A szoptatás előnyei című dokumentum

2020.04.05. 09:52

Egy újabb monoton reggel. Kávéztam, elköszöntem Calebtől, elvittem Dustint az óvodába, aztán hazajöttem. Már megint ide gépelek, ahogy az elmúlt egy hónapban folyamatosan tettem. Miért csinálom ezt? Miért nem tudok a fejemben megbirkózni a saját gondolataimmal? Miért érzem azt, hogy szép lassan felemészt a saját elégedetlenségem? Szánalmas vagyok.

Mindenem megvan, amire egy korombeli, huszonkilenc éves nő vágyhat. Ház, család, kellemes anyagi környezet, mégis elégedetlenül forgolódok álmomban, és kapálózom valami után, ami már rég nem az enyém. Talán felemészt a folytonos gyötrelem. Az önmagammal való küzdelem, amit nap, mint nap vívok, amikor eszembe jut az egyetlen ellenérv, amit a férjem ellen tudok felhozni: elhanyagol.

Leegyszerűsítem: egy éve nem dugott meg rendesen. Rendesen? Vicces vagy, Bex! Ahhoz, hogy megdugjon, szüksége lenne egy merev farokra. Nos, az nincs neki. Vagyis van, talán két perc erejéig, aztán viszontlátásra.

Ostorozom magam, mert ez a probléma nem jelentős. Vagy az? Számomra az, bármennyire is visszataszítónak tűnök. De miért? Miért számít ez nekem ennyire?

Már annyiszor megkérdeztem magamtól, és nem találok választ. Vagyis csak egyet: az élet, amit Caleb előtt éltem. A múlt, ami kérdés nélkül bújik elő, hogy megfojtson. Az a múlt, aminek oszlopos tagja az exem, Mason. Az egyetlen férfi, aki legalább olyan kanos volt, mint amennyire én kívántam a szexet. Undorító vagyok.

Bassza meg! Rohadtul nem kéne leírnom ezeket! Szégyellem, de ez a megoldás mégis diszkrétebb, mint a férjem képébe ordítani a vágyaim.

Arra vágyom, hogy Caleb hazajöjjön, megvacsorázzunk, lefektessük Dustint, aztán szexeljünk. Túl nagy kérés volna?

Egyébként egy baromnak érzem magam az esetek nagy többségében, mert Caleb próbálkozik, mégsem megy neki. Egyszerűen bármit tesz, lelankad a farka. Azt állítja, ennek nem én vagyok az oka, de valamiért mégis csorbult tőle a nőiességem. Képtelen vagyok felizgatni a férjem? Basszus, elképzelhető! De ő ezt sosem vallaná be.

Nem csal meg. Tudom, hogy nem csal meg, ennek ellenére mégsem kíván. Van benne egy gát, amit nem sikerült áttörnünk, pedig több mint egy éve elhatároztuk, hogy szeretnénk egy második gyereket. Nos, nehéz. Nehéz, mert én őt akarom, hiszen szeretem, mégis más jár az eszemben. Ő. Mason. Felrémlenek a percek, azok a percek, amik meghatározták annak idején a női identitásom. Kielégítették az összes vágyam.

Nem szexkapcsolat volt, szerelem. Minden áttörő, óriási, életre szóló szerelem.

Elég, Bex! Nem írhatsz ilyeneket! A pasas kidobott, mint más macskát szarni. (De jó volt vele a szex, baszki!)

Miért gondolok rá? Miért teszem ezt magammal? Talán az idő kifakítja és megszépíti az emlékeket? Szinte biztosan.

Kikészültem. Elég ebből!

○•○•○

Bexley lecsapta laptopjának a tetejét. Vörösesszőke hajába markolva támaszkodott le a konyhaasztalra. Vett pár nagy levegőt, hátha elhessegetheti az őt kínzó gondolatokat, de hiába.

Már megint ostorozta magát, de tudta, nem adhat hangot a fájdalmának. Nem lenne jogos. Azonban remélte, nem bűn, ha egy titkos Word dokumentumban kiadja a benne keringő káoszt. Szüksége volt rá, hogy megtegye, hiszen ez valamennyit könnyített a lelkén, melyet béklyóként szorított össze a tanácstalanság.

Újabb gondterhelt sóhaj hagyta el a száját, majd felkelt, és elvégezte a házkörüli teendőket, akárcsak egy háztartásbeli édesanya tenné. Mosott, bepakolt a mosogatógépbe, járt-kelt, hátha azzal, hogy leköti magát, kicsit elterelheti a sok bugyuta agymenést.

