Mit tesz egy elkeseredett anya, amikor úgy érzi, elveszítheti a gyerekét? Természetesen bármilyen munkát elvállal. Két napja jó ötletnek tűnt ez a kávézó Boston belvárosában. Azonban most, hogy kétszer leizzadtam, összevesztem három vénasszonnyal és lejártam a lábam, azt kívántam, bárcsak inkább egy OnlyFans profilt regisztráltam volna. Megfordult a fejemben, kétszer is. Ez már a harmadik alkalom, baszki!

Komolyan, még a kamera előtt maszturbálás is vonzóbb, mint ez a hely. Tömeg van, az emberek duruzsolnak, extra mogyorósziruppal kérik a laktózmentes lattéjukat... Őrjítő!

Hát igen, így jár az, akit évekig eltart a férje. Már akkor tiltakoznom kellett volna, amikor először szóba hozta, most nem lennék ebben a borzalmas helyzetben. Nem fájna a fejem a kávédaráló hangjától, és legfőképp, nem kéne azon agyalnom, hogyan hozzam rendbe a széthullott életem, hiszen lenne tartalékom, nem csak az a kevéske, amit múlt hónapban még Caleb utalt nekem. Szánalmas vagyok...

Sóhajtva vettem le a mélyzöld köténykét, és ledobtam az öltöző padjára. Még csak két napja dolgozom itt, de máris gyűlölöm. Brooklyn szerint szar meló. Szerintem meg bármi megteszi, amíg ki nem ötlöm, hogyan diplomázzak le egy gyerek nevelése közben és egy válás kellős közepén. Ha szerencsém van, Brooknál meghúzhatjuk magunkat, amennyiben véletlenül távoznom kell a házból.

Elhúztam a szám, mert nem tetszett a jövő, de ez van. Caleb hajthatatlan lesz, hiszen az ő háza. Habár a felesége vagyok még, így talán egy jó ügyvéddel sikerülhet egyezkednünk, hátha nem viszi magával az utolsó szőnyeget is. Ehhez viszont pénz kell. A rohadt életbe is! Sehogy sem alakulhat jól, mindenképpen nyernem kell a lottón. Az anyámhoz tuti nem költözöm vissza, főleg nem Dustinnal. A vitánk óta nem is beszéltünk, pedig immáron egy és fél hete történt.

Persze Mason azóta is lelkesen irkált nekem. Egy ideig válaszolgattam neki, mert arra jutottam, abból nem lehet baj. Aztán megláttam Instán a videójátékbemutatóján készült képeket, ahol valami dögös szőkével pózólt. Átkarolta a derekát, mintha a nője lenne, így úgy döntöttem, ideje lesz beszüntetni ezt a társalgást. Nem tudom, miért, de zavart, ahogy ölelgette, holott kurvára nem ezzel kellene foglalkoznom. Van sokkal fontosabb dolgom annál, hogy Mason Cooper milyen bomba mellű bige derekát markolgatja. Biztosan jól szórakoznak.

Nem szabadna emiatt rosszul éreznem magam, mivel ismerem Masont, mégis ott motoszkált bennem valami furcsa, megfoghatatlan érzelem. A múltkori együttlétünkre is elképesztően sokat gondoltam, és bele is pirultam minden alkalommal, amikor felrémlett, hogyan tartott az izmos karjában, miközben szemérmetlenül nekinyomott a zuhanyzó falának.

Megráztam a fejem, hogy elhessegessem az emlékeket. Nem pöröghetek ezen állandóan, bőven elég éjszaka az ágyban felidézni. A gyomrom összeugrik tőle, míg alul forróság árad szét bennem. Akár jöhetnének ekkor az OnlyFans videók is. Nem tagadom, kellően beindítja a fantáziám. Viszont szégyellem, ugyanis emiatt jutottam oda, ahol most vagyok.

Felkaptam a kabátom, majd elköszöntem Sallytől, aki a pult mögül intett felém. Kedves lány, eddig még egyszer sem hagyott magamra a nagy felfordulásban. Hálás voltam neki. Elég elveszettnek bizonyultam a sok kávéfajta között. Eddig csak beejtettem a gépbe a kapszulát, az meg lefőzte. Itt meg mindenféle professzionális felszereléssel kerültem közelebbi kapcsolatba, amitől lezsibbadt az eleve tompa agyam.

