6:40.
minden enyhén kéknek hat ahogy a hajnali fény alig világítja meg a szobát, a földszintről hangos beszéd és csörömpölés hallatszik fel. odalent eltörik egy pohár. a fülem a földön összehajtogatott ingemre rakva próbálok elaludni, talán már mind hiába, hiszen alig negyed órán belül kelhetek is fel a nappal együtt. halk suttogásokat hallok magam körül, mások már rég alszanak, ki egy ágyon, ki a földön, mint én. nekem is aludnom kéne. de hiszen hogy aludjak, ha az agyam úgy pörög, mint egy...? hasonlat már nem jut eszembe.

6:50.
ahogy egyre inkább világosodik kint, hiányozni kezd a kinti levegő, az udvaron parkolt autó gyenge melege, sőt, még a túlzottan basszusos zene is. meglepő, hogy milyen jól éreztem magam a pocsék hangulat és csípős hideg ellenére alig pár órája, miközben egy boros üveg és egy flakon pepsi ment körbe az apró kocsiban, amibe beleültünk. mert hát, miért is ne... később egy zsömlén osztoztunk, és akármilyen témákról beszélgettünk olyan emberekkel, akiket épp ott láttam először.

7:03.
úgy döntök inkább visszamegyek a levegőre. már hét óra, szinte fent a nap, hatalmas a köd (csak a szokásos), de a fák hegyén még enyhén fénylik a fogyó hold halvány vonala. üres poharak és üvegek hevernek mindenhol a ház területén, viszont a legtöbben még mindig alszanak. de hogyan... valakit majdnem a küszöbön kell átlépjek alig tudva kinyitni az ajtót, aztán észreveszek valakit a lenti kanapén betakarva mindennel, amivel ilyenkor el lehet képzelni - vagyis egy gördeszkával és egy tucat idegen pokróccal, talán egy-két kabáttal is.

7:21.
a gördeszkával gondosan betakart személy szitkozódva kelt fel, azt mondogatva: szedjétek le rólam a snowboardot!, majd utána ismét betakarták újabb és több takaróval, és mivel sikeresen találtak egy hajszárítót, azzal is elkezdték melegíteni. elméletileg fázott az éjjel, szóval ez ilyen baráti gesztus dolog lehetett. viszont úgy látszik ezt nem mindenki gondolta így: a gördeszkás srác éppen őket kergeti a poros földúton...

7:26.
a köd még mindig nagy, de már tisztán látszanak a magasabb hegyek csúcsai. egy reggeli vonat távoli hangja hasítsa meg a csendet, ami a három srác elfutását követte, majd az is elhalkul: helyette már a madarak kezdenek dalolni, miközben egyre több hegycsúcs rajzolódik ki a köd felett.

8:06.
egy fél órám azzal telik, hogy kint pókhálókat fotózom, és a madarakat hallgatom várva, hogy többen is felkeljenek. a nap még mindig nem kelt fel; vagy csak a köd takarja el, de már szinte egészen fényesség van. a fűszálakon vastag dér ropog, mikor rájuk lépek. az erdőből fura hangok hallatszódnak, de nem tudom eldönteni, medve jár, vagy valaki fát lop? (vagy gyűjt, na...) végül úgy döntök, inkább visszamegyek a házba.

8:16.
már a konyha egyik székén üldögélek, a falra akasztott óra pedig látszólag megállíthatatlanul ketyeg a fejem fölött. kitt, katt, kitt, katt... az idő túlságosan lassan telik.