A munka végeztével, jutott némi idő a pihenésre is, azonban ez kimerült két sorozatrész bámulásában.

Nem sokkal három előtt, elhozta a fiát az óvodából. A négyéves kisfiú kirobbanó örömmel fogadta, ahogy mindig. Bex sem maradt hálátlan, szorosan ölelte a gyerekét, és figyelmesen hallgatta, amíg egész hazaúton a pénteken esedékes előadásról csacsogott, ahova minden szülőt meghívtak.

A délután hasonlóan telt, mint minden más szürke hétköznapon. A nő vacsorát főzött, majd Dustinra fordította minden figyelmét.

Este hétkor Caleb is befutott. Lepakolta aktatáskáját az előszobaszekrényre, és levetette öltönyét. Fáradtan közelítette meg a nappalit, aminek halvány, levendulaszínű falai között meglelte a családját. Mosolyogva kapta fel a hozzá rohanó fiát, és megpörgette a levegőben. A rövid játékot Bex örömmel szemlélte. Az ilyen és ehhez hasonló pillanatokban elégedettség töltötte meg a szívét. Még azt is megkockáztatta, hogy boldog.

– Hogy telt a napod? – érdeklődött Bexley, miközben elkezdte összepakolni az építőkockákat a bézs árnyalatú szőnyegről.

– Egész jól, két kocsit is elvittek ma – rogyott le Dustinnal az ölében a fehér bőrkanapéra, aztán kigombolta ingjének két, legfelső gombját.

Bex nyelt egyet, sürgősen le kellett állítania magát, mert már megint a szexen járt az esze. Jobbnak látta, ha folytatja az építőkockák pakolását, de olyan hevesen kezdte rámolni őket, hogy még a víz is leverte tőle. Vagy talán nem a pakolástól.

Zaklatottan pattant fel, és a konyhába sietve, kiszedett a férjének egy adag ételt, aztán úgy határozott, eljött az ideje egy kiadós fürdőszoba takarításnak.

Ismételten feladatokba próbálta fojtani a gondját, de úgy tűnt, kezd elfajulni a helyzet, így mire eljutottak az alvásig, kellően kifárasztotta magát.

A tévé halkan szólt a hálószobában, a páros egymás mellett feküdt. Bex a telefonja nyomogatásával kötötte le magát, míg Caleb álmosan pislogott a képernyő felé. A nő hirtelen felindulásból zárta le a készüléket, majd Cal mellé gördült, és végigsimított fedetlen mellkasán. A férje rápillantott, majd magához vonta őt, és hintett egy csókot a feje búbjára.

– Mit szeretnél?

– Téged – jelentette ki suttogva Bex.

– Mit szólnál hozzá, ha reggelre halasztanánk? – vetette fel a férfi, mire Bexley mély levegőt vett. Sejthette volna, hogy ugyanazt a választ kapja, amit hétközben a legtöbbször.

Egy ideg Caleb arcát kémlelte, aki leginkább a baseballt bámulta a felesége helyett, de már ezen sem tudott meglepődni. A labda sokkal izgatóbbnak bizonyult, mint a selyemhálóinges asszonya. Neki tulajdonképpen már az is megfelelne, ha a labdára felállna a pasijának, de ezek szerint ez sem kivitelezhető, mert feltételezhetően nincs kedve hozzá. Megint nincs.

A fenébe is az egésszel! – gondolta feldúltan, de nem mutatta ki, helyette Cal mellkasára hajtotta a fejét, és végighúzta az ujját kidolgozott mellizmán.

– Sajnálom, Bex, nagyon kimerít a meló – nyúlt a távirányítóért, és kikapcsolta a tévét.

– Megértem – mormolta a nő, de belül tombolt.

– Akkor nem baj, ha alszunk? – nyomta le a kislámpát is.

– Persze, nem – felelt Bex keserűen, és remélte, nem hallatszott a csalódottsága.

Negyedórán belül, a pasi már horkolt, míg Bexley őrlődött. Elhúzódott az embertől, akit immáron öt éve szeretett, majd halkan kimászott az ágyból, és átszelte a rövid folyosót, mely a gyerekszobához vezetett. Bekukkantott a fiához. Miután konstatálta, hogy az igazak álmát alussza, folytatta útját a konyhába, és egy pohár, frissítő, szénsavas víz társaságában letelepedett a laptopja elé. Ráklikkelt a lélekmentő fájlra, és már szélsebesen pörögtek is az ujjai a sötét helyiségben felvillanó billentyűzet betűin.