Az arcomba csapott a lágy koradélutáni szellő, de nem foglalkoztam vele. Nincs idő ilyesmire, mikor mennem kell a kisfiamért az óvodába. A kocsimhoz siettem, ám pár méterre tőle megtorpantam. A szemem elkerekedett Caleb láttán. Csodálkozva léptem elé, míg igyekeztem elkerülni a szigorú, kék szemét.

– Mit keresel itt? – kérdeztem a cipőm orrát fürkészve. – Vitatkozni jöttél, vagy végre hajlandó vagy elmondani az igazságot?

– Szeretném elvinni Dustint egy hét erejére – közölte kimérten, mit sem törődve a kérdésem másik felével. – Jövő szerdán visszahozom.

– Hova viszed?

– Szeretnék vele lenni, minden rendben lesz – fonta össze a karját a mellkasán. A tekintetem végigsiklott a karján, majd lesütöttem a szemem. A fájdalom erőszakosan tépte a szívem minden egyes pontját. Egyre csak azt mantráztam: hogy a picsába jutottunk idáig?

– Itt lesztek a városban? – néztem újra a szemébe, mire Caleb mereven bólintott. – Rendben, de előtte szeretném tudni, kivel tölti majd a fiam az idejét. Ki ez a nő, Cal? Könyörgöm, mondd már el!

– Azóta sincs semmilyen nő – csóválta meg a fejét. – A pasid téves információkkal tömi a fejed. És? Összeköltöztetek már?

– Persze – forgattam a szemem cinikusan. – Már kiválasztottam a virágokat az esküvőhöz.

– Gratulálok!

– Kapd be! – szökött ki a számon, de már nem tudtam visszaszívni. Elterveztem, hogy Dustin érdekében megpróbálok normálisan viselkedni az apjával, azonban Caleb nem könnyíti meg a helyzetem. – Bocs! Tehát? Jogom van tudni, kivel van a gyerekem!

– Velem, az apjával! – mordult fel. – A többihez semmi közöd, Bexley! Te csak foglalkozz a csávóval, akivel annyira baszni akartál!

– Rendben! – vágtam rá zaklatottan, ha már ő is ekkora paraszt. – Így lesz! Neki legalább feláll a farka! De még hogy!

– Nem ártana elgondolkodnod. – A gúnyos mosolya a vesémig hatolt. Ki ez a férfi? Hol van az a kedves ember, akihez hozzámentem? – Rendes akartam lenni, személyesen megbeszélni veled, hogyan legyen a felügyelet, de még neked áll feljebb!

– Te csaltál meg, Caleb! – sziszegtem felé.

– A megcsalás szubjektív dolog – rántotta meg a vállát. – Szép napot, édes! – ejtette ki az egykori becenevem mézes-mázas hangon. Majdnem elhánytam magam a viselkedésétől.

Hosszan bámultam utána. Magabiztos léptekkel távozott, egészen a Fordjáig menetelt, ami az utca másik végében parkolt, majd beült, és már itt sem volt.

A telefonom rezgése zökkentett ki a bambulásból. Előkaptam a farzsebemből, aztán mély levegőt vettem.

– Mason? – szóltam bele ingerülten. – Mit szeretnél tőlem? Most végeztem a munkában, csak haza szeretnék menni, és megnyugodni!

– Üdv! Bexley? – szólalt meg a vonal másik végén egy ismeretlen nő hangja.

– Öhm...

– Ne ijedj meg, Mason asszisztense vagyok, Gerda. Ugyan Mason megtiltotta, hogy felhívjalak, mégis úgy érzem, fontos lehet tudnod. Legalábbis abból ítélve, amennyit áradozott rólad, úgy érzem, kötelességem értesíteni téged...

– Miről? – érdeklődtem csodálkozva. – Egyáltalán miért nem ő hív fel a saját telefonjáról?

– Mason ma reggel balesetet szenvedett – felelte egy sóhaj kíséretében, a szívem pedig ezerszeres tempóra kapcsolt. – Nem súlyos az állapota, a saját lábán szállt ki az autóból, de kórházban van. Beverte a fejét, így bent tartják megfigyelésre. Mivel nincs közeli hozzátartozója, rólad pedig sokat beszélt... Gondoltam, örülne, ha itt lenne vele valaki. Bátorkodtam venni egy repülőjegyet...

– Micsoda?

– Le kell tennem! Ébredezik! Benyugtatózták, mert ellenkezett... Átküldöm a részleteket! – A vonal elcsendesedett. Mi a fasz? Ez most halál komoly?

