~*Harry szemszöge*~

Ott ültem a képernyőre meredve. Először nem igazán értettem amit néztem. De végül összeállt a kép; Louis ott feküdt az ÉN ágymban Lucy-val. A lány megcsókolta őt nyilván tetszett neki, mert ujjaival hajába túrt és mosolygott.

Zavartan ránéztem, de ő Louist bámulta, miközben arcán a félelem mellett másik millió érzés ment át arcán. Louis tátogott neki valamit, ő csak felállt és elsietett Louis-szal a nyomában.

Ránzétem a fiúkra, de egyikük sem lepődött meg! Úgy néztek ki, mint akik...vereséget szenvedtek. Aztán rájöttem.

-Ti tudtátok?!- kiabáltam, Liam pedig közbeszólt.

-Harry...nem hibáztathatod Niallt és Zaynt...ők csak tegnap este tudták meg...- kezdte Liam, de felálltam es közbe vágtam.

-Nem! Ne is PRÓBÁLJ meg úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne. MEGCSALT engem. Most mi lesz Bellával?! Vagy a másik babával?! Istenem, nem akarok egy gyereket egy olyan nőtől, aki megcsalt a LEGJOBB KIBASZOTT BARÁTOMMAL!!!- kiabáltam.

Szemöldök ráncolva, némán figyeltek engem.

A lány aki az előbb Lucyt kérdezte beleszólt a mikrofonba.

-Tudod, Harry, én még mindig szingli vagyok, ha.... valaha is szeretnél találkozni egy lánnyal aki elfelejteti veled a srácokat.- mondta illedelmesen mosolyogva.

Undorodva néztem rá.

-Te tényleg most megpróbaltad, hogy...?! Tényleg?! Most nincs itt az ideje.- morogtam mielőtt lementem a színpadról levadászni a két legkevésbé kedvelt embereket most.

~*Louis szemszöge*~

Rohantam a színfalak mögé és próbáltam megállítani. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy valaki képes lenne ilyet tenni vele; velünk. Carly. Neki kellett tennie. Ez megmagyarázná a viselkedését, mindent.

-Lucy, állj meg!- kiáltottam s megragadtam csuklóját , megpróbáltam rávenni, hogy rám nézzen.

Szörnyű volt hallani, ahogy sírt és látni, ahogy a karjaimban omlott össze, nyilván megpróbalt harcolni a könnyei ellen, de ezt a harcot elvesztette.

Miután leereszkedtünk a földre, mellkasomra szorítottam remegő testét. Afelől nincs kétségem, hogy a pólóm csupa smink lesz. Igazából leszarom többé.

-Ó! Tehát szóval most ti érzitek magatokat rosszul?! MIUTÁN átvertetek?- kiáltott Harry dühösen.

Lucy még jobban remegni kezdett mellkasomon és zokogni.

-Ne most Harry.- mondtam összeszorított fogakkal, ujjaimat lágyan Lucy hajába futattam, talán ez megnyugtatja.

-Louis, NE. Már több, mint eleget tettél.- kiabálta Harry, aki úgy nézett ki, hogy bármelyik percben megtudna fojtani.

Lucy eltolódott a karjaimban, ugyhogy feszesebben fogtam, elérte kezemet, majd feszesen nézett Harry-re.

-TE tetted ezt Harry. TE tetted ezt.- mondtam.

-Ó? Hogy is van ez? Mert nem emlékszem, hogy bármikor arra kértem volna, hogy próbald meg valamit csinalni az ISTENVERTE FELESÉGEMMEL!- kiáltotta ismét.

-Soha nem akart a TE feleséged lenni.- ordítottam.

-SOHA.

Kissé meghökkenten nézett rám.

-Nem tette volna meg, ha nem akarta.- morogta sértődötten.

Nyersen nevettem.

