Körübelül húsz perc múlva kopogtak az ajtón. Bellát sikerült felébresztenem.

-Apa itt van.- mondtam, mikor álmosan kinyitotta szemeit.

Amikor kivettem az ágyából még csak félig volt ébren, fejét vállamra hajtotta.

Az ajtót kinyitottam és egy mosolygó Harry-vel találtam szembe magam.

-Ö...ö még alszik?- mutatott Bella felé.

-Késtél, ismétlem KÉSTÉL.- nevettem és félre álltam, hogy beljebb tudjon jönni.

-De még szerettem volna látni.-mondja duzzogva.

Megforgattam a szemem.

-Olyan gyerekes gyerek vagy, Harry.

A szemét forgatta.

-Nem, nem vagyok gyerek. Én egy apa vagyok. A kettő különbözik egymástól.

Lenéztem Bellára.

-Igen, az...

Sokáig nem mondtunk egymának semmit, csak néztük, ahogy Isobelle álmában mozog és néha beszél, mint Harry.

-Rád hasonlít a legjobban.- mondtam neki.

Nagyot sóhajtott.

-Tudom, csak azt nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz dolog.

Végül megfordult és rám nézett.

-Miért titkoltad őt el előlem? Nyilván Louis tudta, de én miért nem? Megpróbáltam volna segíteni. Vagy valami.

-Harry, mindig is arról álmodoztál, hogy énekes leszel. Amit sikerült is valóra váltanod. Egy apának kötelességei vannak. Ez tönkre tette volna a karrieredet. Egyszerűen nem tudtam ezt megtenni veled.

Döbbenten nézett rám.

-Mi volt akkor a helyzet, amikor haza jöttem?

-Isobelle 2 éves volt akkor. Nem akartam megzavarni őt. Ő...akkoriban a barátom volt az apukája és jól kijöttek, de egy nap, előállt azzal, hogy ő nem az apja, és látni akarta az igazi apját.

Harry rámnézett.

-A barátod?

-Igen... Alexander a neve.

Egyikünk sem szólt egy szót sem és már kezdett kínossá válni.

-Ő tudja, hogy te és én?- végül Harry törte meg a csendet kérdésével.

Bólintottam. Lou, Alexander. Ők ketten tudják a teljes igazságot.

-Szóval most Lou ÉS egy ismeretlen másik srác hamarabb megtudták mint én, hogy van egy lányom.- üvöltözte. Isobelle hála Istennek nem ébredt fel és békésen alszik a karjaim között.

-Harry sajnálom! Hányszor akarod, hogy mondjam sajnálom? Sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom! Bárcsak vissza tudnék menni az időben és vissza csinálhatnám a dolgokat, de nem tudom! Bárcsak felhívtalak volna, hogy másodszorra te tudd meg, hogy a gyermekedet várom, de féltem. Féltem és egyedül voltam. Istenem Harry, annyira szerettelek, de te elmentél. Mindennap láttalak a tévében vagy valamilyen magazinban különböző lányokkal. Hogyan tudtam volna elmondani, Bellának, hogy te vagy az apja. Az apja mindenféle nőkkel van és nem az anyjával. Szóval. Azt mondtam neki, hogy Alex az apja. Mert ő itt volt neki. Biztonságban volt mellette. SZERETTE őt.

Ezen a ponton már sírtam, tudom, hogy ezt nézni borzalmas, de hát van ilyen.

Harry felsóhajtott, és megdörzsölte a tarkóját.

-Lucy? Nem kezdhetnénk... újra?

-Mire gondolsz?

Harry rámnézett és nyújtotta a jobb kezét, mosolyogva.

-Szia kedves, Harry Styles vagyok.- mondta.

A kezét néztem egy pillanatra. Valóban ezt tervelte ki...