A szoptatás előnyei című dokumentum

2020.04.05. 22:49

Újabb elutasítás. Mire számítottam amúgy? Magam sem tudom. Kezdtem úgy érezni, eljött az ideje tények elé állítani Calt, de mégsem merem megtenni. Félek, hogy tönkreteszem őt. Nem tudja, mennyire szenvedek mellette.

Egy kapcsolat nem kompromisszumokon alapul? Nem tudom, sosem tanultam pszichológiát, Cal előtt pedig csak rosszat tapasztaltam, így hálásnak kéne lennem. Mégsem megy. NEM. MEGY.

Borzalmas ember lehetek, de már megint a múlton agyalok. Azon, ahogy Mason minden este a karjába vont, magához húzott, és átölelt. A keze kimérten csúszott le lapos hasamon, egészen a szeméremdombomig, ahol elidőzött. Lassan tért a lényegre, mondhatni idegőrlően, de ott volt benne a tűz. Kék szeme vággyal teli csillogásában, a combomhoz simuló, merev farkában, elnyílt ajkában, miként kérlelően hajolt az enyém felé. Elmosódott a világ minden egyes érintésétől, az alhasam lángolt tőle, a szívem vágtája semmihez sem fogható emlékként él bennem.

Az érzés, amikor arra a pár másodpercre csak ti ketten vagytok, mert senki és semmi nem űzheti el a vágyat. Azt, ami kettőtök közt van. Van benne némi varázslat, egyértelműség és... szerelem. Egy betöltetlen űr, ami az ő jelenlétében válik egésszé.

Ujjai a csiklómra vándoroltak, körkörös mozgással kényeztetett, a derekam automatikusan emelkedett meg, és belenyögtem lágy játékába. Akartam őt. Azt, hogy a farka belém csusszanjon, és teljes egészében kitöltsön. Oltalmazó kezének keringője percről percre hevesebbé vált, aztán egyszeriben lelassult, épp, mielőtt elélvezhettem volna. Húzta. De azt akartam, hogy húzza.

Hirtelen fordított a hasamra, felnyögtem a mozdulattól, majd még egyszer, amikor két térde közé szorította kinyújtott lábam, és felém nehezedett. Merev farka ott lüktetett a fenekem puha bőrén, nyelve végigsiklott a gerincem mentén. Nyöszörögtem az édes kíntól, kérlelően emeltem meg a csípőm, ezzel jelezve, nem várok tovább.

Minden mozdulatom ismerte és értette. A farka üdítő pontosággal hatolt belém. Hosszú sóhajomból kihallatszott minden, amit ő maga okozott egy személyben. A bűnös vágyat, a sóvárgást, végül a kielégülést, ami az ő jelenlétében villámcsapásként hatolt belém. Sosem számoltam, hányszor mentem el, de hároms...

○•○•○

– Bex – szólalt meg az este csendjében Caleb rekedtes, álmos hangja, mire a nő nagyot nyelve hajtotta le laptopja tetejét. – Mit csinálsz?

– Csak... – kaparta össze gondolatait, majd megigazította hálóingje lecsúszott pántját –, eszembe jutott, hogy nem foglaltam időpontot a fogorvoshoz. Tudod, tegnap említetted, hogy kellene egy általános vizsgálat, és gondoltam, megteszem, ha már beugrott. Mindjárt kész is van...

Caleb pár méterre állt tőle, viszonylag értetlenül túrt bele barna, rövidre vágott hajába, gyanakvóan lépett közelebb, mire Bex egy kedves mosolyt varázsolt az arcára. Remélte, hogy hinni fog neki, bár magától is rájött, hogy ez bizony egy hajszálon múlt. Annyira belefeledkezett az emlékekbe, hogy nem is hallotta a közeledő férjét, pedig Caleb nem közlekedik halkan. Magasságából és hosszú lábából adódóan nagyokat lép, a papucsának talpa csattog a kövön. Arról nem is beszélve, hogy képes beleakadni a bútorokba, amikről általában lehullanak a tárgyak.

– Hagyd a fenébe, édes! – ejtette oldala mellé a karját. – Ráér holnap!

