Igaz a testem még mindig nem reagált, de legalább láttam a szobát amiben voltam és Jungkook haját, ami félig az arcomba lógott. Nem nagyon rémlett a hely, de ezt betudtam annak, hogy nem sokszor voltam felfedező úton az épületben.

Leginkább egy kórházi szobára hasonlított, de a felszerelések itt máshogy voltak elhelyezve és az összes "nem használt" a sarokba volt tolva. Egy ággyal büszkélkedett a helyiség meg két ülő alkalmatossággal. Annyi jó volt benne, hogy nem azon a szörnyű kórházi ágyon kellett feküdnöm, hanem egy kényelmesebben. Az óra az egyik falon épp 11-et ütött mikor ránéztem, de fogalmam sem volt, hogy este vagy reggel, mivel a redőnyök teljesen le voltak engedve az ablakoknál. Részben ezért sem vakultam meg mikor kinyitottam a szemeimet. Az egész helyiségben egy olvasólámpa adott fényt, ami az egyik sarokban unatkozott.

Mivel már eleget nézelődtem ezért elhatároztam, hogy megpróbálkozok a mozgással, illetve a beszéddel. Minden erőmet a szám kinyitásába fektettem így szerencsére viszonylag elég hamar sikerült szájon át is lélegeznem. Hang ugyan nem nagyon akart kijönni a torkomon, de egy apróbb hörgés sikeredett. A testem is lassan éledezni kezdett így már az ujjaim is mozogtak miközben ugye Kook szuszogott rajtam. Furcsa érzés volt mikor egyre jobban haladva felfelé kezdtem éledezni. Mint mikor elzsibbad a lábad és az ujjaidtól kezdve kezd elmúlni az a szőrnyű bizsergés.

Még mikor mindenemet tudtam már mozgatni sem ébresztettem fel Jungkookiet. Túl sokat köszönhettem neki így úgy voltam vele, hogy kijár egy kis pihenés neki is. Míg vártam, hogy magától ébredjen, addig az infúzióval szórakoztam, ami a bal kezembe volt "bekötve".

Egy óra elteltével, már mikor nagyon szétkezdtem unni magamat, Jungkook mocorogni kezdett és lassan nyitogatva pilláit emelte fel álmos fejét. Egy nagy ásítást követően rám vezette tekintetét, majd inkább visszafeküdt a mellkasomra. Vártam, hogy mikor esik le neki, hogy ébren vagyok, de a reakciója egyszerűen felülmúlhatatlan volt. Hirtelen felkapta a fejét és egy izgatott ábrázattal hajolt az arcomba.

-Noona!? Te felkeltél! -örvendezett, majd miután vigyorogva integettem neki egy ugrással a nyakamban volt és úgy szorított magához ahogy csak bírt, miközben én is szorosan átöleltem. Pont olyan volt mint egy kis koala.
-El sem tudod képzelni mennyire aggódtunk érted. -motyogta a nyakamba.
-Annyira hiányoztál! Mindenkinek én voltam az akin levezették a feszültséget, mert te nem voltál ott, hogy felvidítsd őket. Jaaaj annyira örülök, hogy felébredtél. -kezdett el szipogni.

-Ugyan már Kookie. -simogattam a hátát.
-Sajnálom, hogy ennyi kellemetlenséget okoztam. -piszkáltam a haját.
-Viszont ha most megbocsátasz. Lehetséges, hogy most ellátom egy pár embernek a baját. -mosolyogtam rá mikor végre rám emelte a tekintetét.

-Mi? Kiknek? -vonta fel a szemöldökét, de közben lemászott rólam, hogy én kitudjak mászni az ágyból.

-Majd meglátjuk. -álltam fel, igaz egy picit meginogva, de miután meggyőződtem, hogy viszonylag stabilan tudok állni, megragadtam az infúzióm gurulós tartóját és elindultam az ajtó felé.

-Rin... nem biztos, hogy jó ötlet felkelned. -jött utánam a fiatalabb.

-Nem érdekes. Kibírom. -mosolyogtam vissza rá miközben végig csoszogtam a folyosókon. Nem egy, velünk szembejövő ember bámult meg engem, mondjuk nem is hibáztatom őket. Nem mindennapi látvány egy elszánt tekintetű, feltehetőleg borzos lány egy maffiaépületben, aki a kis korháziruhájában és papucsban sétálgat maga után húzva egy infúziót.

