Caleb nem jött haza. Az üzeneteimet is teljességgel figyelmen kívül hagyta, ahogy a telefont sem vette fel. Megpróbáltam elérni az anyját, aki szintén nem válaszolt. Sejtettem, hogy hozzá ment, és most ketten utálnak azért, mert leírtam az érzéseim és a vágyaim egy word dokumentumba, de azt hiszem, megérdemlem.

Estére már totálisan kikészültem. Úgy éreztem, az életem romokban hever, és a tanácstalanság béklyóként szorítja össze a kezem. Ennek tetejében a fiamnak is feltűnt, valami nincs rendben, ezért természetesen kérdezősködni kezdett, amikor hét-nyolc körül nem futott be az apja. Alig bírtam lefektetni, de végül hosszas nyugtatás és mesélés után elszenderedett, így vissza tudtam vonulni a konyhába, és folytatni az önmarcangolásom.

A telefonom megcsörrent, mire őrült módjára érte nyúltam, de egyből elszontyolodtam, amikor Brook neve villant fel a képernyőn. Felsóhajtottam, majd felvettem, és kihangosítva az asztalra fektettem a készüléket.

– Na? – szólt bele sürgetően. – Mi van? Hazament?

– Nem – mormoltam kedvszegetten. – Dusty is kérdezősködött, én meg csak hárítottam, hogy sok a munka, de apa majd jön. Alig aludt el.

– Baszki, Bex! – mérgelődött a barátnőm. – Ez rohadt nagy szívás! Miért nem kódoltad le azt a szart? Mit hittél, tündérmesében vagy?

– Nem hittem semmit – szívtam be újra a levegőt, majd fújtatva folytattam –, csak... mindegy! Elcsesztem, Brook! Én sem így terveztem, de már nem számít, mert valószínűleg Cal sosem bocsát meg.

– És mi a véleményed arról, amit Mason beszélt? – kérdezte indokolatlanul lelkesen. – Mármint érdekes, hogy Cal neked azt mondta, bemegy a melóba, közben meg valahol máshol volt.

– Nem agyaltam ezen sokan. Biztos Mason hazudik – rántottam vállat, bár most, hogy felhozta, eléggé szöget ütött az elmémben.

– De miért hazudna erről? – dorgált Brooklyn. – Miért hazudna egy pasi arról, mikor vesz autót? De most komolyan, Bex, szerinted mi értelme lenne pont ebben kamuznia? Nem az a lényeg, hogy minél előbb meglegyen a kocsi? Odavannak érte, mintha valami megszentelt tárgy lenne, közben meg csak elvisz jobbra-balra, aztán kész.

– Nem tudom! – emeltem meg a hangom a hirtelen rám törő zaklatottságtól. – Cal miért hazudna inkább?

– Ne kiabálj, csajszi! Felkel a kicsi, aztán esélyed sem lesz legurítani azt a pohárka vöröset. – A tekintetem a borospohárra szaladt, és halványan elmosolyodtam. Brook ismert már, talán túlságosan is.

– Igazad van – vettem vissza a hangerőből. – Na, de szerinted? Calebnek milyen indoka lenne hazudni arról, hova megy?

– Bármi, drágám – felelte lazán. – Amíg nem beszélsz vele, nem derül ki. Szerintem az lenne a legegyszerűbb, ha megjelennél holnap a kereskedésben. A nyakam tenném rá, hogy egy ekkora üzlettől nem fog elállni. Milyen autót vesz Mason? Tuti, jó drágát!

– Jó kérdés, de akár megteheti, hiszen azt hiszi, ténylegesen összejárok vele.

– Vagy egyszerűen csak kiadja az egyik alkalmazottnak a feladatot – hozta fel, mire felnyögtem. Igaza van.

A pohárért nyúltam, nagyokat kortyolva hajtottam le az egészet, majd idegesen, az ajkam rágcsálva próbáltam összerakni a képet, mi történhet, de nem jutottam előrébb. Egészen kicsapongó gondolatok költöztek az elmémbe, erre a második borom sem segített rá.

– A francba már! – tört ki belőlem újfent az aggodalmam. – Mi folyik itt, Brook?

– Ha nem ér haza, mire elviszed Dustyt az oviba, hívd fel Masont! – javasolta. – Ő megválaszolja neked, látta-e a férjed. Ha nem látta, indulj az anyjához!

– Remek – mormoltam az orrom alatt. – Mindegy, átgondolom, holnap hívlak!

– Várni fogom! – A hangja szinte parancsolt. – Pihenj, anyukám! Rád fér egy kiadós alvás.

