Reggel egy meleg ágyban ébredtem fel biztonságban s boldogan. Nem emlékeztem, mikor keltem fel utoljára így. Louis pólója és egy hozzá illő boxer volt rajtam, mert minden ruhám átázott az esőtől.

Louis ébren volt, jobb karja körülöttem volt, a bal kezével gyengéden simogatta arcomat, és óvatossan s kedvesen figyelt. De nem úgy, hogy kényelmetlenűl érezzem magam. Általában, ha az emberek bámultak, kiakadtam rájuk. Utálom a figyelmet és ha az emberek bámulnak. De Louis-szal más volt a helyzet. Sóvárogtam figyelme és érintése iránt. Szükségem volt rá. Kellett nekem, mint a levegő.

A bal karom lazán lóg csípőjén, másikat felfutattam mellkasára.

-Liam elmondta nekem.- mondta Louis halkan, és éreztem mellkasán keresztűl, ahogy beszélt.

Nem szóltam semmit. Nem volt...mit mondanom. Nem tudtam semmit sem mondani. Féltem, hogy ha újra kinyitom számat megint sírni kezdek.

-Lucy. Tudnom kell ha igaz...tudnom kell. Liam igazat mondott nekem? Vajon ő az enyém?

Keze elindult arcomról hasamra úgy néztem fel rá.

-Kérlek.- suttogta, kék szemeiben láttam a... szóval a fájdalmat.

-Igaz.- suttogtam, lenéztem, szégyeltem magam.

-Istenem, Louis annyira sajnálom- sírtam, megpróbáltam felülni és eltávolodni tőle.

Épp most...elég sok minden történt, amiknek minden esélye megvolt, hogy meghatározzák barátságunkat. Ez az egész felfordulás az én hibám. Mivel én voltam a....hülye ribanc.

De Louis nem engedett el. A szorítása erősebb volt, mint az enyém, és nem számított, milyen keményen próbáltam meg lerángatni kezét, ő nem engedett ki az ágyból.

-Miért nem jöttél el hozzám, és montad el?! Miért Liam-nek mondtad el és nem nekem?!- kérdezte, nem hangzott dühösnek csak összezavarodottnak.

Megtöröltem orromat karommal.

-Én...én nem voltam biztos benne. Amíg meg nem beszéltem a dolgokat Liam-mel. A dolgokon csak most kezdtem el gondolkodni a fejemben, és rájöttem, hogy...erre. Igen. Rájöttem a dolgokra és olyan volt, hogy "ó, francba, az egyetlen személy csak Louis lehet", mert Harry-vel azelőtt a nap előtt nem feküdtem le, és...Vettem egy tesztet, és pozítiv lett, de nem tudtam biztosan. A tesztel lehetett a baj. Az csak egy olcsó gyógyszertári teszt. Nem tudom, biztosan, amíg el nem megyek egy orvoshoz.

Louis még mindig szorosan fogta csuklómat és nem engedett el.

-Harry nem tudhatja.- mondtam határozottan és keményen bámultam szemeibe.

Louis szemei elsötétültek.

-Miért ne? Nem csaltad meg. Ez előtte volt. Tudnia kell! Végülis úgyis kiderülne, nem úgy, mint amikor eltitkoltad a babát előle.

Lenéztem az ágyra.

-Nem...nem tudok elrejteni egy babát. De azt mondom neki, hogy az ővé és soha nem kell megtudnia.

Louis úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. Pont, mint Liam, amikor ugyanezt mondtam neki.

-Tényleg ciki vagyok neked? Annyira lehetetlen elképzelni, hogy a világ tudja, a gyerkemet várod?- kérdezte halkan, és ez az első, hogy így hallottam velem beszélni.

-Louis, te és én, együtt tudjuk nem lenne az igazság. Lenne egy történet, hogy milyen szörnyű egy nőszemély vagyok. Hogy megcsaltam Harryt és ez minden bizonnyal problémákat okozhat a rajongókkal. Lehet, hogy a karriereteket veszélyezteti. A tiedet és Harry-ét. Én...nem akarom kockáztatni egy olyan nagy dologgal, mint egy kisbaba. Igen, te és én tudjuk. Liam is tudja. De ha Harry megtudja, biztos, hogy valami felelőtlen dolgot tenne, amit később megbánna. Ha valaki rájönn. Mindenek vége. Nem kockáztathatom a bandát csak azért, mert az emberek megtudják, hogy köztünk volt egy dolog.

Louis nyersen felnevetett.

-Volt? Azt mondod, hogy ez csak egy dolog, ami már a múlt?

Elfordítottam a fejemet.

-Én Harry-vel vagyok, Louis. Ezt nem lehet megváltoztatni.

Louis odanyúlt arcomhoz s maga felé fordította.

-Harry feleségül vett. Igen. De én vagyok az aki tudja, hogyan érzel. Tudom, hogy nem tudsz a szemembe nézni, és azt mondani, nem szeretsz engem. Nem tudod.

Elfordultam. Dühös voltam. Mert igaza volt. Ha megpróbáltam volna hazudni, úgyis tudta volna. Mindig mondta. Ez az őrületbe kergetett.

-Szóval...oké. Én is érzek valamit. De ez nem számít, Louis. Én. Házas. Vagyok. Ezzel csak az időnket vesztegetjük itt.- csattantam fel.

Louis szemét forgatta.