Egy darabig megrökönyödve toporogtam, amolyan tehetetlen módon. Nem utazhatok oda hozzá, még a végén azt fogja hinni, hogy akarok tőle valamit és aggódom érte. Az utóbbi igaz. Az első kérdéses.

Édes istenem, nem sújtanál le rám? Komolyan, mi jöhet még?

Azt hiszem, sosem voltam a toppon a jó döntések meghozását illetően, így hamar elhatározásra jutottam. Hazafelé tartva átrágtam, mi lehet a legrosszabb, ami történhet, és arra jöttem rá, hogy ennél borzalmasabb már egyébként sem lehet a helyzetem. Az utóbbi hetekben teljesen megváltozott körülöttem minden, úgyhogy akár odarepülhetek a kórházban lévő exemhez. Nem kell ebbe sokat belemagyarázni. Nincsenek rokonai, biztosan jól esne neki, ha valaki támogatná.

Az egyetlen gond, hogy holnap nekem dolgoznom kell. A munka meg fontosabbnak kellene legyen, de... a fenébe is! A lelkiismeretem nem hagyta, hogy ez eltántorítson. Erre akkor jöttem rá, amikor a gyerekem szörnyen magas lázáról hazudtam a főnökömnek két komoly perccel ezelőtt, míg egy pirosnál álltam. Egyértelműen nem vagyok normális, hiszen ki tenne ilyet?

Ennek ellenére tudtam, ha nem mennék oda, még nagyobb bűntudat gyötörne. Örülnék, ha fordított helyzetben valaki meglátogatna. Ráadásul neki tényleg nincs senkije! Ez már bőven elég ahhoz, hogy elmenjek. Barátilag. Kedves, törődő barátként. Nyilván.

○•○•○

Akkor repültem utoljára, amikor négy évvel ezelőtt Caleb eldöntötte, hogy látni szeretné Egyiptomot. Nem mondom, csodálatosak a piramisok, azonban jobban izgultam ezen a közel kétórás repülőúton, mint azon az ötször ilyen hosszún. Egy ideig kerestem az okokat, aztán inkább elhessegettem a hülye gondolatokat.

Még Brooklyn sikoltozását is átgondoltam. Úgy örült az utazásomnak, mintha azt közöltem volna vele, hogy megérkezett a legújabb Gucci táskám. Nincs is Gucci táskám, nem bírom a Gucci-t. Brook viszont halálosan szerelmes az összes ilyen luxusmárkába.

Az is örök rejtély számomra, a barátnőm mitől ennyire lelkes Masont illetően. Mármint pontosan tudja, min mentem keresztül néhány évvel ezelőtt. Talán mondott neki valamit, amivel meggyőzte? Vagy egyszerűen annyira elesettnek tűnhettem az elmúlt időszakban, hogy bárkihez odaküldene egy jó numeráért? Végül is... Régen tényleg bárkihez odamentem egy király dugás reményében. Azóta változtak a dolgok, mivel férjhez mentem. De most? Most ugyanott vagyok, leszámítva, hogy van egy fiam, aki sokkal többet számít pár vastag faroknál. Jézusom! A pokolban fogok égni, amiért egy gondolatmenetben szerepel a kicsikém és a vaskos farkak.

Az út többi részét inkább filmnézéssel töltöttem. Addig sem pörgött az elmém, ami csodálatos. Úgy éreztem, lassan meg fogok őrülni.

Félve sétáltam ki a reptér parkolójába. Ez a Gerda, vagy kicsoda, ideküldött értem valami kocsit. Alig találtam meg a nagy forgatagban, ráadásul úgy leizzadtam, mint egy többórás szexmaratonban. Akarom mondani, sima... maratonban.

A kórház felé már remegett a gyomrom. Húsz perc alatt negyvenszer kérdőjeleztem meg a saját józan ítélőképességem, közben pontosan tudtam, már mindegy, mert eljöttem. Itt vagyok, nincs visszaút. Megyek, és végighallgatom az összes kacér csipkelődést, amit ezért kapni fogok tőle. Hacsak ki nem akad. Sejtelmem sincs, mit művelt itt a játékbemutatón túl. Lehet, az asszisztense valamit tökre félreértett, és nem is rólam... áradozott. Áradozott? Mason sosem áradozik, csak hallgat, mert képtelen kifejezni az érzéseit. Legalábbis régen így volt, azóta... akár megváltozhatott.