-Nem volt más VÁLASZTÁSA. Azért tette, hogy megvédjen téged. Mert TE voltált olyan IDIÓTA, hogy a riportereknek azt mondd összeházasodtatok. Tehát ahelyett, hogy össze-vissza keljen hazudnod inkább férjhez ment hozzád, hogy fedezze a HÜLYE hibádat és, hogy segítsen Bellának. De ő soha nem, akarta ezt. Elcseszted az esélyedet, ahogy 4 évvel ezelőtt is.

Harry csak bámult rám.

-D...de a...a baba...- dadogta.

Megforgattam szemeimet.

-Ő nem a tiéd Harold.

Már a gyűlölet égett szemeiben.

-Miért Louis. Miért?! Egész idő alatt tudtad, hogy milyen sokat jelent nekem. Tudtad! Mi a francért csinaltad ezt velem?!- a hangja, esküszöm, azon volt, hogy sírjon.

-Lucy...kérlek. Mondd meg. Mondd, hogy hazudik. Ha...ha ez hazugság, úgy értem...akkor még helyre tudjuk hozni. Kérlek. Még mindig szeretlek.

Ők felkeltek, arca még mindig Louis mellkasán volt. Aztán felemelte fejét és tisztán láttam, hogy még mindig sírt.

-Ez akkor történt, mielőtt visszajöttél.- nyögte ki. -Egy héttel korábban, mielőtt találkoztál Bellával. Én csak kerestem a napot, hogy mikor mondjam el. Hogyan kellett volna elmagyaráznom neked?! Azt kellett mondanom, hogy a tiéd.

Hitetlenkedve néztem rá, de láttam, hogy komolyan beszélt.

-Azt mondtad, hogy szeretsz.- mondtam mielőtt kisétáltam.

~*Carly szemszöge*~

Az interjú élő adásban volt. Minden és mindenki látta. Nem szerkesztés, semmi. Ez nagyot robbant, mint gondoltam. Őszintén nem tudtam elhinni a történeteket. A műsorvezető meglepődötten nézett, hogy Harry-nek fogalma sem volt az egészről. Ezt nem lehetett jobban megjátszani.

Csak ültem a nappaliban, egy kólát kortyolgatva, amikor a bejárati ajtó kivágódott, felfedve egy vörös szemű Harryt.

-Harry, Istenem, annyira sajnálom. Láttam az interjút. Én csak...Nagyon sajnálom.- álltam fel s érintettem meg arcát.

Arca gyűrött volt, majd hirtelen előre lépett és megölelt, ami őszintén meglepett. Sírt.

Oké. Szóval...egy kicsit rossznak éreztem. De...úgy értem nem tudtam semmi rosszat Lucy iránt érezni. Én csak rosszul érrztem, hogy ha kiderül az igazság akkor Harry is sérülni fog.

-Shhh. Semmi baj. Shhh.- motyogtam s közben hátát dörzsöltem.

-Szeretem őt. Annyira szeretem, de ő csak Louist akarja.- sírta.

Csak ültem ott, és nem tudtam, hogy mit mondjak. Ez nem éppen úgy alakult, ahogy gondoltam. Azt gondoltam, annyira dühös lesz, hogy többé nem fogja érdekelni. De úgy látszik tényleg szerelmes belé...

~*Lucy szemszöge*~

Louis vitt ki az épületből a kocsijához, ott benn csöndben ültünk, ahogy vezetett. Hát...nem teljesen némán, mivel nem, tudtam elmulasztani csuklásomat.

Az újságírók szépen szólva megtámadtak minket. Louis nem törődött velük, arcomat mellkasába fúrtam és igyekeztem nem fel nézni. Őszintén nem bírtam.

-Louis, kérlek vigyél haza, gyorsan összecsomagolok pár dolgot és veled maradok pár napra, rendben?- kérdeztem halkan.

Louis odanyúlt, és megfogta kezemet, egy kicsit nem várt dolog, de roppant megnyugtató gesztus volt.

-Nem szeretném, ha ez másképp lenne szerelmem.