Halk léptek hangja töltötte be a folyosókat. A mi lépteink.

Mindenki profik módjára osont, szorosan a falakhoz lapulva, hogyha valaki arra járna akkor rögtön el tudjanak bújni. Én vezettem a sort, mert csak én tudtam, hogy merre kell menni. Többet már azt se kifogásolták, hogy egy lány, (vagyis, hogy kifejezetten én) vezettem őket. Beletörődtek, hogy Jimin kinyírja őket, ha akár hozzám is mernek szólni. Szerencsémre összesen talán ketten nehezteltek rám a 6-ból, a többiek meg örültek nekem, ami lényegében megnyugtatott és már nem is izgultam a szabadulásunkon. Hét profi, akik ha kell gyilkolnak is. Nem gondolom, hogyha gond is adódna akkor mi azt pont ne tudnánk megoldani.
Lassan közeledtünk ahhoz az ajtóhoz, ami egyenesen kivezetett a kisbuszunkhoz.
Egyre feszültebb lett a környezetünk.

Tudjátok, van az a furcsa érzés, mikor tudja az ember, hogy fog valami történni. Valami rossz, de nem tudja körül írni, hogy még is mi lehet majd az és milyen súlyú. Pontosan ilyen érzésem volt abban a pillanatban és a kedvenc kézifegyverem tettem volna rá, hogy a többiek is ugyan így éreztek. Szinte önállóéletre kelt a kezem és úgy intettem hátra, hogy álljanak meg. Óvatosan csúsztattam a nadrágomba ujjaim és megpróbáltam kihúzni az összes fegyveremet, amit még nem adtam oda nekik. A késem jól megmarkoltam és egy pisztolyon kívül mindent hátra adtam. Közben feszülten néztem előre az ajtóra. Az ajtóra, melyen besütött a hold és az utcailámpák fényének keveréke. Csendben füleltem, hátha meghallok valami furcsa neszt vagy zajt. Semmi.

Nem történt semmi, pedig vagy két értékes percet vesztegettünk el a félhomályban. Még mindig nyomta a mellkasomat az a furcsa érzés, de inkább újból intettem, jelezve a többieknek, hogy elindulhatunk. Szinte egyszerre lélegeztek fel, így végeredménynek egy hatalmas sóhaj volt csak hallható. Vigyázva a lépteinkre lopakodtunk tovább. Mikor elértük azt a bizonyos ajtót, vártam egy picit, hogy aztán a lehető legnagyobb csendben tudjam lenyomni a fémkilincset. Kijutottunk.

Szinte már fel is kiáltottak a többiek. Mivel, mint említettem, már este volt, ezért a mi koncsinkon kívül nem állt senkié sem a parkolóba. Oké, talán egy kettő. Végül kiderült, hogy még sem kisbusz a kapott autó. Mivel egy fekete, BMW X5-ös sportkocsi féleség volt, ezért annyiból volt "jó" nekünk, hogy hét ülésesnek tervezték.

- Hogy ülünk? - kérdezte Jungkook, megjegyzem, hogy csak halkan, de már félmásodperc múlva dühös tekinteteket kapott.

- Kook! Nem mindegy? Csak húzzunk el erről a kontinensről. -mondta elég bunkón Namjoon, miközben a szemeit forgatta.

- Elnézést, hogy közbe szólok, de Kookie kérdését teljesmértékben jogosnak találom. -emeltem fel egy kicsit a kezem, hogy azzal is kivívjam magamnak a figyelmüket. Mindannyian egyszerre fordultak felém, és szerintem még maga Jungkook is meglepődött.
- Egyértelműen a jó lövészeknek kell előre ülni, ahol le lehet húzni az ablakot. Akik meg csak a közelharcban jók, azok üljenek hátra. -magyaráztam, mire megvilágosodva tátották el a szájukat.

- Akkor HaRin és én előre ti pedig rendezzétek le, hogy ki lő jól és ki nem. -jelentette ki Jimin, majd míg a többiek elkezdték a gyors vitát, addig felém fordult.

- Tudom, hogy az anyósülés a legveszélyesebb hely és nem kéne téged ilyennek kitennelek. De azt szeretném, ha velem lennél. Ki tudja mennyire lesz rizikós az egész. -fogta meg lágyan a kezeimet és húzta közénk.

- Ugyan. Így legalább nem kell nyomorognom hátul. Csak hálás lehetek neked. -mosolyogtam rá, miközben igyekeztem nem megborzongni a lágy érintésének köszönhetően. Mindig is ilyen puha volt a keze?

- Meg van az ülésrend. -zavart meg minket Suga.
- RM, J-Hope és JK lesznek középen és mi ketten Jinnel leszünk leghátul. -mondta, mi meg határozottan bólintottunk és lassan kezdtük el beterelni a csapatot. Meglepődtem, hogy ilyen szervezetten mozogtak. Lehet, hogy sokat dolgoztam velük, de most éleshelyzet volt és még így is tudtak szervezettek maradni. Le a kalappal srácok.

- RiRin! Szállj be. -szólt oda nekem Jimin én meg tettem, amit mondott. Hirtelen Jungkook dugta ki a fejét előre, mielőtt még beszállhattam volna.

- Rin. Nem akarok kötekedni, de hogy fogunk elutazni Amerikából? -kérdezte ártatlan fejjel, ami bennem megállította az ütőt. Erre valóban nem gondoltam. Ashley sem mondta, hogy foglalt volna nekünk jegyet vagy magánrepülőt, így fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjünk.

-A lakásom. A lakásomon van pár repülőjegy vészhelyzet esetére. Magánrepcsit is lehet bérelni velük. -magyaráztam izgatottan, mert teljesen felvillanyozott, hogy eszembe jutott.