Aggódva sétáltam be a hatalmas épületbe. A jellegzetes szag betöltötte az érzékszerveim, a hideg futkosott tőle a hátamon. Meg talán attól is, hogy fogalmam sincs róla, Mason tud-e az asszisztense akciójáról.

A második emeletre érve, egyből megpillantottam Gerdát. Még indulás előtt lecsekkoltam az Instagramon. Brook és a tanácsai. Képes lenne egy újszülött medvebocsnak is kideríteni a rokonságát, ha arról lenne szó, így nem okozott gondot előkeresnie a nőt.

Mint kiderült, Mason vele pózolt az általa feltöltött képeken. Nem tudtam, milyen kapcsolatban állnak, és ez kiterjed-e a magánéletére is vagy tényleg csak a titkárnője. Akár megdughatta. Én is megtenném, ha pasi lennék, mert a csaj nem kispályás. Vállig érő szőke haja a vállára omlik, napbarnított bőre árulkodik a szoliban töltött kellemes percekről. A testhez simuló, térdig érő egyberuha kellően kiemelte a csinos alakját. Basszus, ez a gönc nem tíz dolcsi. Mason biztos jól megfizeti. Már csak az a kérdés, természetben vagy a bankszámlájára utal...

– Bexley! – sietett elém. – Eljöttél! – vont magához lágyan, így megéreztem a vaníliaillatú parfümjét.

– El – mosolyogtam rá, amennyire tőlem telt. Miért ölelt meg? Sosem találkoztunk. – Mason tudja, hogy idehívtál?

– Nem – húzta ki magát. – Így is ideges, alig bírtam meggyőzni, hogy maradjon az ágyban. Talán rád hallgat.

– Azt sem tudom, mit keresek itt – mormoltam a földet pásztázva. – Na, jó, akkor mutasd, hova kell mennem!

– Azt hittem, randiztok, vagy ilyesmi. – A tekintetem végigsiklott a nőn, ahogy újra halványkék szemébe pillantottam. Mivel tömte tele a fejét ez a fickó? Helyben vagyunk, ha véletlen kedvem támadna megfojtani.

– Hosszú történet – vágtam ki magam a kínos helyzetből. – Szóval? Merre?

– Erre – indult meg úgy, hogy azért mellettem maradjon, én pedig követtem. – Örülök, hogy vagy neki. Azért ráférne már valaki, akit nem a pénze érdekel.

– Hogy mi?

– Hát Leila jól eljátszott a bizalmát – csóválta meg a fejét. – Négy éve dolgozom vele, Leilával fél évig voltak együtt, két éve. Aztán a csaj lebukott.

– Lebukott?

– Igen, kiderült, hogy a pénz hajtja, Mason pedig kirakta az összes cuccával együtt. Nagy balhé volt.

– Ez a szokása – feleltem ridegen.

– Jogosan tette – rántott vállat Gerda. – Kiderült, hogy a hülye kurvája a tudta nélkül költi a pénzét.

– Azt hogy hozta össze? – Csodálkozva pislogtam. Nem számítottam szaftos pletykákra, de nem bánom.

– Kilopta az egyik hitelkártyáját – kuncogott fel a nő. – Leleményes, egészen addig, amíg fel nem tűnik a gazdájának. Nem is értem, hiszen Mason nem sajnálja azoktól, akik fontosak neki. Elég lett volna kérnie. Engem is kisegített, amikor a fiam beteg lett, pedig én aztán nem kértem.

– Van egy fiad?

– Igen, nyolcéves – torpant meg egy terem előtt. – Itt is vagyunk. Remélem, megmarad a munkám – sandított rám aggodalmasan.

– Majd elintézem, hogy megmaradjon. – Ezúttal biztatóan mosolyogtam rá, majd beléptem a helyiségbe, hogy szembenézzek ezzel a kiállhatatlan csávóval. 

○•○•○

Sziasztok! 

A napokban megszőttem itt a könyvvel kapcsolatos terveim, így azt tudom mondani, hogy megvan a vége, legalábbis fejben. :D Remélem, hogy izgalmasra tudom megírni, mert nekem nagyon tetszik, amit kitaláltam. :) Persze ez nem azt jelenti, hogy holnap vége lesz, ne értsetek félre, mindössze szeretek előreszaladni. :D

Köszönöm mindenkinek, aki olvassa a történetet! :)