20 perccel később megérkeztünk a lakásomra. Út közben Bella elaludt a sok sírás miatt. Louis megragadta a csomagjait, én meg Bellát majd bent lefektettem a kiságyába.

-Akarsz valamit enni vacsorára?- kiabálta Louis a konyhából.

-Tudunk pizzát rendenli?- kiabáltam vissza.

-Extra sajtosat?- kérdezte.

Én csak nevettem. Tudja jól melyiket szeretem.

Bementem a konyhába, leültem a pulthoz Louis mellé, aki már rendelte is a pizzát.

-Miért mondtad azt Bellának, hogy te vagy az apja?- kérdeztem, amikor végzett.

-Tudod, most már jobban ragaszkodik hozzád és SOHA nem fogja hagyni, hogy elmenj. Szinte veled nőtt fel Lou...

Louis előttem állt két kezével a pultra támaszkodott.

-Pontosan. Egyébként is szinte olyan vagyok neki, mimt ha az apja lennék. Harry nem viselkedik apaként és még a feleősséget sem tudja vállalni. Nem fogok csak úgy eltűnni, amikor a dolgok nehezebbé válnak. Túl sokat jelentesz nekem.

Homlokomat nyomogattam mosolyogva.

-Mondtam már milyen csodálatos vagy?- motyogtam.

-Csak mindennap.- vogyorodott el Louis.

Pár percig csak rám nézett a kék szemeivel, majd közelebb hajolt és ajkát enyémhez nyomta.

Ledermedtem, de aztán azon kaptam magam, hogy viszonzom a csókot, karjaimat nyaka köré fonom és még közelebb húzom őt. Ajkai puhák és édessek. Nagyon elmerültünk a csókunkban, mert arra eszméltünk fel, hogy kivágodott a bejárati ajtó. Louis-szal szét váltunk és akkor láttam meg Harryt a nappali közepén állni, a szemei csak úgy lángoltak a dühtől.

-MI A FENE LOUIS?!- üvöltötte.

Ajaj...gondoltam.

~*Harry szemszöge*~

A második terminálon mentünk át, mikor megpillantottam Lucyt aki ott állt Bellát szorongatva. Tudom, hogy ő is észrevett, mire szorosabban, szinte már védelmezően fogta lányát, mikor meglátta Louist. Louis. Ő...néha nem bírom, hogy barátok Lucy-val. Bár, ha nem lettek volna, akkor soha nem találkozok vele. Amanda észrevette, hogyan nézek Lucy-ra, karja pedig megfeszült enyémen.

Louis oda rohant, felvette Lucyt és megpörgette Bellával együtt. De Bells olyan imádnivalóan nyújtozkodott felém.

-Awww ő a húgod Haz?- kérdezte Amanda és Bella felé intett, aki még mindig kapálódzott, hogy tartsam.

-Ah nem. A kicsi az unokahúgom. Ő pedig a húgom.- mondtam rámutatva Lucy-ra és csak imádkoztam, hogy ő vagy a fiúk el ne szolják magukat.

Nem mondtak semmit, csak mindenki...rám bámult.
Bella zavartan húzta össze szemöldökeit.

-Ó. Megfoghatom?- kérdezte Amanda Lucy-ra mosolyogva.

Szereti a gyerekeket, de...valamilyen oknál fogva ők nem.

Lucy tétovázott, de átadta Bellát, ő szinte azonnal elhagyva anyja karjait, fészkelődni kezdett barátnőmnél.

-Apa.- kiabálta elérve engem.

A francba. Ennek nem kellett volna megtörténnie.

-Én nem vagyok az apukád, kedvesem. Nem vagyok apu.

Bella megállt, kínlódva s keményen nézett rám, szemében a zavarodottság nagyobb volt mint korábban.

-Apa.- mondta határozottan, mintha ebben az egy dologban lenne a legboztosabb a világon.

-Nem.- mondtam a fejemet rázva.

Éa akkor elkezdett sírni.

A hang teljesen szétmarcangolta szívemet. Utálom látni amikor ilyen...szomorú. Föleg amikor miattam van.

Amanda bosszúsnak látszott majd vissza adta Lucy-nak gyermekét. Lucy szorosan fogta őt majd karon ragadta Louist. Néztem, ahogy elmennek és próbáltam visszatartani az érzéseimet, mikor Lucy visszanézett rám a fájdalom tisztán látszott a tekintetében, de a harag megelőzte azt. Azt hiszem, megint elrontottam mindent.

Amanda oda hajolt és egy puszit adott az arcomra.

-Találkozunk a házadnál Haz, most mennem kell a studióba. Majd hívlak ha végeztem.

Bólintottam, viszont megszólalni egyáltalán nem tudtam.

Liam, Niall és Zayn még mindig engem bámultak, karjaikat keresztbe rakták maguk előtt. Miután Amanda elment, mindegyikőjük nekem esett.

-MI A FENÉT GONDOLTÁL?! ELTUDOD KÉPZELNI MOST MI JÁRHAT SZEGÉNY KISLÁNY FEJÉBEN?!- kiabálta Liam, nyílván dühös.

Kezemmel eltakartam arcomat.

