyakörvel akit egy üvegfal választott el? Ez egyre elborultabb.

- Ne már George! Két kör és? - Kérdezte.

- Nem érted mi? Kiégtél. Annyira szánalmas voltál ma hogy meg sem akartak ölni az ellenfeleid. Akik meg emberek! Míg te meg egy torzszülött vagy. Már nem hozol hasznot. Így hát, azért voltak jó pillanataid azt beismerem. De mi mást kezdjek egy magadfajtával?

A George nevű megnyomott egy gombot amivel a nőt a nyakörvel sokkolta. Mögélopoztam és egyszerűen a kristályokal elvágtam a torkát és leállíttam a nyakörvet. Kerestem hogy mit vihetek el innen. Miután a szobát átkutattam amiben két zacskó csavar volt, egy pisztoly, tisztaruha és pia amiket egy táskába raktam utána az üvegfalat pattintottam ki a helyéről. Hátha van valami az eszméletlen "nőnél".

- Hmm, a nyakörv biztos jó lesz valamire számomra. - Állapítottam meg.

Levettem róla majd átkutattam és közben jobban megnéztem. A bal karja robot volt, a szeme fehérje fekete és zöld színű, vörös rövid raszta haja van. Ahogy elnézem két és fél méter lehet.

- Nos, ez érdekes volt. Még ki kell találnom hogy ezután hogyan tovább. Csak van egy hely ahol meghúzhatom magam nem?

Kimentem a szobából hogy észrevétlenül elhagyjam a helyet amikor is Tem emberek rontottak be valami mutáns madarakal.

- Gah! Ez a hely már a miénk! - Jelentették ki mire mindenki elkezdett lőni. Ennyit arról hogy észrevétlen maradok.

Kimerészkedtem és siettem az ajtóhoz.

- Ki vagy te?! - Vett észre az egyik Tem.

- Öhm, az aki lelép? - Kérdeztem vissza.

- Nincs menekvés ember! A húsaitokból fogunk lakmározni! - Kiálltotta és rám támadt.

Na jó, ez undorító. Igyekeztem kristályokal beborítotani magam ami meglepte de ütött tovább. Mást sem tett csak ütött erősen közben a kristályok is lepotyognak rólam.

- Ne már! Kristály ez és nem gyémánt. - Panaszkodtam.

Az emberekel hamar végeztek a torz mutánsok és mindenki engem támadt. Odáig fajult hogy áttörtek a padlón és vagy tíz métert zuhantam. Amint tudtam feltápázkodtam mire utánam ugrottak le és egy üregben próbáltam elbújni.

- Cicc, cicc, cicc kristály ember. Tudjuk hogy itt vagy.

- Ennek a fele sem tréfa. Ki kell jutnom valahogy innen.

Beljebb mentem hogy minél kevesebb esélyel találjanak rám. Hátráltam addig amíg valamibe meg nem botlottam.

Írói szemszög:

A torz mutánsok keresték Darrell-t hogy megöljék. Valami terület foglalás lehet a háttérben. Semmi ember csak torzak legyenek itt, ez volt a tervük. Az egyikük egy üregbe beküldött egy madarat. A madár hangját hallották ezután és azt valami kihajította az üregből döglötten. Az üregből Darrell tűnt fel egy fekete alapon fehér lángos exoskeleton gép páncélban.

- Második menet! - Jelentette ki és a torzakra támadt.

Próbálták de nem tudtak ártani neki. A páncél egyik karja ágyúvá lehetet alakítani illetve egy jetpack is volt beépítve. Miután végzet mindenkivel kirepült a felszínre, kibújt a páncélból és leült.

- Nem tudom hogy került oda az a páncél de nem is érdekel. Az egész el van rontva. Több száz év telt el és mindenféle borzalmak vannak. Hogy történhetet ez meg? Hogy mehettek így félre a dolgok? Az emberiség kifordult magából. Mik történhettek itt? A robot, ő talán tudja! Visszakell mennem, vissza a könyvtárba. - Határozta el a dolgot. Felállt de arra nem számított hogy volt fent mégegy torz is aki megragadta őt.

- Az emberek ideje lejárt! Most a superiorok kora jött el! - Jelentette ki és igyekezte Darrell-t összeroppantani aki azonban kristályokal borította be magát is minden erejével hátrébb lökte magától egy pulthoz.

- Gah, te kis...

Hirtelen valami átszúrta a superior fejét amibe belehalt. A mutáns Jules volt az a robot karjával.