~*Lucy szemszöge*~

-Gyönyörű vagy.- mondta Louis, és szelíden mosolygott rám.

Az arcom érzelem mentes maradt. Őszintén szólva nem tudom, mit érzek most. Férjhez megyek. Ez... jutott nekem. Az életem részévé tenni, ma, egy olyan fiút, aki túl sokszor bántott. Életem második nagy eseménye,a paparazziknak érdemes ezt dokumentálni, a babám, akit megakartam védeni ettől az életmódtól, pont a közepébe csöppent bele.

Simon úgy érezte, hogy...érzelmileg túl labilis lenne bármilyen esküvőt tervezni, számomra megkönnyebülés, hogy helyettem figyeltek mindenre. Mindenféle sajtótájékoztot tartott, vagy bármi, amely kimondja, hogy nyomás alatt, Harry azt mondta házasok vagyunk, de a valóságban november 3-án házasodunk össze. Már eljegyeztük egymást, de Simon azt mondta, tartsuk titokban, amíg nem véglegesítik a dolgokat.

Szóval, itt álltam a menyasszonyi ruhában 20 perccel az esküvőm előtt. Harry Styles-szal.

El kell ismernem a ruha gyönyörű volt; pánt nélküli, testhezálló, fehér csipke van rajta, a vége Chiffon szerű szövet volt. Viseltem pár kék zafir ékszert, a hajam fel volt kontyolva.

-Louis...azt hiszem beteg leszek.- sóhajtottam az ölében ülve.

Megdörzsölte a hátamat vigasztalóan, ami olyan csodás nyugtató hatással volt rám. Őszintén szólva, olyan volt, mint egy biztonságos takaró. Az elmúlt két hétben, mióta Simon bejelentette ezt, Louis minden percben velem volt, éjszakánként velem aludt, hozott nekem kaját, alig hagytam el az ágyamat. Csak akkor, amikor a stylis-tal a ruhát próbáltuk a házamban.

-Édesem, ott leszek veled. Minden rendben lesz. Harry...ő csak Harry...de...ti ketten most már tudtok dolgozni valamin. Csak arra emlékezz, hogy ha van valami baj, akkor én és a srácok mindig ott leszünk neked, rendben?- mondta nekem egy kis mosollyal az arcán.

Szomorúan néztem. Nem ehez a Lou-hoz vagyok szokva. Igen ott lesz, ez megnyugtató a számomra, ő a támaszom, de az már nem biztató a számára, hogy feleségül megyek a legjobb barátjához.

-Nemsokára már nem csak az enyém leszel.

Nem volt mit tagadnom. Egy részem szerelmes Louis-ba. De a másik a felem túlságosan félt bevallani, nehogy ez tegye tönkre a barátságunkat.

Nem mondott semmit, csak szúrós szemekkel nézett rám.

-Szeretlek Louis.- mondtam és megcsókoltam.

Harcoltam a könnyeim ellen, mert nem akartam tönkre tenni a sminkemet, a sminkes lánynak már így is négyszer kellett, hogy újra csinálja.

Felemelte kezeit és arcomat közéjük fogta.

-Én is szeretlek.-suttogta, mielőtt újra megcsókolt.

Rá vettem magam, hogy vissza csókoljak.

Semmi utálat. Csak...egy édes, egyszerű csók.

-Lou, Lou...nem tudom.- momdtam s elhúzodtam.

Szomorúan nézett rám.

-Ja. Túl elfoglalt vagy, hogy hozzá menj a legjobb batátomhoz.

Nem átlagos módon mondta. Sokkal inkább... legyőzötten.

Friss könnyek hullottak a szememből.

Szerencsére, a stylist, Emmalie, kopogott az ajtón, mielőtt be jött.

-Lucy? Gyerünk. Itt az idő.- momdta szélesen mosolyogva rám.

Majd kiment...fogalmam sincs, mit csinálok.

-Hát akkor essünk neki.- Lou, megfogta a kezem, majd kiléptünk az ajtón.