-Ha annyira aggódsz a házasságod miatt, akkor miért vagy itt velem? És korábban miért csókoltál meg?- mormolta s közelebb hajolt hozzám.

Lenéztem.

-Te csókoltál meg először. Azért vagyok itt, mert... barátok vagyunk. Szükségem van valakire, akivel beszélhetek.

-Te meg visszacsókoltál.- jelentette ki, egy önelégült mosollyal arcán.

Rá meredtem.

-Csak...a pillanat hevében tettem?

Louis felnevetett.

-Majd meglátjuk.- mondta, mielőtt megint megcsókolt.

Próbáltam eltolni. Nem azért, mert nem vágytam csókjára. Hanem azért, mert igaza volt.

-Louis állj meg.-motyogtam ajkaira, de megint megcsókolt, finomabban, mint az előbb, ajkai elidőztek enyémeken, kezével lassú köröket rajzolt hátamra.

Sóhajtottam, és visszacsókoltam s kezemmel hajába túrtam. Ez az, amire szükségem volt. Amikor a dolgok rosszak. Nem Harry-re. Nem Liam-mel beszélni. Nem Bellával játszani. Eddig a pillanatig nem vettem észre...de szükségem volt Louis-ra. Tényleg és igazán szükségem volt rá. Egy részem lehet szereti Harryt, de egyik sem, érzi azt, amikor Louis-szal vagyok. Imádtam Bellát mimdenhogy. De ő....Harryé. Egy mini Harry. Egy szomorú emlékeztetőt csináltam. Persze. Ő volt a valaha legjobb hibám. De...ha nem lett volna, nem kellett volna feleségül mennem Harry-hez. Louis-szal lehetnék. A valódi, és nem....a sunyi, lehetnék most.

-Louis...mit csinálunk?- lélegeztem, és egy kissé elhúzodtam.

Elvigyorodott rám nézve.

-Tényleg Lucy? Biztos voltam benne, hogy van néhány...gondod ezzel a fajta helyzettel ezelőtt.- tette hozzá, majd a végén kacsintott.

Megforgattam szemimet.

-Nem...ez. Nos. Úgy értem, igen, ez. Én csak...huh. Louis, én erre nem vagyok képes. Harry MEGÖLNE, és ez csak... bár ne lenne igaz....

-Ki mondta, hogy Harry-nek tudnia kell? Lucy. Te nem is akarsz vele lenni. Nincs semmi baj ezzel. Mi lehet...meg tudjuk oldani. Csak...ez maradjon a mi titkunk. Barátok vagyunk. Meg át jöhetsz, mint régen. Csak győződj meg róla, hogy Harry ne tudja meg.

Ahogy rám nézett olyan...valószerűtlenek tűnt. Annyira akart, mint én őt.

-Lou...csak nem tudom. Különben is barátnőd van.

Szemeivel gyorsan rám nézett, amikor azt mondtam, és megrázta fejét.

-Szakítottam vele. Nem...nem is tudom, miért voltam vele. Tényleg nem, jelentett semmit.

Sóhajtottam.

-Louis. Időre van szükségem, hogy gondolkodjak. Oké? Én...én nem mondom, hogy nem. De nem mondom, hogy nem fogok semmit sem tenni.

Louis felsóhajtott, és az ágy másik oldalára gurult.

-Rendben. Éjszaka majd. Bár lehet, hogy haza kéne menned mielőtt a férjed észre veszi, hogy elmentél. - vicsorogta a férj szót, amitől összerezzentem.

-Nagyszerű. Dühös volt...

-Szia Lou...- motyogtam felkeltem, összeszedtem ruháimat, majd haza mentem.

~*Harry szemszöge*~

Amikor hazaértünk Bellával a moziból, Lucy még nem volt otthon. Nem hagyott üzenetet, és nem volt jele, hogy itt járt volna. Ez furcsa volt. Elég késő volt már ugyhogy elkezdtem aggódni.

Felvettem a telefont, először a régi szobatársát hívtam, majd Niallt, majd Zaynt és néhámy barátját. Egyikük sem látta.

-Szia Liam.- mondtam, ő volt az utolsó mentsváram, ő talán beszélt vele.

-Hé ember. Mi a helyzet?- mondta.

-Csak gondoltam ma láttad Lucyt.- mondtam s Bellát beraktam ágyába.

-Ő. Nos. Láttam egy kicsivel korábban, de úgy két-három órája már nem. Azt hittem, hazament. Vagyis ezt ő mondta.

Remek. Azt hittem. Csak remek.

-Köszönöm Li. Ha hallasz valamit a lány felől, fel tudnál hívni?- kérdeztem.

-Hogyne haver. Majd szólok.

Azzal letettem.

Lezuhanyoztam.

Ettem egy kis vacsorát.

TVt néztem.

Még mindig nem jött haza. Néhány óra elteltével, lefeküdtem.

***
Arra ébredtem, hogy az ágy besüpped mellettem, át fordultam másik oldalamra és Lucyt láttam meg mászni.

-Hol voltál?- kérdeztem óvatosan, és arcát figyeltem.

-Ő. Liam-nél elaludtam a kanapén, és megengedte, hogy maradjak. Átjöttem, amikor felébredtem.- mondta simán, és küldött felém egy bíztató mosolyt.

Én is erőltettem egy mosolyt arcomra, nem mondtam meg, hogy tudom, hazudik.

-Ó. Oké. Jó éjt.- mondta s majd a fal felé fordult.

Miért hazudna nekem....?