[T/N] szemszöge

-HANJI!!! - a barna hajú nő ott feküdt előttem vérben ázott fejjel. Azonnal leguggoltam hozzá hogy megnézzem hogy lélegzik e még. Amit megfordítottam vérfagyasztó látvány fogadott. A bal szeme darabokban hullott vissza a szemüregbe és a padlóra. Az arca csupa vér volt és alig volt magánál. Hatalmas pánikba estem és az események tovább gyorsultak.

A hatalmas sokkból mindenki felkelve csak azt vette észre hogy az ajtó becsapódik és hatalmas huzatot hagy maga után. Jean, Connie és a többiek azonnal Eren után rohantak hogy megállítsák. Én Erwin és Armin az előttem fekvő nőt próbáltuk életben tartani. Tárcsáztuk a mentőket akik egészen hamar kiértek. Nem értették a helyzetet de Erwin le rendezte őket hogy senkinek se szóljanak.

Már órák teltek el amikor is mindenki visszatért az Eren hajtóvadászatból.Fáradtak és idegesek voltak. Mindenki csak némán ült az asztalnál amikor Erwin bejött és így szólt.

- Hanji megmarad de a szeme teljesen oda lett. - mondta és hallani lehetett a megkönnyebbülést a hangján. - De.. Eren sehol. Szóltam a többi csapatnak akik a városon kívül vannak hogy ha látják kapják el és kérdezzék ki.

- Ugye nem akarja megöletni őt uram? - kérdezte Mikasa idegesen.

- Mindent ki kell szedni belőle... és mivel árulást követett el ezért nem lesz más választásunk. - mondta rideg hangon ami a lányban még jobban fellobbantotta a dühöt és felborítva a székét otthagyott mindent. Én szomorúan utána néztem. Miattam van ez de jobb ha mindenki tudja ki is ő.

- Figyeljetek srácok. - álltam fel a helyemről amit már 2 órája melegítek magam alatt. - Ez mind miattam van. És sajnálom de ezt tudnotok kellett. Nem szabadott~

-Ne! Ne ne is folytasd! Ez van... ennek is kellett történnie. Megvan a téglánk végre neked köszönhetően. - nézett rám Jean. - De most ezt a parádét mindenkinek ki kell hevernie.

Ezek hallatán igaza volt. Megindulva az ajtó felé a parancsnok megfogta a vállam és a fülemhez hajolt.

- Majd gyere az irodámba. - én csak bólintottam és becsuktam az ajtót.

Mikasa szobája felé vettem az irányt. Úgy érzem bocsánatot kell kérnem tőle. Közel állt Erenhez és talán még tetszett is neki. Soha nem beszéltem vele. Csak Armintól tudom ezeket az információkat.

A szobához érve szipogó hangokat hallottam. Összeszorult a szívem. Félve bekopogtam és vártam a választ de nem kaptam. Óvatosan értem hozzá a hideg fémhez aminek a tenyerem egyből átvette a hőmérsékletét. Lassan benyomtam a kilincset és az ajtó kísérteties nyikorgással tártam széjjelebb az ajtót. A szememmel egyből a fekete hajú lányt kerestem de nem láttam. Hirtelen észrevettem hogy az ágyban mozog valami. Becsukva magam mögött az ajtót oda sétáltam minél halkabban hozzá. 

- Mikasa én ~

- NEm... Menj ki... Nem is mondtam hogy bejöhetsz... Miattad van minden! - rántja le magáról a takarót és kisírt szemekkel néz rám. - Ha te nem vagy nincs ez!

- Te miről beszélsz? Nem vetted észre hogy elárultak titeket? Hogy volt egy téglátok? Hogy bármikor meghalhatatok volna ha nem mondom ez az igazságot? - képedek el a reakcióján és kérdésekkel kezdem el bombázni. 

- Pff te nem tudsz semmit!! 