– Kétlem, hogy menne – sóhajtottam, azonban Brooklyn már megszakította a hívást.

Egy darabig bámultam magam elé. Kellő tompaság áradt szét bennem az alkoholtól, és azon morfondíroztam, hogyan eresszem ki a gőzt. Egy dolog jutott eszembe, bár nem tűnt erkölcsös elképzelésnek. Mondjuk ki a fenét érdekel az erkölcsösség, amikor már annyira mélyre süllyedt, mint én? Egyáltalán valaha az voltam? Én, aki annak idején bárhol és bármikor képes volt szétnyitni a lábát egy szexi pasinak? Undorító vagyok, valamiért mégis vonakodtam a maszturbálástól. Talán túlságosan elcseszettnek éreztem a helyzetet ahhoz, hogy nekiálljak önkielégíteni. Nem érdemlem meg az élvezetet azok után, amit tettem. Pedig ideje volna beszereznem egy vibráló dildót, mert nagyon úgy néz ki, a férjem soha többé nem tervez a lábam közé férkőzni.

A kurva életbe!

Fel akartam magam pofozni, amiért még ebben az elbaszott szituációban is a szexen agyaltam. Önző legalább vagyok, ha már erkölcsös nem. Egy önző picsa, aki csak magára gondolt, ahelyett, hogy felhívta volna időben a szexuálispszichológust.

Naiv, önző, szexéhes és mániákus. Ez volnék én. Le kéne jegyezzem a naplómba, tökéletes zárás lenne, ha már az összehasonlítgatást nem tudtam befejezni. Vajon mit érezhetett Caleb, amikor meglátta, miféle állat dolgokat műveltem Masonnel? Féltékenységet? Fájdalmat? Csalódást biztosan. Na, de azon túl?

Nem tudtam, csak azt, hogy fordított esetben, nagy valószínűséggel teljesen összetörtem volna.

○•○•○

Szorosan ráfűztem az ujjaim a kormányra, miközben az óvoda felé vezettem. A fejem csóválva meredtem ki a szélvédőn, és igyekeztem nem kimutatni, mennyire kétségbe vagyok esve. Ezt megnehezítette a nem szűnő aggodalom és a fiam folyamatos kérdezősködése is.

Caleb nem jelent meg reggel, de számítottam rá, hogy így lesz, szóval nem különösebben döbbentett meg a tény. Az jobban zavart, hogy fel kell vennem a kapcsolatot Masonnel, ha információhoz szeretnék jutni. Minden bizonnyal elképesztő beszélgetésnek nézünk elébe.

– Anya – folytatta a fiam, amit öt perccel ezelőtt elkezdett –, apa mikor ér haza?

– El kellett utaznia, drágám – nyugtattam, ahogy csak bírtam, közben erősen szégyelltem magam, amiért hazudtam neki, de... kegyes hazugságra néha szükség van.

– Felhívhatom? – A tekintetünk találkozott a visszapillantó tükörben. Dustin kékje izgatottan csillogott, ahogy minden alkalommal, amikor az apja szóba került. Mindig is imádta őt.

Újfent elöntött a bűntudat, ezúttal a kisbabám miatt, aki feltétel nélkül ragaszkodott Calebhez. Némi harag is gyúlt bennem, amiért nem gondolt a fiára, amikor lelépett, aztán el is hessegettem, ugyanis nem ítéltem jogosnak. Még mindig az én saram ez az egész.

– Délután megpróbálhatjuk, rendben? – kanyarodtam be a parkolóba, így szerencsére nem volt szükség rá, hogy veszekedjek a gyerekemmel, hiszen rögvest ki is pattantam, és bekísértem az épületbe. Ezzel a téma későbbre maradt.

Miután elbúcsúztunk, egyből hazasiettem. Mivel Cal azóta sem adott életjelet magáról, előbányásztam Mason névjegykártyáját az anyósülés alól, aztán lezuhantam a kanapéra, és feszülten bepötyögtem a számát a mobilomba. Legalább egy percig köröztem a zöld telefonikon felett, mire összegyűjtöttem a kellő bátorságot. Végül rányomtam, és remegő kézzel a fülemhez emeltem.

A szívem a torkomban dobogott, amikor először kicsöngött. A tenyerem a hasamra csúsztattam, hátha nem terítem ki a reggelit a szőnyegre, ugyanis túlságosan felfordult a gyomrom a váratlan izgalomtól, ami hullámokban haladt át rajtam.