-Srácok mi mást tehettem volna?! Nem tudtam ezt mondani "Ó, figyelj Amanda, egész úton elfelejtettem mondani, hogy van egy lányom az ex- barátnőmtől, ó igen és még valami azt hiszem belé vagyok szerelmes helyetted?!" Tényleg úgy gondolod ez kellett volna mondanom?!

Mindannyian csak rám néztek meglepődötten.

-Várj. Te szereted őt?- kérdezte óvatosan Niall.

-Én...Őszintén Niall igen. Azt hiszem, amióta először találkoztam vele.

Mind hárman lenéztek a földre...és nagyon csöndbe voltak.

-Mi van? Mi a baj?!- kérdeztem aggódva.

-Louis...is. Louis-nak is vannak olyan érzései felé...- mondta Zayn tétován.

Csak álltam ott. Miért nem vettem észre ezelőtt?

-Nekem...mennem kell.- mondtam, mielőtt a kocsimba ültem.

***

Vezettem, amilyen gyorsan csak tudtam. Louis szerelmes abba a lányba akibe én is. A lányba aki a gyermekem édesanyja. De a legjobb barátja közel 20 éve. Miért nem mondott nekem semmit?!

Lehet az én állapotomba jobb lett volna nem vezetni. Úgy éreztem mintha a házához érni egy örökké valóság. Mikor oda értem a slusszkulcsokat kirángattam a helyéről, majd rohantam az ajtóhoz, amit kivágtam. Amikor a nappaliba értem, a szívroham keülgetett.

Ők...Louis, és Lucy, csókoloznak. A pulton ül, csókolják egymást, ahogy régen mi.

-MI A FENE LOUIS?!- ordítottam.

-Harry?!- zihált, miután Louis-tól elszakadt, látszólag...nagyon ideges.

-Louis. Mit csinálsz?!- kérdeztem újra.

-Harry. Kifelé.- nyögte ki Lucy, és láttam a kitörni készülő könnyeit.

-Nem. Nemnemnemnemnem. Lucy kérlek, ne csináld ezt. Ne tedd ezt velem. Lucy, szeretlek, kérlek ne.

Megállt, mikor azt mondtam, hogy szeretem. Nos, hát. Nem erre számítottam.

-Ne mondd ezt, hogy szeretsz.

-Szeretlek. Tényleg. Tudom..., hogy mindent elcsesztem. Kérlek adj még egy esélyt, hogy rendbe hozzam a dolgokat. Kérlek. Könyörgöm.- esedeztem egy újabb esélyért, tekintetemmel kerestem az ővét.

Könnyek folytak le az arcán. Louis pedig megszólal helyette.

-Ja. Annyira szereted őt, hogy a drágalátos barátnődnek azt mondtad ő a húgod, a lánya pedig az unokahúgod. Ez tényleg szerelem, haver.- morogta.

A másik szobából hallottam, hogy Bella sírni kezd. Lucy felkapta a fejét, de mielőtt felkelt volna a pultról én már rohantam is. Be érve látom, kislányomat, ahogy próbál kijutni a kiságyból.

-Shhh baba. Shhh. Semmi baj. Apa itt van.- momdtam neki, simogattam, de csak jobban sírni kezdett.

-Add ide a gyereket, Harry.- mondta Louis, de mielőtt szólhattam volna, Louis elvette tőlem és a mellkasán ringatta.

-Shhh szerelmem. Minden rendben van. Apa itt van.- morogta és ide-oda ringatta.

-Te nem vag az apja.- morogtam.

-Igen, valóban nem, de többet tettem értük, mint te. Ne kezdj el velem veszekedni Harry. Széttörted ezt a remek családi képet, és ÉN maradtam az egyetlen, aki össze tudja rakni a darabokat. Ne tégy úgy mintha egy hős lennél, újra. Mert ha elmész a sajtó felkapja a témát. Én tudom kezelni ezeket a helyzeteket. De te nem. Most pedig menj el és hagyd, hogy kijavítsam a hibáidat amiket okoztál. Mert nem akrom, hogy Lucy egyedül bírja el ezt a terhet, és egyedül maradjanak. Tönkretetted az életét. Csak...hagyjuk.

Megdöbbentem néztem őt. Louis soha nem beszélt még így velem. Soha.

Legyőzőtten, kisétáltam Bella szobájából, a bejárati ajtó felé, a kanapén Lucy ült, és sírt. Oda akartam menni hozzá, hogy megvigasztaljam, de valami azt súgta nekem, Louis jobb munkát végezne. Éreztem a torkomban azt a szorító érzést, vissza mentem a kocsimhoz és a lakásomra hajtottam.

Míg vezettem, egy ötlet jutott az eszembe. Tudtam, hogyan legyen Bella újra az életem része.

Elő húztam a telefonomat, és tárcsáztam Liam-et.

-Hogyan tudnám alkalmazni a közös felügyeleti jogot Bellára.- kérdeztem felvetve az ötletemet.

Ha bíróságra kerülne az ügy, Lucy-nak nem lesz más választása, hogy láthassam Bellát. Ez egy kicsit alattomos lépés, de ez...ez volt az egyetlen választásom ezen a ponton.