-Hol vannak amúgy? -fordultam hátra Kookhoz, aki mint egy engedelmes kiskutya követett engem.
Sietek
-Jimin szerintem a szobájában, bár kétlem hogy tudott volna aludni. A többiek meg vagy Sugánál vagy bevetésen vagy a nagy teremben. -mondta, mire én ismételten elszántabb kifejezést vettem fel és lépteimet a nagy terem felé irányítottam. Amilyen gyorsan csak tudtam, szedtem a lábaimat és lassacskán fel is tűnt a terem hatalmas ajtaja. Nem ügyelve a csontjaimban lévő kevés erőre és az oldalamnál szúrós érzésre, tártam ki az ajtót és csoszogtam beljebb.

Sajnos az ég világon senki sem volt bent így megfordultam és elindultam Sugához. Közben már kezdtem kicsit elfáradni a hirtelen mozgás miatt, de azért kitartóan meneteltem a folyosókon, nyomomban Jungkookkal.

-HaRin. Biztos, hogy jó ha ennyit mozogsz? -kérdezte aggódva a srác és mellém jött inkább.

-Kookh.... hh... megengeded, hogy átkaroljalak? -kérdeztem egy picit lihegve.

-P.. persze. -makogta és már át is karolta a derekamat míg én a nyakába kapaszkodtam.

-Merre van Suga izéje? -kérdeztem kérdő ábrázattal, mire felkuncogva kezdett el irányítgatni.
-Amúgy köszönöm, hogy beszéltél hozzám. -mosolyogtam fel rá, mire enyhén vörösödni kezdett.

-Áh... szóval hallottad. -nézett el zavarába.

-Igen. És nagyon hálás vagyok, mivel legalább nem unatkoztam. -mosolyogtam még mindig rá.
-Mellesleg sajnálom, ami... veled történt. -komorodtam el egy picit.

-Ah! Csak kicsit nyavajgós pillanatomban voltam, de igazából már megszoktam az itteni életemet. Mondjuk az rossz, hogy így elhagyott apám, de legalább vannak Hyungjaim. -vont vállat.

-Hát az biztos. -néztem ismét előre. Megérkeztünk egy ajtóhoz. Elengedtem Jungkookot és ő is engem, majd ismételten kivágtam az ajtót, ahogy eddig is tettem. Meglepetésemre hat szempár szegeződött rám, így nem kellett még Jimint is hajkurásznom, aki nem mellesleg sapit viselt.

-HaRin?

-Rin?

-Te?

-Hogy hogy...

-és ezekhez hasonló meglepett mondatok hangoztak fel a szobában.

-HaRin! Te meg miért vagy itt? -rohant előre Jin.
-Nem szabadna még felkelned! Jungkook! Ezt sem lehet rád bízni!? Megmondtam, hogy nem mehet ki a szobájából! -fordult idegesen a legfiatalabb felé, aki lehajtva a fejét szemlélte a padlót inkább.

-Bocsánat Hyung. -mondta szomorúan, mire én felkaptam a vizet.

-Mit bocsánat Hyung!? Te nem tettél semmi rosszat! -fordultam a többiek felé.
-Én mentem ki a szobából Kook sok figyelmeztetése ellenére is. -fordultam Jin felé jelentőség teljes ábrázattal.
-De miért kell mindig a legkisebbet bántani. Értem én, hogy mindenki ideges miattam, amiért bocsánatot is kérek, de nem rajta kell mindezt levezetni! Ő is épp annyira volt feszült mint ti, csak azzal a különbséggel, hogy ő nem szólhat vissza nektek. Miattam nem érdemes összekapnotok így aki legközelebb Jungkookon vezeti le minden baját azt elverem. -mondtam fenyegetően mire mindenki nagy szemeket meresztett rám bűnbánó arckifejezéssel.

-Nos. Felébredtem! Viszont valaki segítene visszajutnom a szobámba, mert kezdek kicsit szédülni és eléggé elfáradtam a ti hajkurászásotokba. -támaszkodtam meg a falban.

Mint akit sokkolóval csíptek meg, már ott is volt mellettem Jimin és felkapva a karjaiba kezdett is el vinni a szobám felé. A tartóka szépen gurult utánunk, miközben én nem tudtam abba hagyni a vigyorgást.