Mary vagyok, Mary Kill. Nem véletlenül Kill a vezetéknevünk, de ezt én is csak most tudtam meg. Mesehősgyilkosok vagyunk, minden viccet félretéve, minden gonosz szereplő Kill. Meghalt az anyám, mert halálra táncolta magát Hófehérke miatt. Meghalt az apám, mert Odett és a szerelme leugrottak a szikláról, meghalt a nővérem, mert ő is benne volt. Leesett ugye? Én leszek a következő aki ilyen halált kap. Megkaptam a tükröt amivel bosszút állhatok. Ja és persze kit kell megölnöm? Hófehérkét. A mostohatestvérem, mert ( érdekből) anya elvette a királyt akinek Hófehérke volt a lánya. Remélem érthető. A lényeg, hogy gyilkos vagyok. És ki mondta, hogy én az szeretnék lenni?! Senki. Egyszerűen Kill vagyok, Mary Kill, akinek tizenévesen évesen ölnie kell. Mégis miért?! Mert Killnek született. Nem sok időm van, hiszen nem csak Hófehérkét kell megölnöm. Csipkerózsika, Piroska és a többiek. Én nem szeretnék ölni.

                                                                                            ~ Másnap ~

Nem merek kimenni az utcára, hiszen gyilkos vagyok. Valakinek el kell mondanom, mert nem bírom. Széttép. Végeznem kell Piroskával. 

   ~

Elmentem az erdőbe. A madarak nem csiperegtek, az ég sötét volt és folyamatosan alaki figyelő tekintetét éreztem a hátamon. A pisztoly a zsebeben minden lépésemnél a combomnak csapódott. Amint megláttam a kunyhót a gyomrom összeszorult és hányingerem lett. A szívemet a még meg nem tettem nyomta, de tudtam, hogy ha ma nem teszem meg akkor holnap kell. nincs választás. Itt csak a halál segítene, de biztosan újra Killnek születnék. Megálltam a házikó előtt. A kopott piros függönyön egy mászkáló árnyék látszódott. Tehát itthon van. A fejembe húztam a fekete kapucnimat és elindultam. A hideg szél nagyon teljesen szembefújt és mindenem átjegesedett. Az ajtóhoz értem., megfogtam a kilincset és betoltam. Nyikorgott, de nem foglalkoztam vele. Szemben álltam az áldozattal. Előrántottam a pisztolyt és rászegeztem. Hatalmas sikoly és elterült a földön egy méretes vértócsa közepén. Még mindig patakokban folytak a könnyeim Piroskát látva. Még él. Lehajoltam és ezt suttogtam a fülébe:

- Muszáj volt.  Kill vagyok. Bocsánat!

Felálltam és elővettem a kis cetlit amire ezt írtam még tegnap este:

M. K.

A monogramom. Beledobtam a vértócsába és kimentem. Gondosan becsuktam az ajtót. Visszanézve már nem láttam a sertepertélő alakot a függönyön, hiszen ott feküdt és én öltem meg az előbb. Visszafordultam és hátratoltam a rossz érzéseimet az elmém leghátsó zugába. Remélem soha nem jön majd elő. 

 ~

Meg kell ölnöm a mostohatestvérem. Nem bírom! Újra éget belül az az érzés amivel csak a halál számolhat le. Nem mondhatom el senkinek, úgy sem segítene. Nem akarok börtönbe kerülni. Soha nem értettem miért mondja mindenki a családból, hogy a Killeknek rugalmas a szívük. Ilyen gyilkosságokhoz tényleg kell. Végiggondolva talán én voltam hosszú idők óta az egyetlen Kill akinek sikerült valakit megölnie. Bravo, Mary.