– Te miért vagy fent? – terelte tudatosan a témát Bexley, miközben felemelkedett a székről, és megindult a férfi felé. Elé érve a nyakába fonta a kezét, és hozzásimult a kidolgozott testéhez.

Sosem volt gondja Cal kinézetével, sőt, különösen vonzónak tartotta, ezért is örült volna, ha néhanapján kicsit többet is kaphat belőle.

– Megszomjaztam, és megláttam, hogy nem vagy mellettem. Már azt hittem, baj van – simított végig felesége hátán, majd csókot hintett a homlokára, és kikerülte őt.

Bex újabb sóhajt hallatott, árgus szemekkel figyelte, ahogy férje kikerüli a gépét, és meghúzza a kitárt hűtőből előkapott narancslevet. Még a szemforgatást is megállta, hiszen ezerszer kérte, használjon poharat.

– Mindjárt jövök utánad – markolta fel a laptopot, majd egy gyorsmentés után kikapcsolta. Átsietett vele a vendégszobába, és lerakta az ott lévő íróasztalra.

Amikor visszaért, Caleb már az ágyban feküdt, jobbra fordulva, csukott szemmel. Bex az égnek emelte pillantását, majd bebújt a takarója ölelésébe, és lehunyta a szemét. Mást sem tett, csak bevackolta magát képzeletének vad tengerébe, és hánykolódva folytatta a meghiúsult emlék feltérképezését legalább olyan vehemenciával, ahogy Mason döngette őt aznap éjjel.

《》《》《》

A szoptatás előnyei című dokumentum

2020.04.10.

Dühös vagyok. Oly' mértékben dühös, hogy úgy gépelek, mint egy őrült.

Tíz perce estünk haza Dustin előadásáról, ahol verset szavalt a kicsim. Ügyes volt. Legalább ő. Az apjáról már nem mondhatom el ugyanezt.

Ugyan háromszor megemlítettem neki, hogy ma lesz a fia fellépése, mégsem sikerült otthagyni a kereskedést, és megjelenni, mikor Dustinnak nyilvánvalóan szüksége lett volna rá. Ő az apja! Mégsem jött el!!!

A francba is, hogy most jössz meg, Caleb!

○•○•○

Bexley sebtében kilépett a bűnös vágyak dokumentumából, amit ezúttal határozottan arra használt, hogy kiventillálja magát. Nem sikerült.

Amikor a férje átlépte a küszöböt, a nő már a konyha közepén állt, ökölbe szorított kezét csípőjéhez tartva meredt Calre, aki bűnbánóan somfordált beljebb. Arcán megbánás tükröződött, de a feldúlt Bexet ez kicsit sem hatotta meg. Készen állt kicsapni a balhét, ráadásul jogosan.

– Értem, fontos a munka, meg a cég – kezdett vad harsogásba –, de talán a fiunk nem az?

– Nagyon sajnálom, édes! – felelte a férfi, miközben lehámozta magáról zakóját, és a kanapé hátuljára fektette. – Megfeledkeztem róla. Elvittek egy Chevyt, idén jött le a gyártósorról...

– Nem érdekel, Caleb! – ordított rá a zaklatottan. – Nem helyezheted a munkát Dustin elé!

– Úgy csinálsz, mintha a diplomaosztóját hagytam volna ki – fintorodott el. – Óvodás! Fel sem fogta!

– Még neked áll feljebb? – kiabált tovább Bex. – Hát, képzeld, Cal, igenis felfogta! Kérdezte, hogy hol vagy!

– A picsába már! – rázta a fejét már-már idegesen. – Jól van! Igazad van, nagyon sajnálom! Hol van?

– A szobájában – fordított neki hátat a nő, majd indulatosan pakolászni kezdett a konyhában, míg párja elindult a fiukhoz.

Dühösen rámolta ki a mosogatógépet, de nem bírt napirendre térni férje hanyagságával. Ezen a mérgesen szekrénybe helyezett poharak sem segítettek, sőt, még az evőeszközök szortírozása sem derítette jobb kedvre. Nem csoda.

Caleb szerencséjére az este hátralévő részében meghúzta magát, inkább nem szólt a feldúlt – véleménye szerint menstruáló – feleségéhez. Lekötötte magát a szokásos programmal: baseballt nézett, egészen addig, amíg el nem nyomta az álom.

Míg a családfő pihent, az asszonya szorgosan gépelte az aktuális érzelmeit, egészen addig, amíg bűntudattól fűtötten, le nem csukta a gépet, hogy nyugovóra térjen.