- Akkor szállj be HaRin. -szólalt meg Namjoon és intett egyet hozzá.
- Tűnjünk el innen minél hamarabb. -sóhajtott hátra dőlve az ülésén kimerülve.

- És mi lenne ha maradnátok még egy kicsit? -egész testem befeszült a hang hallatán. Nem mertem megfordulni, mert ahhoz túl gyengének éreztem magamat, hogy mind azt megtegyem és szembenézzek azzal a gonoszan csillogó, fekete szempárral.

- Szállj be Ri. -sürgetett Jin, de ismét éreztem valamit. Valamit, ami semmi jóra nem vezethetett.

- Hol vannak a jegyek? -kérdeztem meg sem fordulva, Sokszor csak beletrafálok a dolgokba. Azúttal abban, hogy V-nél voltak azok a repülőjegyek, melyek kellettek nekünk. Szinte láttam magam előtt, hogy míg én bementem a Chimhez és Kookhoz, addig ő szépen betört a lakásomba és simán elvette azokat az oly sokat jelentő papírlapokat.

-Még mindig csak úgy tündökölsz Shally kedves. -mondta gúnytól csöpögő hangnemben.

- Had lőjem le. -mondta halkan Nam, mire Jimin ijedten nézett hátra rá.

- Nem ajánlom. Akkor bizony ez a kicsike szépen elsül és a ti drága HaRinotokba fog fúródni. -mondta játékosan gúnyos hanggal. Egy nagyobb perdüléssel fordultam felé. Tényleg a kezében volt Colt 1911, s én egyenesen annak a csövével szemeztem.

- Taehyung. -szűrtem ki a fogaim között dühösen és kezdtem el felé lépkedni.

-Rin! Gyere vissza azonnal! -hallottam meg Jimin ijedt, de még is szigorú hangját mögülem, de nem figyeltem rá. V is meglepődve nézett engem, de másodpercek alatt sikerült magát összeszednie és visszatérni az előző, vérengző tekintethez.

- Shally! Állj meg. Hallgass a pasikádra és akkor nem lőlek le. -mondta egy gunyoros mosollyal, de még mindig nem álltam meg. Hogy is tehettem volna, ha már csak egy karnyújtásnyira volt tőlem?

-HARIN! -hallottam a nevemet hangosan kiáltva egyszere hat szájból.

Hatalmas dördülés.

Egy lövés hangja.

Vajon melyiké lehetett.

Mi történt..?

Tényleg sebek szerzése nélkül húztam be egy jó nagyott a fiúnak ki előttem állt még az előző pillanatban?

Nem csak az agyam játszik velem?

Tényleg félrelőtt és most a földön hevert, attól a sok erőtől melyet az állkapcsára összpontosítottam?

Tényleg meg történt. És nem lett bajunk.

Hevesen zihálva néztem le rá, miközben az ökleimet minden erőmmel szorítottam, azzal is visszatartva magamat, nehogy lealacsonyodva az ő szintjére folytassam a verését.

- Ezt a családomért. -mondtam nagyon találóan.
- A régiért. És az újért is. -mondtam, majd rá sem nézve fordultam az autófelé, hogy beszálljak Jimin mellé.

- Hope. Megtennéd? -kérdeztem attól, aki a legközelebb volt ahhoz az ablakhoz, mely Taehyung felé nézett.

- Azonnal. -mondta, s azzal már lőtt is, egyenesen az aszfalton fekvő fiúra. Jimin szó nélkül lépett a gázra és vette az irányt a lakásom felé.

-Meddig tart? -kérdezte Jin leghátulról, miközben a parkolóban hagyott testre szegezte a tekintetét.

-Olyan négy óra. -válaszoltam, de többet nem mondtam.

Ennyi elég volt és ők értették. A tőmondatokban beszélés sokszor nem épp egy hasznos dolog. De akkor mindent kifejezett. Azt is, amire ráeszméltem. A bosszú kicsit sem elégít ki. Lehet az okai közé tartozott miszerint nem lehet egy súlycsoportba sorolni a kettő dolgot (amit ő, majd én tettem), de az az ütés kicsit sem hozott helyre mindent. Nem is értem mit gondolnak a fő gonoszok..

Egyenesen a lakásomra mentünk.
Míg a fele csapat lent maradt, addig Jungkook és Jimin feljöttek velem, hogy összeszedjek pár dolgot.

- Akkor pénz. -dobtam a szőkehajú felé két jó nagy aktatáskát. Szájuk szabályos "o"-t formált és vagy félpercig csak emelgették a két fekete "bőrdobozt".
- Hova menjünk? -emeltem fel a tekintetemet az iratok közül.

- Hogy értve? -nézett rám Jungkook értetlen fejjel.

- Úgy értve, hogy valahol meg kell húznunk magunkat. Valami olyan helyen, aminek nincs kiadatási szerződése az U.S.A-val. -magyarázta Jimin, amire Jungkook egy komoly bólintással válaszolt.

- Szerinted? -fordult felém Chim, mire elgondolkodtam.

-Nem szeretnék fagyoskodni, így Izland kizárva. -néztem kitartóan a plafont, hátha ott van a megoldás.

-Mit szólnátok valami tengerpartoshoz? Kuba vagy Dominika?

❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Ayoooo!!
Hát ez is hosszabb lett mint az átlagos. Megcsináltam a matekot és leültem a tabom elé, hogy egy órán keresztül írjak. 😂😂✌✌
Pöppet más stílus lett. 😓😓😓😓😓

🇰🇷DE!! KÉRDÉSEKET SZERETNÉK FELTENNI!!🇰🇷

Dominika? Kuba? Vagy valamilyen sziget?

köszönöm a válaszaitokat. Btw, mit szóltok ehhez az részhez?

xXSunnyXx