- Téged teljesen elvakított az iránta érzett szerelmed.Vedd már észre magad! - emeltem fel a hangom és felpofoztam. A pillanat hevében azt se tudtam mit csinálom. A kezemet magamhoz húzva ijedt szemekkel néztem rá. - Én nem akartam... - suttogom. Ekkor felállt mivel magasabb volt nálam ezért lenézett rám és megölelt. Köpi nyelni nem tudtam hirtelen. Fel eszmélve vissza öleltem. 

- Igazad van... Elvakult voltam. Meg is érdemlem a pofont. De akkor is szeretem. - szorított meg mint egy kisgyerek az anyját.

- Hé hé semmi baj oké? Tudom milyen ez... - Toltam el magamtól és egy szomorú mosolyt küldtem felé. - Elhiszem hogy min mész keresztül de a társaid szemszögét is nézd. Ha megtaláljuk akkor mondd el neki mit érzel és hátha megvilágosodik. - simogattam meg az arcát.A nap hátralévő részében Mikasával voltam és beszélgettünk.Később csatlakozott a többi lány is és még jobban megismertük egymást.

Már mindenki lefeküdt amikor eszembe jutott hogy Erwin hivatott. Gyorsan de halkan felpattantam és elindultam az irodába. Bekopogtam de semmi válasz. Mégegyszer de semmi. Kezdtem aggódni ilyenkor még nem szokott aludni. Minden bátorságomat összegyűjtve nyitottamba és meg is torpantam. Eren állt az asztalnál egy levágott fejjel. Amint a holdfény megvilágítottam Erwin feje volt ott a kezébe az asztalon pedig Levié. Hátrálni kezdtem de megakadtam egy mellkasba ami egy szőke hajú szemüveges férfi tulajdona volt. Fegyvert szegezett rám suttogott valamit és meghúzta a ravaszt. Én a földre estem és fuldokoltam mivel a nyakamba kaptam a golyót. Még mielőtt elvitt volna a feketeség annyit láttam hogy Eren rám dobja a két fejet és nevetve rám dobnak valami égő dolgot. Minden elsötétült.

Hirtelen kiabálásra és rázásra nyitottam a szemem. A lányok voltak azok ijedt arccal. Gyorsan felültem és éreztem hogy folyik rólam a víz. Körbenéztem megfogtam a nyakamat és minden porcikámat hogy épségben vagyok e. Amint ezeket a dolgokat nyugtáztam a lányok felé fordultam ahonnan csak ennyi kérdést kaptam.

- Minden rendben? - kérdezte Sasha. - Arre keltünk hogy kiabálsz és sírsz és csak Levi nevét mondogatod. - mondta aggódva a lány.

- Csak egy rossz álom semmi több. Minden rendben. - festettem kamu mosolyt az arcomra. Ekkor kopogtak az ajtón. Megijedtem mert féltem hogy nem álom volt hanem látomás és most történik meg mind ez. Az ajtó lassan nyílt és egy kedves ámde aggódó arcú szőke férfi kukulcskált be rajta.

- Minden rendben lányok? - kérdezte Erwin és pedig kipattanva az ágyból futottam oda hozzá és a nyakába ugrottam

- Hála az égnek csak egy álom volt. - motyogtam a nyakába.

- Miféle álom?

- Az lényegtelen.

- Hát rendben. VIszont van egy jó hírem mindenkinek. Megtaláltuk Levit és már hozzák is ide a többiek. - amint meghallottam a nevét lefagytam. Abban a szent pillanatban amikor Erwin befejezte a mondatát nyílt lent az ajtó én pedig Afrikaiakat megszégyenítő módon rohantam le a lépcsőn egyenesen a szerelmem karjaiba.

Kivágtam az ajtót ami majdnem kiszakadt a helyéről és szinte legurulva a feljáróra a könnyeimmel küszködve álltam fel és rohantam tovább A kocsihoz amibe benne ült az egyetlen férfi akit szeretek. Nem bírtam várni feltépve az ajtót ugrottam rá Levira és hangosan sírva mint egy kisbaba szorítottam magamhoz. Ő is ugyan így tett bár kevesebb sírással. Nem akartam elengedni. Elveszíteni még egyszer meg pláne.

- Hiányoztál...

- Te is nekem Picur... - szorított magához.