A pénteki feszültség beárnyékolta a család hétvégéjét is. Bex szótalanul végezte a teendőit, míg Cal elvitte Dustint egy baseball meccsre. A hangulat vasárnapra sem javult, így, amikor Caleb rádöbbent, hogy Bex két kerek napja nem beszél hozzá, akcióba lendült. Tudta, eljött az ideje, hogy kiengesztelje őt, ezért nem is tétlenkedett tovább.

Benyitott az éppen zuhanyzó Bexley-hez, és levetette a ruháit. Végigmérte a nő kecses, homokóra alakját, a formás, harapnivaló fenekét, majd belépett mögé, és a hasa aljához vezette férfias tenyerét. Érintésétől Bex összerezzent, hiszen nem számított társaságra. Ő bizony kitartóan duzzogott!

– Mit csinálsz? – fordította felé a fejét. A mozdulattól a nedves, vöröses hajszálak Cal mellkasához tapadtak, de nem bánta, és igazán Bexley sem. Ugyan meglepődött, de titkon remélte, elég motivációt adott Calnek ahhoz, hogy megjöjjön a kedve a rosszalkodáshoz.

– Kiengesztellek – vezette kezét a nő mellbimbójához, majd két ujja közé csípve azt, dörzsölgetni kezdte. Bex vággyal átitatott hangon nyögött fel, majd újra megtette, amikor megérezte a seggéhez feszülő, kemény férfiasságot. Jobb kezével hátranyúlt, és masszírozni kezdte, fel-alá húzogatva igyekezett férje kedvében járni, míg a férfi rátalált csiklójára, és magabiztosan körözni kezdett rajta.

A nyakát csókokkal lepte el, szabad tenyere visszatért Bex közepes méretű, kerek melléhez.

Végre! – Bex sikoltozni akart, esetleg ugrálni örömében, de egyik sem látszott jó ötletnek. Félő, ha megteszi, Cal lelankad a váratlan helyzettől.

– Akarlak – adott hangot vágyainak. – Most azonnal!

Caleb nem tétlenkedett, megragadta a farkát, nekinyomta a nőjét a csempének, és keményen behatolt a nedves közegbe. Bex a csapba kapaszkodva sóhajtott fel, amikor Cal mozgásba lendült. A fenekét hátrébb tolta, arca oldalát a hideg burkolatnak vetette, és csak élvezte az iramot, amit a férje diktált. Fél percig.

Hátulról kifulladt lihegés hangzott fel, a lökések lelassultak, egészen addig, míg a nő már nem érezte többé az őt kitöltő péniszt. Ennyi volt. Bex már ismerte ezt a nótát. Pontosan tudta, hogy most érkezik az „elfáradtam, nem megy tovább" szöveg. Cal kitartóan küzdött, de ismét elbukott. A farka keménysége vetekedett egy mosogatószivacséval, így kihúzta a nyúzott virslit, és szomorúan felsóhajtott.

– Annyira sajnálom – suttogta fájdalmasan. – Egyszerűen nem megy. Ki vagyok merülve, és...

– Ne magyarázkodj! – fordult felé Bexley, majd végigsimított a haján, és a tusfürdőért nyúlt. – Már megszoktam. Nincs baj – hazudta kellő meggyőződéssel, de belül hánykódott, tombolt, dühöngött. Várta, remélte, hogy valami megváltozik, de valahol mélyen, legbelül tudta, ennek nem lesz jó vége. Valaki szenvedni fog.

Ahogy a meleg, forró vízcseppek végigszaladtak testén, úgy hasított elméjébe a bűntudat és egy furcsa, baljós gondolat: Mason sosem hagyta volna kielégítetlenül.

A vágyak és a józanész háborúja dúlt a felzaklatott nőben, és sejtette, hamarosan eljön a pillanat, amikor döntenie kell: a benne élő, vágyakkal teli nő vagy a kertvárosi, főállású édesanya fontosabb a számára.

○•○•○

Sziasztok! Köszöntelek Titeket a legújabb könyvem bevezetőjénél!

Az első és legfontosabb információ, hogy kizárólag a Bevezető íródott E/3-ban, a könyv a következő fejezettől E/1-re vált, Bexley szemszögében. 

Köszönöm, ha esélyt adtál neki, ha van véleményed, nyugodtan fogalmazd meg egy kommentben vagy ha nincs, akkor nyomj egy csillagot, ha tetszett!