Tulajdonképpen nem is értettem a reakcióm. Nem randira hívom, mindössze a segítségét kérem, amit olyan gáláns módon felajánlott tegnap. Reméltem, mára is megmaradt az elhatározása.

– Bexy? – Összerándultam és ugrottam egyet a kanapén, amikor felcsendült Mason hangja. Kifújtam a belém szorult oxigént, mielőtt megszólaltam.

– Én vagyok – feleltem kimérten.

– Örülök, hogy hívtál! – Hallottam a hangján, hogy vigyorog. Rohadék! Mintha előre tudta volna, hogy így fog alakulni.

– Csak azért kereslek, hogy megkérdezzem, találkoztál-e esetleg Calebbel ma... reggel?

– Mit szólnál hozzá, ha átmennék, és elmesélném?

– Nem! – vágtam rá a kelleténél gyorsabban. – Kérlek, Mason! Ne csináld ezt! Így is ömlik rólam a víz, annyira félek és ideges vagyok!

– Szívesen megnyugtatlak – érkezett a kacér válasz. – Egész jól értek hozzá, ha még emlékszel.

– Nem emlékszem – hazudtam, de a hangom megremegett. Nagyot nyeltem, miközben igyekeztem kizárni a rám törő emlékeket.

– Dehogynem – lehelte lágyan. – Szeretted, amikor a lábam közé húztalak, és átöleltelek, míg te belesimultál a karomba, és nekinyomtad a hátad a mellkasomnak. Rátettem a válladra az állam, a hajad állandóan csiklandozta az orrom. Ha pedig elengedtelek, morcosan doromboltál, mint egy kis...

– Mason! – kiáltottam egyre dühösebben, azonban a testem minden egyes szavára reagált. Összeszorítottam a combom, a szívem egyre hangosabban dübörgött, odalent pedig... a picsába is!

– Mi a baj, Bexy? – kérdezte kuncogva.

– Semmi – mérgelődtem tovább. – Válaszolnál a kérdésemre?

– Persze! Caleb nem volt a kereskedésben, de megvettem a kocsit! Ha van kedved, elvihetlek benne egy... körre.

– Kihagyom, kösz. – Ugyan a szám ezt mondta, de legszívesebben mást feleltem volna. Mondjuk azt, hogy jöjjön ide, és du... Elég! Elég ebből!

– Én is kérdezhetek valamit, pillangó?

– Ezt nagyon gyorsan fejezd be! – szóltam rá tajtékozva. – Ne becézgess! Nem vagyok senkid!

– De lehetnél – reflektált pár másodperc néma csend után. – Mindegy. Ahhoz képest, hogy nemrég szültél, nagyon... csinos vagy.

– Mi van? – szaladt fel a hangom váratlan gyorsasággal. Magam sem tudtam eldönteni, hogy a bóktól vagy attól, amit előtte magyarázott. – Miről beszélsz?

– Miért csak a fiadról beszéltél, amikor összefutottunk pár napja először?

– Nem értelek, Mason!

– Talán azért nem emlegetted a kislányt, mert annak idején mindig arról beszéltünk, hogy milyen szép lányunk lehetne? Nem akartál...

– Neked teljesen elment az eszed, bassza meg? – ripakodtam rá szinte ordítva. – Miről hadoválsz?

– A lányodról, Emilyről.

– Mason, nekem nincs lányom! – adtam tudtára viszonylag megrökönyödve. Teljesen összezavart.

– Mi? Nincs lányod?

– Végre, hogy felfogtad! – fújtam ki a levegőt. – Egy fiam van, Dustin.

– Ez egészen biztos? – érdeklődött furcsán, amitől egészen megborzongtam.

– Csak tudnék róla, ha lenne egy lányom, de nincsen. Sok idióta kérdést teszel még fel, vagy elindulhatok, hogy megkeressem a férjem?

– Ne indulj sehova! – közölte markánsan. – Otthon vagy?

– Igen, de...

– Odamegyek! Valamit el kell mondanom, viszont nem telefonban.

– De... ne gyere ide, baszki! Egyáltalán honnan tudod, hol lakom?

– Ez fontos, Bexy! – Némi recsegés ütötte meg a fülem, majd egy kulcs csörgése. – Calebről van szó. Már, ha érdekel...

– Nem értem, honnan tudhatsz te bármit...

– Minden elmondok, amint odaértem, addig is, ne menj sehova, bébi! Csak maradj a kerek seggeden, mert garantáltan le fogsz hidalni attól, amire két perccel ezelőtt rájöttem!

○•○•○

Sziasztok!

Ez lett volna az ötödik fejezet! 

Köszönöm annak, aki velem tart! ♥