Amint hazaértünk, Belly-t lefektettem az ágyába és levettem a cipőjét. Betakargattam és hagytam aludni. Megpusziltam a homlokát mielőtt ki mentem a szobájából.

Levettem a mai napi ruháimat és helyettük fel vettem egy fekete szoknyát és egy piros csipkés pólót. Fogtam a balerina cipőmet és az iPodomat, átmentem a táncterembe, ami ag egyik felesleges szobából lett át alakítva.

Az iPodomat felhangosítottam, oda álltam a terem közepére. Elindult a dal és hagytam, ahogy a zene átveszi a testem felett az uralmat. Tánc közben nem szoktam gondolni semmire és senkire.

"The best thing 'bout tonights that we're not fighting.

Could it be that we have been this way before.

I know you don't think that I am trying.

I know you're wearing thin down to the care.

But hold your breathe.

because tonight will be the night.

That I will fall for you

over again

Don't make me change my mind

Or I won't live to see another day

I swear it's true

Because a girl like you's impossible to find

You're impossible to find. "

Ez a dal az enyém és Harryé volt. Ő énekelte nekem minden alkalommal. Mindig sírtam, de sohasem tulajdonítottam nagy figyelmet amikor egy könnycseppem a földre zuhant.

-Anyu miért vagy szomorú?- Bella állt ott az ajtóban.

A szemén látszott, hogy még álmos, a hangja is rekedt, lehet hallotta a zenét.

-Csak gondolkoztam, édesem. Gyere ide.- szét tártam a karjaim, közéjük vetette magát és közelebb bújt hozzám.

-Apa azt mondta, hogy szeretne megint találkozni velem.- újságolta boldogan.

Erőltettem egy mosolyt az arcomra.

-Nos, miért nem mész aludni, addig felhívom apát, hogy jöjjön át.

Boldogan mosolygott, és vissza bújva hozzám, bólintott.

Feálltam, ki kapcsoltam az iPodomat. Bellával a karomba vissza sétáltam és le fektettem az ágyába.

-Jó éjt, édesem.

-Jó éjt mama.

Lekapcsoltam a villanyt, résnyire becsuktam az ajtót, majd a konyhába sétáltam.

Nem akartam Harryt felhívni, de Bellának megígértem. A névjegyeknél kerestem a nevét "Harry". Mikor megtaláltam vettem egy mély lélegzetet és rá katintottam és csak imádkoztam, hogy nem veszi fel.

-Hello?- mondta, a második kicsőngés után.

-Hello Harry

-Ó...hey Lu...

Beharaptam az alsó ajkamat. Ő volt az egyetlen aki így nevezett engem. Először nem válaszolt, de hallottam, hogy felült.

-Van fogalmad róla hány óra van?- fújtatott kissé, a másik vonalon.

Kuncogtam.

-Én nem akarom, hogy itt legyél, de Isobelle igen.

Nem válaszolt. Emberek ez Harry Styles gondolkodása. Percekig nem szólunk bele a telefonba, had idegesítsük a másikat. Régen is ezt csinálta.

-Oké át megyek! De jössz nekem eggyel, rendben?

Megforgattam a szemem.

-Bármit Styles. Csak siess. 22:30 van.

Letettem a telefont és elmentem át öltözni, hogy ne táncos cuccban nyissak ajtót Harry-nek.