~*Lucy szemszöge*~

Amikor Louis házához értünk a kocsiját nem láttam ott, ami jó volt, mert így legalább össze tudtam csomagolni a cuccaimat kínos beszélgetés nélkül. Szerencsére. Elég kínos lenne ha haza jönne és itt találná Harryt....azt gondoltam az lenne a legjobb ha gyorsan összepakolok be rakom az autóba őket és várok amíg haza ér. Talán így tudok vele beszélni.

-Tessék, ebbe belepakoltam mindent.- mondta Harry. -Miért nem hívod fel Louist és kérdezed meg, hogy mikor jön haza?

-Igazad van.- mondtam mielőtt elkezdtem telefonom után kutatni.

Nem emlékeztem, hogy hová tettem. Nos. Ez várható volt, nem használtam legalább...2 hete. Megnéztem a nappaliban, nem volt ott. Louis szobájában, de ott sem volt. Fürdőszoba, nem ott sincs. Konyha? Nem ott biztos nincs.

Ó várj. Tudom használni a vonalas telefont a házban és azon felhívhatom. Duhhh.

A vonalas telefonon felhívtam saját készülékemet és hallgattam, hogy hol szólal meg a csengőhangja. Valóban a nappaliból szólalt meg. Körbejártam a nappalit mire végre megtaláltam a kanapé párnái alá rejtőzve. Fogalmam sincs, hogy került oda, de mindegy.

Végighaladtam a névjegyzéken, amíg eljutottam "Loubear"-hez.

Menyomtam a "hívás" gombot a telefont fülemhez raktam és vártam, hogy fel vegye.

~*Louis szemszöge*~

Körübelül 30 perc vezetés égy séta után sehol nem találtuk Lucyt. Kezdtem nagyon ideges lenni. Nagyon nem tetszik amit csinál. Soha nem tűnt el, még akkor sem ha mérges. Jó. Oké. Szokott ilyet csinálni, amikor mérges volt, de mindig vissza jött hozzám. Amikor veszekedtünk akkor is mindig oda jött hozzám és csak....megtörtént. Akkor miért más most minden? Mi....mi folyik itt?

A telefonom rezegni kezdett zsebemben, kihúztam és fogadtam a hívást anélkül, hogy meg néztem volna ki az.

-Lou?- hallottam Lucy hangját a vonal másik végén.

-Ó, hála Istennek, hogy jól vagy.- sóhajtottam s megkönnyebültem hára dőltem az ülésben.

A lány kuncogott, idegesen?

-Igen. Jól vagyok. Igen.....szóval. Mikor érsz haza?

-Talán öt perc múlva. Te....te otthon vagy?

-Én, igen. Itt vagyok.- mondta csendesen.

Haboztam.

-Hol voltál tegnap este?

-Én...elmondom, amikor hazaérsz.- mondta, mielőtt megszakadt a vonal.

Valahogy a telefonra meredtem, meglepetten. Letette....

-Li, otthon van.- mondtam csendesen, majd kinéztem az ablakon.

Nagyom rossz érzésem volt. Valami csak...nem volt rendben....

~*Harry szemszöge*~

Elég sok cucca volt a táskákban és még el kellett pakolni néhányat a fürdőből.

-Fel hívtad Louis-t?- kérdeztem s leültem mellé a kanapéra.

A lány bólontott.

-Ki tudnád uhm azokat vinni az autóba?- kérdezte s a táskák felé intett.

Felálltam, megfogtam a két táskát és elindultam a kocsimhoz, ami az út túloldalán parkolt.

Ideges volt. Nem tudtam megérteni ezt. A fenébe is, én is kiakadnék, ha a helyében lennék. De...ezért jöttem vele.

Őszintén szolva nem szeretnék ott lenni, ugyanabban a szobában ülni, mint ők. Úgy értém Louis és Lucy...ez az ő dolguk. Lucy terhes az ő gyerekével. Bár, egy kicsit aggasztott az a tény, hogy ivott függetlenül attól, hogy a baba rendben lesz-e. De ugyanakkor nem lehetek az a srác aki megmondja mikor láthatják egymást s mikor nem. Ez rossz hatással lenne a bandára. Akkor Liam meg fog ölni. Azt hiszem vissza megyek csak azért is, hogy megbizonyosodjak arról, hogy megfelelő távolság van-e köztük és, hogy mindketten megértették, hogy bármi is van köztük véget kell érnie.

Visszamentem, és leültem Lucy mellé a szorosan hozzám bújt, átkaroltam vállát s megpusziltam feje búbját.

-Megígéred, hogy nem fogsz utálni?- mondta s fejét felemelte, hogy rám nézzen.

Meglepetten néztem rá.

-Persze, hogy nem foglak gyűlölni Luce...te csak nagyon megbántottál engem. Most úgy érzem magam, mint egy idióta aki az interjúból tudott meg mindent az egész világ szeme láttára. Úgy értem....én csak nem tudom. Nem utállak. Csak még egy kicsit ideges vagyok.

Bólintott, hozzám bújva maradt, ami tetszett. Szeretem amikor közel van hozzám, annak ellenére ami történt. Ezen a ponton úgy éreztem, hogy ha a közelemben van akkor biztonságban is.

-Francba!- kiáltott fel és gyorsan felugrott. -Mi van Bellával?

Majdnem elnevettem magamat.

-Szerelmem, Niall átment. Felhívtam. Semmi baj. Egyedül volt talán öt percig. Ígérem. Most is ott van. Nem baj. Ne aggódj emiatt.

Megnyugodott egy kicsit, de aztán eltakarta arcát kezével.

-Ó, Istenem borzalmas anya vagyok.- mondta és leült mellém a kanapéra.

Óvatosan megsimogttam hátát.

-Nem, nem. Te egy nagyszerű anya vagy és Bella szeret téged. Mi mindannyian.

Nem mondott semmkt csak ott ült.

Amíg a bejárati ajtó ki nem nyílt.

Aztán átkozottul gyorsan felült.

-Louis.- lehelte halkan, szinte semmit nem, hallottam belőle...még mindig fájt hallani, és látni izgatott pillantását szemében, bár ő megpróbálta elfelejteni.

Aztán bejött Louis és egyenesen rám nézett.

-Mi a faszért vagy a házamban?- morogta, düh égett szemeibe, de megenyhült amikor meglátta Lucyt.

-Velem jött.- mondta idegesen, körmét harapdálva.

Zűrzavar villant át arcán.

-Vele voltál tegnap este?! Neki öltöztél ki olyan kihívóan?!- gyakorlatilag már kiabált.

Lucy hátrahőkölt.

-Nem, én...mondtam neked, hogy egy kicsit elmegyek. És...igen. Elég sokat ittam és találkoztam egy sráccal aki hazavitt, de kiderült, hogy ő Harry szomszédja és Harry meglátott, bevitt a házába, hogy ne csinájak semmi....semmi hülyeséget...és...és együtt aludtunk.- az utolsó részt szinte suttogta.

Louis csak bámult rá egy pillanatig érezelem mentes arccal.

-Menj ki.- mondta végül, halkan, de dühösen.

Lucy láthatóan megrémült.

-Csak menj a picsába a házamból!- üvöltötte Louis.

Mielőtt megállíthattam volna Lucy sírva kirohant. De ezúttal Louis nem ment utánna.